A Hari Drama egy általuk szabadművészeti kollektívának definiált zenei csoport, amely különböző felállásban, számtalan zenésszel fordult már meg a közönség előtt. Minden fellépésük egyedi és megismételhetetlen, hiszen soha nem láthatjuk őket ugyanabban a felállásban. 

Musu Izrael a kortársonline magazinban így nyilatkozott: "Az a jó ebben a formációban, hogy nemcsak egyféleképpen tud megszólalni, és nemcsak egy fix felállásban, hanem tulajdonképpen bármilyen változatban." Vasárnap este heten álltak a Várkert Bazár szabadtéri színpadán.

Ez volt életem első Hari Drama koncertje, ezért nem igazán tudtam előre elképzelni milyen lesz. Minden, ami a csapattal kapcsolatos, nagyon ambivalens, egyszerre sötét és világos, alvilági, de emelkedett, harmonikusak a szólamok, de egyszerre kakofón a hangzás. Még az is teljesen ellentétes volt a koncertben, hogy míg vasárnap estére már a hétvégi bulizók is elcsendesednek, a Hari Drama csak ekkor csapott a húrok közzé.

A „zenekar” elindít benned valamit. Elgondolkozol az életed értelmén, meggyújtja benned a szikrát, kitárja előtted a művészet ajtaját. Nem tudom, hogy a színesen vibráló fények, a zene tökéletesen tökéletlen harmóniája, vagy a mellettem ülő cigarettájából áradó füst kerített-e transzcendens állapotba, de talán nem is ez a lényeg. Kiszabadultam a konvenciók világából, a mindennapos monotonitásból, teljesen felszabadultam.

A hangzásuk szerintem egyszerre befogadható volt, és mégis nagy figyelmet igényelt. Műfajilag a Hari Drama leginkább a jazz fusionhöz sorolható, nagyon szabad a hangzás, nem kell érteni a zenéhez ahhoz, hogy élvezhető legyen, viszont, ha az ember ért hozzá, legalább egy kicsit, akkor még jobban tudja értékelni őket. Nem bírsz egyhelyben ülni, egyszerűen a tested nem engedi, hogy ne mozogj a ritmussal, nem lehet nyugton maradni, fel kell állni, táncolni, kiengedni mindazt, ami bent ragad a mindennapokból.

Az ének néhol hangeffekt segítségével kapott egy többszólamúságot, a ritmus és szólógitáros felváltva siratták a gitárt, ezzel is egy csipetnyi rockkal fűszerezve a hangzást. 

Az egész olyan volt, mint egy másik dimenzióban lévő házibuli, és hogy fokozzák a kettőség érzését befogadtak, nekünk játszottak, de mégis nagyon intim maradt a zenélésük, olyan kicsit mintha kukkoltuk volna őket.

Persze mindent, amit csinálnak nagyon profin teszik, talán nem is kell mondanom, hogy a csapat, milyen precizitással és hozzáértéssel kreálja ezt a minőségi hangzásvilágot.

A táncoló és megtáncoltató Hari Dramát felváltotta a kvartetté alakult Nagy Emma Quintet. Az énekesnő betegség miatt nem tudott eljönni, így a fiúk a hangszereikkel énekeltek Emma helyett.

A számok csendes, nyugodt dallamokból váltottak át katartikus dübörgésbe. A zongora klasszikus vonalát a gitár indie riffjei törték meg. Volt, hogy mind a négyen más stílusban játszottak, mégis egybeolvadt, és egy kerek egészet alkotott. 

A produkció tele volt dinamikus dobszólókkal, ahol a dobos szétverte a hangszert, néha azonban csak alig hozzáérve simogatta. Számomra az ő performanszuk, kifinomult hangzást biztosított és érezhető volt, hogy összeszokott csapatot hallgatunk. 

A koncertjük olyan volt, mint egy gyéren megvilágított szivarfüstös helységben ülni vörös-bársony kanapén.

Következő Nagy Emma Quintet koncert: 2024.10.02. 20.00 Budapest Music Center

A fényképet a Nagy Emma Quintetről, Barcsik Géza készítette