Egy kocsmakiállításon nem kell külön leírást adni, hogy melyik épületből, melyik lépcsőn, melyik átjárón, hányadik emeletnél, melyik saroknál szükséges átjönni, hogy megtaláld az ingyen odaadott kiállító teret. Egy kocsmakiállítás megnyitószövegét nem kell kinyomtatni, telefonról is fel lehet olvasni.

A kocsmakiállítás visszatér a képzőművészet 19. századi, avantgarde előtti képfogyasztásához, amikor az emberek még nem jártak el külön művészeti tárlatokat nézni. A képek, szobrok és egyéb műtárgyak akkoriban nem elzárt, autonóm terekben voltak, hanem eszközei, kísérői voltak más, szakrális, királyi, lovagi, közösségi, stb élményeknek. A múzeum, vagyis a legelső önmagáért kiállított tárgyak helyszíne a felvilágosodás terméke. A múzeumok a nagy narratívák, tudományos, örök érvényű tudás átadására szolgálnak. A múzeumok konzerválják a kultúrát, ezáltal élettelenné teszik a művészetet. Ehhez képest a galériák már inkább az aktualitásról, a jelenről szólnak. Az 1960-as évekig a galériák zárt, fehér tereiben zavartalanul ment a művészet fogyasztása. Később számtalan kritikát kaptak a kiállítóterek. Brian O’Doherty sokat hivatkozott szövegében a white cube-okat bíróságokhoz, laboratóriumokhoz, templomokhoz hasonlította, ahol a művész és a néző elkezdte magát kényelmetlenül, furcsán érezni egy idő után. Minden bizonnyal  az itt jelenlévők között is biztosan sokan vannak, akik érezték már magukat rosszul, feszengősen galériákban, múzeumokban.

Enyedi Zsolt: Interferencia I., II., III. (2024). Fametszet, 70x40 cm. Fotó: A művész jóvoltából
 

A Szabad Bisztró Új Helyre a vendégek java része egy másik fogyasztás miatt jön. (Igen, Zsolti, Zsoltit ugyanis Zsoltinak fogom hívni, mert viszonylag régóta ismerjük egymást, és ha Zsoltot mondanék, hirtelen egy jól megszokott, megrendelt kiállítás megnyitóján érezném magam.) Zsolti kivételes hűséggel maradt azoknál a képgrafikai technikáknál, amelyekre a képzőművészeti diplomája jogosítja fel. Zsolti szokatlan helyeken állít ki: kávézókban, pincékben, mezőgazdasági múzeumok kiállítótereiben, műtermekben, művelődési házakban. Sajátos módon sokszorosítja azóta is a képeit litográf eljárásokkal és fametszetekkel. Minden valószínűség szerint nem azért, hogy minél több műgyűjtő kollekcióját gyarapítsa, mivel, legalább itt legyünk őszinték, egy kocsmakiállításon ritkán akad meg a műgyűjtők tekintete, mikor vasárnap délután a feltörekvő művészek Instagram-oldalait böngészik.

Zsolti képeit tehát több százan látták már így is, amióta kint van, többen, mint, ha ezt egy white cube-ban állította volna ki. Talán Zsolti sem esett annyira zavarba, amikor egy berendezett térben kellett installálnia a grafikáit, és a munkáival nem egy „élesztőszagú”, mélyen kongó kiállítóteret kellett otthonosabbá, személyesebbé tennie. Azt is mondhatnánk, hogy könnyű helyzetben volt, mivel a tér milyensége már eleve adott volt: növények, virágok, kopott falak, a festék alól kilátszó téglák tarkították a teret. Mert hogyan születik egy kocsmakiállítás?

Enyedi Zsolt: A Lapos Föld Társaság elméletei X. (2020). Giclée print, 70x70 cm. Fotó: Novák Zoltán
 

Mondjuk egy unokatestvér vőlegénye, aki református, nyit egy új helyet, ami legyen egy bisztró, ahol vannak falak, mint minden épületben. Vannak emberek is, akik sűrűn változnak egy ilyen helyen, nem a megszokott kiállításra járó közönséggel van dolgunk. Az ide látogató emberek túlnyomó része nem buszozik, vonatozik órákat, hogy megnézze a kiállítást. Különböző élethelyzetben, különböző emberek lesznek tanúi az itteni élménynek.

Lehetünk személyesek, mivel nem múzeumban vagyunk. Egy furcsa című kiállításnak, furcsa című képeit kezdi el nézni, mondjuk Edit, aki hamarabb érkezett a válása óta az első randijára és szorongását addig a falon függő képek kötik le. A plakátot olvasva eltűnődik, hogy mit is jelent a kaján szó. Először a kaján vigyor jut eszébe, de önmagában még nem tudja pontosan, hogy mit is jelent, viszont valami rossz érzés fogja el, de lehet, hogy csak izgul a randi miatt. Majd otthon rákeresek, gondolja magában. Észrevétlenül furcsán kúsznak a hullámzó kék nyomatok Tibo retinájára is, aki éppen a Szabad Bisztró Új Hely közelében járt, és volt még egy szabad fél órája a lánya szolfézsórájának vége előtt, ezért addig beült erre a szimpatikusnak tűnő bisztróba. Angélának viszont semmiképpen sem jutna eszébe, hogy a prózai című Lapos Föld Társaság elméleteinek címét elolvassa, és elgondolkozzon rajta, hogy most a kép szerzője vajon tagja-e tényleg ennek a különös társaságnak, vagy csak kifigurázza az elmélet híveit. Angéla istenigazából csak azért jött a Szabad Bisztró Új Helyére, mert mióta vegán lett, már csak kevés helyen tud enni a városban. Végül Tivadar bácsi, aki a házban lakik negyvenhárom éve, csak kíváncsiságból jött le megnézni, hogy mi nyílt az épület aljában. A duchamp-i elnevezésű Furcsán kielégítő Fidgetről azt sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák. De azt tudja, hogy egy kocsma, egy bisztró felett lakik, ahol nem mellesleg az imént nyílt egy kiállítás.

Enyedi Zsolt: Furcsán kielégítő Fidget I. (2022). Fametszet, 50x40 cm. A művész jóvoltából

Enyedi Zsolt: Kaján szisztémák 
Szabad Bisztró Új Hely

Enyedi Zsolt: Kaján szisztémák
Helyszín: Szabad Bisztró - Új Hely
Időtartam: 2024. szeptember 8 - október 12.
Kiállításmegnyitó: 2024. szeptember 23. 19.00
Megnyitóbeszéd: Hajdu Levente képzőművész
Finisszázs: 2024. október 11. 19.00
Kiállításszervezés: Novák Zoltán képzőművész