Önök szerint mi a távolság mértékegysége? A méter? Mi a szem léptéke? Ahol ég és föld összeér? Egyáltalán létezik mértékegysége a megfigyelésnek?

Mit néznek Önök legszívesebben? – mikor nem a tükörbe néznek.

A cipőjüket? A körmüket? Vagy azokat, akik közé beszorultak? Esetleg inkább a magukban lévő határokat figyelik? Vagy szívesen kémlelik szabadidejükben a horizontot?

Határtalanok a válaszok, mert a variációk száma végtelen. Lenne.

Ha az emberi életek között nem lenne oly nagy a hasonlóság.

Kérem, nézzenek körül! Lássák be, zártak és üresek a falak. Nem sok kilátásunk van. Ablaktalan ez a tér, csak a belépésre nyitott, és a kijáratra. De arra is csak horizontálisan, a vertikális rendszerével csak kis mértékben számolhatunk. Mit gondolnak, elég masszívan állnak Önök a földön? Onnan, ahol állnak, elérik az eget? Ha igen, van ott Önök szerint valami? És ha nincs, elfogadják, hogy a világ véges? Bármi is a válaszuk, az énük birtokolta megismerés határával korlátozott. De akkor milyenek vajon a kilátásaink?

Szegényesek. Ha elfogadjuk axiómaként, hogy idő márpedig nincs, mert a múlt és a jövő nem vagy csak illúzióinkban létezik. Mi marad hát nekünk, ha csak nem a pillanatnyi kilátásaink? Kérem, elégedjenek meg ennyivel, és nézzenek a földre!

Süli-Zakar Szabolcs munkáit Önök közül valószínűleg kevesen ismerik. Azt is mondhatnám, hogy tevékenysége földrajzilag periférikus. Debrecenben él és dolgozik. Mostanában a vizet és a horizontot figyeli. Ő is, akár csak maguk, beszorult ég és föld közé. A horizontot alaposan megfigyelte és nézőpontot váltott, elkezdett vertikálisan nézni.

Az időnek, ha lenne folyamata, vonalhoz hasonlítana, amelyen a jelen mindig csak egyetlen pont. Ebből a pontból nézzük horizontálisan a múltat és a jövőt. Viszont ehhez képest az eget nézni, olyan mint kizárni az idő linearitását és a figyelmünkkel mindig egyetlen pontban maradni. El tudják Önök képzelni az életüket múlt és jövő nélkül? El tudják Önök képzelni az életüket illúziók nélkül? Pontosabban fogalmazva, el tudják Önök képzelni az életüket horizont nélkül? Van ehhez bátorságuk?

Ma este kis időre leemelhetik tekintetüket illúzióik horizontjáról és miközben ezt teszik végtelen számú pillanatot élnek át, amelyek mind egymás mellett helyezkednek el.

Süli-Zakar Szabolcs kiállításának az a címe, hogy Horizont. No de, hol van itt a horizont? Beszorultunk ide egy kiállítótérbe. Beékelődtünk fal és fal közé, vakolat, tégla és padló közé. Beszorultunk test és test közé, ráadásul még másokon is taposunk. De kiken? Akik megálltak egy pillanatra, hátrahajtották fejüket és tekintetükkel kémlelik az eget. Vagy bennünket néznek? Mindenesetre pontszerűek, akár a kilátásaik. Pontszerűek, akár az Önök kilátásai. Mit gondolnak, elég masszívan állnak Önök a földön? Vagy amikor a padlóra tekintenek, olyan illúziójuk van, mintha vízen járnának, esetleg az ég alatt lebegnének? Lehet, hogy az angyali nézőpontot valami ehhez hasonlónak képzelik el? Kérem, ne legyenek illúzióik! Amit látnak nem azonos azzal, amit látnak. Meg kell barátkozniuk azzal a gondolattal, hogy sohasem fogják elérni a horizontot.

Elhangzott Süli-Zakar Szabolcs Horizont című kiállításának megnyitóján a Magyar Műhely Galériában, 2008 szeptember 17-én.

Süli-Zakar Szabolcs: Horizont

Magyar Műhely Galéria

Budapest VII. Akácfa utca 20,
tel.: 321-4757, fax: 321-4757

Megtekinthető: 2008. szeptember 18. - október 10.

Nyitva tartás: munkanapokon 10-17 óráig.