Az alakcsere motívuma szerteágazó kultúrtörténeti horizonttal bír, megszámlálhatatlan variációjával találkozunk, anélkül, hogy újdonságából veszítene. Schein Gábor könyvében a metamorfózis gesztusa elválaszthatatlan a játéktól, központi kérdése, hogy mi történik, ha az átváltozás kilép az utánzás szférájából, s betör a mindennapok terébe.

Képzelet és realitás egymásra csúszása készíti elő az Apa átváltozott alapkonfliktusát: a munkából hazaérve Apa különféle állatok tulajdonságait ölti magára a gyerekekkel közös játék során, valósággal átlényegül a megidézett lényekké. A vasárnaponként pók, bika, vagy akár mókus képébe bújó szülő a játék idejére megszűnik önmaga lenni, úgy szakad ki a hétköznapok körforgásából, hogy minden résztvevő számára világos, bármikor visszatérhet. Gergő és Rózi tudja, bár Apa kaméleonmódra éli bele magát szerepeibe, mindez csak játék, aminek könnyen véget lehet vetni. A család számára ezek az átváltozással töltött délutánok többek puszta szórakozásnál, a közös idő megélésének bensőséges pillanatai, amelyek a felek számára biztonságos közeget teremtenek a kibontakozásra: képzelet szférájában kalandozva a gyerekeknek alkalmuk nyílik vágyaik kiélésére, a felnőttekre pedig felszabadítóan hat a játék kínálta illúzió.

Az idill akkor foszlik szét, amikor az utánzás hevében átszakad a valóság és fantázia közötti gát, megtörténik a lehetetlen, Apa ténylegesen farkassá változik. Maga a jelenet szimbolikus: a szülő helyén, akinek a kisiskolás Gergő perspektívájából „olyan szeme volt, hogy amikor a legkomolyabb dolgokról beszélt, vagy amikor megszidott [...] akkor is úgy éreztem, mindjárt elneveti magát”, hirtelen egy ösztönei által irányított, félelmetes ragadozó áll. A farkastoposz sokrétű jelentésmezővel bír, Assisi Szent Ferenctől Rudyard Kiplingig hol sötét ómen, zabolázatlan vadság, hol a szabadság és hűség megtestesítője. Apa korábbi „átváltozásai” már magukban hordozták, előkészítették a fenyegetés ígéretét: a fékevesztetten rodeózó bikából, vagy a Rózit megrémítő majomból ugyan végül nem képviselt igazi veszélyforrást, velük a kockázat lehetősége megjelenik a fantázia világában. A metamorfózis látszólag a véletlen műve, nem büntetés, vagy varázslat eredménye, inkább az emberi és állati furcsa összekuszálódásának szüleménye. Nem szabad ugyanakkor kizárni egy másik lehetőséget sem: a farkassá válás értelmezhető úgy is, mint a mindennapokban túlhajtott Apa irányításvesztése az ösztönszféra javára, kilépés a saját életből.

Grela Alexandra illusztrációi kiválóan érzékeltetik az alakváltás dinamizmusát, lépésről lépésre kísérik végig a kibontakozó káoszt. A kötet vizualitása kiemelendő, az egyes oldalak örvénylő vonalvezetése mintha valósághűség és álomszerűség között egyensúlyozna, egyes jelenetek pedig kimondottan a képi anyagnak köszönhetően tudnak érzelmileg igazán hatásosak lenni – gondoljunk csak a műtőasztalon haldokló állat alakjára, vagy a visszaváltozást kísérő, emberfülű farkas és farkasfülű ember egymásnak tükröt tartó portréjára.

Apa átváltozása felborítja a család megszokott dinamikáit, az addig biztonságot és stabilitást jelentő szülőfigura helyére a kisiskolás Gergőnek kell lépnie, aki ezáltal úgy érzi, felelősséggel tartozik szeretteiért: ételt hoz Apának a boltból, vigyáz Anyára és Rózira, lexikonokat tanulmányoz, hogy megértse a farkasok világát. Ez a kényszeres felnőtté válás keserédes teherként nehezedik a gyerekre, olyan szerepkörökben kell helytállnia, amelyek korábbi életétől merőben idegen szituációkba sodorják. A szülő-gyerek viszony felborulásával megszűnik a történet elején körvonalazott családi idill, Gergő és Rózi mindennapjait áthatja a gondoskodás és félelem keverékéből, az ismert határok összeomlásából fakadó bizonytalanság. Nem tudni, hogy Apa ember lesz-e még valaha, ahogyan az sem, hogy farkasként mennyit képes felfogni a körülötte zajló eseményekből.

A gyerekekre nehezedő nyomást tovább fokozza, hogy a farkas-titokról másnak nem beszélhetnek, a közvetlen és tágabb környezet sem tudhat Apa állapotáról: az utcán sétálva Gergő stigmaként hordja magával a kimondhatatlant, retteg annak lelepleződésétől („Biztos voltam benne, hogy mindenki tudja, mi történt apával [...] Én meg nem akartam, hogy tudják. Nem akartam, hogy tudják, mi történt velünk”), szeretné, ha kiderülne, minden csak egy rossz álom volt. Hazatérve ennek lehetetlenségével kénytelen szembesülni, az éhes farkas komoly fenyegetést jelent mindannyiukra nézve, egyetlen megoldás, ha kiemelik a család életéből. Az anya figurája itt válik passzív félből aktív cselekvővé, döntéseivel igyekszik megzabolázni a minél jobban elhatalmasodó káoszt, egyidőben próbál támaszt nyújtani gyerekeinek és alkalmazkodni férje új szükségleteihez.

A farkas-titok hatására összezáró család helyzete rejtélyessége mellett teret nyit az allegorikus olvasás lehetőségének: az átváltozás során átlényegülő, szeretteivel szemben veszélyforrássá váló Apa figurájába nem nehéz belelátni annak a szülőnek az alakját, aki valamiért képtelen betölteni a rászabott szerepköröket. Legyen bármilyen fizikai vagy mentális zavar, esetleg addikció a háttérben, a szülő kontrollvesztése kihatással van a körülötte élőkre, a családtagoknak meg kell találniuk azokat a stratégiákat, amik segítik a viszonyulást. A metamorfózis során Apa személyisége önmaga visszájára fordul („Apától akkor sem lehetett félni, amikor dühös volt. Most nagyon félelmetes volt”), emberből veszélyes ösztönlénnyé alakul át, látszólag a semmiből. Mindez nemcsak környezetét, hanem őt magát is félelemmel tölti el („Apa mondani akart valamit, de nem tudott. Láttam a szemében a kétségbeesést”), a saját test feletti uralom elvesztése képtelenné teszi a másokkal való kapcsolódás megszokott formáira, korábbi életén kívül reked. Ez többszörös hiányt generál: Anyának kvázi egyedüli szülőként kell helytállnia, Gergő és Rózi mindennapjaiban pedig megszűnik a család nyújtotta stabilitás. Egyedüli megoldásként az eltávolítás kínálkozik, a vadonban töltött idő pedig érzékelhetően pozitív irányba billenti Apa állapotát, erősebbnek és egészségesebbnek tűnik, olyannak, aki „nem engedi, hogy bántsák a gyengéket”.

A családtagok számára sosem válik kétségessé, a farkasbunda ismerős alakot rejt, elfogadással és törődéssel közelítenek az ember-állat Apa felé, a Börzsönyben tett heti látogatásokkor elmesélik ügyes-bajos dolgaikat, felolvasnak kedvenc könyveiből, ételt visznek neki. A szerepjátékból valóság lesz, a kereteit vesztett fantasztikum eluralkodik a hétköznapokon, s mindez korántsem ártalmatlan: a játék teréből kiszakadva megnőnek a tétek, az Apát eltaláló golyó ténylegesen halált okozhat. A gyomorlövés felborítja az újonnan kialakult normalitást, Apa elvesztésének lehetősége széttöri a gyerekvilág illúzióit, testközelbe hozza az elmúlást. A megmentés az állatorvos személyében érkezik, a fantasztikus események sora pedig csak tovább fokozódik: kiderül, a farkastest ténylegesen emberi szerveket takar.

A történet szerencsés fordulattal zárul, a bundáját lerázó farkas ismét emberi alakot ölt, s bár a rend helyreáll, az átváltozás fenyegetése nem szűnik meg, továbbra is ott ólálkodik Apa farkasfülének képében, tanúként, hogy az átéltek nem múlnak el nyomtalanul. A rejtély mindvégig megoldatlan marad: az átváltozás puszta véletlen műve, boszorkányság eredménye, esetleg Apa idézte elő játék és valóság határainak elmosásával? A metamorfózis mögött lappangó titok megfejthetetlensége sajátos hangulatot kölcsönöz Schein Gábor könyvének, a narratíva egyes rétegei különböző irányokba tolják az értelmezés lehetőségét. Így lesz az Apa átváltozott egyszerre segítőkönyv és misztikus mese, játékos kísérlet, ami kibogozhatatlanul fonja össze valóság és fikció, fantasztikum és mindennapi élet, gyerekvilág és felnőttproblémák szálait.