A 19. század óta a történelmi regény irodalmi műfajának számos definíciója vált ismertté, de a legismertebbekben többnyire közös pont, hogy az újrabeszélésből fakadó fikcionalizáltsággal és torzításokkal is igyekeznek számot vetni. Emellett üdvözlik és szorgalmazzák a törekvést, hogy a történelmi regény a hajdani mindennapok nyomába eredjen, és apró rezdüléseken átszűrve villantson fel újszerű kapcsolódási pontokat a múlthoz. A nagybetűs Történelmi Események, kitüntetett időpillanatok alulnézetből, kevéssé ismert szempontok mentén tárulnak az olvasó elé, elősegítve megértés és azonosulás mozzanatait: a távolság miatt elhomályosult időpillanat utat talál az olvasó személyes jelenébe, szervesül.

Személyes tapasztalattá, élménnyé tenni a történelmet: Miklya Luzsányi Mónika kötetnarratívái, legyen szó történelmi kalandregényről vagy szoros életrajzi olvasatról, közel kerülnek az olvasókhoz. A szerző egy-egy felnőtteknek és fiataloknak szánt könyvben dolgozta fel a mohácsi csata, II. Lajos magyar király és felesége, Mária történetét, illetve Szendrey Júlia életét. Ez utóbbi tematikába illeszkedik a Szerelmem, Petőfi Zoltán? című történelmi kalandregény is. A kötet lapjain az intenzív bevonódás lehetősége elsősorban a múlt és jelen nem mindennapi egymásba nyílása révén villan fel: a jelenkorban élő szereplők időkapuk segítségével közvetlenül tapasztalhatják meg a magyar történelem viharos alakulását és az egyén patriarchális hatalommal szembeni kiszolgáltatottságát. A hétköznapok során azonban a közelgő békeidők derűjét is megtapasztalják: elmerülhetnek a társadalmi miliőben, és korabeli ruhákban ízlelhetik meg az ország színes gasztrotörténetét.

A Pagony Abszolút Töri-sorozatában megjelent Szerelmem, Petőfi Zoltán? a sikerkönyvek receptjét követi: van benne titok, nagyívű utazás, korabeli hírességek, megbolondítva némi szerelemmel és Bildunggal. A főzet első kóstoláskor könnyen fogyaszthatónak és cukormázasnak tűnik, a szerző előzetes kutatómunkájának érdemei nem vitathatók: a történetben elmerülve szembetűnő a karakteresség, melyet a benne mozgatott tudásanyag ad hozzá. Legfontosabb „szereplőjének” ugyanis az 1848–49-es forradalom és szabadságharc politikai és társadalmi utórengéseit tekinteném, melyeket már a kiegyezés időszakára erősen behálóztak emlékezet- és társadalompolitikai (ellen)törekvések, viták.

Olvasatomban Miklya Luzsányi kötetének tétje, hogy szétszálazza a Petőfi-legendák, s még inkább a Szendrey Júlia-mítosz örökségét a társadalmi nemi szerepek 19. századi alakulásának kontextusában. Emellett válasz arra a kérdésre, hogy lehetséges-e ma frissen, olvasmányosan, mégis téttel bírón elbeszélni a múlt egy szeletét a fiatal generációk számára.

A Szerelmem, Petőfi Zoltán? egyik kulcsfogalma a fikcióvá tétel, melyet a szöveg egyszerre értelmez játékosan, miközben a mélyebb igazságok, konfliktushelyzetek felelősségteljes feltárásán is munkálkodik, hiszen a Sári és Petőfi Zoltán közt szövődő szerelmen túl feltárja a fiú mostohaapjához fűződő ellenséges viszonyát, illetve Horváth Árpád és Szendrey Júlia rideg, bántalmazó kapcsolatába is betekintést enged.

A történet a felszabadító „mi lenne, ha?” játék révén kitágítja az érzékelhető valóság és a jelenidő határait, már ezzel a gesztussal is egészen más megvilágításba helyezve a 19. századi Pest-Buda mindennapjait. A játékos könnyedség mint fő stílusjegy ugyan hibátlanul illeszt egymáshoz kisebb szövegegységeket, a kötet egészében alkalmazott stilisztikai megoldások mégsem tekinthetők problémamentesen egymásba simulónak. A történet intimebb témái a 300 oldalnyi sűrűn szőtt cselekményközpontúság közepette is jótékonyan ellenállnak az olvasmányossá szelídítésnek, és fojtogatóan keserédes hangulattal gazdagítják a karácsonyi regékre emlékeztető, súlytalanság veszélyeit is magában hordozó történetmesélést: a címszereplő Petőfi Zoltán végig apja hírnevével viaskodik, egyszerre próbál függetlenedni tőle és felérni hozzá; féltestvérei egy bántalmazó szülői kapcsolat áldozataiként nőnek fel, és Szendrey Júlia költői kibontakozását nemcsak betegsége, hanem férje nőellenes magatartása is megnehezíti.

A Szerelmem, Petőfi Zoltán? esetében az időutazásos bonyodalmakat elindító „mozzanat” nem világmegváltással kecsegtető hősködés, hanem egy egészen közvetlen, hétköznapi (test)tapasztalás: Bori néni, aki egész életét a Vitéz János Gimnázium diákjainak szánt különleges nyalánkságok készítésére tette fel, megöregszik. A jelenben ugyan alig hatvanéves, de az iskolaudvaron álló platánfa alatti időkapu őreként már számtalan napot töltött a múltbeli időzsebekben, s így számításai szerint legalább száz évet élhetett már különböző korok közt ingázva. A felütés tehát nem apokaliptikus hangulatú, inkább a segítőt és talán kapuőr-utódot kereső Bori néni csendes vívódását ecseteli. A büfésnénit a világegyensúly őrévé tenni, azaz egy alapvetően láthatatlanságra ítélt karaktert a kettős élet révén avatni központi jelentőségűvé – felemelő megoldás. 

Luzsányi aprólékos díszletei, eleven, életszagú ábrázolása keveset bíz a véletlenre: a levélrészletek, versek mellett jegyzetapparátus, szómagyarázat és történelmi tényellenőrző függelék is található a kötetben, mely ugyan tűnhet didaktikusnak, a könyv elsődleges közönségét figyelembe véve mégis praktikus: a 19. században közkedvelt, de mára elfeledett ételnevek, alapanyagok, mértékegységek, könyv- és zeneműcímek, szerzők, ruhadarabok nevei a mindennapok aktív részét képezik.

A szóhasználathoz hasonlóan a jegyzetelés vagy szómagyarázat megoldásai sem pusztán az átadni kívánt tudást legitimálják, hanem úgyszólván reagálnak az olvasók ki nem mondott igényére, hogy pontosan megérthessék az olvasottakat. Sári, az önérzetes kiskamasz az ismeretlen szokások és kifejezések megértésében csak a többi szereplő magyarázataira támaszkodhat, s minden bizonnyal hasznát venné egy jegyzetapparátusnak, amikor a jelen Budapestjéről hirtelen 1865-be csöppen.

A nyelv azonban nemcsak magyaráz és rámutat, burjánzásában érjük tetten a szereplők nyelvi normái közt eltelt százhatvan évet. Határokat, falakat képez bizonyos szereplők közt, míg másokat szorosan összekapcsol: Sári sűrűn kibukó szlengszavai botrányosak és komikusak, hiszen szinte megakadályozhatatlanul „ömlenek” a karakán természetű lányból, hasonlóan Bori néni kreatív, ételmetaforákkal átszőtt nyelvéhez; élő nyelvből építkező nyelvváltozatuk mindkettejüket leleplezi. Az indiános játékban használt szavak és hangjelzések azonban már a lány és a Horváth gyerekek közös kódrendszereként tételeződik, csakúgy mint a Horváth-házbeli nők megvetése, ellenállása a családfő kedvenc szavajárásával („asszonyi kötelesség”) szemben.

A Szerelmem, Petőfi Zoltán? legfőbb konfliktusainak hátterét az egész korszakot lázban tartó nőkérdés és a nőíróság problematikája adja. A progresszív szemlélet és konzervatív megközelítés csataterévé egyértelműen Szendrey Júlia teste és elfeledett szerzősége válik a regény lapjain – a kor ellentmondásos, hol felszabadulást, hol a másodrendűséget centralizáló nőkoncepciója mind rajta keresztül exponálódik. A kötet a női erő és akarat megnyilvánulásainak lehetőségeit kutatja, emiatt a múltban játszódó cselekmény kísérletként is értelmezhető: hogyan hatnak egymásra a csupán múltban szocializálódott (Szendrey Júlia), a múlt és jelen szabályrendszerében is otthonosan mozgó (Bori néni), és a 20. századi feminizmus győzelmei után született (Sári) karakterek, mit hoz ki belőlük az 1865-ben érvényes társadalmi szerződéssel való konfrontáció? Hiszen a szerző Szendrey Júlia felnőtt életét rekonstruáló írása, az Ezerszer Júlia több évtizedet összefoglaló, felemelkedéstől és George Sand-i önállósodástól aláhullásba kifutó történetként értelmezi Petőfiné sorsát. Természetesen a lelki folyamatokra hangsúlyt helyező szöveg nem vádolható az individualizáció hiányával, lépésről-lépésre szembesülünk azzal, hogy milyen csapdahelyzetben vergődik az egykor szabadszájú, önálló Júlia. A Szerelmem, Petőfi Zoltán? csupán pár hét eseményeit foglalja össze, a gyerekeiben és írásban lelt öröm, valamint depresszió közt csapongva láttatja Szendrey Júliát. Az Ezerszer Júlia címszereplője a Petőfi-szerelemben leli meg a teljességet, a költő elvesztése utáni évek tömörebben, főként a veszteség feldolgozhatatlanságának fényében tárulnak elénk. Az ifjúsági kötetben Júlia anyasággal való konfliktusos viszonya is előtérbe kerül, mely révén Júlia Petőfi utáni élete többdimenziós valósággá válik, hiszen a létezést fiai és kislánya miatt a gyászban is meg kell töltenie tartammal. A Szerelmem, Petőfi Zoltán? Sáriját is lenyűgözi az asszony akaratereje, és találkozásuk indítja el benne az igényt a nővé válására való reflexióra. Ennek kapcsán a regény során két dolog foglalkoztatja: megtalálni önmagában az erős, önálló és magabiztos nővé válás alapköveit, illetve felemelni az érzékeny, „érzelmes” és társra vágyó énrészét, keresve a kapcsolódási pontokat, az énhatárok torzítása és önmaga tárgyiasítása nélkül.

A címben jelzett románc ugyan nem borul virágba, csak félresikerült vallomásokra, rosszul időzített nyíltságra jut esélye a szereplőknek – a Zoltán-kaland Sári fejében valóban kérdőjel marad. A fiú részeg-esetlen vallomását követően a lányban mintha működésbe lépnének az Ezerszer Júlia kulcsjelenetének Petőfi-sorai: szerelemért életet áldozni, de a szabadságért már minden mást. Izgalmas, hogy mennyire hosszas vívódások árán jut el Sári ahhoz a döntéshez, hogy az első szerelmének beteljesületlenül kell maradnia: a Horváth házban szerzett zavaros, fenyegető tapasztalatai szilárdulnak saját integritásának és autoritásának védelmévé, amikor Zoltán rá irányuló vágyairól és szándékairól első ízben hall. Hiába minden törvénymódosítás és mozgalmi akarat, ha a közvélemény és társadalmi nyilvánosság számára a nő még mindig a férfi hozzátartozók játékszere – az érzékeny, költészetre fogékony lélek szavatolja a pár tagjainak egyenjogúságát?  Aligha. A címben feltett kérdésre nem is a szereplők, hanem az őket elválasztó kétszáz évnyi távolság tud választ adni: méghozzá félig-meddig igenlőt, a kamaszosan, félve rajongó fajtából, hiszen a lány kívülről megtanulja Zoltán ifjúkori versét, és a közösen gyakorolt Magyar ábrándot játssza el a zongoratanárának.

A Szerelmem, Petőfi Zoltán? ambiciózus és pozitív példája annak, amikor a kötetterv végig árral szemben halad, és sem a szórakoztatás vonzásának, sem az ismeretterjesztő tabudöntögetés követeléseinek nem enged, emiatt némileg kifáradva a finisben, több elvarratlan szállal és kérdőjelekkel zárul. Egyértelműen folytatásért kiált, a lány döntése, hogy a visszafordíthatatlan veszteség súlyával tér vissza a jelenbe, felelős kapuőrré válását is kilátásba helyezi, lehetőséget nyújtva a párhuzamos világok némelykor fellazult szabályainak betartására.

Miklya Luzsányi Mónika Szerelmem, Petőfi Zoltán? Pagony, 2024, Budapest