Csípős novemberi este. Vagy inkább délután, a korai sötétedés alig megszokható. Hiába tűnik úgy, hogy még alig ért véget a nyár, legalábbis ami az időjárást illeti, a napfényes órák rendjét azért nem sikerült felborítani. Bár mintha a külső tényezők azért dolgoznának, hogy éppen senkinek se legyen affinitása irodalommal foglalkozni, nagyszerű élmény belépni a Magvető Café-ba. Még van legalább húsz perc a kötetbemutató hivatalos kezdetéig, de már most alig lehet ülőhelyet találni. Felmászok a hátsó, préselt falemezekből felépített pódiumra és mire elkezdődik a beszélgetés, rájövök, hogy szerencsésnek mondhatom magam: sokan a pult mellett állnak, vagy még kijjebb, a mosdók felé, alig vagy semennyire sem látva az eseményt.

A heterók istenéhez nagyon szép könyv. Nemcsak tartalmát tekintve, de könyvtárgyként is. Borítóján egy lefóliázott erdő. Ha van megható és egyszerre kíméletlenül pontos képi ábrázolása a huszonegyedik századnak, ez az.

Szegő szerint a kötetről azért lehet nagyon sokféleképpen beszélni, mert többek között egy Petri-díjas-, első-, önéletrajzi-, vallomásos-, vallásos-, szerelmi- és közéleti-kötet is. Kupihár felhívja a figyelmet arra, hogy bár sok versben szereplő helyzetnek van tényleges valóság-referenciája, ez még nem azt jelenti, hogy a kötetből az ő arca rajzolódna ki. „Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy melyik részt hova gondolja.” Szegő kérdésére Kupihár kifejti, hogy számára a kötet megírásakor a számos nézőpont és perspektíva közül a legmeghatározóbb és legfontosabb fókusszal bíró a mindenkori te volt.

A kötet születését megelőző tapasztalathalmaz és a tényleges kötetvilág kapcsán Szegő különbséget tesz az igazi és a valódi között, melyben az élmény valóságossága másodlagos a szövegek igazságához képest. Kupihár hozzáfűzi, hogy a versek szintjén teljesen irreleváns, hogy az alapanyagukból mi „valóságos”, hiszen a verset a szöveg működteti.

Versfelolvasás következik, a szerző négy szövegét hallgatjuk meg: ki vagy nekem, babaprojekt, és hirtelen prostitualizálódunk, illetve a címadó verset, a heterók istenéhez. A versek különböző nézőpontokból és megszólalói helyzetekből számot vetnek az olyan belső konfliktusokkal, melyet a külső társadalmi elvárások és a versbeszélő belső érzelemvilága közötti feloldhatatlan ellentétek szülnek.

A felolvasás után Szegő a kötet szerkezeti felépítéséről érdeklődik. A szerző elmosolyodik azon, hogy Szegő a kötetben kirajzolódó ívre a gyerekkortól a felsejlő jövőig úgy hivatkozik, mintha az Kupihár sajátja lenne. A félreértés tisztázása után („na, én akkor rögtön besétáltam a referencialitás csapdájába”), arról kérdezi a költőt, hogy a kötetben érzékelhető lineáris idő szándékos volt vagy véletlenszerűen alakult így ki? Szerinte ez természetes folyamat volt, lényegében önmagát alakította ki a versek sorrendje, melyben csak néhány kisebb változtatást kellett később eszközölni.

A beszélgetés a kötet hétköznapi valósága felől kinyitja a kérdéseket a transzcendentális régiók felé. A kötetmottó XXIII. János pápa gondolata: „A lényeges dolgokban egység, a kétségesekben szabadság, mindenben szeretet.” Kupihár és Szegő egyetért abban, hogy a kötetcímnek egyszerre van egy radikális és egy kontemplatív olvasata is. A szerző szerint azért működik jól ez a cím, mert hűen jelzi az istenhez való fordulás igényét, ugyanakkor „nem is árul zsákbamacskát” azzal kapcsolatban, hogy a könyv témája mi is pontosan.

Egy későbbi kérdésre adott válaszban kiemeli, hogy a személyes életében fontos szerepet játszottak és játszanak a kolostorok, templomi terek, illetve a közösségeikkel töltött idő, ami a kötetben is sok helyen visszatükröződik. A „másság és a kereszténység közötti” konfliktus személyesen és a versbeszélő szerepeiben is sokat foglalkoztatja Kupihárt. Ugyanakkor a szerző kiemeli, hogy „szerintem neki nehezebb, mint nekem.”, ismét visszautalva arra, hogy a versbeszélő helyzete nem azonos a szerzőével és látásmódjuk, érzékelésük is különbözhet, adott esetben a versbeszélőé radikálisabb lehet.

Szegő ezután arról kérdezi Kupihárt, hogy a kötet írására milyen módon hatott a felfokozott, sokszor gyűlölettel teli kommunikációs tér, amelyben az azonos neműek párkapcsolatai automatikusan provokációnak minősülnek? Kupihár válasza szerint neki sosem volt célja a provokáció, sokkal inkább megmutatni és láttatni szeretne dolgokat, ami a jelenlegi feltételek között persze értelmezhető provokációként. Megjegyzi, hogy ezzel együtt természetesen a feszültséggel teli körülmények hatnak rá, és ha azok nem ilyenek lennének, másmilyen kötet született volna.

A második versfelolvasás blokkban az inceszt tabu, a szimmetria, illetve a Jézusnak öltöztem verseket halljuk. Szegő a versek kapcsán kérdezi meg a költőtől, hogy szerinte a versei képesek-e a témával ellenségesen viselkedő embereket megvezetettségükben más belátásra bírni? A szerző szerint természetesen munkálkodik benne egy erre irányuló hit, ugyanakkor a fő fókuszát a verseinek nem a mereven elzárkózó emberekben látja, hanem akik hasonló belső kérdésekkel szembesülnek, illetve foglalkoznak.

Szó esik a kötet keletkezési körülményeinek „másodlagos” tényezőiről is. Így tudjuk meg, hogy Kupihárnak a tavalyi Petri György-díjra leadott munkája már tartalmazta a saját kezűleg készített illusztrációit. A kötetben ezek és a szövegek valóban párbeszédbe lépnek egymással, erősítve és elmélyítve a versvilágokban feltáruló világ atmoszféráját. A szerző megemlíti, némileg bánja, hogy sosem „tanulta” az irodalmat, ugyanakkor Szegő szerint ez felszabadító hatású is lehet, hiszen így nem kellett megtapasztalnia azokat az idomítóreflexeket, amelyek bölcsészkaron, vagy magyarszakon érhetik az embert. Kiderül az is, hogy a Petri-díj odaítélése után is bőven születtek még versek, melyek szintén belekerültek a végleges verzióba. Ennek oka Kupihár szerint az volt, hogy az elmúlt időszak intenzitásában keletkezett szövegek szintén helyet követeltek maguknak.

Az utolsó felolvasás előtt Szegő a nyelvekről való viszonyáról kérdezi a költőt. Bár középiskolában kéttannyelvű tagozatra járt, ahol oroszul tanult és németül is jól beszél annak köszönhetően, hogy egy darabig Németországban is élt, közben „nagyon szeret magyarul beszélni, meg magyarul gondolkodni, magyarul érezni. Talán mindennél jobban.” Zárásul Kupihár felolvassa ádámot választottad, menekülési terv, végül pedig a kötetzáró nyugat verseit.

Fotó: a Magvető Facebook-oldala