Gerliczki András a beszélgetés kezdetén egy dilemmát fogalmaz meg: vajon hol kezdődik egy könyv és hol ér véget? Ugyan a My Rocks beilleszthető lenne sokkal tágabb történelmi dimenzióba is, a szerző és a moderátor először a cím keltette asszociációk révén érintik a könyv világának sajátosságait. Falcsik Mari megemlíti, hogy a szövegeiben felcsendülő, tematizált dalokból kiadója lejátszási listát is összeállított, így akik kíváncsiak, szöveggel hallgathatják meg a rocklegendák igéző sorait. Hangsúlyozza azt is, hogy szövegei ugyan kiemelten foglalkoznak egy-egy zeneszámmal, mégsem 21 dalról szóló esszét olvashatunk a kötetben, hanem önálló történeteket, melyeket lazább, áttételesebb viszony fűz össze az angolszász rockhoz.

Gerliczki két mottóval is készült a beszélgetésre; „két klasszikustól: Hésziodosztól és Falcsik Maritól” – teszi hozzá nevetve. Az Istenek születéséből származó Hésziodosz-idézet a 9 múzsát kapcsolja a beszélgetés fonalához, amely révén a moderátor a szövegek rétegzettségét, ihletettségét és elevenségét hangsúlyozza. A szerzőtől származó idézet – „Először azt hittem, énekes szeretnék lenni. / De aztán rájöttem, hogy madár.” (Falcsik Mari: Azt hittem) – sokkal inkább önértelmezés, amely a prózakötet valóság-fikció arányainak viszonyában válik izgalmassá az olvasó számára, illetve a személyesség kérdéskörét is problematizálja a My Rocks esetében.

A cím kapcsán a szerző rámutat, hogy elengedhetetlen a rétegek meglátása: ugyanúgy fontos szó szerint érteni a „rocks” szót, mint feltárni a mögöttes jelentéseket. My Rocks: egy nemzedék, egy korosztály dalai, a saját nagy kedvencek.

„A 21 dal-sorozat a Helikonnál különböző felkérések nyomán születik meg, és már a 3. köteténél járunk. Ha valaki esszéket akart írni a dalokról, akkor esszéket írt, ha egy antológiát, akkor szerkesztővé lépett elő, és meghívta azokat, akik szerzőként egyet-egyet tesznek a 21-hez. Nekem azt mondta M. Nagy Miklós, a sorozat szerkesztője és a Helikon Kiadó igazgatója, tiéd az angolszász rock, hiszen az a tiéd. Enyém a korom szerint, és abból kiindulva is, hogy ha valaki 1970-ben tizennégy éves, és huszonnégy tíz év múlva, akkor körülbelül az ifjúsága legtízebb évét abban a közegben töltötte, ahol hetventől nyolcvanig lezajlott a klasszikus angolszász és amerikai rock-korszak.”

– érvel Falcsik Mari. A neveket nem is sorolja, legalábbis nem hosszan, hiszen „ki nincs ebben a kötetben, akiből máig él mindenféle zene?” Megemlíti az Animalst, Eric Burdont és a Wart, a Zeppelint, a Purple-t, illetve a Doorst is – őket nem lehet kihagyni, még akkor sem, ha a közönség is hevesen bólogat és el-elmosolyodik egy-egy név hallatán.

De a szerző nem könnybelábadó szemeket vagy nosztalgiától keserédes mosolyokat akar előcsalni az olvasóiból, és nem a nyolcvanas években Balatonba gázoláskor is hordott farmernadrágokat akarta felidézni, inkább a valóságról, az államszocializmus ideje alatt élt emberek boldogságáról és bánatáról írt a My Rocksban. Úgy fogalmaz, ha valaki tizenhárom évesen hallott először Zeppelin-számot, az nem létezik, hogy nem érti a Rilke-vers „Változtasd meg élted!” felszólítását, vagy nem cseng ismerősen számára az, amit Frost a „And that has made all the difference”-szel mondott. A felbukkanó dalokról elmondja, egy kivételével mind a múlt század második felében jelentek meg, viszont az, amelyik kilóg a sorból, épp egy gyermekről szóló novellához illett, így oda azt használta fel.

Gerliczki András a saját olvasói tapasztalatának felidézésével folytatja a beszélgetést, amelyben elegyedtek az átlagos és a tapasztalt, irodalmár olvasó benyomásai: átlagolvasóként úgy érezte, mintha egyetlen nagy vallomásos elbeszélésként szakadna ki a szövegvilág a szerzőből, amikor azonban figyelembe vette a megjelenés előzményeit, rájött, hogy a szövegek egy személyes történetbe is beilleszthetőek, és csak egyetérteni tudott a könyvön olvasható fülszöveggel: „nem nosztalgia ez, hanem az örök idő igaz ritmusa”.

Falcsik szóba hozza a „rocks” szikla jelentését is, azaz azok a bandák, énekesek nemcsak jó számokat írtak, hanem támaszt is nyújtottak egy mocsaras korban, ahol neki és kortársainak minden akadály ellenére is boldogulniuk kellett, és valahogy eltalálni önmagukhoz. A zene kapaszkodót jelentett, boldoggá tette őket ez a becsempészett, tiltott ritmus. Szerinte kevés olyan hatással találkozott fiatalságában, mint a rockzene, talán a Termelési-regényt tudná kiemelni, mely valahogy megragadta azt az érzést, hogy milyen is Keleten élni, fiatalnak lenni. Ezért érezte ő is úgy akkor, hogy meg kell írnia Esterházynak, „nemcsak álmodtál, létezel, ne félj”, mire az író a „te vetted el a líra-szüzességemet, te írtál meg engem először versben” sorral felelt.

Gerliczki András innen veszi fel a fonalat, felvillantva, hogy Falcsik Mari támaszainak dalszövegei „együtt indáznak a novellák soraival”, végigkísérik azok minden rezdülését: talán ezzel függ össze némiképp a dalszövegek fonetikus jelölése is? Ott van a szövegekben a kamasz Falcsik Mari hangja? Gerliczki ráérzett: ahogy a szerző is megerősíti, a kötetben tizenhat éves korából származó szövegei, kezdeményei is beleszövődtek. Azért tartotta helyénvalónak keverni a két hangot, mert a kötet azt próbálja megmutatni, hogyan élt itt, ebben a térségben vagy 40 évig kicsi és nagy, fiatal és öreg, miféle prések alatt teltek a mindennapjaik, mit éreztek, hogyan vergődtek, mitől érezték, hogy levegőt kapnak? A fonetikusságról pedig csak annyit – emeli ki Falcsik –, hogy a fordítói nyelvet, egy idegen nyelv magas szintű ismeretét elsajátítani nem kis munka. Most, hogy fordított Dylan-szöveget, Max Porter-könyvet, és úgyszólván uralja az angolt, szeretettel gondol vissza arra, hogyan kezdődött a kapcsolata a nyelvvel: a Dum Dum India lemezeire, az órákig tartó találgatásokra, mit  mondanak az énekesek, és az írásgyakorlatokra, hogy visszaadják, lejegyezzék a hallottakat.

Ezután a moderátor a történetek nyelvi sajátosságairól kérdezi a szerzőt, pontosabban a szövegekben felbukkanó irodalmi utalásokról, nyelvi betétekről, amelyek nemcsak a kort, de a tárgyi világot is erősen beidézik, a gesztusokat, fordulatokat, a hangulatot. Falcsik Mari ezt korabeliségként azonosítja, amelyre ő nem fektetett különösebb hangsúlyt. Amikor a saját emlékeiből, tapasztalataiból táplálkozik, óhatatlanul is beleír és megidéz valamit az akkori környezetének nyelvi adottságaiból, játékaiból. A költészetet, irodalmat szerinte akkor (és akár ma is) gondolkodás nélkül használjuk a köznyelvi szituációkban is, beépülnek a gondolkodásunkba, közkinccsé válnak. Még azt sem tartotta biztosnak, hogy az ő családjában átlagon felüli irodalmi idézet vagy szállóige röpködött volna beszélgetéskor, úgy hiszi, hogy ezek minden család életéhez hozzátartozhattak valamelyest: a Rejtő-fordulatok, a Karinthy-poénok, néhány híres sor a Bánk bánból is akár. Úgyszólván ezek az idézetek is slágerek voltak akkoriban, így nem is tagadja meg ezt egy-egy írásműben, mivel mindent elmondtak már előttünk, az egyediség kulcsa a hogyanban rejlik. De az irodalom: az irodalom – jól mért, pontos keverés, aminek végső célja az igazság, nem a szolgai valóságábrázolás. Így még Gerliczki kérdésére sem hajlandó hosszabban fejtegetni, milyen arányban használt fel a My Rocksban személyes történeteket, gyerekkori emlékeket.

„Ha ezt szétszednénk, akkor nem volna irodalom – nem vegykonyha ez. De nyilván azért merül fel, mert erősen önéletrajzinak látszik a kötet. Mondjuk azt, hogy van egy egészséges igény egy magát igazán elszántnak tartó költőben arra, hogy mindaz, amit tapasztalt, már az övé, és ha ezt […] megírja, akkor ennek az a hozadéka az irodalmi műben, hogy nagyon hitelesek a leírt mozzanatok. De ha igazán benne van az irodalomban, az írónak akkor is fel kell tudnia idézni valamit, ha sosem élte át személyesen.”

Csak egy kivételt tesz a részletezésben: elmondja, a kötetben elhunytként ábrázolt karakterek sajnos a valóságban is meghaltak, ezért a könyv nekik állít emléket, hiszen túl korán mentek el. Gerliczki közbeszúrja, hogy a szerző a DIA-n közölt önéletrajzában is hasonlóan beszél az írásművészetről, mire Falcsik Mari helyesel: a központi probléma az irodalomban mindig a hitelesség, elevenség. Ehhez kapcsolható az a működésmód is, ahogyan a világról képet alkot, majd ezt a perspektívát beleviszi az írásaiba. Egészen kiskorától filmező ember volt, úgy gondolja, az ember eredendően a látvánnyal együtt fogadja be, éli meg a kort. „Az irodalom egy rettenetes kalodába van bekergetve a grammatikával” – jelenti ki. A szavakon keresztüli alkotással nagy lehetőséget kapott, hiszen a gondolatok és összefüggések mellett látványt, ízt, hangot, zenét, gesztusokat közvetít az olvasó felé. A költészet véleménye szerint még egy lépéssel továbbmegy, hiszen jelképi szinten közvetíti mindezt.

Gerliczki következő kérdésében arra kíváncsi, Falcsik Mari szerint a történetmondás és a világábrázolás nincs-e feszültségben egymással a munkáiban, neki okoz-e ez nehézséget? A szerző szerint, mivel nem alkotott teljesen új univerzumot, csak sajátjává tette a létezőt, ezért úgy hiszi, elbeszélői egészen nyugodtan lehetnek klasszikus történetmondók. Őt sosem a mesék érdekelték, hanem a valós tapasztalatok. Szövegeiben a saját nyelv szűrőjén keresztül felépített történet érvényessége izgatja leginkább. Ez talán a legjobb pillanat arra, hogy a közönség ízelítőt kapjon a My Rocks szövegvilágából, így Falcsik Mari fel is olvas egy részletet a könyv legutolsó történetéből, a Crybabyből. A szöveg felolvasása előtt hangsúlyozza, hogy ha ritkán is, de azért akadnak olyan emberek az életben, akik miatt kevésbé érezzük egyedül magunkat, s itt nemcsak szerelmekre gondol, hanem elsősorban barátokra, akik közül egynek az alakját a választott novella is felvázolja.

A beszélgetés utolsó mozzanataként Gerliczki a készülőben levő köteteiről kérdezi a szerzőt, aki erre egy ifjúságáról és a 1123-as irányítószámmal jól körülírható budai környékről szóló regényt említ, de nem felejti el hozzáfűzni: alig várja, hogy visszatérjen a versei „kicsit kék, kicsit üveg világába”. Bár az író (vagy költő) nem tehet mást, mint amit a mű akar, ha a következő mű prózába kívánkozik, ő ennek is eleget tesz.

Képek forrásai: Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár Facebook-oldal, Helikon Kiadó Facebook-oldal