Jancsó Júlia magyar és francia középiskolás tanárként dolgozó műfordító, aki, habár számos regényt fordított, leginkább Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában című regényfolyam fordítójaként ismert. Az első Proust-fordítását 1992-ben kezdte, így a munkafolyamat befejezése és a hét kötetet egységes megjelenése jelentőségteljes pillanat. Jancsó Júlia gimnazistaként olvasta előszőr a könyveket Gyergyai Albert magyarításában, ugyanis a regényfolyam első két kötetet még a harmincas évek végén nyomtatták ki, majd a harmadikat 40 évvel később, viszont a többi négy magyarul nem jelent meg.

Egyetemi évei alatt Jancsó a francia szöveggel is megismerkedett, majd szakdolgozatát Proust és a zene kapcsolatáról írta. A fordító így nyilatkozik a Papageno magazin által készített interjúban:

„az egész ciklust ismerni kell ahhoz, hogy elkezdhessek foglalkozni a negyedik kötettel. Bár minden kötet önmagában is olvasható, de fontos kapcsolódások vannak. Ezeket ugyanúgy ismerni kell, mint bizonyos nyelvi fordulatokat, amelyek visszatérnek, és vissza is kell őket keresni, hogy lehetőség szerint ugyanolyan kifejezésekkel éljünk.” 

Nagyon fontos, hogy Jancsó Júlia már mélységeiben  ismerte a szöveget, mikor elkezdte a negyedik kötet fordítását (folytatva Gyergyai Albert munkáját). Egy ilyen nagy jelentőségű életműnél, mint amilyen Az eltűnt idő nyomában is, elengedhetetlen, hogy a fordító tisztában legyen az író sajátosságával, az adott kor jellemzőivel, és háttérismeretek birtokában legyen, hogy lássa a történet egészét. Már a három művészfigura miatt is szerteágazó a regényfolyam – Jancsó szerint mind a zene, irodalom és képzőművészeti területet mélységiben kellene ismerni. A harmadik kötet egyik központi fejezete a nagymama betegségéről és haláláról is szól, Proust ezt is tudományos pontossággal fejti ki.

Gyergyai Albert, az első két kötetet még a harmincas évek elején fordította, aztán csaknem négy évtizeddel később látott neki a harmadik és egyben leghosszabb könyv lefordításához. Jancsó azt mondta,  nem gondolja, hogy le kellett volna váltani a Gyergyai féle szöveget, azonban amire az újrafordításra került a sor, az eredeti szöveg is új szerkesztést kapott, például bizonyos részek már máshol voltak a történetben, és bekerültek olyan részek is, amik a Gyergyai-fordításban még nem szerepeltek. 

"Az eredeti szöveg nem öregszik, viszont egy fordítás elévül" –

Jancsó Júlia meggyőződése, hogy klasszikusokat muszáj újrafordítani, hiszen nemcsak a fordítási eszmény, de a nyelv állapota is változik. Azonban az előadás során bebizonyosodott számomra, hogy az új fordítónemzedék az újrafordítással a maga szemléletmódját is elkerülhetetlenül beleülteti a műbe, így elérhetőbbé és érthetőbbé válik, friss, „korszerűbb” nyelvezettel jobban megszólíthatja a mai olvasókat. Továbbá egy új fordítás segíthet a klasszikus műveket a mai közönség számára relevánsabbá tenni, miközben arra is kell figyelni, hogy megőrizzék az adott mű sajátosságait, és a fordítás hű maradjon az eredeti könyvhöz:

„Sokszor előfordul, hogy a szerkesztő azt mondja, kerüljük a szóismétlést. Én úgy gondolom, hogy ha maga szerző szót ismétel, akkor én nem fogom kijavítani és ’megszépíteni’. Én ebből a szempontból szolgai fordítónak tartom magam, mivel megpróbálom a lehető legközelebbről követni a szöveget. Ez meggyőződés kérdése.”

Jancsó Júlia a művet „élő klasszikusnak” nevezte, hiszen egy évszázaddal az író halála után is tud újat mutatni. Az idő múlásával egy-egy klasszikus műről új tudományos vagy irodalmi elemzések születhetnek, amik más megvilágításba helyezhetik a szöveget, így volt ez Az eltűnt idő nyomában című regényfolyamnál is.

Az irodalmi fordítás filozófiája is fejlődik, hiszen a korábbi fordítások gyakran szó szerint történtek, vagy ahogy Jancsó Júlia is említette, a Gyergyai-féle fordítás még nyugatos fordításnak számít, abban az időben még nem a szöveghűségen volt a hangsúly, hanem azon, hogy minél esztétikusabb és poétikusabb legyen a szöveg, míg a mai fordítók nagyobb hangsúlyt fektetnek a forrásszöveg kulturális és stilisztikai árnyalatainak visszaadására. Jancsó a Könyvkultúra online magazin egyik számában kiemelte:

„A Swann-rész kapcsán feltétlenül szeretném elmondani: az újrafordítást nem az előző elfogadhatatlansága vagy gyengesége indokolta. Gyergyai Albert munkája nem véletlenül vált kultikus szöveggé.”

Az Atlantisz Kiadó szerette volna, ha a hét kötet egységes fordítással kerül a könyvesboltokba, ezzel is megtisztelve Proust emlékét, ezért kérték fel Jancsó Júliát, hogy fordítsa újra az első három kötetet is. Ezek alapján a fordítás tehát nemcsak szükségszerű, de izgalmas lehetőség arra, hogy a klasszikus művek egy árnyalatnyival másabb formában jelenjenek meg.

Amikor elkezdte fordítani az első két kötetet, megszabta magának, hogy csak azután néz bele a Gyergyai-fordításba, ha már végez a sajátjával. Újrafordítás során előfordul persze, hogy egy-egy mondat ugyanaz lesz, de ez leginkább az egyszerű részekre vonatkozik. Jancsó azt monda, hogy csak azért, hogy ne legyen egyezés a két szöveg között, nem fog más szórendet használni egy mondatnál, vagy csak ezért keresni egy szinonimát. A fordító inkább örömmel konstatálta, hogy ha ugyanazt gondolták Gyergyaival, persze elmondása szerint néha nem is lehetett volna mást gondolni, amikor teljesen egyértelmű dologról volt szó. Az első két könyv befejeztével a régi fordítást önellenőrzésre használta, viszont a harmadik kötetnél, ha valamit bizonytalannak érzett munka közben, akkor a Gyergyai-fordításban

„...néztem meg bizonyos megoldásokat, amik már szervesültek a hazai Proust-kultúrában. Bizonyos melléknevekre, vagy például magára a címre gondolok, ami persze vitatható, de ezek már teljesen intézményesültek.” „…A francia „perdu” szóban benne van az is, hogy „elvesztegetett”, és ez a jelentés a magyarból nem igazán derül ki.” – nyilatkozik a Papageno magazin interjújában.

Ennek ellenére, mivel a címet mindenki így ismeri, a fordító úgy gondolta, nem érdemes kicserélni, viszont már egyes kötetek címénél más kifejezést/fordulatot használt. Előfordult olyan is, hogy angol, illetve német fordításhoz nyúlt. Elmondása alapján az angol fordításnál gyakori, úgy alakítják a szöveget, hogy könnyebben érthető legyen, esetleg kicsit megnyújtják, kifejtik, ahelyett, hogy csak lefordítanák. A németek pedig nagyon pontosak. 

A beszélgetés során arra a kérdésre, hogy a AI (Artificial Intelligence) veszélyt jelent-e a műfordító szakmára, Jancsó egyöntetűen nemmel válaszolt. Szerinte a mesterséges intelligencia soha nem lesz annyira érzelmileg intelligens, hogy egy irodalmi szöveget le tudjon fordítani, akármennyi nyelvet, kifejezést, adatot táplálunk bele. Azonban a fordító azt is elmondta, hogy az évek során sokat változtak a munkafolyamatai is, és a technológia fejlődése segített a munkái során: amit régebben csak szótárakban, enciklopédiákban tudott megtalálni, azt ma már egy-két kattintással elér. Az interneten talált képek alapján például könnyen tudta vizualizálni a Proust által hosszasan leírt női ruhákat, illetve egyes virágokat. Ezt a negyedik kötet fordításánál még nem tudta hasznosítani. 

Négyzetes kép a leadben: Atlantisz Kiadó