A moderátor szerepét Gulyás Adrienn tanár, kutató és műfordító töltötte be, aki nemcsak izgalmas kérdésekkel, hanem képekkel ellátott prezentációval is készült a közönség számára.

A programot látogatóknak biztosítottak franciáról magyarra történő szinkrontolmácsolást, hogy a nyelvismeret hiányában is élvezhető és teljes értékű legyen a beszélgetés. Pierre Assouline-t elsőként Az úszó című regényéről kérdezték; a főszereplő úszó olimpikonról megjárta Auschwitz és Buchenland poklát. Ezt követően a Goncourt Akadémia működésére volt kíváncsi a közönség, amely lehetőséget adott a testület történetének feltárására is. A díj megalapítása egészen a Goncourt-testvérek idejéig nyúlik vissza. A kritériumokat és a zsűrizés szigorú szabályait ők alkották meg, amit hagyatékként örökítettek tovább az utókor számára. Az akadémia tagjai a mai napig ez alapján döntik el, melyik kötet lesz a nyertes, ami Assouline elmondása szerint nagy felelősséggel jár – mindig emlékezteti a többi akadémiai tagot:

Egyrészt felelősséggel tartozunk a kiadók felé (...), másrészt az olvasók felé (...)

A kiadók felé meg kell felelniük az olvasók ízlésének, hiszen ha nem választottak jól, az emberek nem fogják megvásárolni a könyvet még akkor sem, ha elnyerte a díjat. Az olvasók felé olyasfajta művet kell kiemelni, amely minden felnőtt részére fogyasztható, egyúttal szórakoztató legyen, hogy „ezt adhassák karácsonyi ajándékba a franciák”.

Mindemellett szó esett a művek közötti válogatás menetéről is: mivel Franciaországban az irodalmi díjakat az ősz folyamán ítélik oda a szerzőknek, ezért az akadémia tagjai már június elején hozzálátnak a munkához. Minden tag kiválaszt tíz olyan könyvet, amelyeket méltónak tartanak a Goncourt-díjra. Ezekből egy egyesített listát hoznak létre, amit mindenki megkap. Ezt követően jöhet a munka neheze: szeptember elejéig mindenkinek el kell olvasnia mind a 350 könyvet, és a Goncourt fivérek által meghatározott szempontok szerint értékelni azokat.

Assouline kiemelte: ők nem a szerzőket, hanem a szövegeket díjazzák és értékelik, ezáltal fiatal vagy idős, férfi vagy nő szerző is kerülhet ki győztesként.

A Goncourt Akadémia tagja ezen felül beszélt a döntőről, valamint a díj átadásáról. A legutolsó körben a fináléba került négy könyv sorsáról a Drouant étteremben döntenek papíralapú és kézfeltartásos szavazással egyaránt. Végezetül a győztest meghívják az étterembe egy több fogásos étkezésre, amelynek menüjét az ünnepséget követően öt héten át megkóstolhatja bárki. Sajnos a díjazottnak sok esetben nincs ideje megízlelni az összes fogást, mivel az újságírók ilyenkor már izgatottan várják a kérdéseikkel. Annak ellenére, hogy a nyertes csupán egy tíz eurós csekket kap, a szerző nagy hírnévre tesz szert, ami által ugrásszerűen megnő a korábbi műveire is a kereslet.

A moderátor ezután Brunner Ákost kérdezte a Typotextről: hogyan „fedezték fel” Nicolas Mathieu Gyermekeik is utánuk című művét, amelyet 2022-ben jelentettek meg.

„Mathieu mint Goncourt jelölt és díjas keltette fel a figyelmünket és került be a látómezőnkbe, emellett a mű fordítója, Király Katalin egy beszélgetés alkalmával mondta, hogy jelenleg ezt a könyvet találja a legérdekesebbnek. (...) Csak hát ilyenkor az a kérdés, hogy a Goncourt-díjas szerzőket hogyan lehet megszerezni. Azt hiszem, itt egyszerűen csak az történt, hogy bevállaltuk, megkeressük a kiadót, illetve a jogok képviselőjét és végül mindent csont nélkül megkaptunk egy nem is különösebben bonyolult tárgyaláson keresztül.”

Ezt követően már csupán a fordítás volt hátra, valamint a regény kiadása. A későbbiekben pedig már a Rose Royal – Wagner bíró című mű is szintén a Typotexnél jelenhetett meg.

Ugyanezt a kérdést a Park Könyvkiadó munkatársának, Tönkő Verának is feltették Hervé Le Tellier Anomália regénye kapcsán. A kiadó Franciaországban dolgozó scoutjai már régóta figyelték a művet és azt, mennyire népszerű az olvasók körében. Mondhatni, szerencséjük volt ezzel a megjelenéssel, hiszen még a Goncourt-díj elnyerése előtt került a polcra a szerző kötete, így a jogokhoz olcsóbban juthattak hozzá. Felmerült még a kérdés: a szerzőtől szándékoznak-e megjelentetni további műveket:

„Hervé Le Tellier olyan kísérletező kedvű, hogy mindig teljesen mást csinál. A legutolsó könyvét nagyon izgalmasnak találtam, de úgy véltem, hogy túl francia a téma. Az ő személyes érdeklődése állt a középpontban, és nem éreztem azt, hogy erre a magyar piac rezonálna. Pierre Lemaitre-t pedig említettem: őt folytatjuk, és a trilógiájának az első része hamarosan megjelenik.”

Tehát ha egy szerző elnyer egy rangos díjat, nem feltétlenül fordítják le a műveit: ezt minden országban a kiadók döntik el; fontos szempont, hogy az ott élő emberek ízlésének mennyire felel meg, hiszen mérvadóak az országok közötti kulturális különbségek is.

A beszélgetés végén Gulyás Adrienn kivetített egy csoportképet a Goncourt Akadémia tagjairól, amin Pierre Assouline megmutatta, ki kicsoda. Ezt követően a közönség lehetőséget kapott feltenni kérdéseket. Felmerült, hogy ezekről az eseményekről készül-e dokumentáció, valamint hol őrzik az ezzel kapcsolatos papírokat.

A díszvendég erre válaszolva elmondta: mindig készül dokumentáció az összejövetelekről, amiket Goncourt város levéltárában szigorúan őriznek.

Elmondta, ezeket az iratokat senki nem nézheti meg, csak az akadémiai tagok közül egy valaki, akit kineveznek erre a feladatra. Ezen felül elárulta: a jelenlegi tagok közül most ő tölti be ezt a tisztséget.