A meghatározatlan jövőben létezik a titokzatos szer, amelytől a felhasználó önmaga „legjobb” verziójává változik, hogy egy héten át megfiatalított, tökéletes képmásában élvezhesse a rivaldafényt. Sóvárogva egykori tekintélye iránt, a valaha áhítattal körülrajongott filmcsillag, ám idősödő korára elfelejtett fitneszsztár, Elizabeth Sparkle (Demi Moore) elhatározza, hogy próbát tesz vele, és magába fecskendezi a szérumot. A középkorú nőből megszületik az elbűvölő Sue (Margaret Qualley), aki lenyűgöző fiatalságával és ellenálhatatlan szépségével meghódítja a televíziót, miközben mélyülő gyűlölettel kényszerül vissza minden hét végén egy hétre eredeti testébe, hogy az előírt regeneráció után a szerepcserét folytathassa. Az egyensúly azonban hamarosan felborul, aminek beláthatatlan következményei lesznek.

A szer rémisztő víziója, hogy a fiatalságot és vitalitást árucikké tevő modern társadalomban a horrorszörnyeteg nem távoli országból érkező vámpír, megbűvölt orvgyilkos vagy frankensteini élőhalott, hanem az önmagunk múlandóságára nap mint nap emlékeztető véges idejű és romlandó test. A fizikai hanyatlás ijesztőnek vagy undorkeltőnek mutatása persze klasszikus elem a horrorműfajban, arra azonban ritkán találni példát, hogy borzalom ennyire erőteljesen az öregedés tabusított élményéből fakadjon. (A film egyébként a jószerint ismeretlen 1988-as horrorfilm, a Rejuvenatrix remake-je.)

Mivel a megöregedés elkerülhetetlen, a szépség reménytelen hajszolásában előbb-utóbb átvitt értelemben és szó szerint is önmagunk szörnyetegeivé változunk. Coralie Fargeat mozija ezt a tézist húzza alá brutális testhorrorjával.

A szer sokkoló hatását elsősorban a hihetetlen vizuális erejének, már-már tapinthatónak tetsző képi világának köszönheti. Fargeat a testnek nemcsak a vonzó küllemét mutatja meg tolakodóan közeli képeken, hanem groteszk és véres átalakulását is gyomorforgató effektusokkal tárja elénk a cselekmény előrehaladtával. A vágás dinamikája, a képek stílusa és a lüktető zene révén olykor akár percekre is felfüggeszti hagyományos értelemben vett cselekményépítést, hogy a precízen kimunkált filmnyelv alapvető zsigeri hatásaival tartsa hipnotikus lázálomban a nézőt. A radikálisan az érzéki tapasztalatra épülő képi világ azért működik ennyire jól, mert közvetlenül határozza meg a film által kijelölt valóságot, ahol nem létezik más, csupán anyag, test és felület. (Az eredeti cím, The Substance nemcsak „szert”, hanem alapanyagot is jelent.)

A videóklipet idéző építkezés hátránya, hogy a végeredményből kiszorulnak a probléma érdemi megvitatására alkalmas árnyalatok is. A szexuálisan vonzó küllem fenntartására optimalizált fogyasztás nem komplex, oda-vissza ható gazdasági jelenségként tűnik fel, hanem egyetlen pénzes producer (Dennis Quaid) morbid munkásságaként. Fel sem merül, hogy a szépségfogalom esetleg korszak- és kultúrafüggő lehet, hiszen A szer nem is törekszik társadalmi analízisre, hanem az alapjaira redukált rémület és undor határait célozza meg kitapintani. Ez önmagában is tartalom, állítást is hordoz magában, egy idő után azonban elfárad és elfogy.

Fargeat mintha elfelejtett volna számolni az alapvetéssel, hogy ahogyan egyetlen eszköz sorozatos ismétlésével mindig fokozatosan gyengül a kívánt hatás, úgy a sokkfaktor is elveszíti az erejét, a néző pedig érzelmileg lekapcsolódik a cselekményről. 

Önismétlésbe csap át a borzongatás, hogy aztán A szer az utolsó húsz percében a radikalizmus olyan tetőfokát érje el, amellyel végleg lebontja a korábban felépített azonosulási pontokat, és a moziszékben ülve, végképp elidegenülve az eseményektől, türelmetlenül kezdjük várni a lezárást. Miközben Fargeat mozija őszintén gusztustalan, olykor kiérezni belőle némi hivalkodó kérkedést is, mintha néhány sokkelem csak azért szerepelne benne, hogy elmondható legyen: még ezt is meg merték csinálni.

Hibái ellenére A szer összességében valószínűleg könnyen megtalálja majd a helyét a kortárs művészhorrorok kánonjában, sőt talán kultikus státuszt fog nyerni a rajongói szubkultúra berkeiben. Jól azonosítható és tárgyalható viszonyítási alappá válhat a Nicholas Winding Refn Neon démon című filmje, David Cronenberg testhorrorjai (különösen: A légy) és a Black Mirror-sorozat jobban sikerült részei által kijelölt sorban. Említésre méltó darabja maradhat a 21. századi fogyasztói ipart kritizáló antikapitalista filmek repertoárjának, nyomasztó hangulata pedig biztosan napokra bele fogja inni magát a néző emlékezetébe.

A szer (The Substance) – angol-amerikai-francia horror, 141 perc, 2024. Rendező: Coralie Fargeat. Forgatókönyvíró: Coralie Fargeat. Operatőr: Benjamin Kracun. Zene: Raffertie. Szereplők: Demi Moore (Elizabeth Sparkle), Margaret Qualley (Sue), Dennis Quaid (Harvey), Oscar Lesage (Troy). Forgalmazó: ADS Service Kft. Bemutató: 2024. október 10. Korhatár: 18 éven aluliaknak nem ajánlott.

A képek forrása: CineFest