Idén összesen több mint ötven irodalmi vonatkozású tudósítás jelent meg a portálon, amelyeket – talán egy vagy kettő kivételével – már én szerkesztettem, átvéve-folytatva Csutak Gabi munkáját. A műfajjal (tudósítás) kapcsolatos esetleges aggályokat elfogadva, számomra kétségtelen, hogy szerzőikkel a tudósító szövegeken nagyon jól lehet dolgozni, szerkeszteni, magyarázni. Ez az év egyik legkiemelkedőbb tanulsága. Egyszerűen alkalmasak arra, hogy megbeszéljük azokat a stilisztikai, szerkezeti és egyéb elemeket, amelyek talán nehezebben átláthatók egy szépirodalmi szövegben, vagy kritikában, esszében stb.

2024-ben sem maradhattak el a (megboldogult) Kis Présházban tartott Kötetlenül beszélgetéssorozatról készült tudósítások, így például Kiszely Márk estjéről, akinek azóta több helyen olvashatjuk regényrészleteit. Kuriózumnak számított a „Második elsőzés”, vagyis a Tóth Júlia Éva Kötetlenül estjéről készült tudósítás, hiszen a szerző az azóta megjelent verseskötete (Hozzávalók két személyre, Scolar, 2024) előtt már írt egy Borikönyvet.

A tudósítók persze – hála! – a komfortzónájukon kívülre is merészkedtek. A Scolar Könyvesboltban tartott Boggie Költőim estjéről készült tudósításokat el tudják olvasni például itt, vagy akár itt és itt is. Persze – ahogy később a személyes találkozások során megbeszéltük – voltak sűrűbb, akár egy egész napot érintő események is, például az Esterházy-konferencia, amelyről Kovács Petra és Mánya Kristóf írt összefoglalót. Ki kell emelnem, hogy az irodalmi rovat gyakornokai és egykori gyakornokai nagyon jó munkát végeznek, számtalan cikket töltenek fel a portálra, miután azokat közösen megszerkesztettük. Ez pedig személyesen is nagyon fontos számomra: folyamatosan, műhelymunka jelleggel együtt dolgozni, megbeszélni, összevetni a szöveget rendkívül jó érzés.

Az őszi Margó idejéről készült tudósítások közül muszáj kiemelnem az imént említett Kovács Petra írását Sofi Oksanen kötetbemutatójáról: ha valaki nem tudott ott lenni, mindenképp olvassa el a szöveget, amely már a címet látva is ígéretes: „Ha én nem szólalok fel, akkor ki fog?”. „Miben más esszét írni a női traumákról és sebezhetőségről, mint regényt, és szerzőként melyik megszólalásmódot tartja hatásosabban? „Más és más eszközök: más és más olvasók” – válaszolta Oksanen”. E cikkel együtt pedig kiváló olvasmány lehet Körősi Kata kétrészes beszámolója a Ladyfest Budapestről.

(Apropó címek – nagyon szerettem, hogy a szerzők változatos és jó címeket adnak a szövegeknek. Mert ki ne akarna elolvasni egy olyan írást, amely például a Kívülállás, gerilla művészet és WC-napló, a Hogyan kell a szomszédokkal ismerkedni?, a Kit érdekel, honnan lopkodták össze az Akropolisz köveit vagy a Szerzők, kritikusok és egyéb állatfajták címet viseli?)

Egy szó mint száz, örülök a tudósításoknak – ahogy kifejezetten örülök annak is, hogy a „könyv portfólió” is változatosra sikerült. A tizenhét könyvről szóló írásból tizenöt kritika vagy recenzió – mindet ajánlom az olvasók figyelmébe. Ezek a szövegek ugyanis tényleg új perspektívából nézik az adott művet – de legalábbis egészen egyedi szempontokat emelnek az elemzésbe. Áprilisban jelent meg Fejérvári Katalin Egyre távolabb az összképtől című szövege, amely Krusovszky Dénes legutóbbi regényét veti össze kritikai szempontból a szerző korábbi, Akik már nem leszünk sosem című művével. De öröm volt Krasznahorkai László új regényéről is kritikát olvasni Maros Márktól (A király meztelen), illetve Sánta Miriám és Sárkány Tímea könyveiről Hermán Dánieltől (Orbáncfű és körömvirágkenőcs).

Kiemelkedőnek tartom Nagy Benedek Máté pontos és lényeglátó írását Kállay Eszter Vérehulló fecskefű című kötetéről, valamint Borsai Szandra kompromisszumot nem ismerő kritikáit Vági János (Állékonysági követelmény) és – ha már a trendek! – Kemény Lili (A reménytelenség felsőfoka) műveiről: „Nehéz eldönteni, hogy az elbeszélő érzi-e a szavai súlyát, vagy dicsekszik” – írja Borsai az utóbbi szövegben. Nagyon érdekes, mennyivel másképp értékelte a regényt Weber Kristóf a Rálátni a kaotikus egészre című írásában. És persze meglepetések is akadtak, például Fehér Renátó kisesszéje, amitől kedvet kaptam elolvasni a Tél Szokcsóbant: „Tétova flört, szerelmünk tele, lost in translation” – írja Fehér Renátó.

Moklovsky Réka mindig, minden szöveg megírására alaposan felkészül, ez a Lapis Józseffel készített interjújából is kitűnik: A halál nem elméleti, hanem zsigeri kérdés. Tóth Marcsi Borsik Miklóssal készült interjúja pedig a szerző Futárlíra című kötetét (is) helyezi a középpontba, míg Szepesi Dóra Beck Tamást, az idei Salvatore Quasimodo Költőverseny fődíjasát kérdezte.

Az év sokadik meglepetése Acsai Roland – még jelenleg is „folyamatban” lévő – Reggeli jegyzetek című sorozata volt. A rövid, néhány bekezdéses – mik is? kisesszék? kivonatok? – jegyzetek egyszerre személyesek, mégis nagyon gazdagon adatoltak. Mert ki ne akarná tudni Mit vett kölcsön Lator László Szász Károlytól? vagy hogy milyen metrumokból áll Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című verse?

Ja, és ha már a Gondolat rovatnál tartok: mennyi részlet, mennyi nagy lélegzetvételű írás. A prae.hu oldalán publikált több részletet Horváth Márk készülő Juhász Ferenc monográfiájából, de megjelent Gaján Éva tanulmánya is Milosevits Péter életművéről.

Az egészben pedig az az izgalmas, hogy még mindig sorakoznak cikkek, amelyek már 2025-ben biztosan meg fognak jelenni. Így talán nem e szöveg fogja zárni a 2024-es készítésű cikkek sorát. Addig is, ha még nem lett volna elég, olvassák el Papp Panka tudósítását arról, milyen volt a Prae-család (portál, kiadó, folyóirat) karácsonya és évzáró eseménye: Karácsony a Prae-családdal.  

Fotó: Höffler Norbert, Szeged, Jazz Kocsma, 2024. november