A szervezők a kétnapos konferencia céljaként annak a közös diskurzusnak az elindítását tűzték ki, aminek a középpontjába a gyerek és kamasz elbeszélők vizsgálata áll. A kérdéskör tanulmányozásával a „gyerek” és a „felnőtt” irodalom piacilag elhatárolt korpuszát próbálták a résztvevők átjárhatóbbá tenni, illetve egy egységes, irodalomtudományos választ találni arra, hogy a szövegekben hogyan képződik meg a gyermek/ kamasz én. A konferencia a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar Mesekultúra Kutatócsoportjának és a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének összefogásával valósult meg.

Az eseményt a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet igazgatója, Fazakas Gergely Tamás nyitotta meg, aki a különféle egyetemek és az ott működő kutatócsoportok összefogását, a közös konferenciák szervezését, illetve a gyerek- és ifjúsági irodalom népszerűsítésének fontosságát emelte ki nyitóbeszédében. Ezt követően a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karának dékánja, Gortka-Rákó Erzsébet köszöntötte a vendégeket. Kiemelte a Mesekultúra Kutatócsoport jelentőségét a gyerekirodalom területén, felidézte a tavaly Hajdúböszörményben tartott konferenciát, illetve azt az oktató-kutató tevékenységet, ami a kar keretein belül zajlik. A későbbiekben az esemény színvonalát a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum kutatói és oktatói emelték előadásaikkal.

gyerek-felnőtt perspektívák változásáról.

Harmath Artemisz

Az első szekció fókuszában az 1970-es évek magyar nyelvű irodalma állt, ahol az előadók olyan szerzőket és műveket emeltek a köztudatba, melyek kevésbé kerültek kitüntetett helyzetbe a korábbi kutatások szempontjából. Elsőként Devescovi Balázs tartott előadást Varázsolt világok: nézőpontok keveredése Janikovszky Éva A nagy zuhé című prózájában címmel, amelyben a szöveg műfaji kérdéseit, a korosztályi besorolást és a történetet felvázolva jutott el arra a megállapításra, hogy Janikovszky szinte anyanyelvi szinten beszél gyerekül a gyerekkori élményein alapuló jelenetek elbeszélése során. A két ellenkező nemű szereplőt megvizsgálva – a szövegbeli megalkotottságon keresztül – az eltérő képzeletvilágukról is szólt. Következőként Kaiser Zsanett Márkus István Mikulás a kenguruk szigetén című gyerekkönyvében a gyermeki nézőpont sajátosságait tanulmányozta. A gondolatmenet során a metanarráció szempontjait, a metafikciós eszközök sokrétű használatát mutatta be a könyv szövegének elemzésével. A kötetben előforduló kiszólásokat, melyek a fikció megtörésére szolgálnak, különféle irodalomelméleti keretek között tárgyalta, ezzel is a felnőttirodalmi diskurzusba becsatlakoztatva a művet. Végül – a szekcióban utolsóként – Katona Alexandra  „Rendet csinálni ezen a szemétdombon”: bűn és rend kamasz szemmel Gion Nándor Postarablók című ifjúsági regényében címmel mutatta be kutatási eredményeit. Az előadása elején kiemelte, hogy sem a korabeli, sem az elmúlt évtizedekben megjelenő Gion-értelmezések nem vállalkoztak a regény mélyebb elemzésére. A bűnügyi történet bemutatása után előadásában morális kérdéseket járt körül, többek között az igazságfelfogás szempontjait is. A szövegben elkövetett bűnökre reflektált: azok mértékére a szereplők hogyan tekintenek kamasz, illetve felnőtt elkövetők esetében. A vitablokkban megjelenő hozzászólásokban is megfogalmazódott annak a jelentősége és igénye, hogy az előadók által kiemelt szegényes recepcióval rendelkező szerzők beemelése is történjen meg a gyerek- és ifjúsági irodalom területére. Az ebédszünet utáni második szekcióban a gyerek elbeszélői perspektívák felől közelítették meg a kutatók a választott témaköröket, műveket. Bódis Zoltán A néma gyermek című előadása tudományos összefoglalóként járta körül a felnőtt és a gyerek nyelv viszonyát. Olyan filozófiai és elméleti kérdések kerültek terítékre, mint hogy a gyermeknek van-e hangja, ez a hang hol és milyen körülmények között születik meg, vagy hogy a gyermek idegensége hogyan befolyásolja szerepét, megszólalását. Kiemelte, hogy a néma gyermek olyan irodalmi alakzat, amely kettős tipológiát eredményez, egyrészt a nyelv elsajátítása előtti némaságnak, a nyelv elégtelenségének, másrészt a felnőttel szembeni némaságnak, kirekesztettségnek és megaláztatottságnak a jelölőjeként is értelmezhető. Harmath Artemisz előadása folytatta a sort, aki a gyerekhang összetettségét a kortárs magyar versekben vizsgálta meg. A műveken keresztül fogalmazta meg azt a megállapítást, miszerint a felnőtt írók és elbeszélők miatt a gyermek nézőpontja és nyelve többszörösen konstruált: ezzel a nyelvi-antropológiai disszonanciával a kortárs magyar gyereklíra szerzői termékenyen bánnak. Olyan költők verseinek az érzékletes, részletes elemzésével jelenítette meg a gyerek és a felnőtt hang viszonyát, mint Bertóti Johanna (Késés), Finy Petra (Telehold), László Noémi (Anya és apa színházba megy), Miklya Zsolt (Isten hol lakik) vagy Krusovszky Dénes (Foltember).  A szekciót Kovács Eszter zárta, aki A verbális és ikonikus gyermeki perspektíva megjelenése néhány magyar képeskönyvben címmel tartott előadást. A bemutatója izgalmát az adta, hogy a narráció és a fokalizáció kérdését a nem verbális médiumok, ezen belül a képeskönyvek felől közelítette meg. Az egyedi narrációs eljárás markánsan különbözik a pusztán szöveges vagy kevéssé illusztrált könyvektől, ahol a szöveghez kapcsolódik a narratív funkció. Az előadás során olyan magyar képeskönyvek segítségével mutatta meg, hogy hogyan tudnak a történetek és az események a különféle frappáns és formabontó vizuális megoldások segítségével kibontakozni, mint Marék Veronika Laci és az oroszlán, Dániel András Mit keresett Jakab az ágy alatt? (és mi történt ott vele?) vagy Révész Emese Amíg én oviban vagyok című alkotása. A második vitablokkban az előadások színvonalát méltatták a felszólalók, majd a képeskönyvek piaci helyzetéről és a befogadókra tett hatásukról is szó esett. Végül kortárs irodalmi példákon keresztül folyt tovább a diskurzus a különféle

Vojnics-Rogics Réka

A rövid kávészünetet követően a gyerek elbeszélői perspektívák után a kamasz narrációs eljárások köré szerveződtek az előadások. A szekciót Vojnics-Rogics Réka nyitotta meg „De hát illik ez egy kisasszonynak?”: Az elbeszélői hang mint ideológiai tényező című előadásával. A lányregényt, azt a 19. század utolsó évtizedében megjelenő új gyerekkönyves műfajt mutatta be, amely nemcsak generációs, hanem nemi szempontok mentén is új célközönséget jelölt ki: kiemelte, hogy a műfaj a tanácsadókönyvek hagyományából nőtte ki magát. Négy korabeli regény elemzésével (Szabóné Nogáll Janka: Pipiske, Lux Terka: Marcsa gondolatai, Benedek Elek: Uzoni Margit, Tutsek Anna: Cilike mátkasága) azt a kérdéskört járta körül, hogy az elbeszélői hang és nézőpont miként befolyásolja a szövegek ideológiai beágyazottságát. Szintén a kamasz hang adta Vigyikán Villő előadásának alapját, aki Janikovszky Éva és Réber László A Hét Bőr és Az úgy volt... című képszövegeiken keresztül mutatott rá a kamaszság ábrázolására. Emellett kiemelte, hogy a szerzőpáros együttműködése gyerekirodalmi klasszikusokká vált. A szöveg-kép viszonyt vizsgálva és az alkotókat érő kritikákra reagálva fogalmazta meg, hogy a képszövegek eredményesebben működnek, hogyha a közös életművet egy összefüggő, organikusan szerveződő egységként kezeljük. Emellett említést tett a divergens képeskönyvről is, ahol megbízhatatlan elbeszélővel találkozhatunk, hiszen a kép hitelteleníti a narrációt: a képeken megjelenő és a narrációban megjelenő elbeszélő/szereplő nincs összhangban egymással. Ezt követően Kérchy Anna tartotta meg az előadását Kamaszok a nyelv labirintusában: az énkeresés diszkurzív technológiái és heterotopikus terei Kemény Zsófi Én még sosem című regényében címmel. Arra a kérdésre kereste a választ, hogy lehet-e az ifjúsági irodalmat a célzott olvasóközönség korosztályos jellegzetességei, kognitív kompetenciái, pszichés-affektív sajátosságai vagy megélt tapasztalati alapján definiálni, vagyis, hogy mitől lesz hiteles a kötetekben megszólaló kamasz hang. Az előadás középpontjába a kamasz nem mint korosztály, hanem mint a nyílt pszichés struktúra verbális lenyomata került. Ennek jellemzőit Kemény Zsófi regényén keresztül mutatta be, ezáltal a túlbeszélés, a tudat- és gondolatfolyam, a metaperspektíva és a  heterotópiák is a fókuszba kerültek. A szekció utolsó előadását Gesztelyi Hermina Az élőbeszédszerűség Balássy Fanni és Korbuly Ági Bocs, hogy élek című képeskönyvében címmel tartotta meg. A Bocs, hogy élek című kötet által a kamasz, fiatal felnőtt elbeszélő megszólalásainak retorikai és narratológiai megoldásait emelte ki, amelyek létrehozzák az élőbeszéd, a szóbeliség hatását, ilyenek például a megszólítások, a kiszólások, a be nem fejezett mondatok vagy a visszakérdezések. A szöveg mellett a képek hasonló funkcióját is elemezte, melyet a szereplők arcának képsorozatként való ábrázolása, azok folyamatos változása teremti meg, így reagálva az elhangzottakra és a különféle érzelmek kifejezésére. A konferencia első napját egy kísérőprogram zárta, amely során Kovács Gergely bemutatta a Kortárs novemberi, gyerek- és ifjúsági irodalom számát, majd a lapszám két szerzőjét – akik a konferenciát is színesítették előadásaikkal –, Vigyikán Villőt és Devescovi Balázst a Janikovszky-Réber életmű kutatásának jelenlegi helyzetéről kérdezte. A beszélgetés hamar kinyílt és bevonta a közönséget is, így kötetlenül zajlott a diskurzus a Janikovszky-életmű tudományos igényű recepciójának hiányáról, az irodalmi folyóiratok helyzetéről és a szerkesztői nehézségekről (például az illusztrációk közlésének problémájáról).

Gesztelyi Hermina

A szombati szekció az önéletírás, a visszaemlékezés és a trauma kérdései köré szerveződött. Az első előadást Pataki Judit tartotta Holokausztnaplók kamaszok tollából címmel, aki kiemelte, hogy a holokauszt témájú naplókat és memoárokat nem ismert szerzők, hanem többnyire olyan gyerek- vagy kamaszkorúak írták, akik maguk is elszenvedői voltak az eseményeknek. A napló műfaja felértékelődött ebben az időszakban, hiszen az én átmentésének, megmaradásának az eszközévé vált. Arról is szólt, hogy a kamaszok által írt holokausztnaplók esetében sajátos jellemzők rajzolódnak ki, ilyen a történelmi események reflektálatlansága, háttérben maradása az egyéni élethez és annak lehetőségeihez képest, vagy a jövőkép és a remény erőteljes jelenléte. Emellett nemi különbségek is megjelennek bennük például a kamaszlányok esetében az anyához való viszony tematizálása. Ezeket a megfigyeléseket olyan magyar nyelvű holokausztnaplók vonatkozásában tette, mint Heyman Éva, Ausch Klára, Ecséri Lilla vagy Szabó Borbála visszaemlékezései. Az önéletírás témájához csatlakozva Kiss László Ádám Misi a labirintusban: a gyermeki én megteremtése Schramm Péter Igenis című regényében címmel tartotta meg előadását. A magánkiadásban, 2006-ban megjelent életrajzi regény a deportáltak menetéből történt szerencsés megmeneküléstől a szovjet csapatok megérkezéséig eltelt időszakot beszéli el. Az előadás a műfaji kérdést is problematizálta, miszerint a regény vagy az önéletírás/visszaemlékezés kategóriájába sorolható-e a szöveg? Emellett arra is kitért, hogy a szerző hogyan teremti meg újonnan a gyermeki énjét az egyes szám első személyű narráció révén. Ezt követően Csenki Nikolett előadásában Márton Evelin Farkashab című „Archív napló”-jának elemzésén keresztül figyelte meg a felnőtt és a gyermek elbeszélői nézőpontok keveredését. A hibriditás sajátos verzióját mutatta be, amely a felnőtt és gyermeki, kamasz látásmódok közötti oszcillálás által, különböző identitáskonstrukciókat léptet életbe. Így jutott el ahhoz a kérdéshez, hogy a kötelező olvasmánnyá vált szövegek (mint Robinson Crusoe vagy Légy jó mindhalálig) valóban kamasz irodalomként működnek-e, ha a felnőtt regények regiszterváltásáról beszélünk. A szöveg elemzésének végén kiemelte, hogy a Farkashab összetettsége által képes párbeszédbe léptetni a „gyerek” és a „felnőtt” irodalmat.  A szekciót és egyben a konferenciát is Borbíró Bíborka Objektumok a nyelvben: értelmezési lehetőség Kollár Árpád Milyen madár című verseskötetében című előadása zárta. Kutatásának középpontjában a környezetben előforduló tárgyak kommunikációs eszközzé válását helyezte, amelyek a versbeszélő szeparációs szorongását képesek tematizálni, vagyis az entitások úgy tűnnek fel a szövegekben, mintha valamiféle tárgyak lennének. A Milyen madár című kötetben egy új filozófiai irányzat megjelenését, az objektumorientált ontológiát hangsúlyozta, amely arra vállalkozik, hogy ontológiailag egy szintre emelje a tárgyakat az élőlényekkel.

A kétnapos konferencia során az előadók és a résztvevők olyan a gyerek–és kamaszirodalom-kutatás szempontjából meghatározó kérdésekkel és problémákkal foglalkoztak, melyek előrelendíthetik a későbbi tudományos munkákat. A rendezvény lehetőséget nyitott a párbeszédre és a közös munkára, amely a különféle kutatási műhelyek és kutatók együttműködése által jöhetett létre. 

Fotók: a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar Mesekultúra Kutatócsoportjának facebook oldala