Zárt redőnyök mögött rejtőzködik Esterházy Péter és Gitta könyvhagyatéka. A mintegy tizenkétezer példányból álló könyvtárba különös érzés belépni: mintha egy newtoni óriás emlékezetébe lépnénk. A helyiségben padlótól plafonig tornyosulnak a könyvek, sőt egy-két helyen még a szabad térben is áll egy masszív könyvespolc. Tiszteletet parancsoló csend van a szobában.

Ebbe a tudással zsúfolt, de mégis kimért rendet árasztó térbe gyűlik most össze számos irodalomtudós. Jelenlétükkel és szavaikkal megszentelik a helyet.

A bevezető előadást Bónus Tibor tartja. Nyitógondolataiban kiemeli, hogy a Termelési regény esetében a kutatócsoport amiatt, hogy a szöveg a saját geneziséről szól – és ez önmagában kijelöli a mű feldolgozási módját –, tiszteletben tartja a szerző autorizáló gesztusait a szövegtestre vonatkozóan. Emiatt szerinte, míg a hagyományos genetikus kritika felszabadítja az autorizált szöveget és megnyitja műhelymunkára az eredeti kézirat különböző verziói szerint, addig a Termelési regény esetén az új kiadás a genetikus kritikák kritikája is lesz. Ebben szerepet játszott Bónus szerint az is, hogy míg a genetikus kritikai kiadások legtöbbször a szerző eseménytörténetének rekonstrukciós kísérletei is az írásfolyamat vizsgálat alá vetésével, addig az előadó szerint ez a Termelési regény esetében illúzió: szerinte a regény elrendezése azt implikálja, hogy nemcsak saját genezisét tematizálja, de egyszerre hozzáférhetetlenségét is megmutatja.

A második előadásban Madácsi-Laube Katalin a kutatócsoport munkájának körülményeiről és lehetőségeiről számol be. Esterházy Péter kézirati hagyatéka 2020-ban került a berlini Akademie der Künste (Művészeti Akadémia) archívumába. Kiderül, a 26 folyóméternyi anyag feldolgozását jelentősen megkönnyítette, hogy Esterházy Marcell már két éven keresztül előrendszerezte édesapja írásait, mielőtt azok az archívumba kerültek. A feldolgozás végső célja Madácsi-Laube szerint az, hogy megszülethessen a pontos genetikus sorrend, de ezt nehezíti, hogy a művek kéziratai között nagy fluiditás tapasztalható, azaz egyes helyeken nehezen datálható a keletkezési sorrend. Érdekességként kiemeli az előadó, hogy az archívumban nincsen külön magyar irodalmi részleg, csak irodalmi részleg van, ide kerültek Esterházy kéziratai is. Madácsi-Laube előadása végén rátér fő tézisére, mely szerint a Termelési regényben (és egész munkásságában is) felfedezhető lineáris szövegépítkezés, szekvencia alapú gondolkodás szoros kapcsolatban állhat azzal a ténnyel, hogy a szerző karrierje kezdetén programozó volt, ami ráhatással lehetett a szövegkompozíciós eljárásaira is. Az algoritmikus gondolkodás sajátos jellemzője Esterházynak. Életrajzi alátámasztásként aláhúzza, hogy Esterházy programozói működése idején is elutasította a számítógépen való munkát, és mindent programkódot a füzetébe írt. Ez a szemlélet áthagyományozódott írói munkásságára is.

Molnár Gábor Tamás három témát vázol fel előadásában. Az első azon olvasat kifejtése, mely szerint a Termelési regényben megjelennek bizonyos parametrikus programozási elvek. Példaként egy idézetet olvas fel a könyvből: „…kell a tudományos elemzés, persze, hogy kell, de mi anélkül is tudjuk, hogy mit kell ebben az országban csinálni, ki van ez dolgozva”. Amellett, hogy ez a szocialista realizmus kritikája is, feltűnik benne a programozhatóság, az előre kidolgozottság, ugyanakkor a megadott paraméterek használhatósága az ironikus hangvétellel megkérdőjeleződik. A regényben szereplő Stefanovics szerint „néhány paramétert megadunk, és kész”.

Molnár felhozza a regény ikerkompozícióját. Amíg a klasszikus kompozíciós elv szerint a kommentár feladata a fő állítások alátámasztása, és ilyen módon a lábjegyzet egy „esztétikai gonosznak” tekintett szükségadalék, addig a Termelési regényben a szöveg és a kommentárok viszonya relativizálódik. Felhozza a négy hagyományos, logikai alapon szervezett valóságfogalmat: közvetlen evidencia (tapasztalati valóság), transzcendencia, melyek leginkább az ókorban és középkorban körbejért témák, majd a modern ember számára az interszubjektív valóság (amit a folytonos kontextus teremt meg), és az elsajátíthatatlan idegenség (ami túl van azon, ami az ember által elsajátítható). A tárgyalt Esterházy-mű egyértelműen az utolsó kettőhöz sorolható.

Molnár szerint a Termelési regény felépítése számos módon analóg Nabokov Gyér világ című alkotásával. A könyvben az alapot adó 999 soros költeményhez szervesen hozzáépül egy nála négyszer nagyobb kommentáranyag. Az előadó által kiemelt hasonlóságok szerint mindkettő felépítése többféle olvasási irányt tesz lehetővé. Emellett mindkettőben az „alapszöveg” szerzője és a kommentárok alanya között valamiféle viszony jön létre, valamint egymásra íródik egy esztétikai elv és egy történelmi valóság.

Szirák Péter a lehetséges családregény-kontextusokat tárgyalja a Termelési regény körül. Ahogy számos 20. századi próza a családi történetek feldolgozása köré épül, úgy az Esterházy-életműben is jelentős azoknak az írásoknak a száma, amelyek a több évszázadon keresztül dokumentált Esterházy-család történetét dolgozzák fel. A családregényt 19. századi eredetű jelenségként határozza meg, mely elsősorban a személyiség autonómiájának összefüggéseit és lehetőséget kutatja. Felsorolásában felbukkan Márai Egy polgár vallomásai című regénye, Nádas Péter művei, illetve Thomas Mann A Buddenbrook háza. Az utóbbi kapcsán kiemeli, hogy a mű eredeti címében nem szerepel a ház fogalom, de mint oikosz, a centralitás helye, illetve az ebből való kisodródás olyan értelmezési rétegeket nyit meg, ami párhuzamba hozható mint térpoétikai konstrukció Nádas Egy családregény vége című művében megjelentekkel. Ezekhez képest a Termelési regényben nincs olyan jelentősége a háznak, és eszerint a családi viszonyrendszer kiterjeszkedik a műben a kvázi-familiáris kapcsolatokra a futball, illetve a vállalat közegében. Szirák kiemeli, hogy sorozatos, halmozott otthon-rombolási mintázat uralja a könyvet, amivel pedig mozgásba jön a Rákosi- és Kádár-rendszerek váltakozó burkoltságú kitárgyalásának olvasata is.

A saját bevallása szerint „nem eredeti ötletet” tárgyaló Lőrincz Csongor az Esterházy/Eckermann párhuzamokról tartja előadását. Az ikerregény keretadó kontextusa Eckermann Beszélgetések Goethével című műve, mely már önmagában megszabja szerinte a lehetséges önreprezentációs kódot. Az Eckermann-intertextus elsősorban a második rész kapcsán válik különösen fontossá. Ahogy Eckermann is elsősorban a magyarra nehezen lefordítható Denkspruch fogalommal leírható mondásokat rögzített Goethétől, melyek leginkább gnómaszerű, kriptikus kijelentések, úgy a Termelési regényben is hasonló tétek jelennek meg például a Mester karakterének szentenciázó kijelentéseivel.

Kányádi András Weöres Sándor szerepéről beszél a tárgyalt műben. A regény középpontjában található Weöres-vers, a Ha a világ rigó lenne Kányádi szerint számos plusz értelmezési olvasatot nyit meg. Mivel a vers Weöresnek abból a korszakából való, amikor nem jelenhettek meg versei a Rákosi-korszak sztálinista jellegű diktatúrája idején, a szöveg szerinte ezt a kivetettséghelyzetet modellezi le. A Termelési regény ehhez hasonlóan az ötvenes évek feldolgozásáról is szól, ami miatt az akkoriban született irodalmi szövegekkel és a saját képtelen szövegalakzataival szintén foglalkozik, illetve a Rákosi-rendszer képtelenségeit fordítja a visszájukra. Kányádi szerint emellett a Termelési regény Esterházy „irodalmi szakdolgozata”, amit egy érdekes eszmefuttatással támaszt alá, mely szerint a regény szövegképzésére még jó analógia lehet a parametrikus programozás mellett a gráfelmélet (ami Esterházy tényleges egyetemi szakdolgozata volt). A könyv főszövege („program”) és jegyzetei („alprogram”) közötti kapcsolatot a gráfelméletekből ismert élek viszik át.

Kiss Júlia előadásában Esterházy névadási stratégiáival foglalkozott. Úgy gondolja, ez alapvetően arra tett kísérlet, hogy a fiktív és a valóságos bebetonozott oppozíciója meghaladható legyen. Négy kategóriát különböztet meg: a fiktív írói neveket, melyek névválasztással, illetve -teremtéssel jönnek létre. A valóságos írói neveket, melyek önéletrajzi vonásokat implikálnak a mű olvasatában. A kvázi-valós nevek esetében azok előismeretére „számít” a szöveg az olvasótól, ilyenek például a Csillaghegy mikrotérségéhez való kötődések, akikről „kívülről” kevésbé lehet tudni, kik ők. Negyediknek pedig a parafrázis-neveket emeli ki Kiss. Nagyon fontos különbséget tenni szerinte abban, hogy itt nem a karakterek, hanem a nevek „kölcsönvételéről” van szó, amely fogalmat maga Esterházy használta. Ezzel gyakorlatilag a saját adósságát jelölte ki, mely szerint egy bizonyos ismerősének a neve felbukkan a regényben egy teljesen különböző karakter neveként, és ezt az adósságot később vissza kell adnia. Az előadó szerint így létre jön egy – újabb matematikai referencia – Möbius-szalag: a műben nincsenek fixálva a mű belső és külső terei, viszonyrendszerei. Mintha ez valahonnan ismerős lenne. Nem oly nehéz felfedezni a Termelési regény hosszúra nyúló és máig tartó hatását a magyar próza fejlődésében.

Sajnálatos, de technikai okok miatt Szabó Gábor és Székely Máté előadásáról nem tudunk beszámolni, tőlük ezúton kérünk elnézést.

A konferencia programja megtekinthető itt.