Az esemény kezdetén Vojnics-Rogics Réka gyerekirodalom-kutató bemutatta beszélgetőtársait: Arnaud Dudeket, a Légy észnél szerzőjét; az itthon is nagy népszerűségnek örvendő Andersen-díjas írót, Marie-Aude Murailt; az illusztrátor Zanzimet és a műfordító-regényíró Pacskovszky Zsoltot. Nyitógondolataiban a moderátor a jelenlévő alkotók közös vonásaként nevezte meg a tabudöntögetés szándékát, melynek kapcsán felmerült a kérdés, hogy ez a finom hangoltság a társadalmi problémák iránt a gyerekkorban gyökerező bevésődés, vagy az íróvá válás hozadéka. Míg saját ifjúkorát Murail a felnőttek életétől elzárt, védett szigetként jellemezte, a mai fiatalok helyzetét aggasztóbbnak találja, hiszen találkozásuk a világgal a korábbiaknál közvetlenebb és erőszakosabb – szerzőként ezért igyekszik szűrőként működni, azt engedi át magán, ami a gyerekek számára érzékelhető, fogja a kezüket, ameddig lehetséges. Dudek is hasonló módon próbálja dekódolni a világot írásaiban, szerinte éppen amiatt szükséges a nehezen befogadható témák beemelése a gyerekirodalomba, hogy ezáltal fiatal felnőttként könnyebben értelmezhetővé váljanak a körülöttünk zajló folyamatok, ne érezzük magunkat egyedül. Zanzim ennek kapcsán megjegyezte, számára kulcsfontosságú, hogy történetei olyan olvasókhoz is szóljanak, akik más körülmények között nem találkoznának bizonyos tabunak számító kérdésekkel. Pacskovszky szerint saját gyerekkora annyiban formálta őt íróvá, hogy átélt tapasztalatai tették fogékonnyá a képmutatással szembeni érzékenységre.

Innen terelődött a beszélgetés azokra az alkotói módszerekre, amiknek segítségével az egyes szereplők, történetek, nyelvek a normaszegés alakzatait képesek megformálni. Murail bevallotta, azért nem ír felnőtteknek, mert nem akadt még olyan témára, amiről fiatalabb olvasóinak ne tudna beszélni, szerinte mindenről lehet írni, csak meg kell találni, hogyan. Értelmezésében a kérdés két tengelyen mozog: a morális korlátokat nem szabad túllépni, ezzel párhuzamosan pedig az élni akarást kell közvetíteni az olvasóknak. Ha ezt a két szempontot észben tartjuk, bármit mondhatunk, cenzúratörvénytől függetlenül. Erre reflektálva Dudek a folyamatosan változó joggyakorlat körültekintő olvasását hangsúlyozta, ugyanakkor kiemelte, humor és reményvesztettség finom egyensúlyának eltalálásával lehet rálelni arra a beszédmódra, amivel a kényes témákhoz nyúlhatunk. A dózis fontosságával értett egyet Zanzim is, aki emellett a kép médiumában véli feloldhatónak a tabuábrázolás körüli frontális határokat.

A magyarországi gyerekvédelmi-törvényekről beszélve Pacskovszky keserűen jegyezte meg, hogy ezek a franciához képest szűkebb mozgásteret biztosítanak a szerzőknek, definícióik homályosak, nem elég progresszívek, emiatt a kiadók gazdasági szempontokra hivatkozva kevésbé nyitottak a szubverzív kötetek felkarolására, és az írókban is erőteljesebben dolgozik az öncenzúra. Ennek okán Vojnics-Rogics Réka saját cenzúra-tapasztalatukról kérdezte francia partnereit. Murail szerzőként folyamatosan értelmezi a törvényt, de elmondása szerint változik, hogy mennyire szorosan követi az abban meghatározottakat, mivel írás közben egyedüli célja, hogy olvasóit felkészítse a világgal való találkozásra, ezért evidensnek tartja, hogy annak sötét oldaláról is beszélnie kell nekik. Pacskovszky előbbi kijelentésére visszatérve megjegyezte, a magyar törvénykezés számára sem ismeretlen, a Franciaországban kiskamasz közönségnek szánt kötetei itthon legtöbbször csak felnőttirodalomként jelenhetnek meg. Dudek a cenzúra és öncenzúra működésének példájára hozta fel az esetet, amikor egy, a nemi erőszak témáját feldolgozó kötetét ért bírálat hatására saját pozíciójában is elbizonytalanodott, megkérdőjelezte a személyes tapasztalás nélküli írás jogosságát – végül arra jutott, hogy íróként egy diskurzus elindítása ugyanolyan fontos, mint a hiteles reprezentáció. Murail erre válaszolva a dokumentáció fontosságára tért ki, szerinte íróként felelősséggel tartozik közönségének, emiatt igyekszik a számára idegen kérdésekben a témában járatos olvasók véleményét is kikérni, emellett pedig rendszeresen tart lelkiismeret-vizsgálatot, nem engedi azoknak a könyveinek az újraközlését, amiket mai szemmel problematikusnak ítél.

A beszélgetés végéhez közeledve a szerzők arra is kitértek, hogy miképpen tudják műveikben nyugvópontra hozni, majd feloldozni a tabut, íróként milyen stratégiával képesek szolgálni olvasóiknak, hogy szembe tudjanak nézni a társadalom által elfojtani kívánt problémákkal. Pacskovszky Zsolt meghatározásában minden tabuval foglalkozó könyv lényegét az ismeretlen másikra irányuló kíváncsiság adja, hiszen ezáltal magunkat is jobban meg tudjuk érteni. Hasonló tapasztalatról számolt be Dudek is, aki íróként és apaként egyaránt a megfelelő beszédmódokat igyekszik megtalálni, gyerekeivel együtt ő is folyamatosan kérdez. Bár a tolerancia nem a kedvenc szava, záró gondolataiban Marie-Aude Murail örömmel állapította meg, hogy az illúziókról való beszéd előbb-utóbb célba ér: tapasztalata szerint mindannyian képesek vagyunk a fejlődésre, hogy könnyebbé tegyük az életét azoknak, akiket valamiért a többiektől eltérőnek látunk.