Az utóbbi években, évtizedekben mintha az alkoholfüggőség problémájáról folytatott párbeszéd háttérbe szorult volna a drogaddikcióéval szemben. Ez a tendencia megfigyelhető a filmes reprezentációban is, így míg Thomas Vinterbergnél a Még egy kört mindenkinek cselekménye során az alkohol bizonyos szintig még segíti is a tanárokat a munkájukban (aztán persze az alkotó árnyalja a képet), addig Herendi Gábor Toxikomája (helyesen) újabb „esettanulmány” a kábítószer rabságáról. Maga az alkoholfüggőség pedig legalább olyan nagy gond – ha nem nagyobb – , mint a drogaddikció, mivel ebben az esetben a társadalmi elfogadottság még inkább nehezíti a beismerést a beteg részéről. Magyarországon nagy kultúrája van a szeszesital fogyasztásnak, közhellyé vált például az, hogy a vendéglátó fél „Ne sérts meg!” ürüggyel tukmálja rá a rövidet a vonakodó vendégére. Az alkoholizálás „mértékkel” (de mi a mérték?) normális, a kábítószerezés abnormális, ez utóbbit a törvény szigorúan tiltja, ugyanakkor mindkettő egyaránt káros lehet hosszú távon a fizikai és mentális egészségre, valamint a személyközi kapcsolatokra. Till Attila legújabb filmje, az És mi van Tomival? is ezt mutatja be amellett, hogy klasszikus apamelodráma és tulajdonképpen road movie annak minden előnyével és hátulütőjével.

Az egyébként önéletrajzi ihletésű történet (maga Till is küzdött az addikcióval) főhőse Sanyi, aki a nagy Szalkai Sándor, a film miatt kitalált bábmester fia. Sanyi hűen ápolja az apai örökséget, örömmel játszik a gyerekeknek a színpadon. Igen ám, de a fellépések után maga mögött hagyja a bábjait, a gyerekmeséket, és felnőtt módjára kirúg a hámból, azaz leissza magát. Egy nap hajnalban tántorog haza berúgva, és ezt sem felesége, sem kamaszlánya, Saci nem nézi jó szemmel, elvégre a férfi régóta küzd alkoholproblémákkal, amelynek családja is elszenvedője. Gyorsan kialakul a családi perpatvar, ami hamar fizikai erőszakba torkollik. Ezt követően érthető, hogy a família szétszakad, Sanyi pedig magára marad. Öt évvel később már az anonim alkoholisták klubjának a vezetője, és titkon abban reménykedik új, közös gyermeküket váró élettársa mellett, hogy egy nap majd ismét felveheti a kapcsolatot Sacival. De mi a helyzet Tomival, akire a cím is utal? Ő a klub tagja, a cselekmény jelenében viszont eltűnik, így Sanyi és egy másik, leszokással küzdő alkoholista, Pali indulnak a keresésére, miközben mindketten kénytelenek önvizsgálatot tartani.

Érdekes fickó Till Attila, akit a kitartó tévénézők olyan, nem túl színvonalas tévéműsorokban láthatnak bohóckodni, mint a Ninja Warrior vagy a Sztárban sztár (kivéve a Propaganda, amelyben foglalkozott komoly témákkal).

Ám Till újra és újra előáll olyan filmekkel, mint a modern rabszolgaságot taglaló Csicska vagy a tolószékes bérgyilkosokat felvonultató, imádnivaló groteszk, a Tiszta szívvel, amelyek méltán érdemelték ki a kritika és a közönség elismerését.

Az És mi van Tomival? újfent bizonyítja, hogy a bohókás műsorvezetőben ott rejtőzik a komoly, társadalomtudatos rendező. Till ezúttal is él a groteszk iróniával, ezt a megváltásra szomjazó bábművészt nehéz lenne másképp ábrázolni. Groteszk figura, mert – főleg az alkoholos befolyásoltság alatt – élő legendának tartja magát, holott apja árnyékában él. Gyerekeknek játszik kedves történeteket, otthon viszont szörnyeteg, feleségét és lányát veri.

Nagy színész – bár az ő arcát soha nem látják, csak a bábjait. Lazának és menőnek akar látszani, közben meg klasszikus, az alkohol bábjaként szenvedő-sodródó melodrámai hős.

Akár a Stella Dallas címszereplőjének a férfiváltozataként is értelmezhető, aki ha nem is teljes mértékben, de felismeri, hogy hol és mit hibázott el az ő és a lánya kapcsolatában. Azt az áldozatot talán nem tudná meghozni, amit Stella meghoz az óhollywoodi film végén a lányáért, vagyis hogy tudatosan félreáll az életéből és engedi, hogy boldog legyen egy jobb családban. Ám akár alkoholproblémáját, úgy azt is felismeri, hogy rossz apa volt, illetve talán nem is volt, hanem még mindig az – ezt vagy ellenkezőjét nem tudja bizonyítani, hiszen „szerettei” hallani sem akartak róla az utóbbi öt évben.

Az És mi van Tomival?-ban Till Attila ügyesen kapcsolja össze az apaság és az alkoholizmus kérdéskörét, egyszerre képes értekezni erről az addikcióról mint súlyos betegségről és személyes síkon a férfi családfői szerepének problémáiról. Sőt mi több, az alkoholizmust a családi örökségből vezeti le: abból, hogy Sanyi édesapja árnyékában éli az életét. Az idősebb Sándor élő legenda, gyakorlatilag az ő hírneve segít Sanyinak új munkahelyet találni a nyilvánosság előtt kitudódott családi perpatvart követően, valamint Sándor barátai emlékeztetik a főhőst arra, hogy bábmesteri tehetségét nem magának, inkább édesapjának köszönheti. De vajon tényleg mindent csak köszönhet Sanyi az atyának?

Till frappáns választ ad a kérdésre már a cselekmény elején, az említett krízis során, amikor a részeg Sanyi az egyik régi, antik darabnak tűnő székre mutat, majd büszkén idézi fel, hogy a saját apja „belepofozta” őt párszor. Nem sokkal ezt követően tőle is kap néhány súlyos ütést a lánya és a felesége. Az És mi van Tomival? tehát rávilágít, hogy nem kizárólag az alkohol az egyetlen probléma Sanyi életében.

Sőt, mintha a bódítószerrel sérült lelke köré próbálna védőburkot vonni, hogy a lehető legrosszabb választ adja szeretteinek arra, hogy miért akarja újra leinni magát: csak semmi kérdés, a nőknek „kuss a neve”, itt ő hordja a nadrágot. Sanyi tehát a bábmesterség mellett a toxikus vagy destruktív maszkulin viselkedésmintákat is örökölte az apjától.

Till Attila a melodrámai túlzásokhoz képest Sanyi mellett Pali és csak nagyon kis mértékben Tomi karakterében hitelesen megragadja az alkoholizmus lélektanát. Sajnos arra azonban nincs hely és idő, hogy a többi anonim alkoholista élettörténetét felfejtse, de Sanyiban, Paliban és Tomiban közös, hogy a szeszesital náluk a könnyebb út (és a báb amúgy már-már didaktikus szimbóluma a főszereplőknek, akik az alkohol rabjai, „bábjai”). Könnyebb út a fals és józanon számukra is frusztráló maszkulin ideál fenntartásához, a szexualitáshoz vagy a családi konfliktusok kezeléséhez. Pali például szerelmi háromszögbe kerül, a felesége valószínűleg csalja őt az egyik kollégájával, ám mivel a feltételezett szeretőt nem tudja megverni, a nővel pedig képtelen az értelmes, emberi kommunikációra, ezért mértéktelen vedelésbe kezd. Tomi még fel sem tűnik a színen, de a hősökkel gonoszkodó édesanyjával szembesülve érthetővé válik, hogy a fiatal férfi mi, illetve ki elől menekül az alkoholba. A lerészegedés a könnyebb út: vagy kétségbeesett szabadulási kísérlet az „én”-től és a „mi”-től (Pali, Tomi), vagy a sérült ego tüneti kezelése, ami „mellékhatásként” a legrosszabbat hozza ki az egyénből (Sanyi).

Felmerülhetnek olyan aggályok az És mi van Tomival? szemben, mint annak idején a FOMO kapcsán, hogy Till Attila műve nem menti-e fel akaratlanul a bűnöst a családon belüli erőszak bűne alól. Akár Hartung Attila, az említett tinidráma rendezője, úgy Till is vékony jégre tévedt, mivel nem az áldozattal, hanem a bűnelkövetővel azonosítja a film nézőjét. Ráadásul Thuróczy Szabolcs tőle megszokott módon lehengerlő, magas színvonalú alakítást nyújt – ahogy a Mundruczó Kornél által felfedezett Polgár Tamás (Afta, Szép napok) is újfent remek Pali szerepében. Így nem lehet nem nevetni Sanyin, amikor részegen randalírozik (persze a pofonok elcsattanásakor arcunkra fagy a mosoly), valamint nem lehet nem együtt könnyezni vele, amikor kijózanodva, tisztább fejjel őszintén megbánja bűneit. Alapvetően könnyű azonosulni Sanyival már csak a karizmatikus színészi játék miatt is. Ezért valóban fennáll annak a veszélye, hogy a néző felmenti a bűnöst és az áldozatot hibáztatja, amiért mondjuk a feleség és a lány nem tudták „tolerálni” a férfi bohókás viselkedését és hajnali hangoskodását annak alkoholos befolyásoltsága alatt, tehát „hisztiztek”. Szerencsére a direkt kellemetlenül hosszú, kellemetlenül közeli képkivágásokon keresztül bemutatott családi perpatvar a film elején kellőképp felkavaró és érzelmi hullámvölgyekkel teli ahhoz, hogy végig egyértelmű legyen:

olykor hiába mókás a bűnös bábművész, függősége és sérült egója az oka annak, hogy széthullik a családja és az élete.

Ám ennél komolyabb cselekményvezetési és formai problémák is tetten érhetők az És mi van Tomival?-ban. Az egyik alapvető gond a címből, illetve ezzel összefüggésben Till Attila történetmesélési koncepciójából fakad. A rendező előző művében, a Tiszta szívvelben is komplikálta a látszólag egyszerű bűnügyi dramedyt az által, hogy utólag idézőjelbe tette, a tolószékbe kényszerült főhős vágyképeként értelmezte át a cselekményt. Ez tökéletesen működött, mivel ez által egyszerre szívmelengető és szívszorító, érvényes állítást fogalmazott meg a mozgáskorlátozott emberekről. Az új apamelodrámában azonban szinte szétesik a cselekmény, a sztorit mozgató nyomozási narratíva annyira nem passzol az alkoholproblémához és a családi szálhoz (ez utóbbi kettő viszont nagyon is működik együtt). Sanyi és Pali találkoznak különféle emberekkel a kutatásuk során, de meglehetősen erőltetett minden olyan találkozás, ami nem kötődik szorosan Sanyi családi traumájához, illetve az apa–lánya konfliktushoz. Még Pali és feleségének az epizódjai is durva kitérők annak ellenére, hogy az alkoholizmus természetét kicsit más perspektívából, de érzékletesen megragadják. Kétségtelen, hogy Till sok mulattató geget talált ki, műve szórakoztató, ráadásul az okos poénok révén a függőségről sokat elmond, tehát mozgalmas, üresjáratoktól mentes, sodró lendületű a cselekmény.

A történet valójában Sanyi bűn- és bűnhődéstörténete, ezért éppen akkor a legizgalmasabb, amikor a férfi függőségének tükrében az ő személyes drámája bomlik ki.

A Tomi-szál összességében feleslegesnek hat, Tomi karaktere ráadásul nem annyira izgalmas és kidolgozott. Hasonló persze az ő szerepe, mint Ryan közlegénynek Steven Spielberg háborús klasszikusában, ám míg abban a címszereplő valóban fontos és nélkülözhetetlen katalizátora a drámának, addig Till Attila műve működne Tomi nélkül.

Az És mi van Tomival? kamerakezelése sem az igazi. Látszik, hogy Till és alkotótársai igyekeztek eltérni a klasszikus, talán unalmasnak tartott stílustól, de ebben az esetben ez nem mindig válik a film javára. Olykor értelmetlenül sokat mozog a felvevőgép, és ez bizony agyoncsap néhány drámai jelenetet, amikor éppen meg kellene állapodni egy-egy, lélekrezdüléseket tükröző arcon. Egy-két alkalommal pedig a melodráma nem műfajként, hanem rossz értelemben uralkodik el ez az alkotáson. A családi veszekedéseknek vannak szappanoperai momentumai, bár szerencsére többségében sikerült ízlésesen és giccsmentesen ábrázolni az érzelmi kitöréseket. Ugyanígy az És mi van Tomival? összességében szórakoztató és magával ragadó férfimelodráma, amelyben ha Sanyira és az ő bűnhődésének történetére koncentrálunk, akkor garantáltan felemelő élményben lesz részünk, ami egy darabig biztosan velünk marad – ha nem is olyan sokáig, mint a Tiszta szívvel.

És mi van Tomival? – színes, magyar dráma, 100 perc, 2024. Rendező: Till Attila. Forgatókönyv: Till Attila, Kapitány-Fövény Máté. Operatőr: Győri Márk. Zene: Keresztes Gábor. Szereplők: Thuróczy Szabolcs, Polgár Tamás, Sodró Eliza, Fodor Annamária, Tóth Zsófia, Patkós Márton. Bemutató: 2024. október 31. Forgalmazó: Mozinet. Korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott.

A cikkhez felhasznált képek forrása: Mozinet.