Én még emlékszem a miénkre: magas volt, türkizkék, fogantyús. Gyerekkoromban a családi reggeliknél egyfajta fixtúraként volt jelen, azonban az újabb generációk számára az öblös, egyszerű műanyag tárgy egy tökéletes idegen. Az ismerős történet végén járunk. A tartó épp kilépőfélben van a köztudatból, és miért is ne lenne így? A tárgy ma már defunkt, többnyire pincékben és sufnikban szunnyad, vagy egyszerűen ki lett dobva. Ilyen szempontból a kiállítás címe nem csupán egy könnyedén megejtett referencia Fábry Sándor örökzöld stand up-skiccére, hanem egy szerény felhívás is, melyben a tárgy emléke a tét.

Mayer Kitti: „Az élelmiszer, a tej csomagolása megváltozott, és így a tárgy elveszítette eredeti funkcióját. Ezzel nagyjából mindannyian tisztában vagyunk, sőt, legfőképp azoknak lehet érdekes a tartó, akik később születtek: egyrészt olyan módon, hogy a tárgy eredeti használata hogyan nézett ki, másrészt úgy, hogy ettől a használattól megfosztva milyen utóélet(ek)re talált. Ahol kaptunk történetet, ott különböző megoldások jöttek arra, hogy milyen legyen a tárgy megváltozott funkciója: voltak olyan utóéletek, amik (a zacskós-tej-tartót) vizeskannaként, szerszámtartónak használták, vagy virágot ültettek bele.”

Viski Noémi: „Teljesen logikus felállás, de számomra érdekes volt megfogalmazni, hogy vidéken jobban megőrizték a tejkiöntőket, egész egyszerűen azért, mert több hely van a tárgyak tárolására. Emellett szerintem ott jobban él az a mentalitás, hogy „ne dobjuk ki, jó lesz az még később” – itt a belvárosban viszont nehezebben találtunk adományozókat.”

Mayer Kitti: „Ez azért volt meglepő, mert egy kulturális fejlődéstörténet nélküli műanyag tárgyról van szó, nem egy népi-archaikus objektumról, mint például a fonott kosár - érdekes hogy még egy ilyen viszonylag fiatal tárgy is el lett rakva.”

Mégis milyen designminőségeket mutat az az eszköz, amit egy tollvonással el lehet választani legfőbb rendeltetésétől? Miért emlékszünk rá hódolattal, vagy emlegetjük ikonként? A tejtartó totális dependenciája a zacskóstej létezésén (és fordítva) egy valóban egyedülálló – és ha belegondolunk, felettébb idétlen – helyzetet hozott létre: egy olyan tárgyi viszonyt, amiben két csonka, másképp nagyjából használhatatlan termék támogatta egymást. Furcsa módon ez a suta jelleg volt az, ami a tejnek és a tartónak egyaránt karaktert és értéket kölcsönzött: igazán szurkolni csak a gyengébbik félnek lehet. Prózai módon a tejtartó a vasfüggönytől innenső szocialista ipar, azaz a globális értelemben vett gyengébbik fél produktuma is volt, így a tárgy közös kulturális vállalása túlmutat a mezei szentimentalizmuson. A tejtartó egy olyan tárgy, ami – az időnként kicsorduló poshadt tejen kívül – saját világszemléletünk és identitásunk tanulságait is tartalmazhatja. Valamit, ami teljesen a miénk.

Novák Piroska: „Ernyey Gyula tervezői karrierje is árulkodó erről a korszakról. Belsőépítészként végzett, de nem ott helyezkedett el. El is mondja a videóban, hogy Pogány Frigyes, az akkori rektor hívta vissza tanítani (az Iparművészeti Főiskolára), és innen kezdett a designszakma történetével foglalkozni. Később a véletlen során, egy őt megtaláló telefonhívás nyomán lett a Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat külsős tervezője, és az életművének ezt a részét sokáig nem is nagyon hozta nyilvánosságra. Egyedül Vadas József ’81-es könyve, a Forma tartalma az, ami erről említést tesz, és mintha abban a szövegben is benne lett volna ez a gondolat, hogy a tejeszacskó nem egy túl jó csomagolás, de a tartóval tudtuk megpróbálni kicsit felhozni.”

Hamar rájöttem hogy a tartó együgyű külseje sok külön történetet és értelmezést takar (többet, mint amennyi egy cikkbe kényelmesen belefér), és ezt a vad pluralitást rendezni szándékozva látogattam el a Király utcába, és ültem le beszélgetni a kiállítás kreatív trösztjével: Mayer Kittivel, Novák Piroskával és Viski Noémivel. Az ő kurátori kezük teszi a slágerterméket egy informatív, életrajzi keretbe, így adva történelmi alapot és bizonyítékot egy tárgynak, amit az idő haladtával egyre kevésbé lehet racionalizálni.

Viski Noémi: „Fontos volt a gyűjtött anyag szellemiségében, hogy a gazdasági, a történelmi, a médiatörténeti szempontok is benne legyenek a klasszik tárgyelemzés mellett. Ehhez társultak még a használói visszaemlékezések, és láttuk, hogy ez így csomagot alkotva nagyon jól működik. Ennek a kutatásnak eredménye volt az a felismerés, hogy bizonyos tárgyakat életrajzi szemlélettel lenne érdemes megvizsgálni, és egy kiállítási helyzetben az ebből adódó információkat lenne célszerű átadni.”

A metanarratív eszközök hasznossága hamar felfedi magát. A tejtartó a mellékelt külső perspektívák tükrében növi ki saját objektumságát, és lesz az egymást leváltó, ellentétes korok tervezői gondolatainak gyűjtőhelye. A látogató szemtől szembe kerül egy teljesen más design thinkinggel, mint amit egyetemről vagy kortárs médiából ismerhet, olyan fogalmak mint a piackutatás vagy fenntarthatóság még évtizedekre vannak. A szocializmus tárgykultúrájához mérve több drasztikus váltás is történt, és ezek közül különösen szembetűnő az anyaghasználat. A szakma jelenkori, lázas ökotudatosságával itt üde kontrasztot alkot a szintetikus anyagok felé táplált felhőtlen pozitivitás. Megbízható és kvázi elpusztíthatatlan, mintha a fröccsöntött, rágógumi-szerű héjak személyesen szólnának hozzánk: minden rendben lesz, legalább a következő ötszáz évig nem megyek sehova.

Mayer Kitti: „Egy fiatalabb generáció nézőpontjából lehet érdekes megnézni; akik már egy olyan világba születnek, ahol a műanyaghoz eleve több negatív konnotáció tapad. Találkozni kell ezzel az olvasattal is, hogy egy ponton a műanyag innovatív matéria volt. Azt hirdette, hogy az ember a tudomány által fölülkerekedik a természeten, és elő tud állítani egy olyan megbízható mesterséges anyagot, amit sokféleképpen tud hasznosítani, és általa örök életűvé tudja tenni a tárgyait. Ilyen szempontból is gondoltuk, hogy magának a műanyagnak muszáj szentelnünk egy falszöveget, amin keresztül szemléltetni tudtuk hogy milyen helyet foglalt el a korban és milyen kifejezések ragadtak rá; eleve a „korszerű” vagy a „modern” egy jellemzően ’60-as évek-beli szófordulat, amit mindenre el lehetett mondani, és nagyjából mindent el lehetett vele adni. Annak, aki ebben a korban nőtt fel és szocializálódott, magától értetődő volt, hogy a háztartásban a tárgyak túlnyomó része műanyagból van.”

Az ismeretterjesztő táblákkal karöltve szerepelnek személyesebb, ézékenyítő anyagok. A terem közepén végigfutó kacskaringós asztalon sorakoznak a tárlatnak adományozott tejkiöntők, és kihelyezett képernyőkön lehet nyomon követni a válogatott szakemberekkel készült videóinterjúkat. A kiállítás figyelmesen pozicionálja magát, egyaránt foglalkozik a tejtartóval mint átfogó, absztrakt jelenséggel és valós, birtokolható tárggyal. Fényt derít arra, hogy a tartó hogyan lett a kor értelmének és érzelmének ellentmondásos origója – elég nagy ahhoz, hogy magába foglalja a designtörténet ezen szeletét, és mégis elég kicsi ahhoz, hogy kézbe lehessen venni.

Mayer Kitti: „Elárulhatjuk hogy úgy készültek a videós felvételek, hogy akiket meghívtunk alanynak – a terv az volt, hogy mindenki egy adott terület szakértőjeként nyilatkozzon –, nem tudták, hogy pontosan milyen tárgyat fognak kapni. Szerettük volna ezt az első reakciót rögzíteni: vajon ki fog mosolyogni, fintorogni? Én azt figyeltem meg hogy sokszor ellentétes vélemények születtek, volt aki saját magának is ellent mondott, érdekes volt megfigyelni hogy ki mit hogyan ír fölül magában emlékezeti vagy szentimentális elfogultságok miatt.”

Viski Noémi: „Igen, szerintem sincs konszenzusos értékítélet arról, hogy most ez egy jól tervezett tárgy vagy sem – a videóban szereplő szakemberek között ugye nincs egyetértés, viszont az adományozók történeteiből sem kapunk egyenes választ. Sokan úgy értékelték, hogy „hát, erre szükség volt, jól működő tárgy volt”, de találtunk a gyűjtés során olyan Ernyey-típusú tartókat, amiknek egy korábbi verzió mintájára (tej-elvezetési céllal) az alja ki volt fúrva, szóval volt olyan használó aki fogta és meghekkelte a tárgyat.”

A kiállítás mindezek mellett több szándékozik lenni egy hagyományos szakértői csemegézésnél: a tejtartó populáris hátszelét meglovagolva egy szélesebb közönséghez is szól. A designszféra finom kinyitása ugyanannyira funkciója, mint a históriában való gyönyörködés – lényeges, hogy a tárlaton belül a laikus nézelődő is otthon tudja érezni magát.

Viski Noémi: „Két éve dolgozom a galéria programján, kortárs művészeti és design anyagokat hozok, de ez inkább egy kisebb, szakmai érdeklődésű közönségnek szól, így ritkán létesít kapcsolatot azokkal, akik a földszinti programokra jönnek: nyugdíjasok, fiatalok, más társadalmi csoportok. Nekem ilyen szempontból kérdés volt az, hogy milyen kiállítást tudok csinálni, ami be tudja őket vonni, és tud létesíteni egy személyes kapcsolatot is. Emlékszem, hogy szórólapokkal házaltam, amikor lent éppen társasoztak vagy más programon voltak, és akkor elindult valamiféle párbeszéd velük. (Azért néhányan furcsán néztek rám.)”

Mayer Kitti: „Mi próbáltunk ilyen Jolly Joker-ként tekinteni a tejkiöntőre, nagy bizodalmunk volt abban, hogy ehhez azért sokan tudnak majd kapcsolódni, és természetesen felmerült a kérdés hogy vajon a Tárgyfétis sorozat többi darabja (például a Fabulon csomagolás vagy a Gollob József-féle safari hőpalack) képes lenne-e ehhez hasonló hype-ot generálni.”

A Honey, have you ever heard of „zacskós-tej-tartó”? a design-retrospektív legelőremutatóbb megvalósulása. A válogatás minősége és a tejtartó többszintű megközelítése egy erős tárlatot eredményez, de nem elhanyagolható az, amit végül az egész reprezentál: egy olyan kiállítási módszer tervrajzát, ami a design vagy a művészet dohos, olykor belterjes párbeszédeit a nyilvánosság napvilága felé taszigálja. Még egy ilyen, kisebb akció is elég ahhoz, hogy valami elinduljon. Hogy ne közömbösséggel vagy pártatlan ámulattal nézzünk a tervezésre, hanem érdemben tudjunk róla gondolkodni. A tejtartó mentes attól a presztízstől, ami a kortárs design világát rendszeresen misztifikálja – nem a kapitalista szabadpiac meghekkelésének szellemében készült, és nem próbál senkit sem lehengerelni. Egy jó tárgy, jó design? Kétségbeejtően megosztó, de ez a lényeg. A tejtartó sok szempontból színtiszta tervezés. Egy kedvezőtlen időben, egy előnytelen helyzetre érkezett tökéletes válasz.

Helyszín: K11 Labor (1075 Budapest, Király u. 11.)
A kiállítás 2025. január 22-ig látogatható.
Fotók: Gaál Dániel, a K11 Labor jóvoltából