Tér – ember – érzelem – környezet: Augusztinyi Fruzsina munkássága ezen fő hívószavak mentén bontakozik ki. A ma már konceptuális alkotóként tevékenykedő művész Nyíregyházán kezdett el ismerkedni a művészet különböző formáival; gyerekként elsősorban a rajzolás és a grafikai minták érdekelték. Útja a képzőművészet felé eleinte nem volt egyértelmű, de a tizenéves Fruzsina és a ma itt álló, felnőtt művész önkifejezésmódjában mégis érzékelhető folytonosság. Ez nem a használt médiumban vagy a vizuális jegyekben, hanem munkáinak mögöttes gondolatiságában keresendő. Alkotásainak vezérfonalát az emberi lépték, az egyén és környezetének vizsgálódása alakítja, ami nem tudatosan, egy konkrét irányvonal mentén, hanem az évek során, egy intuitív folyamat részeként öltött formát benne.

Fruzsina ugyanis építésznek tanult, majd az épülettömegek léptékéből figyelme egyre inkább az emberi tényező irányába terelődött. Ez nem csak egy tervezői koncepcióalkotás során, hanem mindennapjaiban is megmutatkozott: amikor Budapestre költözött, nem az épületeket használta tájékozódási pontokként, hanem az apró részleteket jegyezte meg – egy narancshéjat az úton, egy biciklit a kocsma előtt, vagy egy billegő aknafedelet. Ezek a kis töredékek, vagyis emberi beavatkozások nemcsak tájékozódási pontok lettek a számára, hanem érzékeny leképeződései a város ritmusának, az itt élők történeteinek.

Alkotói folyamatának gyökerei eleinte az építészet és az ember térhasználatának elemzéséből, kölcsönös viszonyrendszeréből eredtek. Ekkor fogalmazódott meg benne a kérdés, hogy vajon lehet-e egy tér empatikus, zaklatott, vagy épp megnyugtató. És ha igen, mitől válik ilyenné? Alkotói hitvallása szerint a minket körülvevő terek képesek érzelmeket hordozni, reagálni ránk, ahogyan mi is reagálunk rájuk. Az itt látható, kiállított fotográfiák is ezen alkotói attitűd keresésében születtek meg.

A fotósorozat kiindulópontját egyetlen albérlet jelenti – egy lakás, egy bensőséges tér adja a keretet, amelynek lakói a képek főszereplői. A közel nyolc éves időszakot felölelő sorozat elsősorban portrékat ábrázol, így a szemlélőben joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért éppen az építészet felől közelítünk annak mögöttes történetéhez. Fruzsinát is gyakran éri a kérdés: „Miért nem épületeket fotózol?” Sokszor értetlenül is áll előtte, hisz szerinte ez is egyfajta építészet. Bár képein nem a konkrét épített környezetet láttatja, és első pillantásra az sem nyilvánvaló, hogy a szereplőket ugyanazon albérlet köti össze, ez a fizikai tér mégis jelen van – a rögzített lelkiállapotok és atmoszférák által elevenedik meg. A képsorok nem csupán pillanatokat, hanem érzelmi tereket rögzítenek: olyan érzelmeket mint például az otthonkeresés, a veszteség, a bizonytalanság, az elengedés vagy az egymással való kapcsolódás dinamikáját. Mivel az építészet Fruzsina eszköztárának részét képezi, így ezen állapotok kivetüleseiként a fotográfiákon felsejlő hátterek, szituációk és kompozíciók mind megrendezettek. Míg a legtöbb arckép ugyanabban a szobában készült, a képpárokon megjelenő helyszínek időben és térben is eltérnek. A néhol tiszta, éles vagy elmosódott körvonalakkal kirajzolódó tájak és térrészletek tudatosan megkomponált társítások: az alkotó jelenlétét és érzelmi válaszreakcióját merevítik ki. Ezek a képpárok ugyanakkor nem a tökéletességre törekednek, egyes fotók digitális, míg mások analóg eljárással készültek: a véletlenszerű hibák, a mások számára talán elrontottnak tűnő részletek mind a képek őszinteségét erősítik. A fotográfiák által felépített szellemi tér tulajdonképpen az otthonra találás színtere, ami az egymás iránti empátia és a közös pillanatok által formálódik. Egy olyan otthon, amit nem egy konkrét hely, hanem a másik emberben hagyott nyom és a bennük maradt lenyomatok összessége alakít. „Hasítottunk magunkból egy darabot, hogy a töredékekből otthont építhessünk” – fogalmazódik meg a gondolat fotósorozat címében. 

Fruzsina munkásságában azon túl, hogy a tér és az ember kapcsolatának természetét vizsgálja, egyfajta kísérletet is tesz arra, hogy megmutassa az építészet nemcsak fizikai struktúrákban nyilvánul meg, hanem az emberi interakciók által ugyanúgy körvonalazódik. A fotográfiák így nem csak különböző élethelyzetek, érzelmi állapotok dokumentációi, hanem a művész szubjektív térértelmezésének a lenyomatai – amelyek egyszerre mesélnek az alkotóról és azokról, akiket megörökít.

Augusztinyi Fruzsina: „Hasítottunk magunkból egy darabot, hogy a töredékekből otthont építhessünk”
A kiállítás 2025. március 4-30. között látogatható a Kastner Community közösségi térben. (Budapest, II. János Pál pápa tér 8.)
Fotók: A művész jóvoltából.