A sepsiszentgyörgyi színház előadásában a nézők is a konferencia résztvevőinek érezhetik magukat, a jegyek beolvasása után a Városmajor egész tere a konferencia helyszínévé válik. A bejáratnál nyakba akasztható színlapot kapunk, hasonló nyakbaakasztókat, mint amiket konferenciákon kell viselni, még a nevünk (egy-egy fiktív női vagy férfi dán név) is szerepel a kártyákon. A nézőtérről, közülünk állnak fel és mennek a színpadra a felszólalók, a hozzászólók reakciói is a sorainkból érkeznek. A színpad így egyetlen, konkrét helyszín: a pódium, ahol az aktuális előadó és a moderátor van. Az ilyen módon megalkotott térben már-már úgy érezhetjük, mintha mi is tehetnénk fel kérdéseket. Maga a drámaszöveg is hozzájárul a konferenciahangulathoz a rossz felszólalók, az értelmetlen kérdések vagy jogos kérdésekre adott kínosan nem megfelelő válaszok által. A rendezői döntés, miszerint az egész előadást egyben, 2,5 órában kell játszani, szintén a konferenciák hangulatát idézik, hosszú monologizálásokkal és a nézők el-elkalandozó figyelmével.

Az előadás első monológja rögtön nem Iránról beszél, és ez később az egész estre jellemző lesz: a közel-keleti kérdéssel gyakorlatilag nem foglalkozik, a személyesség pedig az előadók monológjaiban olyan erőteljesen jelen van, hogy ez szinte hitelteleníti a keretet: nem is érezzük magunkat konferencián. Ezek a monológok pedig hozzájárulnak az előadás hullámzásához: egy-két forró pillanat feszültségteljes, izgalmas légkört képes teremteni, viszont pár perccel később egy sokkal laposabb szöveg következik, ami már nem képes annyira lekötni a nézők figyelmét. Az előadás zárlata: a tizenhét évesen a szerelmes verseiért irodalmi Nobel-díjat elnyerő iráni lány elszavalta egy versét. Egyrészt a vers nehezen követhető, hiszen egyszerre halljuk a szöveget magyarul és farsiul, másrészt pedig nehezen illeszthető bele az előadásban elhangzott szövegek összességébe, ami kihívássá teszi az értelmezését is.

Számomra kettő alakítás volt emlékezetes az estén. Az ő jelenlétük volt a legenergikusabb, segítettek az előadás pörgősebbé tételében. Gajzágó Zsuzsa Astrid Petersenje haditudósítója, aki fogságba is esett Iránban. Gyönyörű monológjában – miután meggyőzött minket, hogy az előtte felszólalók semmit sem mondtak a felvetett kérdéskörről – az emberi jogok fontosságáról beszélt. Az ő karakterének személyes oldala kevésbé jelent meg szövegszinten a monológjában, de az utána kapott kérdéssel zavarba lehetett hozni, az egyet nem értését is mindig úgy tudta kifejezni, hogy a figyelmet teljes mértékben képes volt magára vonni. Sajnálatos, hogy a drámaszöveg miatt az ex-férjével (aki szintén előadott) való csetepatét is színre vitte az előadás. Varsányi Szabolcs Magnus Thomsenjet, az ideges újságírót alakította, aki nem fogta vissza magát, ha a tárgytól eltérő értelmetlen szövegeket hallott, vagy éppen ,amikor erősen szembe akart helyezkedni valaki véleményével. Az ő személyes történetének csúcspontja kifejezetten izgalmas helyzetet kezdett teremteni: a felszólaló papot a gyermekmolesztálásokkal kapcsolatban faggatta – azonban ezt a helyzetet nem bontotta ki jobban az előadás.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása izgalmas légkört teremt, egy olyan konferenciáét, ahol az eredeti kérdést nem is érintik, helyette különböző előadók arról beszélnek, ami  csak őket érdekel. Ez tökéletes leírása lehet egy (félresikerült) konferenciának, viszont semmiképpen sem alkalmas egy izgalmas, magával ragadó előadás keretének.

Ivan Viripajev: Iráni konferencia

Philip Rasmussen, 50 éves: Kónya-Ütő Bence, Kolcsár József
Daniel Christensen, 42 éves: Pálffy Tibor, Márton Lóránt-László
Oliver Larsen, 60 éves: Szakács László, Pignitzky Gellért
Magnus Thomsen, 35 éves: Varsányi Szabolcs, Kónya-Ütő Bence
Astrid Petersen, 33 éves: Gajzágó Zsuzsa, Korodi Janka
Emma Schmidt-Poulsen, 40 éves: D. Albu Annamária, Fekete Mária
Gustav Jensen, 42 éves: Erdei Gábor
Augustin atya, 50 éves: Mátray László
Pasquale Andersen, 90 éves: Nemes Levente
Shirin Shirazi, 38 éves: Szalma Hajnalka, Pál Ferenczi Gyöngyi
Mathilde Hansen: Göllner Boróka
Kathrine Johansen: Vass Zsuzsanna
Patrik Nilsson: Nagy-Kopeczky Kristóf

Fordító: Pál Ferenczy Gyöngyi, Szalma Hajnalka
Fordító / Dramaturg: Kozma András
Versfordítás fárszi nyelvre: Dr Torma Katalin
Díszlet: Bartha József
Jelmez: Szőke Zsuzsanna
Videotechnika: Rancz András
Light design: Bányai Tamás
Zene, sound design: Bocsárdi Magor
Operatőr: Bán József, Filep Zsombor
A rendező munkatársa: Nagy-Kopeczky Kristóf, Vass Zsuzsanna
Ügyelő: Veres Bartha Edit
Súgó: Dobra Mária Magdolna
Rendező: Bocsárdi László

Bemutató: 2023. október 3.
Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

2024. szeptember 4.
Városmajori Szabadtéri Színpad

fotó: Barabás Zsolt