Az ezredfordulón bemutatott Gladiátor nemcsak a mozikban lett kasszasiker, hanem a filmszakma is díjakkal — 5 Oscar-díj, köztük a legjobb film és legjobb férfi főszereplő — ismerte el Ridley Scott ókori Rómában játszódó eposzát a Colosseum küzdőterében összecsapó gladiátorokról.

Ahogy a western és számtalan más óhollywoodi műfaj, a szandál-és-kard, más nevén a peplum egy elfeledett kor termékének számított és a rendező hatalmasat bukhatott volna a filmjével, melynek már létrejötte sem volt zökkenőmentes.

Kíméletlen forgatási körülmények, a forgatókönyv többszöri átírása, valamint egyik színészének, Oliver Reednek a forgatás alatt bekövetkezett halála predesztinálta a lehetséges jövőt. Az, hogy a produkció mégsem siklott félre, az elsősorban a pályája elején járó Russell Crowe-nak volt köszönhető, aki karizmatikus és férfias kiállásával meggyőzően keltette életre a főhőst, Maximus hadvezért. A Gladiátor milliók kedvence lett és csak idő kérdése volt, hogy mikor érkezik a folytatás. Viszonylag hamar az énekes, Nick Cave írt forgatókönyvet, melyben Maximus a purgatóriumból tér vissza, hogy sérthetetlen katonaként harcoljon a történelem legnagyobb háborúiban. Ez a verzió végül pusztán a képzelet szüleménye maradt, bár a 2010-es A titánok harca több ponton is hasonlított Cave fantáziadús ötletéhez. Teltek az évek, Scott filmkészítői lelkesedése viszont nem lankadt, épp ellenkezőleg, ismét kedvelt műfajaihoz fordult és még Russell Crowe-val is dolgozott párszor. A Napóleonban (kritikánk a filmről) pedig a Gladiátor másik színészére, Joaquin Phoenix-re osztotta a francia császár és hadvezér szerepét.

Így érkezünk el a római hőstörténet második felvonáshoz, melynek forgatókönyvét a Napóleon írója, David Scarpa jegyzi, aki mintha lenyomta volna a ctrl-c és ctrl-v billentyűkombinációt és az egyszer már jól bejáratott történetet meséli újra. A szereplők ezúttal a Maximus által meggyilkolt Commodus unokaöccse, Lucius, aki gyerekként Rómából az észak-afrikai Numídiába menekült, ahol maga mögött hagyta az udvari privilégiumokat és a Hanno nevet vette fel. A Gladiátor hadvezérből gladiátor sorsa jutott Maximusa két alteregó képében reinkarnálódik; egyrészt Lucius személyében, aki hozzá hasonlóan elveszíti feleségét és a vesztes csata után gladiátorként végzi egy ambiciózus rabszolgakereskedőnél, majd általa jut el Rómába, hogy ott leszámoljon Marcus Acacius tábornokkal, akiről kiderül, hogy Lucius anyjának, Lucillának a férje. Acacius a katonai eredményeinek vonatkozásában és Lucillához fűződő romantikus kapcsolata miatt tekinthető Maximus másik alteregójának. Scarpa és Scott úgy tűnik, hogy nem voltak elég magabiztosak ahhoz, hogy Russell Crowe emblematikus karakterét mindössze egy személyben elevenítsék fel, ahogy a trónon is egy őrült császár helyett az infantilisként viselkedő ikercsászárok, Geta és Caracalla ülnek.

Az ármányokkal és intrikákkal átszőtt narratíva leginkább a klasszikus ókori és a Shakespeare-drámák struktúráját követi, és a valóságtól elrugaszkodott gladiátorharcok szakítják meg. Annak ellenére, hogy a stúdió pénzt nem sajnálva lehetővé tette Scott és látványtervező csapata számára, hogy a legtöbb díszletet felépítsék, és minél több praktikus effektet vessenek be, a Gladiátor II vizuális világa azt a színvonalat hozza, amit a streaming szolgáltatók produkcióitól egy ideje megszokhattunk és elvárunk. 

Hiába a monumentális Colosseum, ha a kegyetlen összecsapások a videójátékok esztétikájára emlékeztetnek, és ez pillanatok alatt kioltja a gladiátorviadalok izgalmát, pedig Scott vérengző mutánsmajmokat szabadít szereplőire, majd orrszarvún érkezik a rettegett harcos, és még egy tengeri csatát is megidéznek – cápákkal, és természetesen a háttérben ismét a császárságot megdöntő politikai összeesküvés terve szövődik. A cselekmény politikai puccsa nem tartogat újdonságot, viszont a rabszolgakereskedő Macrinus hatalomvágya és manipulatív szerepvállalása nagyobb játékteret kap, mint az első részben a Maximust segítő, Proximo.

Macrinus saját előremenetele érdekében eszközként tekint Luciusra, és gátlástalanul kihasználja a trónörökösben fortyogó gyűlöletet, mely aztán fokozatosan enyhül, ahogy a fiatal fiúban felébrednek azok az elvek, melyeket egykor Maximus is képviselt. 

Míg Russell Crowe Maximusként elérte, hogy emberei bárhova kövessék őt, csodálják az erejét és tiszteljék lojalitását, valamint a családja iránt érzett szeretetét, addig Paul Mescal Luciusa a magára szedett izmok és a szúrós tekintet ellenére sem tud olyan hőssé válni, akinek sorsáért izgulnánk. A hanyagul összedobott forgatókönyv hibája, hogy Lucius mellől hiányoznak azok a bajtársak, akik kiemelnék őt a tömegből, és igazi vezérükként tekintenének rá. A Lucius-Lucilla-Acacius trió kiszámítható családi melodrámája mellett Denzel Washington Macrinusának politikai sakkjátszmája izgalmas modern kori interpretációs lehetőségeket kínál fel, azonban Scottékat jobban érdeklik az aréna porában elhulló gladiátorok, mint a Római Birodalom erkölcsi romlását és széthullását okozó történések felgöngyölítése.      

A Gladiátor II az alapmű dramaturgiai fordulatait, küzdelmeit és archetípusait hasznosítja újra, továbbá flashback pillanatképekkel idézi fel Maximus személyét, akinek legendája a róla szóló történetekben, a szállóigékben és a féltve őrzött vértjében él tovább, melyet aztán jelképesen maga Lucius is magára ölt. A Gladiátor II elődje nyomdokain halad, az állandó visszacsatolással és direkt idézéssel azonban mindössze ápolja az örökséget, és nem gazdagítja azt. 

Gladiátor II - amerikai kalandfilm, 150 perc, 2024. Rendező: Ridley Scott. Forgatókönyvíró: David Scarpa, Peter Craig, David Franzoni. Zene: Harry Gregson-Williams. Szereplők: Denzel Washington, Pedro Pascal, Connie Nielsen, Joseph Quinn, Paul Mescal, Matt Lucas, Derek Jacobi, Alec Utgoff. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Bemutató: 2024. november 14. Korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott.

Képek: Paramount Pictures