"Mióta elkezdtem az egyetemet Kelet-Európára jellemző témákat kutatok, a diplomamunkámban román építészettel szeretnék foglalkozni. Ezen a vonalon ismertem meg Mihai munkásságát, először a Falling On Blades sorozaton keresztül. A fotói még nem voltak láthatóak Magyarországon, és tudtam, hogy nagyon sokak számára érdekes lehet a munkássága, és hogy ez valószínűleg nem csak engem izgat" - nyilatkozta Urbán Szonja, a kiállítás kurátora a PRAE-nek. Megérzései pedig nem csaltak, a kiállítás megnyitóján és a könyvbemutatón egyaránt hatalmas volt az érdeklődés.

Barabancea alanyai a romániai és moldvai marginalizált rétegekből érkeznek, a fotós eddig főleg nyers, kendőzetlen vizualitással mutatta be azokat, akik ezekben a térségekben élnek. A Cyborg Dolphin Tears című sorozattal az alkotó azonban elrugaszkodott a szociografikus témától, inkább az ember és gép kapcsolata, a technológia rohamos fejlődése, és a digitális manipuláció foglalkoztatta. A sorozat központi témája és a munkássága egészén átívelő kérdés szinte teljesen egybecseng: hihetünk-e valójában a képeknek?

Fotó: Lukács Máté, az ISBN Galéria jóvoltából

A fotókon olyan jelenetek köszönnek vissza, melyek a poszt-szocialista környezet szürkeségét egy technológiai disztópia kaotikájával ötvözik. Nem tudhatjuk, milyen lesz az a világ, amiben az emberi interakciókat teljesen felváltja a gépekkel való kommunikáció, de Barabancea művei mintha ezt a sci-fi narratívát vetítenék elő. Bizarrabbnál bizarrabb liminális terek, amelyekből néhol egy emberre, néhol egy kiborgra hasonlító lény bukkan fel. A realitás megkérdőjelezésén kívül azonban Barabance egy valós jelenséget tesz láthatóvá, amit akár akkor is megtapasztalhatunk, ha a nagyváradi buszmegálló várótermében egyszerre van a látóterünkben egy 80-as évekbeli TV és egy kint parkoló Tesla. Valami nagyon disszonáns. A Barabancea féle balkán futurizmus is ilyen mechanizmusra épül, mintha egyszerre mutatna a múltba és jövőbe, rávilágítva ezzel a jelenben rejlő trash és giccs tudattalan keveredésére. Nem ritka az, hogy egy ilyen komplex jelenséget megragadó anyagot nem egyszerű megemészteni, a kiállítás értelmezésében nagy segítséget jelentett a Szilágyi Tekla Róza által moderált könyvbemutató. 

Első látásra talán egyértelműnek tűnhet, mit is takar Barabancea interpretációja, ami mintha egyszerre lenne a késő kapitalizmus kritikája, kíváncsiság és figyelmeztetés a rohamos technológiai fejlődésre, azonban közelebbről megfigyelve a sorozat számos kérdést és aggályt is felvethet. A nyugati művészeti szcénában gyakran a kelet-európai, balkáni látványvilágként azonosítják azt, amit Barabancea képein érzékelhetünk, ám felmerülhet a kérdés: valóban ez volna Kelet-Európa, vagy mi magunk gyömöszöljük magunkat ebbe a dobozba, mi azonosítjuk magunkat ezzel a néhol obszcén, máshol vad látványvilággal? Az is elképzelhető, hogy Barabancea éppen sztereotipikus balkáni karaktereivel válaszol a Kelet-Európa és technológia kapcsolatát érintő előítéletekre. A gyakran elmaradottabbnak titulált térségben sokkal nehezebb elképzelni egy technológiai disztópiát, Barabancea képein pedig éppen ennek a fantáziának enged teret.

Megnyitóbeszédében Herczeg Márk újságíró is ehhez a felvetéshez hasonlóan nyilatkozik az alkotó látványvilágáról : „És pont emiatt az ironikus, kelet-európai látásmód miatt láthatjuk mi, magyarok is különösen pontosan, hogy ezek a képek mennyivel többet mondanak el a világunkról, mint az unalomig ismételt science-fiction filmek: mi sokkal inkább el tudjuk képzelni a jövőt úgy, hogy a Holdba belezuhanó mentőűrhajó folyosóján nem Timothée Chalamet és Sydney Sweeney csókolózik, hanem Csuja Imre keresi a nyilvános vécét a reklámszatyorban cipelt töménnyel."

Fotó: Lukács Máté, az ISBN Galéria jóvoltából

A könyvbemutatón Barabancea maga is érintette a kérdést: „Azért adom el ezt a hazugságot, mert ezt a hazugságot szeretnéd, hogy eladjam neked” - fogalmazott a fotós. Ezt a kijelentést egyáltalán nem Barabancea leleplezéseként szeretném beemelni a sorozat értelmezésébe, éppen ellenkezőleg, az alkotó pontosan megvilágítja azt a kérdéskört, melynek tárgyalása egyre égetőbb a piaci igények és a kultúra viszonyában. Az alkotói szabadság és az autentikus képi nyelvezet mellett a vásárlói igényeknek is eleget tenni a valóság elferdítésével járhat? Barabanceát több kritika is érte amiatt, hogy egyes fotóin megrendezett jeleneteket ábrázol, kontextusából kiragad bizonyos pillanatokat, kizsákmányolja alanyait, saját narratívájának megerősítésére. Tóth Hunor véleménycikkében hosszasan foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az alkotó mennyiben használja ki a szegény rétegek ábrázolásában rejlő provokációt saját imázsának felépítésében. A Cyborg Dolphin Tearsben ezek a vádak azonban nem merülhetnek fel, ugyanis a sorozat a valóság hitelességére kérdez rá, így a témafelvetés akár önreflexióként is értelmezhető.

 Fotó: Lukács Máté, az ISBN Galéria jóvoltából

Szilágyi Róza Tekla a könyvbemutatón hozzátette, hogy a képek általi manipuláció jelenségének értelmezésekor elengedhetetlen belátni, hogy az emberiségnek nagyjából 200 éve volt arra, hogy megtanuljon fotó alapú képeket olvasni, így nem feltétlenül meglepő, hogy egy ilyen extrém gyorsasággal változó vizuális kultúrában nehéz különbséget tennünk a különböző képi reprezentációk hitelessége között. Egyes helyzetekben a valóságot is nehezen tudjuk elkülöníteni a hamis képektől. A könyvbemutató hasonló kérdéseknek adott teret Mihai Barabancea munkáinak megismerésén keresztül. Az alkotó kitért arra is, tisztában van vele, hogy a képei politikai fegyverként is értelmezhetők, ezzel szemben fotóin ő mindig a felszabadítás aktusát szerette volna hirdetni. Habár képeivel a fennálló rendszer visszhang-kamrája ellen harcol, azt is belátja, hogy a művek gyakran teremtik meg saját visszhangkamráikat, ez pedig némileg ezen a sorozatán is érezhető. Noha a Cyborg Dolphin Tears teljesen elrugaszkodik a valóságtól, a médiumot ugyanolyan játékossággal kezeli, mint eddigi sorozatai. Barabancea fotói egy olyan világot festenek, amelyben semmi sem evilági és mégis minden ismerős, mintha a képek a mindennapokban rejlő abszurditás kifeszített pillanatai lennének. 

Fotó: carturesti.ro

Barabancea a könyvbemutatón is megjegyezte, hogy sokkal közelebb áll hozzá a photobook alapú munkabemutatás, így az Urbán Szonjával közösen létrehozott kiállítás némileg rendhagyó volt. Ennek ellenére a kurátornak hála a koncepcióba is sikerült belecsempészni valami a művészre jellemzőt. A fotók installációjában ismét visszaköszön a valóság és illúzió megkérdőjelezése, a master fóliára nyomtatott áttetsző képek torz árnyékot vetettek a mögöttük lévő fehér papírra, amivel a látogatók kedvükre kísérletezhettek.

„Mihai elég magabiztos abban mit szeretne, szerintem a kiadvány stílusán és dizájnján is érzékelhető, hogy erős víziói vannak. A közös munka során azonban volt lehetőségünk a kiállítás keretein belül kísérletezni. A master fóliára nyomtatott  képek ötletét Harangozó Iminek köszönhetem, ő javasolta ezt a módszert. Arra gondoltunk, hogy hátulról fogjuk megvilágítani ezt az anyagot, de utólag jött a pauszpapír ötlete, amit elölről derítettünk fénnyel, ez pedig egy 3D hatást eredményez. Sokkal jobban alakult, mint hittük. Az újságpapírra nyomtatott képek is egy ilyen kísérletezési folyamat eredményei” - nyilatkozta Urbán Szonja kurátor a kiállítás kivitelezése kapcsán. 

Barabancea fáradhatatlan alkotói kíváncsisággal közelíti meg választott témáit. Habár munkássága során gyakran ütközött a dokumentarizmusát övező empátia hiányába, a Cyborg Dolphin Tears-ben mintha kezdene rátalálni arra a kifejezésmódra, amiben szabadon megélheti látványvilágát. 

Fotó: isbnbooks.hu

Független világokban élünk, mindenki a saját visszhangkamrájában. Csak akkor fogunk tudatosan gondolkozni a saját illúzióinkról, amikor kikerülünk ebből, és rájövünk, hogy amit valóságnak gondolunk, valójában mindenkinél egy eltérő univerzum, egy saját buborék. A kiállított anyagban és a kiadványban arra szeretnék rávilágítani, hogy fogadjunk be más univerzumokat is és merjünk megkérdőjelezni. – hangzott el a művésztől a könyvbemutató zárásaképp. 

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears
Kurátor: Urbán Szonja
Helyszín: ISBN + (1085 Budapest, Baross u. 42.)
Megtekinthető volt: 2025.02.15.-02.22.