A könyvfesztivál harmadik napján megtört az idill, és az amúgy logikus és előrelátó szervezés sem tudta kiküszöbölni, hogy az előadások közti szünetet lassan fel ne emésszék a pár perces csúszások, és emiatt kicsit egymásba érjenek a programpontok. Abban a helyzetben találtam magam, hogy két helyen kell lennem egyszerre, így a Tudomány a Dűne világában című beszélgetésre kissé feldúltan és kifulladva érkeztem meg a Morcsányi Géza terembe.

Aki járt már a Millenáris B épületében található előadóban, tudja, hogy méretei semmiképpen sem nevezhetők szerénynek, mégis tele volt: láttam párokat, iskolásokat, negyvenes-ötvenes Dűne-rajongókat, anyukákat és apukákat, akik kiskamaszokat kísértek el, de még legalább két lelkes rajongót is, akik fátyolban és földet súroló homokszínű palástban várták a beszélgetés kezdetét. Úgy tűnt, a kötet több legyet üt egy csapásra a téma- és műfajválasztással: a tudományos-fantasztikus reneszánszának idején igazán szerencsés egy irodalmi műre építő tudománynépszerűsítő, ismeretterjesztő kötettel jelentkeznie egy kémikus-polihisztornak.

A Typotex Kiadó főszerkesztője, Balázs Péter mellett Kovács Bálint is örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az esemény ennyire sok embert meg tudott mozgatni, majd rá is tért az egyik legalapvetőbb kérdésre a Dűnével kapcsolatban, nevezetesen, hogy milyen mélyre és milyen régre nyúlik Lente Gábor rajongása, érdeklődése a Frank Herbert által megalkotott univerzum iránt, mely múlt században teremtett világ több mint húsz kötetes regényfolyammá duzzadt? Mivel Lente válaszából az derült ki, hogy többnyire mindegyik kötetet többször is olvasta, nagy részét pedig még angolul, fiatalként, ezért a közönség meggyőződhetett a szerző által leírtak megalapozottságáról és a személyes kötődés mértékéről is. De miért épp a Dűnét választotta saját kötete kiindulópontjaként? A nyilvánvalóbb ok mellett, amely a személyes kötődést jelenti, Lente arról a törekvéséről is beszámolt, hogy témaválasztáskor szeretett volna sci-fit olvasó, de természettudományos témák iránt alapvetően még nem elkötelezett olvasóréteghez közelebb kerülni. Ezt a stratégiát egyébként nemcsak a frissen megjelent kötetében alkalmazta, már korábban is jelentek meg szépirodalmi alkotásokból származó információkra épülő tudományos eszmefuttatásai, melyekben például az Odüsszeiában található csillagászati utalások és leírások alapján rekonstruálta a kérők meggyilkolásának napját, vagy Thomas Mann Varázshegyében kereste meg a tbc kezelési módjáról szóló passzusokat, de még Shakespeare-műveket is fellapozott, mondván, ezekben is igen gyakran találkozhatunk természettudománnyal.

Lente arról is beszélt, mennyire izgalmasnak találta, hogy ma magyarul is adódhat olyan lehetőség, ahol egy sajátos érdeklődési körének hódolhat kutatóként és szerzőként, mert van rá potenciális igény. Ezután Kovács Bálint arról érdeklődött, mitől válhat valaki ekkora Dűne-rajongóvá, mi fogta meg annyira a könyvsorozatban, hogy utána maga is írjon róla egy könyvet? A szerző főként azzal indokolta a lelkesedését, hogy a Dűne sokban különbözik a nyolcvanas években felfutó, ma is népszerű sci-fiktől. Ezen másság alapját épp a ma már klasszikusan a tudományos-fantasztikumhoz kapcsolt technológiai és társadalmi optimizmus hiánya (mint a cselekményt eleve meghatározó-behatároló tényező) adja. Főként társadalmi optimizmussal nem találkozunk a történet lapjain, és ez különösen felkeltette Lente kíváncsiságát. Emellett persze a Herbert által felépített világ komplexitását is különösen magával ragadónak és meggyőzőnek gondolta.

A beszélgetés ezen pontján azonban még nem teljesen világos, hogyan is jutott el Lente Gábor a könyve alapötletéig, nevezetesen, hogy a fantasztikum és eszképizmus mögött a tudományosan is vizsgálható, mérhető valóságelemekre, a megfeleltetésekre fókuszáljon, így teremtve kapcsolatot az űrbéli világ és a hétköznapi valóságunk között. Kovács Bálint jól ráérzett erre, és  épp egy ilyen jellegű kérdéssel lendítette tovább a beszélgetést, egyúttal röviden össze is foglalta, hogy a kötet milyen témákat érint, mivel a szerző egészen széles merítéssel dolgozik: szó esik a megismert bolygók pontos csillagászati helyéről, idegsebészetről, űrutazás megvalósíthatóságáról és jellegzetességeiről, Arrakist beborító homokról, de még nyelvészetről is. Lente nem tulajdonítja magának az ötletet, hogy valaki az irrealitásban keresse a valóságelemeket, hiszen ő maga sok hasonló könyvvel találkozott már korábban  – A Galaxis útikalauz tudománya vagy A Star Trek fizikája, illetve Avi Loeb asztrofizikus Csillagok között. Földönkívüli civilizációk és az emberiség jövője az univerzumban. Emellett az is késztette őt kémikusként és egyetemi tanárként a kötet megírására, hogy a sci-fi hajnalán a könyvek szerzői még nem feltétlenül egy párhuzamos valóság megteremtésére törekedtek, hanem egészen komoly tudományos megalapozottsággal és az akkori csillagászati eredmények figyelembevételével írtak.

Lente arról is hosszabban beszélt, hogyan szelektálta a rengeteg potenciálisan feldolgozható kérdéskört, hogyan vált teljessé a kötet témalistája. Számára a csillagászat és a nyelvészet az egyértelműen tárgyalandó témák közé tartozott, hiszen mindkettővel foglalkozik szabadidejében. Az űrutazás amiatt került be a végső szelekcióba, mert egy űrbéli civilizáció esetén célszerű beszélni az odajutást lehetővé tevő technológiai vívmányokról, de legtöbbször a történet ezen aspektusa esik a legtávolabb a valóságtól. Isaac Asimovot idézve előkerült a következetesség, mint legfontosabb, s egyben leggyakrabban áthágott alapszabály a sci-fiírásban. Az égési fájdalom mesterséges előidézésének híres jelenete, amely megpróbáltatást Paulnak még a történet elején kell kiállnia, azért volt érdekes számára kutatóként, mert nemcsak a könyvben számít kulcsjelenetnek, hanem minden filmes feldolgozásban kiemelten kezelik, és ez is érzékelteti azt, hogy a rendezőket és valószínűleg a nézőket is mélyen érinti az illuzórikus fájdalommal való küzdelem. Mivel sok témát már csak nehezen lehetett volna beszuszakolni a kötetbe, így a szerző podcastet is indított, ahol sok Dűnével kapcsolatban felmerülő kérdést és problémakört érintenek, de még ezek után is úgy érzi, hogy nagy érdeklődés esetén tudna írni egy folytatást a Tudomány a Dűne univerzumábanhoz.

Mielőtt a könyvbemutató teljesen átfordult volna a még meg nem írt második kötet szétspoilerezésébe, Kovács Bálint a kutatói előkészületekről, a tudományos háttérmunkáról és anyaggyűjtésről kérdezte a szerzőt, aki elsősorban azt emelte ki a különös és irreális talaján mozgó témák tudományosan megalapozott vizsgálatával kapcsolatban, hogy az általa felvetett kérdések csupa olyan részletek a Dűne filmes és könyves univerzumából, amelyek a nézők és olvasók fejében is megfordulnak a történettel való találkozáskor. Ő pedig tapasztalt kutatóként már rutint szerzett abban, hogy egy általa izgalmasnak vélt kérdéshez viszonylag gyorsan találjon szakirodalmi tételeket, de az olvasást nem lehet megúszni, utána kell járni az információknak.

A moderátor ezután arról faggatta a szerzőt, vajon mik lehetnek azok a megállapítások a kötetében, amelyek magát Frank Herbertet is meglepnék, és mik azok a természettudományos információk, amelyekről neki is tudomása lehetett, csak íróként mégis ezek figyelmen kívül hagyása mellett döntött? Lente ezen a ponton a Dűne megjelenésének olyan pozitív hozadékaira hívta fel a figyelmet, mint a könyv szerepe abban, hogy az ökológia mindaddig nagyjából csak tudományos körökben ismert fogalma közfogalommá vált, vagy hogy Herbert a hatvanas években arra is ráérzett, hogy a genetika mint tudományág a csillagközi jövőben hatalmas szerepet játszik majd, így a történetbe is beépített ilyen vonásokat.

Csillagászati szempontból viszont az melléfogásként írható a Dűne megálmodójának számlájára, hogy a könyvek univerzumában két egymástól távol eső bolygót ugyanazon csillagok közé helyezett el. Azzal kapcsolatban, hogy mi okozott neki kutatóként és tanulmányszerzőként csalódást a Dűne világában, Lente Gábor nem a regény hiányosságait kezdte el felsorolni, hanem egy vakfoltjára mutatott rá az állattani szakirodalomban, és a homokférges fejezet egy pontján kénytelen volt valamelyest megkérdőjelezni a tudományos elemzéseket, és egy saját megközelítéssel előállni. A homokférgek legfontosabb jellemzője, hogy hatalmasra nőnek, sokszor földi körülmények közt elképzelhetetlenül nagyra. Tehát már csak gigantikus méretei miatt sem létezhetne hozzá hasonló óriásféreg, hiszen méreteit, pontosabban testének felület- és térfogatarányát tekintve a hőleadás szokványos, azaz exoterm folyamata zajlana megfelelően. Lente a homokféregről szóló leírásokat olvasva arra jutott, hogy az állat ugyan nagyon hosszú, de teste nem túl vaskos, így a teste képes megfelelően leadni a megtermelt hőt. De a szerző azt is felvetette, hogy a homokférgek talán nem exoterm, azaz hőtermelő életfolyamatokkal működnek, hanem endoterm (belső hűtési) folyamatok játszódnak le a testükben, kiküszöbölve a hőleadás problémáját.

Mivel a beszélgetés egyben két Dűne-rajongó eszmecseréje is volt, ezért a felek szinte kötelező elemként vitatták meg annak a legendásan meg nem valósult George Lucas vs. a nagy sci-fi írók per részleteit, amelynek tulajdonképpen azt is köszönhetjük, hogy maga Stephen Hawking is úgy hivatkozott a Dűnére egyszer, hogy lemásolta a Star Wars látványvilágát (ami természetesen ennél jóval bonyolultabb, elég egy pillantást vetnünk a Herbert által írt kötetek Star Wars-filmeknél egy jó évtizeddel korábbi debütdátumára). Valójában a Star Wars rengeteg történetszegmenst és látványelemet kölcsönzött jelöletlenül a Herbert- és Asimov fantáziavilágokból, és ez még Denis Villeneuve rendezői döntéseit is befolyásolta, elég csak a CGI használatának minimalizálását érintő törekvéseire gondolnunk a homokférges jeleneteknél.

Kovács Bálint jövőbeli terveket és köteteket firtató kérdésére Lente azt válaszolta, hogy más tudományos-fantasztikus regényről nem igazán, ám teákról annál szívesebben írna a jövőben. Azzal kapcsolatban pedig, hogy szerzőként kinek ajánlja a könyvet, és hogy milyen volt a fejében élő majdani olvasó, arról a célkitűzéséről mesélt, hogy a Dűne-univerzum iránt lelkesedők csoportja mellett igyekezett megszólítani a tanártársait, kollégáit is, akiknek a kötet talán egy friss szemléletet tud majd adni a természettudományok oktatásában, és az általa is bevetett módszerek alkalmazásával esetleg a tanítványaik számára is megfoghatóbbá, érdekesebbé tudják tenni a fizika- és kémiaórákat. Az irodalom és tudomány határán billegve még azt a vágyát is beteljesíthette, hogy szerzőként néhány boltban a tudományos-fantasztikus könyvek közt látta viszont a művét.

Zárszóként Kovács Bálint egy jól bevált narratív trükköt vetett be és felelevenítette a Lente-kötet azon részletét, ahol a szerző sivatagos környezetre való tekintettel a folyadékfelszívódást a vizeletivás praktikus példáján keresztül szemlélteti. Az ehhez hasonló összefüggésekre ugyan már csak a bemutatott kötet elolvasásával derülhet fény, de a függőben maradt beszélgetést követően azzal a meggyőződéssel sétáltam ki a teremből, hogy még legalább két Lente Gábor könyvbemutatóra szeretnék eljutni a közeljövőben. Még most is úgy gondolom, hogy jók az esélyeim, hiszen a szerzőnek csak papírra kell vetni az imént vázolt ötleteit.

Fotó: Typotex és Lente Gábor Facebook-oldala