Filmesként mindig keresem a kapcsolódási pontokat a művészeti ágak között, s igyekszem olyasmiről beszélni, amihez talán valamennyire értek. Nos, ezúttal különösen könnyű a helyzetem, hiszen Zséger Olivia fotóművész, ráadásul a fényképei mellett egy rövid filmetűdje is látható a kiállításon. Oliviával egy fotó és film kapcsolatát vizsgáló kurzuson és az annak eredményeként megvalósuló kiállításon találkoztam nem olyan régen a Capa Központban. Éva festményeit viszont régóta ismerem, s talán mondhatom, hogy bensőséges viszonyban vagyok velük. Végül, de nem utolsósorban segít a kiállítás címe. A Leképezés ugyanis nemcsak magában rejti a kép fogalmának többféle jelentését (festmény, fénykép, mozgókép), hanem a fényképezés, filmezés aktusára is utal. Ahogy mondani szoktuk, leveszünk valakit vagy valamit…

Olivia rövid etűdje mozgókép, azaz film, fotói pedig sorozatot alkotnak, s így emlékeztetnek a hagyományos filmszalag állóképeket tartalmazó „sorozatára”, amit a vetítés közben mozgó képnek érzékelünk. Avagy más megközelítésben a fotók sorozattá szerkesztése magában rejti az egymásból következés ok-okozati és időbeli, azaz narratív logikáját. Sőt, a fotók tekintetében még tovább mehetünk, hiszen nem egyetlen, hanem több, kisebb sorozatról van szó; epizódokról egy nagyobb elbeszélésben. A fotókon azonban egyáltalán nem, vagy csak nehezen azonosítható tárgyakat látunk; formákról, élekről, hajtogatásokról, gyűrődésekről „szólnak” a fényképek, így történet sem kerekedik ki sorozatukból. Inkább eseményszerűségről van bennük szó – arról viszont hangsúlyosan. Mintha a fotók alkotóját – és ez a rövid, ugyancsak fekete-fehér etűdre is igaz – nem az idő „bebalzsamozása”, hanem a változás, az alakulás kimerevítése érdekelné; a dinamika pillanatnyisága, amikor éppen valami előtt és után vagyunk.

Zséger Olivia: Leképezés. Fotók: A művész jóvoltából

Különös módon Krajcsovics Éva itt kiállított képeiben is megjelenik a történetiség: események és azok szereplői. Nem mint sorozatban, hanem önmagukban, pontosabban a címükben: A falról (D. L. emlékére) felveti a kérdést, mi van mögötte, mit takar az a bizonyos fal; az Itt járt (Egy festő emlékére) esetében vajon ki járt itt; az Aranyló háttér minek/kinek a háttere; az Üzenet kihez szól? De nem szeretném ezeket a talán erőltetett kérdéseket forszírozni, hiszen mindkét kiállító művész anyagának akad olyan aspektusa, amely ugyancsak azonosítható filmstílusként, ez pedig a minimalizmus, illetve az úgynevezett slow cinema irányzata. Lassú vagy az eszközeit szigorúan korlátozó film – sejthető, hogy nem a népszerű filmkultúra darabjaiban találunk ilyesmire példát, hanem ellenkezőleg, a radikális szerzői stílust képviselő, sokszor avantgárdnak nevezett alkotók között. Az itt látható művek sem könnyen értelmezhetők, ám visszafogottságuk, eszköztelenségük éppen arra hív, hogy ne az értelmüket keressük. A film rendkívül telített médiumában ez a stílusirányzat hasonló hatásra törekszik – hogy csak magyar példákat mondjak – Kocsis Ágnes minimalizmusától Tarr Béla lassúságáig. A fekete-fehér fotókon néha alig kivehetők a formák, a filmetűd képsoraiban pedig szinte semmi sem történik. A festmények viszont színesek, sőt, nagyon is színesek – voltaképpen nem állnak másból, mint egyetlen vagy mindössze két színből és néhány vonalból. Krajcsovics Éva művészetének régóta zajló letisztulási, egyszerűsödési folyamata a különféle, önmagukban is meditatív témáktól jut el a tiszta színig, amely, mint Festőnaplójában írja, az egyetlen „mondanivalója”.

Krajcsovics Éva: Üzenet. Fotó: A művész jóvoltából

A kiállítás nézőiként, a minimalista színeken és formákon, a fekete-fehérben rögzített eseményeken keresztül juthatunk el a csendhez és az élethez. Talán nem a közismert zsánerhez, hanem a fogalom etimológiájához, amelynek jelentéséből valóban minden csendélet táplálkozik, s amely most mintegy különállóan, eredeti alkotóelemeiben, csendként és életként tárul elénk.

Elhangzott az ART9 Galériában, a kiállítás megnyitóján, 2025. február 4-én.
Kép a leadben, fejlécben: Krajcsovics Éva: Itt járt (egy festő emlékére). Fotó: A művész jóvoltából.