A pódiumbeszélgetés két nagyobb részből áll. Az első blokkban Perczel Olivér társadalomtörténész nyújtott részletes betekintést a Városliget 1850 és 1900 közötti történetébe és annak alakulásába.

Egy 1827-ből származó metszeten látható volt, hogy a mai Városliget akkor még teljes mértékben külterületnek számított, és csupán egyetlen utca vezetett ki odáig – foglalta össze Perczel. A Liget környéke 1827-től vált egyre élettelibbé, az első éttermek és kocsmák is ekkoriban nyíltak. A vendéglő-tulajdonosok engedélyt kaptak körhinták üzemeltetésére a Rondó parkosított területén. Egy másik, 1851-es alaprajzon már jól látható a változás, több körhinta is épült addigra, illetve céllövöldék is nyíltak a környéken. A tavon már akkoriban is lehetőség volt csónakázásra, illetve télen korcsolyázni is lehetett.

Hogyan került Jókai a Ligetbe?

Perczel kiemelte, hogy bár a különböző társadalmi rétegek eltérő módon szórakoztak a korban, a Városliget mindenki számára kikapcsolódási lehetőséget nyújtott.

A legalsó réteg látogatta leginkább a vurstlit, a polgárság a csónakázást és a korcsolyázást kedvelte, az arisztokrácia pedig a Stefánia úti részt.

Az 1885-ös országos kiállítás alkalmára a Városligetet jelentősen átépítették, a korábbi vurstli akkor került a mai Széchenyi Fürdő helyére. A legnagyobb szenzációt ekkor a vízi körhinta jelentette, amely 1895 és ’98 között működött a vurstliban.

Az Állatkert 1866-ban nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára, az állatok mellett világhírű mutatványosoknak és etnográfiai bemutatóknak is otthont adott. Az ilyen bemutatók nagyon népszerűek voltak, hiszen a legtöbb néző csak ilyenkor láthatott például színes-bőrű embereket. 1896-ban a millenniumi kiállítás alkalmából a Tonkin nevezetű vietnámi falu „díszlete” is látható volt az Állatkertben. Egy-egy ilyen bemutató alkalmával akár 50-60 ezer ember is összegyűlt. Feltehetően Jókai is eljárt a Ligetbe ekkoriban, és részt is vehetett az etnográfiai bemutatókon.

Freak Show a 20. században

Az első cirkuszt Barokaldi József állította fel a vurstliban. Korábban csak vándorcirkuszosokat lehetett látni az Állatkertben; a Barokaldi cirkusz volt az első, amely évről-évre szórakoztatta a közönséget. 1889-től Uff Ede vette át a cirkuszt, aki egy állandó épületet is szerzett a korábban parcellákat bérlő cirkusznak. Az Uff cirkusz nyitóelőadásának plakátját a kivetítőn lehetett látni.

Szonday Szandra cirkusztörténész három relikviát hozott el és mutatott be az este során. Elsőként egy 1855-ből származó cirkuszi plakátot láthattunk, amely két nyelven, magyarul és németül is ismertette a programot. A későbbi színes plakátoktól eltérően ez még jóval egyszerűbb volt; a plakát egyetlen díszítőeleme a fejléc közepén található lovasmutatványt ábrázoló rajz. A másodikként bemutatott műtárgy az 1900-ban rendezett Hagenbeck etnográfiai kiállítás képeslapja volt, amely egy malabár csoportot ábrázol. Végül pedig a Barnum cirkuszból származó képeslapot láthattuk szintén 1900-ból, amely egy magyar néző híradása volt a cirkusz bécsi szerepléséről. A három relikvia ma is megtekinthető a Magyar Cirkuszművészeti Múzeumban.

Phineas Barnaum neve nemcsak a bemutatott képeslap szempontjából érdekes, hanem azért is, mivel úttörőnek számított a freak show előadások terén. Az ilyen műsorok a századforduló környékén kezdtek elterjedni a világban, főként amerikai hatásra. Több Jókai elbeszélésben is szerepel Barnum neve vagy a Barnum Cirkusz.

Jókai 1895-ös Kráó című kisregénye egy szakállas nő történetét mutatja be, akit tudományos felfedezésnek tekintenek, mivel úgy hitték, hogy ő képvisel egy hiányzó evolúciós láncszemet a majom és az ember között.

A Jókai-regényben szerepel a „Barnum stikli” kifejezés, amely mind Barnum freak show iránti elköteleződésére, mind az ehhez kötődő megtévesztéseire és csalásaira is utal. A korabeli cirkusz a szórakoztatás mellett a tudományos ismeretek terjesztésére is alkalmas volt, mivel sokszor kísérték anatómiai vagy biológiai kiállítások a cirkuszokat, illetve minden ilyen előadás nagy szenzációt jelentett a nézőközönség számára.

A cirkuszrajongó Jókai

Almássy Bálint irodalomtörténész Jókai cirkusz iránti rajongásáról beszélt. Nagyszabású életművének több darabjában is találni valamilyen cirkuszhoz kapcsolódó elemet, úgy, mint a sokak által olvasott Egy magyar nábobban. Almássy a kanonizált Jókai-művek említése mellett kevésbé ismert szövegeket is említett, például az 1903-as Unica című novellát. Egy rövid részlet felolvasása után Almássy összefoglalta az elbeszélést, melyben a tizennégy éves Unicát a Barnum cirkuszában dolgozó apja karrierválasztás elé állítja, majd ő a színészet helyett kitetováltatja az egész testét, ezzel gyakorlatilag kiállítási tárggyá válik. Jókai novellája a freak show-nak nevezett cirkuszi irányhoz kapcsolódik a tetovált test kiállítása, valamint Barnum nevének említésével. Almássy a reprodukálhatatlanság problematikájára is felhívta a figyelmet a szövegben, hiszen a korban nem létezett még olyan eszköz, amely tökéletesen vissza tudta volna adni Unica látványát, így aki látni szerette volna ennek a különös nevű nőnek a tetovált testét, annak személyesen kellett elmennie hozzá.

Jókai kései művei közül több is a századfordulós vándorcirkuszok vagy illuzórikus színházak világát eleveníti meg. Az Oszták-Magyar Monarchia írásban és képekben Magyarországról szóló szövegében részletes leírást adott a városligeti mutatványosokról. Egy másik, kevésbé ismert példa a Három pár című elbeszélés. A Barnum cirkuszában játszódó novella szereplői között találkozhatunk a szakállas nővel, a két méter kilenc centi magas „óriás Venusszal”, a kaucsuk emberrel és a tetovált férfival.

Popkulturális párhuzamként említhető Ryan Murphy és Brad Falchuk mára szinte klasszikusnak számító American horror story sorozatának negyedik évada, amely a Barnaum-féle cirkusz kifacsart és véres képét festi meg Kathy Bates szakállas nőjével és a tetovált arcú Penny-vel.

A tetoválás ezek mellett a korábban említett Egy magyar nábobban, illetve Az arany emberben is megjelenik. Kárpáthy Abellina kék kígyót ábrázoló tetoválása párhuzamba állítható Az arany ember Athalie gyík tetoválásával. Mindkét nő esetében a titokzatossággal és a veszéllyel kapcsolódik össze a tetoválás, hiszen ez a korban még nem volt elterjedt, előkelő nőkön pedig kivételesen ritka látványt nyújtott.

Miért nem játszák a színházak Jókai műveit?

Érdekes tény, hogy a Nyugat folyóirat fennállása alatt 134 alkalommal írták le a cirkusz szót, elsőként Ignotus egyik színikritikájában. Ezt követően Babits szintén a cirkusz szóval jellemzett egy görög drámából készült előadást, amellyel érdekes összefüggésre hívta fel a figyelmet az antik görög színgáz és a cirkusz között, miszerint a kettő hasonlít egymáshoz össztársadalmi reflexió szempontjából.

Az estet vezető Pál Dániel Levente egy hiányra hívta fel a nézők figyelmét: Jókait a legolvasottabb magyar íróként tartjuk számon, a színházak azonban valamiért mégsem szeretik színpadra állítani az író műveit, annak ellenére sem, hogy a szerző még életében is sokat dolgozott a szövegei színpadi változatán. A felvetett kérdésre Balogh Tibor színházi író és dramaturg próbált választ adni. Jókai színházi adaptációk hiányának egyik okát érdekes módon a cirkuszi előadások műfajához kapcsolta. Balogh egy 1981-es Arisztophanész Jancsó-féle rendezést idézett fel, amely az eredetileg tervezett Lüszisztraté helyett másik címet kellett, hogy kapjon, mivel a darab addigra egy teljesen más formát öltött Jancsó rendezésében. Az antik görög tragédiákat Balogh a krimi műfajához hasonlította, mivel a drámai történetekben ugyanúgy várja a néző a végkifejletet, mint a krimik végén. Ma már nem igazán vannak kizárólag szövegbázisú előadások, mivel a közjátékok, avagy a közbe ékelt cirkuszi események szükségesek ahhoz, hogy egy előadás drámaivá válni. Egy minőségi cirkuszi előadás ugyanúgy izgalomban tudja tartani a nézőket, ahogyan az ókorban a görög tragédiák, vagy napjainkban a krimik.

A beszélgetést a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója, Fekete Péter zárta, aki a cirkusz jelenlegi helyzetéről és útkereséséről beszélt. A cirkusz és a cirkuszművészet a mai napig keresi a lehetőségeket, hogy hová és hogyan tudna fejlődni. A történetmesélés lehetőséget adott a cirkusznak egy újításra. Ennek egyik lehetséges megvalósítása a műsorszámok valamilyen tematika szerinti elrendezése, melyek egymást követve történetté állnak össze. Egy másik megközelítés, amikor egy irodalmi mű adaptációja kerül a cirkusz színpadára. A 2016-ban bemutatott Lúdas Matyi, majd a 2022-es Melyiket a kilenc közül Jókai-adaptációként fontos állomás volt, hiszen nem csupán a történetmesélést próbálták ki cirkuszi keretek között, hanem azt is, hogy egy szöveg hogyan tud megszólalni és érvényesülni egy nonverbális térben. Fekete Péter hangsúlyozta, hogy a cirkusz a kezdetektől szórakozást kínált minden társadalmi réteg számára, és ezért a hagyományos elemeit nem veszítheti el; az újítás és az útkeresés csak ezek megtartásával együttesen lehetséges. A cirkusz nem csupán az irodalmat, hanem a zenét és más művészeti ágakat is képes magába fogadni, így a különféle művészetek olvasztótégelyeként képes jelen lenni a nagyközönség számára. Záró gondolatában Fekete Péter az emberi teljesítményre koncentráló mutatványokat, vagyis az „emberi csodát” említette, amely még a mai napig képes hatni, és ellenpontozni a mindennapok virtuális csodáját.

A beszélgetést Szomor György ás Misurák Tünde betétdala, illetve a Cirkuszherceg előadás artistájának előadása színesítette.

Fotók: Adolf Dauthage, Wikipédia / Urbán Ádám / Fővárosi Nagy Cirkusz