Fish majdnem híres lett bandájával, a Vesuvius-szal. De az élet és a rock iskolája megtanította neki is a kegyetlen leckét: a majdnem az csúnya szó. A sors azonban adott neki egy újabb (talán végső) lehetőséget. Az utolsó dobásáról szól a film. Dióhéjban a sztori körülbelül ennyi. Mindeközben pedig átismétlünk egy-két erkölcsi tanulságot, és nevetünk pár isteneset. Gyanítom, ez volt a terv, amiből néhány igen lényeges pont sajnos nem teljesült.

De ne szaladjunk előre, lássuk a sztorit kicsit bővebben: adott a ’70-es évek végén dübörgő rockegyüttes. Egyik jól sikerült koncertjük után a managerük egy isteni ajánlattal rukkol elő, amelyre mindannyian tűkön ülve vártak egész addigi életükben, azonban hamar arcukra fagy a mosoly, mikor a menedzser közli velük, hogy az ajánlattevőnek egy kikötése azért van, mégpedig az, hogy dobosukat azonnal rúgják ki. Rövid tépelődés után erre sort is kerítenek: némi Terminátor 2-ből ismerős üldözéssel végleg búcsút vesznek a minden joggal dühös, csalódott társuktól, Fish-től. Ők híresek lesznek, Fish pedig egy irodista, sőt: telefonos ügyfélszolgálatos. Mikor az üldözős jelenet után uszkve 20 évvel arról beszél, hogy egykor a híres-neves Vesuvius-szal játszott, csak nevetnek rajta. Aztán a sors a kegyesebb arcát mutatja: gimis unokaöccsének garázszenekara élete első fellépése előtt áll, csakhogy van egy problémájuk, nevesül az, hogy a dobosukat szobafogságra ítélte az anyja. Fish, ahogy azt ki lehet találni, némi győzködés után beugrik, és bár tönkreteszi a show-t, mégis visszatér belé az élet, a srácokkal pedig úgy döntenek: együtt maradnak. Erre ráadásként egyik webkamerás próbájuk véletlenül felkerül a netre, és ez helyi sztárokká teszi őket. A próba különlegessége, hogy Fish anyaszült meztelenül dobol.

Jó kis sztori ez, és az a tény, hogy az Alul semmi (The Full Monty) a rendezője a vállalkozásnak, még reménytkeltőbb, hiszen a mára klasszikussá vált ’97-es angol darab egyszerre volt finoman társadalomkritikus és bájosan szomorú. Viszont a zseniális Ricky Gervais és állandó társa, Stephen Merchant által megalkotott angol Hivatal (az eredeti, Office cím inkább irodát jelent egyébként) amerikai változatának egyik állandó mellékszereplőjeként, Dwight Schrute karakterével ismertté vált Rainn Wilson számomra már kevesebb okot adott a bizakodásra. Ahogy a The Guardianban egyik kollégám megjegyezte az amerikai Hivatallal kapcsolatban, létezik egy olyan póló, amin az a felirat: ennek a pólónak az angol eredetije viccesebb. És valóban, dacára annak, hogy Steve Carell-t viszont, aki az Office amerikai verziójában az idegesítő főnök megformálásáért felelős, az egyik legjobb kortárs komikusnak tartom, és tulajdonképpen a többiek, Rainn Wilsonék sem rosszak, nem értem az amerikaiakat. Miért nem jó nekik az eredeti, amiben ugyan sokkal kevesebb a poén, de több a lélek? 

Furamód a gond mégsem Wilsonnal volt. Hanem azzal, hogy ez a film túl keveset fog mondani annak, aki már látta A turné (Spinal Tap), a Majdnem híres (Almost Famous), illetve a Rocksuli (School of Rock) című alkotások valamelyikét. Ha meg netán mindhárom megvolt, akkor gyakorlatilag semmi értelme megvenni a drága mozijegyet. A meztelen dobos egy teljesen átlagos amcsi vígjáték, az előzetese mindent elmond róla. Olyan, mint egy méltán elfeledett rockbanda. Nem hiányzik senkinek. Ha mindenképp meg akarod nézni, inkább várd meg, amíg kijön DVD-n. Rainn Wilsonnak meg ezúttal nem sikerült az áttörés, talán majd legközelebb. Vissza a jó öreg irodába, Dwight!


A meztelen dobos (The Rocker)
Színes feliratos amerikai vígjáték, 102 perc, 2008.
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott.
DTS
Rendezte: Peter Cattaneo
Szereplők: Rainn Wilson, Christina Applegate, Jane Lynch
Bemutató: 2008. október 2.
Forgalmazza: InterCom