Nagyjából hatvanan gyűltünk össze az Aurórában, nők és férfiak, fiatalok és idősebbek vegyesen. A testek kiszorították a hideget a teremből, annak ellenére, hogy pincehelyiségben voltunk. A színpadon ülő hat szereplő mögött a rendezvény emblematikus piros színe helyett kék ábrák váltakoztak. Felállították a keverőpultot, kitették a székeket – az előkészületek a közönség előtt még személyesebbé, őszintébbé tették az estet. Visszatekintve úgy gondolom, nem is érződött volna ennyire hitelesnek, ha egy mesterkélt jelenet fogadott volna.

Először Gingershot, azaz Szegedi Fanni zenéje csendült fel, mélyen és sejtelmesen; az első felolvasó, Fancsali Kinga a zenész tekintetét kereste, mikor léphet be szövegével. A költemények a fesztivál szellemének megfelelően mind a nőiséghez kapcsolódnak. Minden művész máshogy közelítette meg a témát, az élettapasztalatokat, de a személyesség nem idegenítette el a műveket a befogadóktól, sőt, közelebb hozta azokat. Az öt művész összesen huszonöt verse a női tapasztalatok széles skáláját mutatja be a szülésről, az autizmusról, a leszbikusságról, valamint a bántalmazásról. Minden szövegből érződött, hogy felsejlik mögötte egy történet, még akkor is, ha azt nem narratív keretekkel ragadta meg a szerző.

Az előadás eszembe juttatta a középkori angol misztériumjátékok egyik visszatérő karakterét, Mindenembert (Everyman). Mindenember az egész emberiséget jelképezte egy személyben, az összes ember bűne, boldogsága, bánata és vágya benne testesült meg. Ha a misztériumjátékok Mindenember szereplője után szabadon bevezethető egy „Mindennő” karakter, akkor ez volt jelen ezen az estén.

A művészek, amikor felolvastak, Mindennő szerepébe bújtak, és a közönség magáénak érezhette a kibontakozó történeteket.

Mindennő mesélt a lánykoráról, amikor beilleszkedési nehézségei voltak, és azt hitte, a fiúzás hozza meg számára a felemelkedést a társadalmi ranglétrán; a fiatalságáról, amikor félt sötétben hazamenni. Mesélt az anyaságáról. Minden erejét felemésztette a csecsemővel való foglalkozás, és nem maradt energiája magával vagy a művészettel foglalkozni. A felnőtt létről, hogy mit jelent nem lánynak, hanem nőnek lenni, nemcsak a társadalom, hanem a saját szemében is.

A nőket érintő társadalmi problémákat a kimondás és a nem-kimondás kettőssége jellemzi – a feminizmus ellenzői el sem ismerik, hogy léteznek ezek a problémák, vannak nők, akik felszólalnak, de elhallgattatják vagy semmibe veszik (eszünkbe juthat a nemrég lakástűzben meghalt japán nő esete, aki az őt ért bántalmazásokat többször jelentette a rendőrségen, a szervezet azonban nem segített neki), és vannak nők, akik a problémákat elmondják újra és újra, hátha megváltozik valami (a Patent Egyesület által szervezett több demonstráció után a rendőrség elismerte mulasztását, és jövőbeni változást ígért a nők elleni erőszakkal való bánásmódban). A felolvasó művészek mind nyíltan foglalkoztak a patriarchátus problémáival, szövegeik erősen tematizálták azokat, illetve bemutatták a patriarchátusban élő női pszichét.

Kali Ágnes egy versében említette, mennyire nevetséges elképzelés, hogy valaki szülés után még vegye a fáradságot és keresni kezdje a belső istennőjét, hiszen kevés elemibb, állatiasabb dolog létezik a sokak által misztifikált kismamaságnál. Ezt kiegészítve Kállay Eszter az anyaság magányáról beszélt, illetve az anyában tomboló vegyes érzelmekről, amelyekkel státuszához viszonyul. A közönség köreiben legnagyobb hatást a sheela na gig a bunkerbe költözik című verse érte el, ütős kezdésével („sheela na gig nem zavartatja magát / derűsen ül a templom falán a lába széttárva a vulvája kéken világít / azért ül ott hogy mindenkit emlékeztessen / van testünk és nem félünk tőle”). Fancsali Kinga műveiben a szexualitás, illetve a leszbikusság jelentek meg, a viszontagságokkal együtt. Egyik legmegragadóbb verse a napirendi pont címet viselte, egy lakóközösségi gyűlés jegyzőkönyve adta a vers apropóját, a lakók pedig amiatt aggódnak, hogy az egyik lakásban „szobáztatás” zajlik. A vers tárgyilagos hangnemét a lakók és a prostituált egymáshoz intézett vitriolos szavai szakítják meg („azt hittétek nem talállak meg titeket / hogy elbújtok és kész / ne nyúljál hozzám te ne nyúljál”). Kustos Júlia a nőként való szocializálódást emelte ki, a normák és elvárások között való eligazodás kvázi lehetetlenségét. Egyik versében a beszélő fiatal, alig kamaszodó lányként attól várja az osztályába való jobb beilleszkedést, hogy randira hív egy érettségi előtt álló fiút. A jelenet a közönségből hallható sóhajok és mormogások alapján sokaknak ismerős volt. Pászthy-Lénárt Flóra versei a közéletet és a mai fiatal felnőttek magyar valóságát ragadták meg kivételes stílusban. Az ő versei voltak a legkevésbé narratív jellegűek, inkább érzéseket, indulatokat adott át. Egy-egy versének fragmentáltsága kidomborította a fiatal felnőttek útkeresését a világban.

Jól hangzik, hogy minden költőtől ki lehetett emelni valamilyen motívumot, amelyre az öt-öt versüket felfűzték, de hazugság lenne azt mondani, hogy mindenki csak egy dologról beszélt. Fancsali Kinga műveit áthatotta a rendszerkritikusság és a lázadás ugyanúgy, mint Pászthy-Lénárt Flóráét. Kállay Eszter művei nem csak az anyaságélményre korlátozódtak, a nőiség kérdése, illetve a más nőkhöz való odafordulás is megjelentek, Kustos Júlia és Kali Ágnes pedig „saját” identitásukat is keresték.

Az összesen huszonöt vers együtt alkotott egy átfogó képet a női létről, az előadást kísérő zenével pedig összművészeti élményt jelentettek.

Persze nem meglepő, hogy a szerzők így és ilyen témák által kapcsolódtak a fesztiválhoz. Elég megnézni eddigi műveiket. Fancsali Kinga Nem a haláltól című első verseskötete megjelenése előtt áll, verseitől korábban sem volt idegen a test, a groteszk elemek és a gyerekkori élmények vegyítése. Kállay Eszter legutóbbi kötetéből, a Vérehulló fecskefűből olvasott fel, amely eleve az anyaság motívumát járja körbe. Kali Ágnes verseit az Ópia és a Megvakult angyalok című kötetekben publikálta. Pászthy-Lénárt Flóra első kötetén dolgozik, melynek munkacíme tudomásom szerint: Idegenvezető a saját gyerekkorában.

Az előadás kiemelkedően képviselte a Csak ezt az 1-et kértem! fesztivál lényegét. A versek és az előadásmód személyessége közel hozták a női tapasztalatokat a hallgatóhoz, olyan élményekről közvetítettek, amelyek bármelyik nőnek lehetnek a sajátjai. A Nemmondommeg című felolvasóest-sorozat már több városban járt, legutóbb Pécsett lehetett őket meghallgatni, február 20-án.

Kép forrása: Hecker Sára
Logó grafikája: Kustos Júlia