PRAE.HU: Mennyi idő telt el azóta, hogy megfogant a gondolat, addig, hogy október 3-án a Cirko Film forgalmazásában bemutatják második nagyjátékfilmedet, a Január 2.-t?

Maga az ötlet, hogy a pakolásról jó lenne filmet készíteni 2006 körül, megfogant a fejemben, de hogy ezt hogyan lehet megvalósítani, azt csak tavaly január környékén találtam ki. Elkezdtem nézegetni a velencei Biennale College Cinema pályázati kiírását. Tudtam, hogy van egy kis költségvetésű játékfilmeket támogató programjuk, amelyre korábban Szőcs Petra és Vermes Dorka (interjúnk a rendezővel) is sikeresen pályázott. Úgy láttam, hogy a pályázat feltételei és a pakolással kapcsolatos filmterv passzolnak egymással. 

PRAE.HU: A pakolás mint cselekvés filmreviteléhez milyen mintákat vettél alapul? Nekem a Stereo Akt 2019-es Tisztasági festés című előadása ugrott be, amelyben két fiútestvér az édesapjuk halála után kiüríti annak lakását, és mi ezt jelenidőben nézzük végig a színházi előadás során.

Sajnos ezt az előadást nem láttam, pedig nagyon hasonló szituációról van szó ebben a filmben is. Nekem egy videóinstalláció jelentette a kiinduló pontot: Johanna Billing svéd képzőművész Magic and Loss című, 16 mm-es filmre forgatott, negyedórás munkája, amit valahol 2006 körül láttam a Műcsarnokban. Ebben fiatalok összepakolnak egy lakást, narratív szituáció nélkül. Nem tudjuk, kik ezek a fiatalok, és miért pakolnak. Volt benne valami mágikus, többször végignéztem, megfogott a cselekvés rituáléjellege.  Azon gondolkoztam, hogy ezt sokkal hosszabban is lehetne nézni, akár egy egész estén át. Említhetném még Reisz Gábor vizsgafilmjét, a Jót és semmit. Ez a kisfilm arról szól, hogy fiatalok megvásárolnak egy lakást a Hűvösvölgyi úton, amit építészirodának szeretnének berendezni. Nincs örökös, nekik maguknak kell kiüríteni a helyiségeket, és pakolás közben találnak valamit.

PRAE.HU: Miért éppen ezt a történetet, a válás miatti szétköltözést szőtted a pakolás tevékenysége köré?

Nem tudom, de az világos, hogy a szándék nagyon hasonló volt, mint az Egy nap esetében: a drámai szituációt a háttérbe tolni annak érdekében, hogy valami kevésbé drámai vagy narratív kerülhessen az előtérbe. Itt a pakolás, ott a rutin. Miért néznéd végig egy nőnek az unalmas, rutinszerű mindennapját, ha nincs egy háttértörténet, amelyből kis darabokat megtudsz, és amely miatt aggódsz, izgulsz.

PRAE.HU: Szinte elkerülhetetlen, hogy a két filmet összefüggéseiben értelmezze az, aki mindkettőt látta. A címek is erre bátoríthatnak. Te mit gondolsz erről?

Ez nem volt szándékos, de nekem is eszembe jutott, hogy más szereplőkkel, más helyszínen, a Január 2. (kritikánk a filmről itt) tekinthető az Egy nap valamiféle folytatásának. A képi megoldások, az időkeret alkalmazása, a monotónia és ismétlődés hangsúlyozása mind hasonló eszközök a két filmben. Szóval úgy tűnik nem csak az ismétlődés érdekel a filmekben, hanem magam is ismétlek. A Január 2. munkacím volt, egy konkrét dátumot rögzít, amely ráadásul az első munkanap az évben. Ez az év a szereplők az életében úgy indul, hogy valami véget ér.

PRAE.HU: Miről szól a Január 2.? Egy férfi és egy nő konfliktusról vagy inkább egy barátság történetéről?

Szerintem a monotóniáról. Férj és feleség konfliktusa a dráma a filmben, két embernek két gyerekkel tíz év után tönkremegy a kapcsolata. De nem ezt nézzük, hanem helyette azt látjuk, ahogy a dobozok ide-oda vándorolnak. Az Egy nap főszerepében Szamosi Zsófia a városban jön-megy, és a gyerekeit hurcolja ide-oda, a filmidőben előrehaladva nézőként alig látod azt, ami az ő valódi konfliktusa.

Engem a rutin, az ismétlődés, a monotónia foglalkoztatnak, illetve ezeknek az ütközése mindazzal, ami törékeny és pillanatnyi. Amit igazinak éreznénk, igazán a sajátunknak, szemben a sematikus tevékenységekkel, amelyekből az életünk java része áll.

De a barátságról is szól a Január 2. Ez nem leszbikus viszony, hanem mély barátság. Azt gondoltam, nem lenne rossz egy ilyet megmutatni. Nagyon szeretem a Thelma és Louise-t, a két nő kapcsolatát, amit egy éles helyzet igazán szorosra fűz. Itt is valami hasonlóról van szó, csak nem folyik hajtóvadászat utánuk.

PRAE.HU: Mégis sokat vannak úton. A filmben az utazások során egy saját Budapest-topológiát látunk, amely nagyon következetes. Ez miért volt fontos?

Egy filmnek fel kell építenie a saját világát, és eközben szabadon bánhat azzal, hogy mi hol van a valóságban. Esztétikai oka kell legyen annak, hogy milyen terek vagy útvonalak szerepelnek egy filmben. Ezt gondolom, csak közben minden alkalommal, amikor döntést kellett hozni, egy utcával kapcsolatban, akkor Becsey Kristóf operatőrrel valamiért mindketten mereven és öntudatlanul ellenálltunk annak, hogy eltérjünk a valódi útvonalaktól. Jó, de hát az az utca nem is arra van. Ilyesmiket hajtogattunk. Ezért aztán maradt a reális topológia.

PRAE.HU: A két főszerepet amatőrök, ámde szakmabeliek alakítják, Jóvári Csenge és Konrád Zsuzsanna, a stábod tagjai. Ez hogyan alakult? Nem hiányoztak a stáb munkájából? Hogyan lehetett őket tehermentesíteni?

Egyáltalán nem szerettem volna amatőrökkel forgatni, Horvát Lilivel, a film casting directorával, ez evidencia volt számunkra. Kevés időnk volt az előkészítésre és a forgatásra is, rövid idő alatt felkészülni képes, profi színészeket szerettünk volna. Ez egyébként annyiban ellentmondás, hogy ha hirtelen kell leforgatni egy filmet, akkor annak a lehetősége, hogy kikérj valakit a színházból, és miatta átszerkesszék az évad műsortervét, vagy bármilyen módon megpróbálják figyelembe venni, hogy ő forgat, meglehetősen kicsi. Nagyon meg voltunk szorulva időben, sok remek színészt meghallgatva sem találtuk a párost. Nem találtuk a barátságot. Konrád Zsuzsi, aki a helyszín keresésben segített nekünk, de maga is rendező és Jóvári Csenge látványtervező egy egész napos kameratesztben segítettek nekünk, ültünk négyen a kocsiban, ők elől, mi Kristóffal az operatőrrel hátul, és az jutott eszembe, hogy a főszereplők lehet, hogy itt vannak az orrom előtt. Zsuzsi feladata elsősorban a helyszínkeresés volt, tehát az előkészítés lezárultával ő felszabadult. Csenge látványtervezői munkáját összefogással tudtuk átvenni. Csernátony Dórának, Horvát Lilinek és Vodál Vera gyártásvezetőnek is nagy szerepe volt abban, hogy ez egyáltalán működni tudjon.

PRAE.HU: A gyerekszereplők mindkét filmben nagyon természetesen, dokumentumfilmes érzetet keltve vannak jelen. Hogyan dolgoztál velük?

A gyerekszereplőket megtalálni nehéz, de ha sikerül gyerekeket jól választani, akkor a forgatáson általában ők jók és nincs velük sok munka. Horvát Lilinek nagy munkája volt a gyerekszereplőket megtalálásában, amiben én alig tudtam részt venni. Iszonyú hálás vagyok neki is, a gyerekek szüleinek is, az ő közreműködésük nélkül biztosan nem ment volna. Végig ott voltak a forgatáson, nagy biztonságot teremtettek. Az apát-férjet játszó Pallag Márton és anyát-feleséget játszó Konrád Zsuzsi is sokat tettek azért, hogy összebarátkozzanak a gyerekekkel. Ha ezek a jelenetek hihetőek, az leginkább az ő érdemük.

PRAE.HU: A pakolásjelenetek bonyolult koreográfiáját hogyan tudtátok követni?

Volt pakoláspróbánk. A lakásból kihordtuk a cuccokat a kocsiba, megnéztük, mennyi fér be egy körben, melyik dobozt és zacskót melyik után, ki rakja be az autóba és vegye majd ki a lakásnál és milyen sorrendben. Csontos Fanni volt a szkriptesünk, ha ebbe ő nem áll bele, nincs film. Fanni végig fotózott a próbán, később a forgatáson megtanította a színészeknek, hogy melyik csomagot melyik után tegyék, ki jöjjön ki előbb a kapun, és így tovább, hajmeresztő volt. Fanni fantasztikus munkát végzett. Ráadásul olyan munkát, ami csak akkor látszik, ha hiba van. De ő nem hibázott.

PRAE.HU: A filmet a Velencei Biennale College kis költségvetésű első és második filmeket támogató programjának keretében készítetted el. „A College a pályázaton nyertes filmterveket 200 000 eurós támogatásban részesíti. A filmeknek további forrás bevonása nélkül, nagyjából 9 hónap alatt kell elkészülniük – olvasható a hivatalos sajtóközleményben. Ezek szigorú megkötések. Hogyan lehet teljesíteni ezeket?

Ezek szigorú megkötések, de a kereten belül szabadon lehet megvalósítani a tervet, utólag pedig a film jogai is hozzánk kerültek. A programba a világ minden tájáról érkeznek mentorok. Ők olyan producerek, forgatókönyvírók és rendezők, akik elolvassák a forgatókönyveket és segítenek átgondolni a résztvevőknek a koncepciót. Tudják, hogy nem mindegy, milyen tanácsokat adnak, valódi felelősségük van, mert a beválogatott tervekből biztosan film készül. Az egyetlen hátulütője a programnak, hogy kilenc hónapot adnak a megvalósításra, ami nagyon kevés. Az nem teljesen világos, hogy miért nem szerepel a lehetőségek között az, hogy a csapatok eldönthessék, hogy az adott évben mutatják be a filmet, vagy a következőben.

PRAE.HU: Az anyagi keret szűkössége nem okozott gondot?

A velenceiek arra nagy hangsúlyt fektetnek, hogy olyan terveket támogassanak, amelyek kicsi pénzből megcsinálhatók. Gyakran utasítanak vissza remek terveket azért, mert úgy ítélik meg, hogy a keret, amit ez a program kínál, egyszerűen nem tenne jót az adott filmtervnek. Nekem az a véleményem, hogy a szűkös időkeret nagyobb sérüléseket okoz, mint a kis büdzsé.

PRAE.HU: A rendezés mellett szereplőválogatóként és rendezőasszisztensként is szoktál dolgozni. Hogyan egyensúlyozol a filmipari szerepek között?

Mostanában keveset dolgozom asszisztensként is és casting direktorként is, inkább tanítok. Korábban is főleg barátok adtak munkát. Horvát Lilivel Enyedi Ildikó és Gothár Péter osztályában együtt végeztünk az SZFE-n, szoktunk együtt dolgozni. De ha nem is dolgozunk éppen együtt, akkor is fontos, hogy nehéz és éles helyzetekben fel tudjuk hívni egymást. Nagy fegyvertény, hogy a szakmai barátoknak nem kell mindent elmagyarázni töviről hegyire, akkor is érteni fogják, hogy mi a helyzet, fognak tudni segíteni.

PRAE:HU: Miként van jelen az életedben a tanítás?

Szeretem csinálni. Tanítottam Kaposváron, a FreeSZFE-n, a Castorp Műhelyben, most a METU-n (Budapesti Metropolitan Egyetem – a szerk.). Nagyon érdekes találkozni a fiatalokkal. Fantasztikusan izgalmas fiatal filmkészítők vannak ebben az országban. Nagyon fontos lenne számukra biztosítani pályakezdési, indulási lehetőséget.

PRAE.HU: Annyira rossz a helyzet?

Nagyon. Az SZFE-re felvesznek néhány embert. Azoknak, akik ott végeznek, minden bizonnyal lesz lehetőségük filmet készíteni, és úgy hallom, már képzés közben is nagyobb összegek állnak rendelkezésükre vizsgafilmek és diplomafilmek készítésére. A METU-t nem tudja megfizetni akárki. A Castorp Filmes Képzőműhely is fizetős, csak nem annyira drága. De nemcsak az a kérdés, hogy milyen képzésben vesz valaki részt, hanem az is, hogy utána hogyan indul el. Az Inkubátor Program helyzete ingatag lett. Sajtónyilvánosan bejelentik, hogy kiket támogatnak, majd utána lényegében indoklás nélkül módosítják a döntést. Természetesen nem csak az Inkubátor Programban lehet első filmet készíteni. Nincsenek adataim, de kíváncsi lennék, hány első film készül évente a rendes pályázati keretben.

PRAE:HU: A rendezés megélhetési kérdés számodra?

Nem élek meg belőle. Amikor éppen készítjük a filmet, akkor igen, utána még rövid ideig. Buda Flóra Anna animációs rendező, a 27 című nagyszerű rövidfilm rendezője mondta, hogy végül is azért költözött Franciaországba, mert ott van egy olyan művészeknek járó juttatás, ami lehetővé teszi, hogy két projekt között is ki tudjon fizetni egy albérletet, valamennyit pihenjen, ne kelljen nyomban elvállalnia valamilyen munkát. Röviden: szusszanhat.

PRAE.HU: Neked milyen terveid vannak a jövőre?

Enyedi Ildikóval egy induló BA-osztályban fogok tanítani a METU-n. A többi bizonytalan. Mint mindig.

Január 2.  – magyar film, 88 perc, 2024. Rendezte: Szilágyi Zsófia. Forgatókönyv: Szilágyi Zsófia. Producer: Csernátony Dóra, Horvát Lili. Operatőr: Becsey Kristóf. Vágó: Csabai Attila. Főszereplők: Jóvári Csenge, Konrád Zsuzsanna. Korhatár: 12 éven aluliaknak nem ajánlott. Bemutató: 2024. október 3. Forgalmazza: Cirko Film.

Képek forrása: Cirko Film