Vis egyike a Horvátország partjaitól legmesszebb található szigeteknek. A szárazföldtől 44 kilométerre, mintegy másfél-két órányi hajóútra található terület nem csak térben, de időben is a távlat megtestesítője. A dalmát szigeten már két és fél évezreddel korábban is város állt. Kereszténységnél idősebb kultúráját időbeliségén túl az teszi igazán izgalmassá, hogy földrajzi elhelyezkedéséből adódóan görög-római alapításától a velencei, francia, angol, olasz és osztrák területi vitákon és megszállásokon át egészen a jugoszláv, és a szláv nemzetszövetség felbomlását követő időkig gazdaságát szinte csak és kizárólag a helyi vizek halászata biztosította.

A készítők megfilmesíthették volna a huszadik század során a világégések kezdetétől egészen a kétpólusú világrend megszűnéséig teljesen elzárt Vis szigetének fordulatos történetét, a Neptun konzervgyár tengeri halállományt veszélyeztető tevékenységét, vagy a helyi halászok kiszolgáltatottságát, amit a gyár bezárása okozott, de szintén remek témakánt szolgált volna a tömegturizmus és a történelem viharain halászhajóval átevickélő közösség konfliktusa.

A Neptun vihara azonban nem történelmi tabló, nem tényfeltáró riport, nem szociográf látlelet és nem is antikapitalista manifesztó.

Bár a korábban említett témák mindegyikével találkozunk feliratok, rádiórészletek, kommentárok vagy interjúk formájában, jelentős figyelmet egyik sem kap igazán, ugyan az új üdülőtelep kivitelezését ellenző lakossági fórum bemutatására jóval több időt szentelnek a készítők, mint a fenti témák bármelyikére, az mégsem hat kardinális problémának.

Neptun vihara

Katarina Stanković rendezőt jobban foglalkoztatja az idősebb generáció által őrzött kulturális emlékezet sorsa.

A filmben megszólaló interjúalanyok szinte mindegyike a több évszázados, sőt évezredes múlt során megszerzett tudás letéteményese: a sziget történetét megíró professzortól kezdve, a fenntartható életvitelt a környezetrendezéssel társító közösségszervező lokálpatrióta fiatal filozófuson át az agg kőfaragóig.

Az idős bölcseket azonban egyvalami megkülönbözteti a fiatal értelmiségitől: ők még közvetlen emlékeket őriznek a náluknál is idősebb generáció természettel összhangban levő, tapasztalaton alapuló tudásáról és bölcseletéről. A történetíró anekdotában emlékezik meg az időjárást a mai meteorológusoknál is pontosabban megjósló helyi halászról, a kőfaragó pedig amellett, hogy a város mindegyik házáról meg tudja mondani, hogy kinek a keze nyomát viseli, verses formában írt regulája felolvasásával tesz hitet a mértékletesség erénye mellett.

Neptun vihara

A Neptun vihara ennek a lokális, apáról fiúra, anyáról lányra terjedő tudás rekviemje. Az interjúalanyok saját és felidézett szentenciái, a Vis térségéről készített panorámák, a helyi utcákat és azok lakóit a mediterrán tájba belefestő úszó kamera, továbbá az egykori helyi halász- és halfeldolgozó rutint ábrázoló archív felvételek mind költőiséggel telítik a látottakat.

Az eddig elmondottak alapján nehéz lehet megérteni, hogy egy emberi jogi filmfesztivál szervezői miért döntöttek amellett, hogy ezt a majd minden tekintetben szemlélődő, lírai dokumentumfilmet beválogatják a programjukba. A Neptun vihara jóllehet nem ösztönöz érdekképviseletre és nem tár fel társadalmi igazságtalanságokat, de alkalmat teremt a kapcsolatteremtés krízisén, vagy még inkább a kapcsolatok erózióján – legyen szó ember-ember, ember-múlt, ember-természet viszonyáról – történő elmélkedésre, továbbá annak belátására, hogy egyes, a jelen és jövő által támasztott problémákra a megoldás már generációkkal korábban megszületett.

Neptun vihara

Szintén a kapcsolatteremtés és a közös történetek témái köré szerveződik Ida Marie Gedbjerg költői érzékenységet tükröző Az elveszett Mozi könyv című alkotása. A film kiindulópontjául egy kivételes napló szolgál, amelyre a dán rendező mentora bukkant egy üres budapesti lakásban. A vaskos füzet borítóján mindössze tulajdonosának neve (Ács István) és az irat elnevezése (Mozi könyv) volt olvasható. Benne pedig egykori tulajdonosának és szerzőjének az 1942 és 1994 között eltelt ötvenkét év alatt tett összes, mintegy 2158 mozilátogatásának nyilvántartása. A nem mindennapi kordokumentum ugyanis egy szűkszavú kivételtől eltekintve nélkülöz bármiféle személyes megjegyzést, véleményt, értékítéletet. Az anyag mindössze a mozilátogatások dátumait, a megtekintet filmek címeit és származásukat, az adott mozik neveit és a mozilátogatások sorszámait, illetve éves összegzéseket (adott moziban tett látogatások száma, magyar, illetve idegen filmek száma) tartalmazza.

Ács István naplója igazi film- és társadalomtörténeti kuriózum, a két diszciplína találkozásával létrejött “New Cinema History” magyar képviselői számára pedig valóságos ereklye.

A dán rendező azonban mégsem ebben látja a könyv értékét. Gedbjerget jobban érdekli a feljegyzések mögött álló kisember sorsa. Ács 1997-ben hunyt el, így történetét csak leszármazottjai révén ismeri meg a néző. Azonban az antropológusként végzett rendező figyelme hamar a rokonok sorsára irányul.

Az elveszett Mozi könyv

Ács tinédzser korú dédunokáját, Attilát párhónapos kora óta nagyszülei nevelik, ugyanis az elfogadott narratíva szerint anyja (Ács unokája) magára hagyta. A kivételesen rossz körülmények között élő, kvázi hajléktalan, munkanélküli Szilvia elmondása szerint azonban szülei sajátították ki maguknak kisfiát, aki bár jobb körülmények között él, épp úgy a társadalom perifériájára szorult, mint anyja. Míg Szilvia hol egy erdő széli sátorban, hol egy irodakonténerben tölti az éjszakát, addig a fiúnak titkolt azonos nemű párja miatt kell kevéske pénzéből szobát bérelnie.

Az elveszett Mozi könyv egyedisége azonban nem abban áll, hogy letaglózó (?) képet mutat a magyar társadalom, nem is olyan vékony rétegének életkörülményeiről, hanem sokkal inkább abban a költői érzékenységben, amivel az új és elmúlt generációk közötti törékeny kapcsolatra hívja fel a figyelmet.

Ács fiai apjukra jellemző obszeszivitással gyűjtik a DVD-ket, kedvenc műfajuk az olcsó akciófilmek, akárcsak apjuknak, Szilviának és Attilának. A film során számtalanszor látjuk a szereplőket filmnézés közben: nagyszülőnek és unokának, Attilának és partnerének, Szilviának és párjának csak filmnézés közben nem kell a valóság problémáival foglalkozniuk, anya és fia között pedig ez az egyetlen kapcsolatteremtésre alkalmas eszköz.

Az elveszett Mozi könyv

Az alkotók a naplóról készített közelik, archív filmjelenetek és 8 mm-es filmszalagra forgatott, a dédunoka által eljátszott jelenetek felhasználásával teremtenek kapcsolatot generációk, múlt és jelen, álom és valóság között.

Valósággal zavarba ejtő, hogy míg Ács a turbulens huszadik század során szinte heti rendszerességgel látogatott a filmszínházakat, addig dédunokájának évi egyszer, ha megadatik.

De épp ennyire elszomorító a Hintsch György 1969-es A veréb is madár című alkotásában megjelenített balatoni idill és Ács legidősebb fiának a Balaton alsópartjához tett nászútjáról készült felvételek között feszült ellentét is.

Az elveszett Mozi könyv

Az elveszett Mozi könyv a rendkívül sok kreatív energiát igénylő eklektikus montázsolása ellenére sem kelti egy átgondolt dokumentumfilm benyomását. Mintha a magyar rögvalósággal való szembesülése során a dán rendező megfeledkezett volna a film korábban gondosan kidolgozott formájáról. Mindez nem lenne probléma, ha a készítő képes lett volna elengedni akkurátus tervét és kameráját magabiztosan az új szituációra fordítani. Ez azonban nem valósul meg. Az elveszett Mozi könyv így késve érkezőként a vetítőterem sötétjében tapogatódzva keresi helyét a dokumentumfilmezés megfigyelő és költői sorai között. A közönség pedig jobb híján csak sóhajtozik.

Vetítések a Verzión:

Neptun vihara

• Budapest, Művész Mozi, november 8. 16:00
• Budapest, Toldi Mozi, november 10. 18:45

Az elveszett Mozi könyv

• Budapest, Művész Mozi, november 9. 18:00
• Budapest, Toldi Mozi, november 12. 18:30

Neptun vihara (Neptunova Nevera) – színes, horvát dokumentumfilm, 64 perc, 2024. Írta és rendezte: Katarina Stanković. Operatőr: Grazyna Sowa, Nemanja Jovanov. Zene: James Thierrée, Manja Ristić, Tasos Stamou. Producer: Katarina Stanković.

Az elveszett Mozi könyv (The Lost Notebook) – színes, dán-magyar dokumentumfilm, 75 perc, 2024. Rendező: Ida Marie Gedbjerg. Operatőr: Domokos Balázs, Kovács Claudia. Zene: Sperling Andor. Producer: Rikke Tambo Andersen, Meggyes Krisztina.

A cikkhez felhasznált képek a Verzió hivatalos weboldaláról származnak.