Délelőtt tíz órakor a franciára fordító Raphael két vaskos nyomtatott szótárt cipelt át a könyvtárszobából a szemináriumi terembe, majd miután Andrással váltottak néhány szót a hagyományos megoldások, illetve az internetes fordítóprogramok előnyeiről és hátrányairól, kezdetét is vehette a munka. A nyelvek szerinti csoportokba rendeződött táborozók felolvasták egymásnak a megoldásaikat, és átbeszélték a Budapest azon részeit, amelyekkel meggyűlt a bajuk. Az angolosok az igazi magyar szalonna megfelelőjén tanakodtak, majd arra tértek át, hogy vajon milyen igével lehetne a legérzékletesebben átadni a csend beálltát. Természetesen visszatérő senior fordítónk, Buda Gyuri asztalához is odaültem egy kicsit: ők éppen az apróhirdetések megszövegezésének technikáit taglalták, nehézségként pedig az olyan hangutánzó szavakat emelték ki, mint például a szörcsög. A japán Kokoro számára a szemafor, míg másnak a hömpölygő kifejezés okozott kihívást, de éppen az a műhelyezés szépsége, hogy a jelenlévők egymást segítve küzdhetnek meg az ilyesfajta értelmezésbeli problémákkal.

Az ebéd előtti szabadidőmet jó szokásom szerint sportolásra használtam: a gyönyörű napsütésben lefutottam a szigligeti kikötőbe, hogy felfrissítsem kicsit magam a nap további előadásaira. Négykor Balogh Endre várta a hallgatóságot egy nagy kupac könyvvel, melyek közül elsőként a külföldi kiadványokat ismerhettünk meg. Ami engem illet, a legjobban talán Kayla Czaga kanadai költő kötetének örültem, hiszen tavaly nyár végén volt szerencsém interjút készíteni a szerzővel, amikor Kis Orsolya fordításában megjelent a Biztonsága érdekében, kérem, kapaszkodjon.

Endre megjegyezte, hogy Czaga lírája azóta élni kezdett a magyar irodalmi szférában.

Kortárs alkotóink már-már úgy viszonyulnak hozzá, mintha egy volna közülük, ami természetesen hozzájárult ahhoz, hogy a Hogyan legyél főszereplő című új kötet napvilágot láthasson. Egész másképpen végiggondolt, erősebb eltávolítással operáló költészet Szergej Tyimofejevé, aki épp az elmúlt hétvégén járt Magyarországon a PesText Fesztivál apropóján, és ha minden jól megy, hamarosan én is beszélgetek majd vele a Replika verseiről. Szóba került még Grzegorz Musiał munkája, az Én, Tamara, amely egy gazdag szellemtörténeti hálót felrajzoló műveltségregény Tamara Łempicka lengyel művész életéről, és ami a fordítók számára az egyik legérdekesebb darab lehetett: a Rácz Péter szerkesztette Egymás nyelvén, amelyben magyar szerzők műveit tizenhat különböző nyelven olvashatjuk – többek között egykori, sőt jelenlegi táborozóink jóvoltából.

Endre néhány percre átadta a szót L. Varga Péternek, aki a Prae Kultúratudomány sorozatról beszélt röviden, kiemelve a pénteken hozzánk érkező Szirák Péter tanár úr egészen friss tanulmánygyűjteményét (Az irodalom ígérete). A válogatás – sok minden más mellett – tartalmaz egy izgalmas Esterházy-blokkot, ami bizonyára fontos adaléka lesz a hazai recepciónak, csakúgy, mint a Bodor Ádám életművéről készült konferenciakötet, amely A körzet poétikái címmel jelent meg nyáron. Említésre került még a Najmányi László filmjét elemző Vetített démon Pólik Józseftől, majd egy éles kanyarral Kocsis Gergely krimije következett, A varjúszellem. A Prae nagy sikerű Krimi Ma sorozatának újabb darabja egy poszttraumás stresszben szenvedő nyomozót tár elénk, miközben elmosódnak a határok valóság és képzelet, ily módon pedig az egyes műfajok között is.

Nyerges Gábor Ádám a társadalom visszásságait vázolja fel a Vasgyúrók novelláiban, Tallér Edina ellenben irónia nélkül ír a vidékről a Jóemberek lapjain, miközben egy életközépi válságba jutott házaspár történetébe is betekintést nyújt.

Zárásként ismét visszakanyarodtunk a versekhez: nem vidám, de annál fontosabb kötet kabai lóránté. Az el sem kezdett versek volt az utolsó anyag, amit a sokak által szeretett szerző öngyilkossága előtt még összeállított. Rímképletek és verslábak helyett roncsolást talál az olvasó, de hihetetlenül erős emberi tapasztalatokra és képekre is lehet bukkanni ezeken az oldalakon. A vidékről Budapestre való megérkezés vagy a költői egó kérdését körüljáró Beszédkényszer volt az utolsó bemutatott könyv Locker Dávidtól, majd Endre átadta a terepet Horváth Florenciának és Pál Dániel Leventének, aki nem mellesleg a prae.hu egyik alapítója.

Dani rögtön magához is ragadta a szót, és arra volt kíváncsi, hogy a jelenlévők miként ültetnék át saját nyelvükre előző kötetének nyelvjátékon alapuló címét – Családon belüli erő. Elárulta azt is, hogy Thomas Cooper műfordító a családon belüli erőszak angol megfelelőjét felhasználva (domestic violence) a – szerintem zseniális – Domestic violets szókapcsolattal állt elő, amely bár értelmileg eltér az eredetitől, mégis magában hordoz valami hasonló kettősséget az erőszak és a szépség összepárosításával.

Ugyanezen elvet követve javasolta az egyik táborozónk a Domaesthetic violence megoldást.

Az izgalmas bevezetés után Florencia arra volt kíváncsi, hogy milyen fordulópontok, mérföldkövek vezettek el az említett kötettől A budai anyák kelet felé indultak el balladáihoz. Dani egy elsőre meglepőnek ható kanyarral élve kifejtette, hogy ha az ember negyven körül Tinder-randikkal próbálkozik, könnyűszerrel azon kaphatja magát, hogy egy terápiás beszélgetésen feszeng, és kétségbeesetten keresi az EXIT-feliratot. Saját bevallása szerint az ilyen élményeknek köszönhetően komplett antropológiai tájkép rajzolódott ki előtte az elmúlt években a városi középosztályról – életközépi válságon, évekig húzódó válásokon, kallódó gyerekeken innen és túl.

Ahogy egyre több történetet hallott a tökéletes kirakat mögött lassan erodálódó életekről, azt érezte, hogy kezdenie kell valamit a felgyűlt anyaggal.

A balladaformát egyfelől azért tartotta ideálisnak ehhez, mert az igencsak különböző szerepek felvételével el tud lépni a bizonyos életkor felett már kellemetlen alanyiságtól, másrészt ezzel a módszerrel talán képes kikerülni a prózára inkább jellemző túlpszichologizálás veszélyét.

Florencia a továbbiakban arra volt kíváncsi, hogy miként születtek meg a kötetben megszólaló – sokszor jellegzetesen női – hangok. Dani elmondta, hogy már korábbi könyvei esetében is szeretett mélyinterjúkból dolgozni, és próbálni belehelyezkedni azokba az emberekbe, akiknek ezzel a módszerrel megismerhette a történetét. A táborzók nagy örömére mindenki kapott Danitól ajándékba egy-egy példányt a kötetből, így már a beszélgetés közben végiglapozhattuk a sorra vett ciklusokat: az első részben a gyerek- és kamaszkor kerül terítékre, a másodikban magyarországi viszonyokkal találkozunk – „és a férfiak kapát, kaszát ragadtak / a csapatépítő tréningen” –, az utolsó szakasz pedig Indiába viszi az olvasót, ahol egyébként Dani épp mostanában mutatta be ezt a könyvet. Tudható ugyanis róla, hogy művei angol, német, portugál, spanyol, román, szerb, török, thai, kínai, arab, hindi és tamil nyelven is olvashatók, és elmondása szerint az indiaiak ezúttal is nagy kíváncsisággal és nyitottsággal fogadták A budai anyák kelet felé indultak el verseit.

A Tandorit idéző (talált tárgyak megtisztítása) alcímmel viselő és egy szemétszedésbe beleőrülő bácsit elénk táró Mihály apropóján Florencia kihangsúlyozta, hogy több versben is megfigyelhetőek hasonló együttállások komoly kulturális referenciák és teljesen hétköznapi dolgok között. Dani izgalmasnak találja, amikor egy régóta meglévő nyelvi tudást kiegészíthet valami egészen mai motívummal, különösen akkor, ha ennek segítségével a szarkazmus attitűdjét választhatja a tragikus hangvétel helyett, és görbe tükröt tarthat a minket körülvevő jelenségeknek.

Elröppent a délután, vacsorára pedig megérkezett hozzánk Turi Tímea és Péczely Dóra, akiket nemcsak az köt össze, hogy Dóra szerkesztette a Prae Kiadó gondozásában napvilágot látott Egyszerre egy beszéljen anyagát, hanem a Magvetőnél eltöltött évek is: éppen váltották egymást a kiadónál, melynek Timi ma már a főszerkesztője. Dóra szerint gyakoribb, hogy aki alkot és szerkeszt is, elsősorban írónak vallja magát, kedd esti vendégünk esetében viszont ez érdekes módon fordítva van. Timi elmondta, hogy mielőtt szerkesztéssel kezdett foglalkozni, kritikákat írt, míg azonban erről a tevékenységről könnyűszerrel lemondott a fennálló szerepkonfliktus miatt, az írás valahogy mindig utat tört magának az életében, annak ellenére is, hogy kétségkívül jobban szereti mások munkáját segíteni a háttérből.

Az írás ugyanakkor magányos munka, neki pedig szüksége van arra, hogy emberek között dolgozhasson.

Dóra ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy amikor egy szerző végre kilép az említett magányból és bezártságból, az rendkívül felfokozott időszak számára, és arra volt kíváncsi, hogy könnyebb-e szerkesztőként megnyerni az alkotó bizalmát olyasvalakinek, aki tudja, milyen a másik oldalon állni. Timi a tapintat fontosságát emelte ki, amelyre úgy ébredt rá, hogy saját bőrén is tapasztalta az írás befejeztével érkező intenzív megéléseket. Arra a kérdésre, hogy ő mit vár egy szerkesztőtől, a nem értés bevallását emelte ki, ami távolról sem könnyű, hiszen a jó bölcsész ritkán számol azzal az eshetőséggel, hogy el van rontva valami az előtte álló szövegben. Ha azonban egy szerkesztő ahelyett, hogy minden áron megpróbál megfejteni egy homályos részt, megmondja a szerzőnek, hogy nem érti, azzal lehetőséget nyújt neki arra, hogy – az utólagos magyarázkodásokat elkerülendő – inkább megcsinálja jobban.

A továbbiakban szó esett még arról, hogy a szerkesztők alapvetően kevés figyelmet kapnak, de amikor hiba csúszik az adott műbe, biztosan előveszi őket a kritika, mire egyik táborozónk, Alföldy Mari megjegyezte, hogy mintha csak a fordítókról beszélnének. Mielőtt még közelebb mentünk volna Timi költészetéhez, Dóra arról is faggatta, hogy miket olvas, amikor nem a munka kedvéért teszi – már ha van ilyen egyáltalán.

Ahogy Timi megfogalmazta, minél többet olvas az ember, annál kevesebbnek tűnik – vagyis olyan érzés, mintha mindig egyre több elolvasatlan könyv lenne az így növekvő körként megjelenő horizontján.

Fontos neki ugyanakkor, hogy képes legyen kijönni a saját „buborékjából”, így szívesen fogyaszt például zsánerműfajokat. Egészen másfajta, szisztematikusabb befogadásmódot követel meg a Magvető könyvheti antológiáinak szerkesztése: sokáig Timi válogatta az aktuális év novellaterméséből szemezgető Körkép anyagát, tavaly azonban cseréltek Szegő Jánossal, és övé lett a Szép versek. Dóra is tudja első kézből igazolni, hogy bizony lehet ellenségeket szerezni ezzel a munkával, mindenképp pozitív hozadéka viszont, hogy segít naprakésznek maradni a történő irodalmat és a – nehézségek ellenére még mindig igen jelentős – folyóiratkultúrát illetően.

A beszélgetés végéhez közeledve Timi felolvasta A konyhában című versét, ami fordítói szempontból is izgalmas kihívás, hiszen formában íródott. Austin Wagner – aki már többször megfordult a táborunkban is – meg is szenvedte a szöveg angol nyelvre való átültetését, Timi ugyanis kivételesen ragaszkodott a kötött formához. „Ez a tér az enyém, de nem én / porolom ki a szőnyeget. / Nem gondolom, hogy szolga volnék, / s hogy minden férfi szörnyeteg” – szól a kedvenc része. Bár elmondása szerint ritkán ír formában, mégis vannak olyan szövegek, amelyek esetében egyszerűen lehetetlen lenne lemondani a többletet adó lüktetésről – neki ilyen az Egy nap az élet Kemény Istvántól. Tartalom és forma örök kettőséből kiindulva Dóra arra volt kíváncsi, hogy miként változott meg a költészet szerepe a 21. században.

Timi szerint a legitimációs válság ellenében egyértelműen pozitív fejlemény, hogy használni kezdtük az irodalmat, például az önismeret eszközeként.

Leszögezte ugyanakkor, hogy mint alkotó nem terápiaként tekint az írásra: azok a helyzetek inspirálják, amelyek magukban hordoznak valamiféle közösségiséget. Számára az a legjobb olvasói reakció, ha valaki azt mondja, ő is érzett már ilyet, csak nem tudta szavakba önteni.

Zárásként ismét meghallgattunk néhány verset, majd Dóra átadta a szót a táborozóknak, akik nagy lelkesedéssel faggatták Timit a program hivatalos részének befejeztével is. Ismét hosszú esténk volt, de ez a hét nem a pihenésről szól: a szerdai napra is izgalmas előadásokkal és beszélgetésekkel készültünk, Imreh András pedig délelőtt tíztől már új feladattal várja a csapatot.

Fotók: Bakó Sára, Mariia Kashtanova