Egy házaspár, Viki (Ruttkai Éva) és János (Gábor Miklós) 1956 szilveszterének éjszakáján kocsira várnak, amellyel elhagyhatják az országot, és új életet kezdhetnek külföldön. A várakozás közben megidéződik a múlt, és így láthatjuk megismerkedésük történetét. János ismert és elismert színész, aki egy forgatáson találkozik először a statisztáló balett-táncos Vikivel. A férfi randevúra hívja a nőt, majd egymásba szeretnek, azonban Jánost lelkiismeretfurdalás gyötri, mivel házas ember. A tervek szerint Viki Brüsszelbe utazik fellépés miatt, ezért János úgy dönt, hogy elfelejti viszonyukat, és kitart felesége mellett, viszont a balett-táncos mégsem kap útlevelet, így Magyarországon marad. Mikor a férfi szembesül ezzel, végül bevallja feleségének a félrelépését, és Viki mellett állapodik meg. A friss házasok nászútjukat a Balatonon töltik, itt értesülnek róla a rádióból, hogy Pesten zavargások törtek ki, és innentől bizonytalanság és káosz kíséri útjukat.

A cselekmény előterében végbemenő szerelmi történet meglehetősen klisés és felejthető, de nem is emiatt érdekes Révész György alkotása, hanem mert korképet ad arról, hogy egy évvel ‘56 után hogyan lehetett beszélni a forradalomról a filmművészetben, továbbá amiatt is tanulságos lehet, hogy napjainkban mit mondhat nekünk az Éjfélkor, ismerve az ez után készült alkotásokat a korszakról.

A film flashback szerkezetet alkalmaz keretes elbeszélésben a múlt és az arra való emlékezés megjelenítéséhez, akár a hatvanas évektől induló, közelmúltat feldolgozó emlékező filmek (pl. Párbeszéd, Húsz óra, Tízezer nap).

Ugyanakkor a későbbi filmektől eltérően a múltidézés nem a politikai differenciáltság és kontraszt megjelenítésére szolgál: ahogy az egész történet, úgy maga a flashback is tisztán magánéleti síkon értelmeződik, a múlt megidézése csak a kapcsolat korai fázisait mutatja be, a korabeli politikai berendezkedésre nem tér ki, a társadalmi változásokat nem ábrázolja.

Ezzel a politikai-társadalmi vaksággal egyetemben az ‘56-os forradalom problémája pusztán a menni vagy maradni kérdésére redukálódik. Ugyanakkor mint a flashback jelenetekből kiderül, Viki már ‘56 előtt is el akarta hagyni az országot, azonban nem politikai okokból, hanem karrierje végett. A bekövetkező események (amelyek ismételten: nem konkrétak, nem ismertek, a film ködösen zavargásokra utal) csak megerősítik a távozás vágyában, valójában viszont nem azok a primér kiváltó okok.

A filmben a felkelés nem forradalomként vagy ellenforradalomként van említve, politikai okok látszólag nincsenek is az események mögött, legalábbis a film óvatosan lavíroz, hogy így tűnjön. Ehelyett általános zavarként, zavargások sorozataként és kiismerhetetlen káoszként van bemutatva az őszi időszak, amelyben az emberek (de főleg a hősök) nem találják helyüket, sodródnak a történésekkel vagy menekülnek azok elől, érthetetlen számukra, ami történik. Ezen túl szinte csak a magánéleti szinten vannak megjelenítve a hatások (egy ételért sorbanállást tartalmazó jelenetet leszámítva, amelyben fegyverek is hallhatók).

Hogyan érinti a szerelmesek kapcsolatát, és az ő családjukat (Viki édesanyja elmegy, mire visszatérnek Pestre), és miként befolyásolja őket az ország elhagyásának kérdésében? 

Viki menni akar (már régóta), János maradni (érvei: ő magyar színész, mégis kinek játszon és milyen nyelven, az anyanyelve a hivatása, itt van itthon), az Emil nevű barát is azt hangsúlyozza, hogy ő itt van otthon, hova menne, hol lennének ilyen kapcsolatai, így az országban maradás kérdéséből szinte hazafisági, hazaszereteti kérdést csinál a film. Mikor már bármelyik pillanatban befuthat az autó, János mégis úgy dönt, hogy az országban maradnak.

A filmben tehát egy évvel a forradalom után megjelenik – legalábbis utalások szintjén – a szabadságharc, azonban tompítva, elhallgatva annak politikai élét, az átlag állampolgár számára érthetetlen káoszként, kiismerhetetlen zavargások sorozataként jelenik meg a felkelés. Ebből kifolyólag nem eshet szó oldalak és ellenfelek (politikai) igazságáról, inkább csak a bizonytalanság (és magánéleti-anyagi biztonság) szempontjából fogalmazódik meg az emberekben az ország elhagyása, amellyel szemben az országban maradást mutatja be a film helyes, hazaszerető magatartásként. Bár itt is fogalmaz meg a film kétségeket, és ezek is inkább magánéleti és egyéni siker szintén értelmezhetők, mintsem politikai-társadalmi aspektusok mentén.

A film paradox módon úgy szól ‘56-ról és úgy építi be a szüzsébe, hogy depolitizálja azt, a konkrét történések elhallgatásával a magánéleti síkon értelmezi az eseményeket és azok hatását.

Mindezek ellenére – főleg a korabeli kultúrpolitikai tiltások és cenzúra ismeretében  – tekinthető mégis ‘56 hiteles és releváns interpretációjának az Éjfélkor, legalábbis, amennyiben a később készült filmekre (és általában a filmekre) tudunk így tekinteni. Kiemelve pár, a korszakot ábrázoló alkotást, Fábri Zoltán Húsz órájában például minden (politikai) korszakot reprezentáló karakternek megvan a maga igazsága, míg a 2006 táján készült jubileumi filmekben (Mansfeld, Szabadság, szerelem) pedig a gonosz szovjet vagy kommunista és a jó, a hős felkelő oppozíciója a meghatározó. Ezekkel a lehetséges interpretációkkal szemben az Éjfélkor című filmben nincsen igazság, a valóság kaotikus, és nem ismeri ki benne magát az egyén. A film annak ellenére, hogy a korabeli kultúrpolitikának megfelelően – a magánélet síkján, a konkrétumokat elhallgatva – készült, mégis képes árnyaltan (ha történelmi szempontból nem is feltétlenül őszintén) bemutatni történéseket, és annak hatásait. Hiszen valószínűleg megannyi János és Viki bolyongott kételyek sűrűjében, kiismerhetetlen káoszként megélve az akkori jelen valóságát.

Az Éjfélkor című film január 6-ig ingyenesen elérhető a Filmio kínálatában.

Képek forrása: NFI/Filmio