bezár
 

art&design

2024. 11. 18.
Meddig él a fénykép?
Kurátori bevezető
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A Meddig él egy fénykép? című kiállítás kurátorainak célja, hogy egységes élménnyé olvasztva kapcsolják össze Méhes Károly három évtizedes alkotói útjának vizuális és irodalmi rétegeit.

Nemcsak a kiállítás címében tér vissza Méhes első novelláskötetének címe[1] – amely mintha már akkor előrevetítette volna, hogy egy napon a fényképezés az irodalomhoz hasonlóan fontos önkifejezési formává válik számára –, hanem maga a novelláskötet is aktív kommunikációs eszközzé válik ebben a párbeszédben.

prae.hu

Méhes írásaiban és a mostani fotókiállításában is visszaköszön az emlékezés aktusa, amely az idővel és az identitással folytatott sajátos párbeszédben érhető tetten. A Meddig él egy fénykép? címben megfogalmazódó kérdés tehát nemcsak a fotóra, mint a múltidézés materiális eszközére, hanem a reminiszcencia folyamatának természetére is utal. Méhes fényképei ugyanis nem az adott pillanat dokumentarista stílusú lenyomatai, hanem sokkal inkább a művész élettapasztalatának, szemléletének és érzelmi világának hordozói, amelyek felvetik a kérdést: hogyan változik egy kép jelentése az idővel? Milyen új értelmezési rétegek rakódnak rá, ahogy a nézők és maga az alkotó is változik?

A kiállítás ezen és a címben megfogalmazott kérdésekre nem kínál egyértelmű válaszokat, hiszen mindannyian a novellában szereplő „apóhoz” hasonlóan egy „öreg bőröndbe” zárva őrizzük emlékeinket, és ahogy a csigakalapos alakja, mi is küzdünk az idő múlásának elfogadásával. Így a kiállítás célja a konkrét válaszok megadása helyett sokkal inkább az, hogy az elmúlt pillanatok megőrzésének dilemmáin keresztül a látogatót is arra ösztönözze, hogy szembenézzen saját múltjával és emlékeivel.

Meddig él egy fénykép?

A TS ArtSpace tereiben megrendezett tárlat kettős szerepet tölt be: egyrészt fotókiállításként tárja a látogatók elé Méhes érzékeny vizuális látásmódját, másrészt olvasótérként kínál lehetőséget arra, hogy a művész irodalmi munkásságába is bepillantást nyerjünk. Így kerülhetünk közelebb ahhoz a folyamathoz, amely során a művész az emlékezés és az idő múlásának kérdéseit vizsgálja.

A három kamarateremben megrendezett kiállítás egyik terében a kurátorok külön sarkot rendeztek be, ahol a látogatók kézbe vehetik Méhes Károly korábbi írásait, köztük az ikonikus, címadó novelláskötetet is, amely szinte az idő múlásával és a művész életútjával való párbeszéddé válik. Az irodalmi és képzőművészeti anyagok összekapcsolása, az olvasósarok beillesztése a fotókiállításokon megszokottaktól eltérő élményt nyújt, amely a befogadót is aktív részvételre ösztönzi. Ezt tovább erősíti egy interaktív játék is, amely a novellából kiragadott gondolatok segítségével kívánja elérni, hogy a kiállítás ne csupán egy passzív vizuális élmény, hanem egy gondolatébresztő tér legyen, ahol a művész, a néző és az idő folyamatos párbeszédbe lép egymással.

A Meddig él egy fénykép? tehát nem pusztán egy fotókiállítás, hanem egy olyan tér, ahol a fényképek és szavak egymást kiegészítve bontakoznak ki, új kontextust adva Méhes Károly művészeti munkásságának.

Látogatható: egyeztetett időpontban, 2024.11.09 - 11.30 között.
Cím: TS ArtSpace Galéria (Top School Oktatási Központ), 1115 Budapest, Bartók Béla út 53. fsz. 4.

 


[1] Méhes Károly (1994) Meddig él egy fénykép?, Orpheusz Kiadó, Budapest

nyomtat

Szerzők

-- Dr. Kuttner Ádám --


További írások a rovatból

art&design

Borsos Lőrinc Neo Inertia című kiállítása
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
A Present Eye Looking to the Past című kiállításról
A Budapesti Fotófesztivál Női fókusz című kiállításáról

Más művészeti ágakról

Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról
Dombai Dóra: Veszélyes lehet a mozi - a könyvbemutató
gyerek

Válogatás a bábszínház adventi programjaiból
gyerek

Marék Veronika kapta a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés