Az önmalom egy metafora; arról, hogy mindenki a saját malmát hajtja. Ez a malom nem a természeti erőket fogja fel, hanem a cselekvő ember erejét használja. Nem szélmalom, hanem szelet generáló malom – egy szélcsináló. Az önmalom konkrét példa. A történelem nagyobb ideje és a személyes képességek, ez a kicsinység, mint akarati tényezők összeolvadnak. Egy közbelépés következtében érzékelhető, hogy más szelek fújnak, illetve az, hogy semmilyen szelek se fújnak már. Az önmalom egy szélgép – egy perspektíva.

A hídról nézve aprónak tűnik, a folyó menti duzzasztógátról nagynak. A város dómja és templomai mellett olyan, mint egy gyerekjáték, kőházrengetegében eltörpül és makettszerűvé válik. Amikor előtte állok, egy ácsszerkezet magasodik fölém. Messzebbről, a folyó túlpartjáról egy egészen apró jelzés, mintha egy középkori táblakép miniatúrarészletével találkoznék. Körben erdő, ártér, nyugodt víz. Közelről szerkezetileg hasonló lehet a malmokhoz, melyeket a 16. század-ban építettek. Kőmonstrumok, faszerkezetek.

Sétálva kell keresnem, hogy felleljem. Hogy megfoghassam, el kell térítenem magam. El kell veszítenem magamban a látványt, mert két ellentétes irányban lévő hídon átkelve, kerülőúton tudom csak megközelíteni. Séta közben egy régi időt gyűjtök, és különböző malmok képét, part menti vízimalmokét, fűrészmalmokét. Saját sétában gyűjtök történelmet, ahol a kóborlás megsegíti az eligazodást. Ha megtalálom, megállok előtte és meghajtom, amivel nem a romok felől érkező szelet generálom.

Az önmalom használati tárgy, mintha a róla való tudást elsődlegesen a funkciója adná. Az önmalom gerendákból ácsolt, darabjaira szedhető faszerkezet, magassága 4 méter. Alapja nyeregtetős házforma, kis torony magasodik rajta, tetőzete a széllapátokat tartja és forgatja.

A házforma közepén köldökmagasságban kurbli található, mely egy tengellyel köti össze a kis behajtókereket a nagy malomkerékkel. Ez egyetlen vertikális tengelyen viszi tovább az erőket felfelé, a torony tetejébe szerelt fogaskerék hajtású szerkezet felé, ahol kúpkerekek mozgatják a tető oldalára mindkét irányban felszerelt lapátokat. Egyikük jobbra, másikuk balra forog, amikor előtte állok. A két propeller azonban az óramutató irányával megegyező irányban kavarja a szelet, de ellentétes oldalon. Így az arcát kétfelé fordítja. Két tekerés lenn a kurblival, fönn egy teljes kör. Az önmalom a kétirányúság alternatívája – egy vízió. Egy lehetséges történelemfelfogás és a természet közötti kapcsolatról, mintha ez a tárgy jelképet gyártana a város vízpartjára. Alapja nem passzív szemlélődés és elemzés, hanem aktív munkában mérés. Nem felfogja az erőket, hanem erőket szervez ki a környezetébe. Valami olyat generál, melyet megelőz egy más erő befektetése.

Ami ugyanakkor nem a természet ingyenességéből ered, hanem belőlem, abból az erőből, mely ugyanakkor szintén a természet része. Így ezek az erők mégiscsak erednek valahonnan, ami nyilvánvalóan nagyobb parancsoló erő önmagamnál. De hatalmamban áll ezt az erőt mozgatni, ezért túlzás, ha kizsákmányolásról beszélek, amikor az erőket visszavárás nélkül adom tovább. Mert ugyan mi lesz ezekből az erőkből, ez is kérdés, ha ezeket gondolkodás nélkül továbbítom, tekerés után. Saját malmomra hajtom a vizet, mert nincs termék, amely a kurblizás után megmaradna hasznos fölöslegként, hanem csak a szél, mintegy saját nyereségként. Az egész csak játék. Ez a légnemű tevékenység olyan, mint egy szabad, önmagam felé hajló felhasználás, mert a tér elnyeli ezt a hiábavaló aktivitást. Az önmalom a gondolati tőke megforgatása. Az önmalom, ezeknek az erőknek a képzete – a termelés karikatúráját is adhatja. Az önmalom egy természeti analógia, a gondolkodás idejének vizsgálata.

A szél létrejöttéhez a szélgenerálóban egyszerre van szükség a szelet létrehozó masinára és az azt megteremtő alkotójára. Mikor életet fúj a teremtménybe, ráhatást gyakorol a természetre, mely így a történelem idejét egyetlen pillanatba, a jelenbe zárja. Hogy mit hordoz magában, és merre tart ez a jelen: leginkább széttartó – ezt alkotója jól tudja. Így fújnak a szelek, egy pontból kifelé, mert a propellerek két irányban nyitják meg az utat, ahol az angyal szárnyaiba nem kap bele a szél, mert itt nem egyirányú a szemlélődés. Az önmalom egy lelkes példa, a cselekvőképességek definíciója - mozgó és mozgató közötti egyezmény. A következmények vizsgálata. A kurbli közvetítő elem – a mozgató, és egy általa generált cselekvés – a mozgó között. A következmény és a kurbli között erő feszül, melyet az alany saját erejéből adja hozzá. Szelet csinál jobbra is, balra is. Nem múltbéli romokat néz, de nem is egy elképzelt illuzórikus jövő felé tekint. Munkában tartja magát, mert része, ugyanakkor részese is az erőknek. Kis mozgások létrehozója, de nagyobb erőkre visszaható. Az önmalom az erők halk szavú szónoka. A mozgás által nem csak gondolati térbe fújja ki magát, hanem kipróbálhatja a fizikai tér erejét, a nagyság sajátosságát, miközben a kis lépések természetének cselekvő elemzője. Az önmalom egy mérőműszer. Az alany így teszi a mérés tárgyává malmát, és megméri magát a szélcsinálón keresztül, mely tapasztalat a Mosttal kitöltött időben megy végbe, a jelen időnek talán csak ennyi a tétje.

Az önmalom a konformizmus ellensége. A szél, amit megkavar, hozzátesz a természethez – mint idő, és erő, gyarapítja a róla való tudást. Az önmalom nem süllyed el a felesleges változás szelében, a szócséplések idejében, melyek rosszul, vagy rosszat tesznek hozzá ott, amiből épp elvenni kéne, és ellenfeszül annak a környezetnek, mely sok helyen ugyanazt a szólamot fújja.

De nem ér el hozzánk is egy fuvallat a már meglévő levegőből? Az önmalom aktivitás. A tekerés mozgásokat nyitogat, széttartó irányokét, mögötte nő az üresség, nem néz vissza, és nem mereng, nem jósol, és nem reménykedik. Mintha rezignáltan csak saját dolgát tenné, nincsenek nagy illúziói. Az önmalom semlegesség. Egy felvillanó képben lehet csupán a múltat megragadni; abban a soha vissza nem térő pillanatban, amelyben éppen megismételhető. Szóval a múlt, mint maga a jelen illékonysága, egy üres erő. Az önmalom a „jó üresség” elfogadására tett javaslat, mintha egy mozgástanulmány testi élményét rögzítette volna a duzzasztógát talajára. Mindig létezik egy pont a távoli horizonton, ahonnan a változás legalább képzelet szintjén elgondolható. És adott egy pont, ahonnan ez a változás valóságosan használatba vehető, mert az önmalom egy fókusz – a jelen idő. Az önmalom a pneumatikus tőke, egy erőtárgy, amely leheletnyi természeti erőként funkcionál. Az önmalom helyfoglalás, ahol az ürességet találod magad helyett – és messze tőle a megkavart levegőt.