A Nemzetközi Könyvfesztivál harmadik napján már a Széll Kálmán térnél is érzékelni lehet az eseménysorozat iránti érdeklődést. A Fény utcai piac felől megközelítve a Könyvfesztiválnak otthont adó Millenárist örömmel kell tudomásul vennem, hogy a legtöbb ember valóban velem egy irányba igyekszik. Benn a parkban ehhez méltó forgatag.

A megszámlálhatatlan pavilon közül én specifikusan a Báziséhoz igyekszem a B-épület gallériájára. A szlovákiai székhelyű irodalmi egyesület a csehországi, tavaly negyven éves Prostor folyóiratot hívta meg Budapestre és a progresszív szellemiségű műhely nem akármilyen témával érkezett. Anna Luňáková, a folyóirat irodalmi rovatvezetője arról fogja kérdezni vendégeit, hogy a költészeti antológiáknak milyen lehetséges útjai és szerepvállalásai lehetnek az elkövetkezőkben? Meghívottjai megszólalási sorrendben Vörös István (Magyarországról), Zofia Bałdyga (Lengyelországból), Alžběta Stančáková (Csehországból) és Zuzana Husárová (Szlovákiából).

A beszélgetés Luňáková bemutatkozásával kezdődik. A programterv nagyjából húsz perc beszélgetést enged, ezután versfelolvasás fog következni. Megszólalásuk sorrendjében bemutatja a négy alkotót.

Vörös István bemutatásakor Luňáková kiemeli, hogy a nemzetközi irodalmi körforgás és terjesztés a fordítóknak köszönhető, akik később szerkesztővé válnak. Ilyen Vörös is, aki egy cseh költészeti antológia magyar nyelvű kiadásának szerkesztője. Ezután a kivetítőn magyarul is olvasható rövid portréját olvassa fel. Zofia Bałdyga, Alžběta Stančáková és Zuzana Husárová életúját külön megjegyzések nélkül olvassa fel, amit a kivetítőn követhetünk.

Luňáková első kérdését Vöröshöz intézi. A Vörös által szerkesztett cseh-morva költészeti antológiában huszonöt kortárs szerző szerepel, többek között olyan mára klasszikussá váló alkotók, mint Ivan Blatný vagy Svatava Antošová. Az antológia létrejöttéről kérdezi Vöröst, hogyan történt a versek kiválasztása, illetve miképpen kommunikál egymással a cseh és a magyar verstan? Vörös egy anekdotát idéz fel: az antológiához megrendelés kell, a pénzigényessége miatt. 1996-ban ez „nagyon egyszerű volt”, a Soros-alapítvány biztosított a létrejöttéhez egy keretösszeget. Vörös nyersfordítókat bízott meg az alapján, hogy az eredeti cseh szövegek alkotóinak hangjához ki hasonlított leginkább a magyar szcénában.

Vörös ennek kapcsán a „kortárs” definiálhatóságát járja körül. A ’90-es években ez a második világháború után keletkezett életműveket jelentette. A határt úgy húzta meg, hogy ki a legidősebb költő. Ugyanakkor néhány esetben kivételt is tett az antológia egységének érdekében. Megjegyzi, hogy néhány éve készült egy másik antológia is, melyben harmincöt, „mostani szemmel sokkal kortársabb” cseh költő került.

Luňáková következő kérdését Zofia Bałdygahoz intézi. Bałdyga Varsóban született 1987-ben. Mindeddig négy önálló kötete jelent meg lengyelül, idén azonban kiadták Prágában az első cseh nyelvű kötetét is. A költő jelenleg is ott él. Saját költészete mellett lengyelre fordít cseh és szlovák nyelvű lírát, illetve irodalmi antológiák szerkesztője, ilyen a Szomszédnők – tíz cseh költőnő, illetve a Szomszédnők – tíz szlovák költőnő.

Luňákovát Bałdyga motivációja érdekli az antológia létrehozásában, illetve az, hogy milyen jelentőséget tulajdonít neki, valamint, hogy ez a műfaj gyakorinak számít-e a kortárs lengyel irodalmi szcénában? Bałdyga szerint nagyon kevés cseh költőt fordítanak lengyelre, az antológia hiánypótló szándékkal készült. A cseh prózával más a helyzet, abból viszonylag sok fordítás készül, sőt egyes kiadóknak külön cseh prózasorozata is van. Bałdyga kifejezetten azzal a céllal kezdett csehül tanulni, hogy abból később lengyelre fordíthasson.

Az antológia célja az volt, hogy a bizonyos „szomszédnők” tudjanak egymásról, azaz a párhuzamosan zajló viták és párbeszédek érintkezhessenek egymással.

A kiválasztás az alapján történt: a kiadás előtti tíz évben kellett debütálnia adott szerzőnek. Bałdyga bár egyszeri kezdeményezésnek gondolta a cseh-lengyel fordítást, de a sikerének köszönhetően a következő évben hasonló elvvel megjelent 10 szlovák költőnő antológiája, majd egy évre rá 10 németé is. Ez Bałdyga szerint éppen azt bizonyítja, hogy a szomszédok igenis kíváncsiak egymásra és szeretnék megismerni egymást.

Luňáková ezután Stančákovát kérdezi. Stančáková költő és prózaíró, eddig két kötete jelent meg. A Cseh Televízió kulturális híradójának szerkesztője. Luňáková arról érdeklődik tőle, lehetnek-e a tematikus antológiák alternatívái a nemzeti, illetve generációs alapokon szerveződőknek? Illetve miben lehetnek problematikusak az antológiák általánosságban? Stančáková szerint a tematikus- vagy műfaji rendezés „igenis alternatívája lehet a nemzeti kereteknek.” Itt konkrétan a DisplayEU antológiára gondol, mely nagyjából tíz éve jelent meg és teret adott olyan személyiségeknek, akik a konceptuális költészet területén mozognak. Ami szerinte problémás lehet a nemzeti keretek között gondolkozó antológiáknál, az a személyes ízlés;

példának azt hozza fel, hogy egyes költők politikai okokból nem akarnak megjelenni egymás mellett egy kötetben.

Ez szerinte épp, hogy megerősítheti a tematikus antológiák létjogosultságát. Ugyanis „ami összeköt minket, nem az, hogy egy nemzethez tartozunk, hanem a tematikai rokonság.”

Luňáková a Stančáková által említett antológiákhoz szól hozzá. Példaként körbead a közönség soraiban két antológiát, melyek az Ez a coming-outom, illetve a Pandémia címet viselik. Szerinte korábban az antológiák egy költői közösség megjelenését jelentették, manifesztumok voltak. Tehát ami a tematikus antológiákat illeti, ha el kell képzelni egy jövőbelit, eszünkbe jut-e valamilyen téma esetleg? Stančáková válaszol. Kifejti, hogy ha kollektív munkásságról van szó, akkor talán leginkább az Ez a coming-outom antológia tud reagálni erre, sőt szerinte ez mondható a jövő antológiájának, ugyanis egy konkrét felhívásra készült. A pozsonyi queer klubban történt lövöldözésre reagáló antológiában Stančáková szerint rá „tulajdonképpen csak kuratóriumi munka” várt, melynek során ki kellett választania azokat a szövegeket, mely végül a kiadványban is szerepel.

Végül Luňáková Zuzana Husárovához fordul kérdéssel. Husárová a „legújabb technológiák segítségével létrehozott irodalmi szövegekkel foglalkozik”. Számos kötete jelent meg, emellett a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola, illetve a brünni Masaryk Egyetem oktatója. Kutatási témájával kapcsolatban felmerül a kísérleti, konceptuális irodalom kérdése, illetve a szerzőiségé, hiszen a mesterséges intelligencia címkéje alatt mindenki más torz dolgokat képzel el. Luňáková arról kérdezi Husárovát, hogyan látja a jövő irodalmát a kollektív szerzőség szempontjából, hiszen valószínűleg sok kritikus hangot hall a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Husárová szerint ami a kollektív szerzőséget illeti, összefügg az általa is kutatott trenddel, a neuronhálózatokkal. Akik szerzői szempontból vagy teoretikusan foglalkoznak ezzel, „elméleti tanulmányaik része, hogy hogyan kell összekapcsolni a mindenféle hozzáállásokat.” (Vélhetően a költő nem pontosan ezt mondta, ugyanakkor a fordító tolmács úgy tűnt nem mindig volt a helyzet magaslatán. Husárová inkább

arra utalhatott, hogy a kollektív szerzőség és a neuronhálózatok között strukturális hasonlóságokat fedezett fel.)

Husárová szerint van egy másik csoport is, akik csak generálják az MI segítségével a szövegeiket, nincs archiválási szándékuk. Ugyanakkor ezeket jól el tudják adni. Vannak olyan egy-két ezer példányban eladott kötetek, melyek az MI alapján és segítségével jöttek létre. Erre világviszonylatban etalonnak tekinthető Vanessa Place I Will Drown My Book című munkája. Husárová hozzáteszi, hogy az MI által generált, teljesen jól olvasható könyvekre szerinte várni kell még.

A beszélgetés végén a négy szerző felolvasása következik. Zofia Bałdyga csekély stabilizáció, illetve handmade című verseit olvassa fel. A verseket Robert Svoboda fordította. Ezután Alžběta Stančáková következik Olyan vagyok, mint egy ló öngyilkosság után című versével, melyet Izsó Zita fordított. Harmadikként Zuzana Husárová, verse szintén Svoboda fordításában olvasható magyarul. Husárová az előző két költővel ellentétben feláll olvasás közben. Azt mondja, örül ennek a beszélgetésnek, mert megint összekapcsolódtak nála a dolgok, „mert ez a vers két ember meggyilkolására reflektál.” Husárová felolvasásának van egy erős performatív jellege, slam-poetry kisugárzása. Versének címe Nagy levegőt! Luňáková reméli, hamarosan megjelenhetnek versei többek az Irodalmi Szemlében is. Utoljára Vörös István olvas fel. Versének címe A Thomas Mann-elv. A művet szintén Robert Svoboda fordította.

Luňáková köszönetet mond a közönségnek. A beszélgetés több pontján is elhangzott tőle, hogy bárcsak kérdezhetne még adott témáról, de nincs idő rá.

Képek: Facebook