színház
A mű a 2016-ban sikerrel bemutatott és mára szinte klasszikussá vált Lutte átdolgozása. Frenákra jellemző, hogy absztrakt módon ragadja meg és tükrözi vissza a jelenkor problémáit és hangulatait, a harc, amellyel a küzdő felek ebben a darabban szembesülnek, nem teljesen ugyanaz, mint amit 2016-ban láthattunk. Az előadás elején megjelenő katonai zubbony egyértelmű utalás, még akkor is, ha a Lutte of Birds nem ábrázol háborús cselekményeket. Frenák metaforák használatával homogenizálja a hatalmi struktúra háborús gépezetét, amelynek manifesztációja a harcoló madarak archetipikus képe, tükrözve az emberi társadalom alapvető dinamikáit.
A darab cselekményének könnyed érthetőségét az biztosítja, hogy szerkezete szinte tökéletesen követi a klasszikus dráma felépítését. Az expozíció egy idillikus hangulatú képpel indul, amelyben a kötélen pörgő, hosszú csőrű madármaszkot viselő táncos – a szinopszis ígéretének megfelelően – a madarak szárnyalásának érzetét kelti. A cselekmény dinamikáját erőteljes fények és puskadörrenésekhez hasonló hanghatások indítják el. Ezt követően, teljes sötétség után, a korábban szárnyaló madár egy kötélen megkötve, a földön jelenik meg, miközben küzd a szabadulásáért.
A konfliktusok fordulópontját Eoin Mac Donncha antihősként való belépése hozza el, amely erőteljesen megváltoztatja a prudukció hangulatát. A korábbi küzdelmes, feszült világítást és hanghatásokat egy nyugodtabb zene váltja fel, amit az ő provokatív, szexuálisan kihívó viselkedése, valamint aranyszínű puskája tesz ellentmondásossá.
Eoin Mac Donncha táncművész
Cserháti Gergely és Árvay-Vass Léna jelenetét egy magasból a színpadra zuhanó katonai zubbony indítja, amely – mint később kiderül – a Lutte eredeti változatában szereplő bokszzsákot rejti. Cserháti karaktere kétségbeesett, értelmetlen küzdelmet vív a zubbonnyal, végül alulmarad, az előre kitervelt csapda – az emberi gyengeségből vagy hatalomvágyból fakadó, elkerülhetetlen dinamika következményeként – működésbe lép, amelyből a színpadra érkező női karakter sem képes megmenteni. Így az áldozat bábuként követi a bokszzsákot a színpadról mosolyogva kihúzó, fekete ruhát viselő, puskás antihőst.
Cserháti Gergely táncművész
A narratíva folytatásaként a sötét, veremhez hasonló küzdőtéren játszódó jelenetekben egyre több pórázon tartott szereplő tűnik fel, akik hol egymással, hol önmagukkal vívnak. Harcukat a puskás karakter zenei betétekkel kísért megjelenései szakítják meg, ami tovább fokozza a történet feszültségét. Az antihős karakterfejlődése során fokozatosan elveszíti emberi mivoltát, miközben hatalmas, fekete szárnyak nőnek rajta. A csúcsponton ő maga oldja meg a konfliktust a Lutte eredeti befejezésének megfelelően, de már a tisztaságot, szabadságot és megvilágosodást jelképező fehér színre változva: mindenkit és mindent elpusztít, beleértve önmagát is. A katarzist – ha egyáltalán bekövetkezik annak klasszikus értelmében – az aranyszínű lény, a szarvas megjelenése idézi elő, aki kecses, lassú mozgásával mintha végtelen nyugalmat árasztana, jelképezve a tudást és a megvilágosodás felé vezető utat, miközben ösztönzi a nézőt a tanulság levonására.
Nem lepett meg a komplex és dinamikus testmozgások, az erőteljes akrobatikus elemek és a virtuóz előadói technikák jelenléte és összhangja. Számítottam rá, hogy mindez izgalmas zenével, hatásos fényekkel és különleges színpadi kompozíciókkal egészül ki, amelyek teljes mértékben magával ragadják az előadás 50 perces időtartama alatt a teltházas közönséget. A produkció attól vált számomra különösen vonzóvá, hogy rendkívül erőteljesen ötvözi a mozgásművészetet, a vizuális elemeket és a filozófiai tartalmat.
Frenák munkásságára nagy hatással volt Gilles Deleuze francia filozófus gondolkodása és ebben a produkcióban is meghatározó szerepet kapnak a deleuze-i eszmék, amelyek a vágy és a hatalom közötti dinamikára összpontosítanak. A szinte tökéletesen kidolgozott testű szereplők erőteljes, küzdelemre emlékeztető mozdulatai a hatalmat, míg egymásba fonódásuk a vágyat tematizálják, miközben az előadás a kontroll és az alávetettség kérdését vizsgálja. A kötelek és pórázok, amelyek korlátozzák a szereplők testhasználatát, a hatalom működését szimbolizálhatják, míg a folyamatosan változó dinamika az egyén szabadság iránti vágyának mélyebb, belső szárnyalására utal, amely Frenáknál az „önmegvalósításért, önállóságért, elfogadásért és a szenvedély megéléséért folytatott küzdelmet” jelenti, s amelynek korlátja az, ahogyan „pórázon tartjuk a többieket, amíg kiszolgálnak minket. Simogatunk, de abban a pillanatban, hogy kicsit mozdulnak, mennének, visszarántjuk őket.” Ebben a kontextusban a vágy nem egy hiányból fakadó cél elérésére irányuló cselekmény, hanem sokkal inkább maga a folyamat – egy mozgásban lévő, dinamikus állapot.
Lutte of Birds - A madarak küzdelme
FrenÁk Társulat
Közreműködők:
Holoda Péter, Eoin Mac Donncha, Árvay-Vass Léna, Gyugos Dominik, Buda Balázs, Cserháti Gergely, Ferencz Vivian
Koncepció, koreográfia: Frenák Pál
Zeneszerző, zenei koncepció (Lutte): Gryllus Ábris
Dramaturg: Dr. Horváth Nóra
Alpintechnika: Zoltai György
Látvány: Victoria Frenák
Hangtechnika: Horváth András
Fény (új változat): Pető József
Színpadmester: Filep Balázs
Produkciós asszisztens: Nyári Gergő
Fotó: Dr. Kuttner Ádám
Bemutató: 2025. március 7.
Nemzeti Táncszínház
Szerzők
-- Dr. Kuttner Ádám --
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
