Kovács Krisztina és Róbert Júlia dramaturgok a világon elsőként adaptálták színpadra Jonas Petter Aronsen norvég író regényét. Az író, akiről norvégtudás híján semmilyen információt nem találunk, éppolyan rejtélyes, mint a majdnem ezeroldalas, kiadatlan kézirata, melynek megírásába lelkileg beleroppant. A regényt Csehov Apátlanok című darabja ihlette, de az előadásban más Csehov-drámák szereplőire, konfliktusaira, jeleneteire, párbeszédeire is ráismerhetünk. Vajon ezt Aronsennek vagy a magyar dramaturgpárosnak köszönhetjük?

Csehov Norvégiában – ez az érzésünk, mikor felmegy a függöny. A jobb oldalon konyha letisztult, északi dizájnnal, de az előtérben kopott zongora és gramofon, a háttérben állvány, mintha a lakás felújítás alatt állna. A díszlet (a rendező, Bodó Viktor munkája) harmonikus, mégis össze nem illő dolgokat látunk. A konyhaasztalon felejtett fagyálló flakonja csak növeli a disszonanciát, végül felkerül a polcra, de érezzük, hogy szerepe lesz. Két különböző és egymást kerülő közösség él itt, egy család és egy négytagú kutatócsoport, akit kényszerűen elszállásoltak náluk. Adott a feszültség a bennszülöttek és a kívülállók között, a konfliktus mégis csehovi: betoppannak a nagyvárosi rokonok (eszünkbe juthat a Ványa bácsi), és nem sokra rá az is kiderül, hogy a házat evakuálni akarják, a családnak költöznie kell (hasonlóan, mint a Cseresznyéskertben). A konfliktus kintről érkezik, de mély belső folyamatokat indít el, felborul a családi dinamika, az addig elnyomott feszültség felszínre tör, mindenki kénytelen felfedni saját valóját, még önmaga számára is.

Aronsen a csehovi szereplőket sivár északi környezetbe helyezi. A kemény hideg miatt nem tanácsos kimenni, rejtélyes bányarobbantások növelik a feszültséget és a félelmet, jegyre adják az ételt, tiltott, de becsempészhető az alkohol, és nemcsak nikotint, hanem amfetamint is be lehet vinni a szervezetbe tapasszal, hogy megszépítse egy kicsit a dráma borzasztó, disztópikus valóságát.

Nagy Fruzsina jelmezei amellett, hogy frappánsan képezik le ezt a kettős világot, segítenek hamar kiismerni a szereplők jellemét. A kutatócsoport többnyire bent sem veszi le fehér védőruháját, mind a négyen teljesen egyformák. A család tagjait kényelmes, de egyedi otthoni ruhába bújtatta a jelmeztervező. A családfőnek alkalmatlan Ivant (Méhes László), aki sorozatosan balesetet szenved a ház javítgatása közben, még parodisztikusabbá teszi folyton lecsúszó nadrágja. Fia, Lars (ifj. Vidnyánszky Attila) megfeszül, hogy menő szívtipró legyen, de kék melegítője garantálja a sikertelenségét. A látogatóba érkező Szofi (Radnay Csilla) testre simuló, téli mintás overalljában egészen más kategória, mint a család egyszerű ruhát viselő női tagjai. Ezek után ki más lehetne az ember, aki elvesztette az időt, mint Mika Jacobsen (Ötvös András), aki pizsamában és fürdőköpenyben játssza végig az előadást?

Az iskolát, ahol tanított, a vészhelyzet miatt bezárták, és nem csinál semmit, csak próbálja megírni élete nagy zeneművét a lakás lepukkant zongoráján. Egyszerre egy kicsit Ványa bácsi, de Asztrov is, eszünkbe juttathatja Szerebrjakovot is, nemcsak a szakmája, hanem amiatt is, hogy körberajongja a család. Mégis leginkább az Apátlanokat idézi fel bennünk, mert mint Platonovot, minden nő Mikát akarja. A kérdés, hogy mire és mennyire. Szofit, a nagyvárosból érkező egykori szeretőt a nosztalgia hajtja. Anna (Nagy-Kálózy Eszter), a családdal együtt élő régi barát a megmentőt látja benne, akivel elszökhetne a városba a kilakoltatás elől. Selmának (Virágh Panna m.v.), a kutatónak imponál, hogy tetszik az öregedő anti-Don Juannak. Azonban Ingrid (Kovács Patrícia), a felesége az egyetlen nő, aki ismeri és elfogadja Mikát, tehát az egyetlen, aki valóban szereti. Erre Mika túl későn jön rá, nem lát ki az álmokból, nem lát ki a nőkből, nem találja a helyét a disztópikus jövőben, a hamis álmokat és értékeket csillogtató múltban, és nem ismeri fel, hogy értelmet és valódi értéket – a feleségét, aki szereti és gyermeket vár tőle – csakis a jelen hordoz. Elvesztette az időt, a tragédia elkerülhetetlen.

Az előadás múlt-jelen-jövő szimbolikáját nemcsak a díszlet, a kellékek és a jelmezek, hanem a szöveg is erősíti. A hétköznapi beszédmód és az érezhetően improvizatív megszólalások mellett felkapjuk a fejünket a Csehovtól kölcsönvett megszólalásokra, a kutatócsoport szószólójának felismerhetetlenségig roncsolt beszéde visszatérő humorforrás. Bodó Viktor rendezése azért erős, mert

a legtragikusabb jelenetekben hökkent meg olyan bizarr módon, hogy egyszerre nevetünk, borzadunk el, és szégyelljük magunkat amiatt, hogy nevettünk.

Jó példa erre a bulijelenet, amiben a család férfi tagjai meleg vizes palackban becsempészett alkohollal és szintetikusdrog-tapaszokkal ütik ki magukat. Hirtelen abszurd képzelgésekben találjuk magunkat, a kutatócsoport rockbandaként játszik el egy rövid részletet egy Cure-számból, aztán az összes szereplő angyali kórussá változva énekel. Egy másik groteszk jelentben a család megfigyelésére ott hagyott Erik (Kövesi Zsombor) Mariah Carey Without You című lassú, giccses dalára kínozza meg Mikát.

A fekete humor, a groteszk, olykor erőszakos jelenetek, az akadozó párbeszédek ismerősek lehetnek északi filmekből vagy akár Erlend Loe regényeiből is. Bodó Viktor jó arányérzékkel szövi bele ezeket az elemeket az egyszerre csehovi, egyszerre disztópikus világba. Ez a különös egymásra rétegződés elsőre bizarrnak hat, ám éppen ezért érezzük magunkhoz közelebb a szereplőket és a konfliktusokat a Csehov korabelieknél. Az ember, aki elvesztette az időt azért hatásos, mert rádöbbenünk, hogy az a borzasztó világ, amit elénk állít, nem is annyira szürreális, és ha nevetnünk kell rajta, akkor érezzük csak igazán a tragikumát.

Jonas Petter Aronsen: Az ember, aki elvesztette az időt

Szereplők:
Mika Jacobsen: Ötvös András
Ingrid, a felesége: Kovács Patrícia
Anna: Nagy-Kálózy Eszter
Marcus, a nevelt fia: Orosz Ákos
Szofi, a felesége: Radnay Csilla
Lars, Ingrid öccse: ifj. Vidnyánszky Attila
Ulrike, Ivan felesége, Ingrid és Lars anyja: Hegyi Barbara
Ivan, Ingrid és Lars apja, Ulrike férje: Méhes László
Ida, Ivan anyja: Halász Judit
Oscar Gustavson: Hegedűs D. Géza
Kristof, a fia: Horváth Szabolcs
ERIK, Gustavson jobbkeze: Kövesi Zsombor
Birk, a kutatócsoport vezetője: Ertl Zsombor
Isak, a kutatócsoport tagja: Dino Benjamin
Jonas, a kutatócsoport tagja: Zoltán Áron
Selma, a kutatócsoport tagja: Virágh Panna m.v.
Olga, túrázó (hangja): Kútvölgyi Erzsébet
Niels, túrázó (hangja): Dengyel Iván

Díszlet: Bodó Viktor
Jelmeztervező: Nagy Fruzsina
Dramaturg: Kovács Krisztina, Róbert Júlia
Zeneszerző: Klaus von Heydenaber
Multimédia tervező: Sánta Balázs
Világítástervező: Friedrich Gergely
Hangtervező: Makkay Dániel Zsolt, Szabó Ádám
Díszlettervező asszisztens: Garai Gréta
Jelmeztervező asszisztens: Bati Nikolett, Kovács Adrienn
Norvég konzulens: Csilla Ingebrigsten
Ügyelő: Varga Miklós, Wiesmeyer Erik
Súgó: Szarvas Éva
Rendezőasszisztens: Patkós Gergő

Rendező: Bodó Viktor

Bemutató: 2024. december 14.
Vígszínház

Fotó: Dömölky Dániel