Az Esterházy Péterről és Gittáról elnevezett könyvtárba lépve meleg és puha csend fogadott. Kiválasztani egy helyet, aztán körbetekinteni, megérinteni a kedves szegélyeket, érezni, ahogy ritmusra lüktetnek a borítók alá zárt szavak, mint megannyi szív – a táncba csak csatlakozni lehet, magához húz a nyelvi burjánzás.

A második nap programjában két szekció különült el, az első részben nyelvi és szövegköziséget is érintő kérdések mellett a hazugság és az igazmondás Esterházy-fikcióba oltott dialógusáról, ennek irodalom- és kultúrtörténeti távlatairól hallhattunk, aztán sokkal tágabb tér és viszonyrendszerek fele tettünk egy lépést: belevetettük magunkat az intertextualitás és szövegszimilaritás digitalitásába, hogy aztán a készülő Termelési-regény digitális tudományos kiadásának folyamatába is betekintést nyerhessünk.

Bónus Tibor, aki az új kritikai kiadás(ok) munkálataiban is részt vesz, prezentálta elsőként, hogy a Termelési-regényhez intézett kérdései milyen irányokba kalauzolták a szoros szövegolvasásban. Előadásában az intertextusokat működtető nyelvi feltételrendszer működésmódjáról, kibontakozásának mikéntjéről értekezett. Ebben keretben mutatott meg több szöveghelyet is a regényből, melyeknél valójában nem az intertextualitás beazonosításába fektetett munka kapott hangsúlyt, hanem az a működés, ahogy az ismert kulturális utalások jegyében kialakul egy másik szöveg, ahol maguk az utalások is átértelmeződnek, gazdagodnak. A Termelési-regény sorai mögött néhol a József Attila által is láttatott Duna hullámzik, máskor az Édes Annából ismert Moviszter gasztronómiai kifinomultságra, ízlésre vonatkozó bölcseletei visszhangoznak, fűszerezve a kádárizmusból ismert, egyszerű, krumplis ételek iránt érzett rajongással. Bónus arra is felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy Esterházy a mester és felesége közt zajló párbeszéd átvétel-jellegét egyszerre jelöli és bizonytalanítja el azzal, hogy nincs benne grammatikai zavar, az intertextus belesimul a környezetbe: „«Szeretsz?» «Szeretlek.»” Derrida nyomán az írott szó (ki)termelt és termelő jegyként értelmezhető, azaz egyszerre világképző és világ dolgaira mutató jel is, mely két mozzanat mindig kapcsolatban áll egymással.

Bónus vizsgálódását elsősorban az a kérdés vezette, hogy a jelszerkezetekben hogyan realizálódik az utalás mozzanata, amely ebben az esetben stabilizálhatatlan önmegmutatás és önmagán túlra mutatás egyidőben. Erre példaként a regény első mondatát és az ahhoz kapcsolódó lábjegyzet dinamikáját hozta fel: a „Nem találunk szavakat” verbális formula a tornanadrág kereséséből vezetődik le, s míg a főszöveg T/1-ben beszél szavakról, addig a magyarázat a dologi referenciát helyezi a keresési aktus középpontjába, melyre kimondva nincs szó szerinti rámutatás, hiszen ismétlődik mind az elvesztése, mind a keresése, közös tudássá válik az Esterházy-háztartásban az utalás tárgya. S ugyan a replikák, a nyelvi cselekvések ismétlődnek, ezáltal kiemelhetők a közvetlen kontextusból (a regényszöveg maga is de- és rekontextualizációkra épít), de nem nélkülözhetik szövegkörnyezetüket teljesen, mert abban az esetben már megszűnnének nyelvi jelek lenni.

Bónus Tibor Termelési-regény nyelvi szituációit körvonalazó gondolataihoz szorosan kapcsolódott Lénárt Tamás előadása is, aki úgy is határozta meg felvezetőjében mondandóját, mint rendezett hozzászólás a korábbi előadásokhoz. Lénárt bevezetőjében utalt Esterházy kánonbeli pozíciójának és a műveire alkalmazott kritikai szempontrendszer fordítottan arányos voltára, majd saját előadásának központi fogalmát, a hazugság poétikáját is kevésbé bejáratottként mutatta fel az Esterházy-recepcióban.

Az antikoktól Kanton át Koyréig és Hannah Arendtig ívelő, a hazugság fogalmának irodalom- és filozófiatörténeti áttekintése után világossá vált, hogy a hazugság vádja, egyáltalán a hazugságról való beszéd szervezni látszik a mindennapokat. Ehhez járul a rossz hazugság és jó hazugság örök küzdelme, mely révén a hazugságfogalom rossz, elvetendő része a politikum felé szorul, a kegyes, szükséges része pedig megmarad a fikció, fabula keretei közt, és mintegy elválik a morális megítélhetőség körétől. S bár az Esterházy-műveket úgy ünnepelték, mint a hazugság fogalma alól definíció szerint mentesülő, nyelvi működést, nyelvjátékokat centrumba helyezőirodalmat, Lénárt a felmentés Esterházy-prózára való alkalmazhatóságát egyrészt elfogadta, másrészt azonban vitatta, különös tekintettel a Harmonia Caelestis és a Javított kiadás dinamikájára. A Harmonia először konstruálja, kompilálja az apaképet (aki néha maga is hazudik), hogy a Javított kiadás végül dekonstruálja azt, felfedve az apa hazugságát, mely dinamika nem(csak) egy magánember megrendülése és szembesülése, hanem szövegek közti viszony is. Ez pedig része az írói életműnek, pontosabban: az apa szövegbe foglalt tetteinek morális megítélése magát az irodalmiság ténye miatt odaértett amoralitást vonja kétségbe.

A Termelési-regény kapcsán hasonló kettősségek, privát és nyilvános mentén szerveződő csúsztatások emelhetők ki, melyek közül talán a „mester innentől kezdve hol az igazat mondta, hol nem, de mindvégig egyenletesen hazudott” mondat mutathat legtovább, hiszen megnyilvánul benne a mikszáthi értelemben vett beszédszerűség és hazugság egymásba fonódása. A regény igazsághoz és hazugsághoz fűződő viszonyáról egy Goethe-idézet árulkodik, Esterházy fordításában „az igazságra való heves törekvés, ugyanakkor a csalás öröme”.

A második szekció előadói filológiai ötletek megvalósíthatóságáról beszéltek a technika nyújtotta lehetőségek és a diszciplínák közötti átjárások révén. Palkó Gábor a Yale Egyetem Intertext nevű szoftverének Esterházy-szövegekre való átszabásáról, és a kutatócsoport eddigi eredményeiről számolt be. A szabadon olvasható forráskódú Intertext érdekessége, hogy a távoli olvasás számítógépes technikájával visz véghez szoros olvasást, és épp emiatt alkalmazható szövegek közti hasonlóságok (szimilaritások) feltárásakor. Mivel Esterházy prózájának egyik fő kulcsa az intertextusok értelmezése, ezért az új kritikai kiadás elkészítése szorosan összefüggött a szoftver alkalmazhatóvá formálásával, ám lássuk be: egy idézéskapcsolatok azonosítását segítő eszköz bármely kritikai kiadás elkészítésénél hasznos. A kutatócsoport tagjainak nem volt egyszerű dolga: a magyar nyelv és nyelvtechnológia sajátos helyzete bizonytalanná teszi az összetettebb szemantikai vagy szintaktikai kapcsolatok feltárására épülő, már létező módszerek alkalmazását.

A nehézségek hatványozottan jelentkeztek a Termelési-regényben, valamint a vizsgált korpusz más elemeiben (Fancsikó és Pinta, Pápai vizeken ne kalózkodj) működtetett sajátos irodalmi nyelv vizsgálata során. A vizsgált nyelvi anyag jócskán eltér a hétköznapi nyelvhasználattól, és így kérdésessé válik a feltárt viszonyok tudományos értelmezhetősége, felhasználhatósága. A forráskód felhasználása során elsősorban azért volt szükség némi átalakításra, mert a kód készítői azt távoli olvasásra szánták, emiatt nem normalizálja magától a betáplált szövegeket, és ez nehezítheti a szimilaritás mérését, illetve a nagyfokú szimilaritás önmagában nem jelent valódi szövegközi kapcsolatokat. Ugyanakkor nyelvfüggetlen és nagy teherbírású szerver sem szükséges hozzá, ami hozzáférhetőbbé teszi a szoftver gyakorlati alkalmazását.

Fellegi Zsófia könnyed levezetőnek szánt előadásában több ábra segítségével szemléltette, hogy hogyan zajlanak a Termelési-regény digitális kritikai kiadásának munkálatai a DigiPhil berkeiben, mely kutatócsoportnak a magyar irodalomtudomány az elmúlt tíz évben 37 kritikai kiadás feldolgozását, revízióját és az ITIdata irodalomtudományi szemantikai adatbázist is köszönheti. Fellegi a Termelési-regény kritikai kiadásának előkészületeit nemzetközi példák sorába ágyazva kimutatta, hogy kutatócsoportjuk Esterházy-kiadása és annak háttérmunkálatai több tekintetben is páratlan: kortárs szerzőket nem sokszor adnak ki born digital kiadásban, illetve megjegyzendő, hogy a nemzetközi gyakorlat kéziratfókuszú, azaz magyar perspektívából inkább forráskiadásokat közöl, mintsem kritikai kiadásokat. Ezzel szemben a DigiPhil egyszerre igyekszik kezelni a kéziratokat és a szövegkiadásokat. A Termelési-regénnyel folyó munkálatok egészen 2018-ra nyúlnak vissza, és az azóta eltelt években a kutatócsoport olyan fontos észrevételeket tett az Esterházy-szövegkorpusszal kapcsolatban, mint hogy a DIA-n szereplő, elviekben kritikai kiadás alapjául is felhasználható szöveg szövegváltozat, több helyen is eltéréseket mutat más szövegkiadásoktól és a kézirattól. Ugyan még nem végleges a digitális szöveg és az Intertext által hozott eredmények összekapcsolására vonatkozó döntés, de annyi már most bizonyos, hogy egy komplex digitális kiadás van készülőben.

A komplexitást és nyitottságot Szirák Péter zárszava is középpontba állította. A keretes szerkezetű konferencia kiindulópontja épp a genetikus kiadással kapcsolatos kérdéskör volt, és az utolsó előadás problémafelvetése is a tudományos kiadásra vonatkozott, csak épp a digitális térben. Szirák rámutatott, hogy a konferencia előadásainak megannyi szerteágazó olvasási stratégiáját leginkább a „mire képes az olvasás?” kérdés foglalja össze, melyben éppúgy ott van az olvasási feltételek problematizálása, mint a reprezentálható és reprezentálhatatlan feszültsége is. A konferencia tétjét ő maga az olvasás bonyolultabbá tételében, a feltételrendszer megújításában látta, melynek köszönhetően új szempontok mentén válik láthatóvá és lép működésbe a Termelési-regény nyitottsága.

Felhasznált képek: L. Varga Péter