Ferdinand von Schirach egy utasszállító gép lezuhanásáról szóló Terror (2015) című darabjában ülnökké tette a közönséget, az Isten (2020) című drámában etikai tanáccsá, amely az eutanáziáról döntött. Ezúttal nincs szavazás, nem születik ítélet. Azt kell megfejteni, hogy a hosszú ideig egymással titkos viszonyt folytató ismert tévést megerőszakolta-e egykori szeretője, egy világcég tulajdonosa. A nő feljelentésére vádat emelnek, így a bíróság tárgyalást tart, a sértett és ügyvédje, a vádlott ügyvédje, a szakértők és a tanúk mind felfedik álláspontjukat, ellenben a vádlott konokul hallgat. 

A darab szakértők révén tájékoztat a nemi erőszak eseteinek legbeszédesebb számairól, kik az áldozatok, kik az elkövetők, és milyen következményekkel kell számolnia egy nőnek, ha feljelenti az erőszaktevőt. A tények döbbenetesek: az EU-ban minden harmadik nő megtapasztalja a fizikai vagy szexuális erőszakot, de csak az esetek töredékében kerül sor feljelentésre, és minden harmadik nap megöl egy nőt a férje vagy a szeretője. Az áldozatok viselkedése alakítja a rendőrség, a szakemberek és a közvélemény előítéleteit. Azokat az előítéleteket, amelyek meghatároznak egy társadalmat.

A szerző nem a krimik sztereotip alapesetét boncolgatja, ahol a céges bulin vagy a parkban kocogás közben egy férfi bántalmaz egy nőt, hanem egy eredetileg konszenzussal zajló aktus megítélése van mérlegén. Szövege vallomások és rövid párbeszédek folyama, nincs elmélyült nyelvezet, sok a jogi zsargon. Inkább tűnik vizsgálati hanganyagnak, mintsem drámának. Így

jelentős teher hárult Székely Krisztára, a rendezőre és a színészekre is, hogy ennek ellenére háromdimenzióssá váljanak a karakterek. Schnábel Zita díszlete egy sivár tárgyalóterem, a bíró félköríves tér közepén ül, balra mellette az ügyész, a sértett és ügyvédje előtte, tőle jobbra, a vádlott és ügyvédje balra. A videótechnika fontos szerepet kap: a kamerák folyamatosan közvetítik a sértett és a vádlott arcát, közelről figyelhetjük változásaikat, intimitást adva ezzel játékuknak. A jelmezek (Pattantyus Dóra) funkcionálisak, céljuk a játék erejének emelése. 

Ónodi Eszter alakította Schlüter riporternő nőies, érzékeny, de összeszedett és higgadt, magasan képzett és közismert nő. Játéka a kételkedés és a tagadás között ingat, néha meggyőz, hogy áldozat, aztán arról, hogy sértettségből hazudik, az előadás érzékeny dinamikáját adja alakítása. Ügyvédje, Biegler szerepében Kocsis Gergely unott és provokatív, elkésik, gyűrött öltönyében hanyagul ül a széken, pimaszkodik. Agya penge, tudja mikor kell az ellenfelet földre küldeni. A vádlott képviselője volt tanítványa, a combvillantós kosztümben és tűsarkon billegő Breslau (Pálmai Anna), aki frivolan sugallja, hogy csak egy elhagyott szerető akar bosszút állni. A csinos külseje mögött a perre alaposan felkészült védőügyvéd. Heise főügyész szerepében Takátsy Péter szinte statiszta a perben, csak az ügyvédek kapnak teret az ütésváltáshoz, de a meglepetést, az ügy végső fordulatát – egy új bizonyítékot - mégis az ő sápadt karaktere hozza.  

Jogilag ügyesen van felépítve az eset, apró nyomok, csak közvetett bizonyíték, ellentmondó vallomások, zavaros kérdések, amelyeket a szakértők világítanak meg, így az igazságügyi orvosszakértő (Rajkai Zoltán), a pszichológiai szakértő (Pelsőczy Réka) és a bűnügyi főnyomozó (Fullajtár Andrea). Végül a tanácsvezető bírónak (Udvaros Dorottya) kéne ítéletet hoznia, aki mindvégig pártatlan, és – a tapasztalat mondatja velem – a magyar bírókhoz képest igen toleráns. Ahogy Wettstein Márk e.h. alakította bírósági gyakornok sem futkos a Markó utcai folyosókon. A két laikus tanú, Valeria Maiburg (Jordán Adél) és Marotzka taxisofőr (Elek Ferenc) párperces vallomása megszínesíti a bizonyítékok rendszerezését. A kiváló társulat érdeme, hogy minden szereplő életre kel és megvan a saját hangja, dacára, hogy nincs sok konfliktus vagy akció a színpadon. 

Az előadás középpontjában Fekete Ernő alakítása, pontosabban némajátéka áll. Thiede ötvenes üzletember, mandzsettagombot és drága öltönyt hord, megjelenése rejtélyes. A karakter szinte teljes csendje kihívás elé állítja a színészt, hisz minden érzelmet, reakciót csak arckifejezésein, testtartásán és gesztusain keresztül közvetíthet. Az arca folyamatosan látható több vetítővásznon, végig közelről figyeljük érzelmi spektrumát, fagyos önuralmát, a félelemét, a haragját. Alakítása visszafogott, precízen használja a mimika és a testbeszéd eszközeit. A tekintete hol riadt, hol rideg, néha vádló, máskor könyörgő, de végig fenntartva az ambivalenciát: vajon bűnös vagy ártatlan. Hallgatása maga a védekezése, a véleményformálás elutasítása az önazonossága megőrzése. Az egyetlen szó, amit a tárgyaláson kiejt, drámaivá teszi a finálét: „Nem”. Aztán mégis kijön egy rövid drámai önvallomással, ami látszólag lemossa az összes ellene szóló bizonyítékot. Abban a percben kétség nem fér hozzá, Thiede tisztázza önmagát.

Vajon melyik másik magyar színész tudná ezt ily sokrétűen ábrázolni szavak nélkül? A néző végig keresi a jól ismert Fekete Ernő-gesztusokat, a hanghordozását. Nincsenek sehol! Hiányaikban egy új Fekete Ernő lép elénk. 

A volt védőügyvéd, Schirach megint bizonyította, hogy nagy moralista, de nem igazán drámaíró. Székely Kriszta rendező pedig abszolút a nézőkre bízza annak megválaszolását: Mi az igazság? Az előadás üzenete talán, hogy egy jogállamban az igazságszolgáltatásnak kell dönteni az ember bűnösségéről vagy ártatlanságáról. Egy jogállamban, ahol az igazságszolgáltatás függetlenségéért aggódó bírók levelei nem kerülnek ki sorra az internetre. Ahol nem a köztévé, az újságok, a közösségi média vagy az internetes fórumok döntik el, ki bűnös és ki ártatlan.  

Ferdinand von Schirach: Nyílt tárgyalás

Szereplők:
Katharina Schlüter, sértett: Ónodi Eszter
Bírónő: Udvaros Dorottya m.v.
Biegler, a sértett jogi képviselője: Kocsis Gergely
Breslau, a vádlott védője: Pálmai Anna
Christian Thiede, vádlott: Fekete Ernő
Heise, főügyész: Takátsy Péter
Pia Altstedt, pszichológus szakértő: Pelsőczy Réka
Valeria Maiburg: Jordán Adél
Frauke Reuther, bűnügyi főnyomozó: Fullajtár Andrea
Martin Laux-Frohnau, igazságügyi orvosszakértő: Rajkai Zoltán
Paul Marotzka, taxisofőr: Elek Ferenc
Bírósági gyakornok: Wettstein Márk e.h.

Díszlet: Schnábel Zita
Jelmez: Pattantyus Dóra
Dramaturg, fordító: Szabó-Székely Ármin
Zene: Csizmás András
Fény: Pető Gergő, Bárány Bence, Mészáros Gábor
Hang: Masát Máté
Videó: Török Marcell
Operatőr: Török Marcell, Kovács Bálint
Vágó: Nagy Réka
Súgó: Boncza Anita
Ügyelő : Héricz Anna
Asszisztens: Tiwald György

Rendező: Székely Kriszta

Bemutató: 2024. december 13.
Katona József Színház

Fotók: Mónus Márton