Az író jócskán megelőzte korát a kicsit brechti, kicsit abszurd színházával. Darabja tragikomédiába öntött társadalomkritika. Vidéki kisváros az 1905-ös orosz forradalom idején, ahol az országos lázadások dacára nyugalom van. Ez nem kedvez a kormányzónak: ha nincs forradalom, nincs a központból közpénz az ellene való védekezésre, nincs miből ellopni. Valamit sürgősen tennie kell, így eljátszik egy ellene elkövetett merényletet. Ezzel elindul az esemény-lavina: korrupció, sikkasztás, csalás, hazugságok, amibe belefér a kormányzó házában egy szerelmi affér, és pár rejtőzködő forradalmár marxista olvasóköre is egy másik házban, egy zsidó kereskedőnél.    

E szellemes színdarabot már láthattuk Sebestyén Aba rendezésében 2016-ban, a szabadkai Népszínház magyar társulatának előadásaként. Ahogy akkor is, most is némajátékkal telnek az első percek. Bartha József kertre néző szalont stilizáló díszletében a kormányzó éppen virágcserepekbe dugdossa a sikkasztott pénzt, míg a házában vendékeskedő forradalmár, egyben szerelemi vetélytársa ugyanoda a gránátokat és revolvereket. Mindezt – majd a teljes előadást – Móser Ádám tangóharmonikán kíséri. Akár egy jó Feydeau-bohózatban, úgy sorjáznak a jelenetek: házassági kicsapongás, korrupt hivatalnokok akciói, már-már őrültnek ható marxisták szervezkedése. És persze van egy bűnbak, aki éppen a város jómódú zsidó kereskedője.

László Zsolt Ivan Habarovics kormányzó szerepében elegáns bohózati hős, aki minél jobban kapálódzik, annál jobban belegabalyodik az események hálójába. Játéka könnyed, dinamikus, és akár a Bolha a fülbe Chandebise karakterét, az egyik pillanatban sajnáljuk, a másikban meg elborzaszt a romlottsága. Kidolgozott és átgondolt minden színpadi rezdülése. Például, amikor fiával a marxista világnézetről beszélget. „A szellemi erők másodlagosak, a lényeg az anyagi érdek” – magyarázza hevesen a fiú, mire apja döbbenten mormolja maga elé: „Nem is tudtam, hogy marxista vagyok”. De a játék könnyedsége mögött ott van a dráma is, embert próbáló küzdelme, hogy újra és újra a maga javára fordítsa a korruptsága miatt elszabadult eseményeket. A sok, formátumos drámai alakítása után egy kiválóan abszolvált vígjátéki figura.

A főszereplővel egyenrangú színészi teljesítmény minden epizódalakítás, kivétel nélkül csillognak. Így mesteri Gazsó György Nyikita, az öreg paraszt figurája, aki a fiát – egy éhes szájat – jó pénzért elad a zsidó iskolába diáknak, majd átveréstől rettegve keresztbe-kasul panaszkodik a kormányzóság hivatalai előtt. A nem létező sérelmét egy mozdulatsorral, egy mondatot ismételgetve, tucatnyi jelenetben előadja, kezdetben együttérzést kiváltva, majd már irritálóan nevetségessé téve a kitartó butaságot. A kormányzó fiát, Kolját Szirony Kornél e.h. játssza kellő ifjonti gőggel, Liszt Ferencet idéző, libbenő hajkoronával. A Forte Társulatból ismert Fehér László úgy tűnik fel több karakterben – forradalmár, hivatalnok, rendőr –, hogy talán nem minden néző jön rá a színlap bogarászása nélkül, hogy egy színész tripla szerepbravúrját látta. Schneider Zoltán Lenszkije titkot hordoz, a züllött, lomha külseje ellenére elhisszük, hogy veszélyes forradalmár, mert ezt egy szemvillanása eljátssza. Hihető, ha kell, embert öl, ahogy a forradalmi ötlete tolmácsolása is: ölje meg magát egymillió forradalmár a forradalom érdekében. Pál András Goldman kereskedő szerepében mértéktartó a felszínes markerekkel, elsősorban ember, másodsorban zsidó. 

Porogi Ádám a kormányzói titkár szerepében első színrelépésével elhiteti, ő itt az éceszgéber, fokról fokra építi fel a hátsó sorból való hatalomra kerülését. Ignjatovic Krisztinát dicsérik a beszédes jelmezek, de Porogi esetében a kis Hitler-bajusszal, lenyalt frizurával, hosszanti csíkos, rém előnytelen öltönyben szinte egy varánuszt varázsol a karakterből. A miskolci Nemzetiből vendégeskedő Simon Zoltán kiválóan hozza a férfi csáberejével forradalmat csináló Kozakovot, bírja a ritmust. Nemhiába, Miskolcon ő játszotta Feydeau Chandebise-ét. Lenszkij és Kozakov alakja mellett a többi vehemens és hangos „forradalmárt” – Juhász Tibor e.h., Sipos Vera, Sodró Eliza – nehéz lenne külön-külön jellemezni. Ők együtt alkotnak komikumot hordozó, örült bagázst, és borítékolható, hogy Oroszország-anyácska nem tőlük ébredt fel. A rendező határmezsgyén tartotta a színészi energiákat, az egyenként hatalmas amplitúdójú színpadi jelenlétek nem csapnak át „sok”-ba. Feltétlen meg kell említeni Widder Kristóf koregoráfiáját is, egy vöröshangyaraj pusztító tarolásával mozgatja a színészcsoportot az előadás minden forradalmi jelenetében.

A női szakasz erős. A darab politikai vonalvezetésében üde mellékszál Tóth Ildikó házasságtörő kormányzónéja. Buja, szexi, gátlás nélküli pókasszony. A házában élő Kozakovval való szerelmi évődéseit nézve joggal aggódhatunk, hogy egyszer csak ruhástul bekapja a rejtőzködő forradalmárt. Martin Márta Balukinája a hivatalnok 1.0 típus. Korrupt, akárcsak a főnöke, hatalmaskodó, egyben meghunyászkodó is, teljességgel elvek nélküli, a kimondott szavai mindig ellentétben állnak mögöttes szándékával. A még egyetemista Kozma Veronika ebben az erős csapatban képes a figyelmet magára irányítani, két nyúlfarknyi szolgáló szerepben, a nézők biztos megjegyezik a nevét.

Sebestyén Aba vezényletével a társulat abszurditásig fokozza az emberi fanatizmus és a korrupció útvesztőjében való tévelygést. Az utolsó képben az összes szereplőt eggyé olvasztja a Fekete szemek (Очи чёрные) és a Hava Nagila dalaira egy vad körtáncba. Mintha rekviem lenne ez a zárókép a határon és a Közel-Keleten dúló háborúk katonáiért és civiljeiért, meg a forradalmakért, amelyek mindig megállítják egy időre a bolondok táncát.  

Lev Birinszkij: Bolondok tánca

Iván Habarovics, kormányzó: László Zsolt
Jelizaveta, a felesége: Tóth Ildikó
Kolja, a kormányzó fia: Szirony Kornél e.h.
Kozakov, forradalmár: Simon Zoltán
Malahov, forradalmár | Davidov, hivatalnok | Rendőr: Fehér László
Alexis, forradalmár: Juhász Tibor e.h.
Lenszkij, forradalmár: Schneider Zoltán
Pavlova, forradalmár | Lapkinné, Jelizaveta húga: Sipos Vera
Mása, forradalmár: Sodró Eliza
Goldmann, zsidó kereskedő: Pál András
Nyikita, öreg paraszt | Dernov, tábornok: Gazsó György
Titkár: Porogi Ádám
Amfissza, szolgáló | Katyerina, szolgáló: Kozma Veronika e.h.
Balukina, hivatalnoknő: Martin Márta
Zenész: Móser Ádám | Wagner-Puskás Péter

Dramaturg: Hárs Anna
Dramaturg-gyakornok: Simon Júlia Annamária
Díszlettervező: Bartha József
Jelmeztervező: Ignjatovic Kristina
Zeneszerző: Cári Tibor
Korrepetitor: Termes Rita
Koreográfia: Widder Kristóf
Ügyelő: Kónya József
Súgó: Farkas Erzsébet
A rendező munkatársa: Ari Zsófi
Rendező: Sebestyén Aba

Bemutató: 2024. október 20.
Radnóti Színház

Fotók: Dömölky Dániel, Radnóti Miklós Színház