bezár
 

irodalom

2024. 12. 30.
Karácsony a Prae-családdal
Évzáró buli a HaikuBárban
Tartalom értékelése (4 vélemény alapján):
December 20-án, este hét órakor a budapesti HaikuBárban rendezték meg a Prae zártkörű eseményét. A PRAEMIUM KARÁCSONY fantázianévre hallgató bulira a Prae kiadó, a Prae folyóirat és a prae.hu portál jelenlegi és egykori szerzőit, munkatársait hívták meg. A felolvasó vendégek a Kötetlenül beszélgetés-sorozat korábbi vendégei közül kerültek ki.

A meghívottak este hét és nyolc között érkeztek meg a helyszínre, ahol büféasztal várta őket – kezdetben csak pár szendvics és különböző italok kaptak rajta helyet. Később az érkezők hozzájárultak házi készítésű süteményekkel, üdítőkkel a kínálathoz, így a végére egy hatalmas svédasztal jött létre, amiről mindenki kedvére csipegethetett.

prae.hu

Természetesen a Prae kiadó frissen megjelent kötetei sem maradhattak le az étlapról, amiket egy külön asztalról vásárolhattak meg az érdeklődők. Végül, de nem utolsó sorban egy harmadik helyet foglaltak el a tombola nyeremények, amik a résztvevők, a Prae és a Pinceszínház felajánlásából gyűltek össze.

Gyülekezés

Fotó: Papp A. Panka

A megérkezéskor mindenkit ital és harapnivaló fogadott a zene, valamint a jó társaság mellé. Már a kezdetektől fogva családias hangulatú légkör alakult ki, mintha a helyet a jövő, a jelen és a múlt karácsonyi szelleme járta volna át Dickens ikonikus történetéből – nosztalgiázás a Kis Présházról, régi ismerősök viszontlátása, jövőbeni tervek az új helyről…

Kiss Dávid, Bende Tamás, Szabados Attila

Fotó: Weber Kristóf

Miután minden pohárba jutott ital, Balogh Endre vette magához a szót egy pohárköszöntő erejéig. Megköszönte a résztvevők egész éves munkáját, emellett a szervezőknek (Somorjai Rékának, Pásztor Andreának és Horváth Florenciának) a karácsonyi ünnepség megálmodását és lebonyolítását. A közreműködők megemlítését követően röviden ismertette a várható nyereményeket – tombolajegyek vásárlására bíztatva mindenkit –, amelyek között helyet kaptak Prae folyóiratcsomagok, dedikált kötetek, színházjegyek, apró meglepetések. Végül, de nem utolsó sorban fődíjként Péter András László Menekülés című grafikai nyomata gazdagította a nyeremények listáját. A tombolából befolyt összeget a Prae folyóirat számára gyűjtötték, hogy a viszontagságok ellenére továbbra is megjelenhessen. A tószt végén a Kis Présház utódja került szóba. Balogh Endre néhány kulisszatitkot is elárult – Varsányi Irén és Szász Károly utca sarok! –, így már mindenki nagyon várja a fejleményeket.

Bende Tamás

Fotó: Weber Kristóf

A koccintást követően a vendégek körbe ültek, majd Horváth Florencia, a prae.hu főszerkesztő-helyettese felkonferálta felolvasókat. Az előadók között olyan szerzők szerepeltek, mint a nemrég Füst Milán-díjjal jutalmazott Bende Tamás, valamint Sárkány Tímea, Locker Dávid, Tófalvi Előd, Karacs Andrea, Kiss Dávid és Láng Orsolya – legtöbbjüket a Kötetlenül beszélgetés-sorozat óta lehet jobban ismerni.

Locker Dávid

Fotó: Weber Kristóf

A felolvasást követően a vendégek ismét szóba elegyedhettek egymással, amíg Somorjai Réka és Pásztor Andi árusították a tombolajegyeket és előkészültek a sorsolásra. A számok kihúzása előtt Florencia vette magához a szót: elmesélte, Andi és Réka kereste meg őt az ötlettel: a Kis Présház bezárása ellenére tarthatnának egy közös évzáró bulit. Az elképzelés végül Endrénél talált meghallgatásra, aki nagyon örült a megkeresésnek – a helyszín kiválasztását és a szervezést követően végül létrejöhetett a vidám, családias hangulatú PRAEMIUM KARÁCSONY. Ezt követően megkezdődött a tombolasorsolás – a díjak bemutatása és átadása stand up műsorrá nőtte ki magát. A rengeteg felajánlásnak köszönhetően szinte senki nem távozott üres kézzel.

Láng Orsolya

Miután elfogytak a nyeremények, utolsó programként kezdetét vette a hajnalig tartó táncmulatság, amihez Élő Csenge Enikő szolgáltatta a jobbnál jobb zenéket – így mindenki önfeledt táncolással, valamint csodálatos estével zárhatta nemcsak a napot, de az évet is.

A színházjegyek felajánlását köszönjük a Pinceszínháznak.

Díszes társaság

 

Kép a főoldalon és a Facebookon, mely egyben a legalsó kép is: Somogyi Dániel

nyomtat

Szerzők

-- Papp A. Panka --

Papp A. Panka 2003-ban született Budapesten. Jelenleg a Károli magyar szakán tanul valamint verseket, novellákat, esszéket ír.


További írások a rovatból

irodalom

Bemutatkoztak Kiss Tibor Noé műhelyének tagjai
Az Ifjúság című elbeszélő költemény margójára
irodalom

Bemutatták Elena Poniatowska: Leonora – Leonora Carrington regényes élete című művét

Más művészeti ágakról

Megnyitószöveg blanche the vidiot és Palik Eszter "Norma" című kiállításához
Miklya Luzsányi Mónika Szerelmem, Petőfi Zoltán? című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés