film
2008. 09. 28.
Mitől fél Nelson?
Ryan Fleck - Fél Nelson
Talán, hogy miután végre bemutatták Európában, nem arat sikert? Vagy, hogy a főhőst szuperhősszerű neve hallatán egy másik ilyes nevű hőshöz hasonlítják, s túl sokat várnak tőle? Esetleg attól, hogy fel kell vennie a harcot a polgári jogok elnyomói ellen? Talán a farkastól? Nem, attól nem félünk. Egyáltalán, ki ez a Nelson, és mi köze a filmhez?
Abszolút semmi. Illetve mégis. A nelson egy fojtófogás a birkózásban, amikor a delikvens nyakát hátulról, az állánál lefogják, és elég reménytelen, hogy ebből kiszabaduljon. Nem vagyok egy sport-szakértő, de annyit sikerült kiderítenem, hogy a fél nelson ennek egy kissé kevésbé esélytelen helyzetet teremtő változata. És így a cím, ahogy az a jó címektől el is várható, már el is mondott mindent arról, miről szól a film. Egy olyan emberről, akit épp egy ilyen fél nelsonba fogott az élet, és megpróbál kiszabadulni. De csak félig. Mert igazából nem annyira aktív hős ő. Sokkal többet sodródik, mint szeretne. Valahogy nem megy neki a világmegváltás. Pedig próbálkozik.
Daniel Dunn (nem túlzás, ha azt mondom, a név hangzása erősen emlékeztet a Donnie Darkóra, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy olyan, mint egy szuperhős neve), valóban próbálja megváltani a világot. Történelmet tanít egy nem kifejezetten elit iskolában, egy nagyrészt színes bőrű osztályban. Nagyon liberális, a gyerekeket pedig lenyűgöző módszerekkel oktatja épp a polgári jogokra. Dan elvei gyönyörűek, jobbá lehetne velük tenni az emberiség jelentős részét. Csakhogy valójában Dan is ugyanazzal küzd, mint a nagy költők vagy igazi „művészlelkek” általában. A kábítószer foglya. Mindegy neki, hogy heroin vagy kokain. Csak függhessen. Mindezt figyelembe véve kissé visszásnak tűnhet Dan igyekezete.
Filmünk elején egyik tanítványa, Drey épp egy crackes ampulla szívása közben kapja rajta a lányvécében a tanár urat. Vele marad, és segít neki átvészelni a krízist. Ezután a film folyamán általában végig ugyanezt teszi. Pedig Drey élete sem könnyű, bátyja börtönben ül, rendőr anyja folyton túlórázik, az egyetlen, aki ráér vele foglalkozni, az Frank, bátyja haverja, aki történetesen épp Dan elosztója is. Amikor Dan ezt megtudja, elhatározza, hogy megmenti a kislányt. Holott, ahogy az bebizonyosodik, nem Drey az, akinek segítségre van szüksége! De nem mesélem el az egész történetet. Legyen elég annyi, hogy ez nem egy szokványos fehér-tanár-a-fekete-suliban-próbálja-megmenteni-a-diákokat-de-nem-sikerül-sztori. Bár a téma nagyon népszerű a tengerentúlon, és a film egy kissé emlékeztet is elődeire, például a Veszélyes kölykökre, de mégsem olyan drasztikus, és elsősorban, nem annyira egyértelmű.
A Fél Nelson egy életkép, „fílingfilm”, ahol nem elsősorban a történet a lényeg. Kiragad pár napot két ember életéből, a végén pedig nyugodt szívvel gondolhatjuk, hogy nem jutott el A pontból B-be. És azt is, hogy igen. Nem tudjuk, mi fog történni a vége főcím után. A befejezés abszolút nyitott. Az optimisták reménykedhetnek, hogy minden rendbe jön, a pesszimisták pedig örülhetnek, hogy már megint igazuk volt.
A Fél Nelson nem főszereplője nevének hangzásában, de hangulatában emlékeztet a Donnie Darkóra. Bár lehet, hogy csak engem, mert annyira örülök, hogy újabb, nem idióta címmel megvert, és nem erőltetett amerikai független filmet láthattam.
Ryan Fleck filmje ugyanis igazi „amerikai film”: gyönyörűen reflektál a szabadságjogi törvények kialakulására, miközben bemutatja, hogyan is áll a helyzet a valóságban. De nincs olyan érzésünk, hogy a rendező meg akarná mondani a „tutifrankót”, és bemutatná a „nagy büdös életet”, minden mocskával együtt. Nem. Egyszerűen csak elmesél valamit, amit érdekesnek talál. Izgalmasan. Néhol vontatottan, sokszor logikátlannak tűnően. De mindenképp szinte hibátlanul. Tudom, hogy egy kritikában nem illik ilyet csinálni, de akkor is leírom: nekem tetszett. Mert csak.
A Fél Nelson áprilisban a Titanic Filmfesztivál hullámain hajózott be hozzánk, két évvel a bemutató után. Közben még Oscar-díjra is jelölték. De végül nem nyerte el – nem csoda, a független filmekkel nem nagyon szokott ilyesmi történni. Köszi Odeon, hogy végre eljuthatott a hazai mozikba is.
Fél Nelson (Half Nelson)
Színes feliratos angol filmdráma, 106 perc, 2006.
16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Dolby Digital
Rendezte: Ryan Fleck
Írta: Ryan Fleck és Anna Boden
Szereplők: Ryan Gosling, Shareeka Epps, Anthony Mackie
Bemutató: 2008. szeptember 18.
Forgalmazza: Odeon Video Kft.
További írások a rovatból
Révész Bálint és Mikulán Dávid KIX című dokumentumfilmje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Más művészeti ágakról
Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról