A Hogyan legyél főszereplő közvetlen folytatása a szerző első, Biztonsága érdekében, kérem, kapaszkodjon című kötetének – egyedi és összetéveszthetetlen költői teljesítmény, amelyben a fiatal és felnőttlét közti alig megragadható állapot valamennyi viszontagsága és játéka előtérbe lép.

Hogyan legyél főszereplő? Többek közt erre a kérdésre is választ – vagy inkább lehetséges költői megoldásokat – kapunk Kayla Czaga második verseskönyvében. A kötet szókimondó, humoros felfedezése a fiatal felnőtt élet kihívásainak és a test szokatlan, kiismerhetetlen tájainak, amely során számos furcsasággal találkozik az olvasó: egy fenékkel, ami akár indulhatna Kanada miniszterelnöki posztjáért is, vagy olyan betegségekkel, amelyek úgy hajtanak ki, „ahogy egy szederbokor”. Kiderül, hogy Winona Ryder pórusaiban egész alvilág bújik meg, a lazacok pedig varázslatos módon Walt Whitman pipahamu pöttyözte ezüst szakállává.

Kayla Czaga versei egy fiatal nő felnőtté válásának és az abban rendkívüli szerepet játszó kapcsolatoknak az érzékeny és ironikus mementói: a jelentéktelen pasik, a szoros barátságok, a család által rá rótt kötelezettségek mind-mind kulcsfontosságúak e költészetben. A társas lét és a magány végigkísérik azt a lebegésszerű állapotot, amely a fiatalság és a felnőttlét közötti senkiföldjét jellemzi, Czaga pedig az alig megragadható világból és benne saját szerepéből egyedi, sűrű képekkel teli tájat fest.

A Hogyan legyél főszereplő elérhető a Prae Kiadó webshopjában, illetve kedvezményes áron megvásárolható lesz a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Prae Kiadó B43-as standjánál.

Kayla Czaga Albertában született 1989-ben, és Kitimatban, British Columbiában nőtt fel. Édesapja 1956-ban menekült Magyarországról Kanadába. Díjnyertes költő, munkái számos elismerésben részesültek. A Hogyan legyél főszereplő a második verseskötete.

Korábbi műve a Prae Kiadónál:
Biztonsága érdekében, kérem, kapaszkodjon (versek, 2023)

Részeg folyó

A Részeg hajó helyett azt írtad, hogy részeg
folyó, és most itt vagy, a Skeena partján,
egy fiú béna első randiötletének főszereplőjeként:
csendben ülsz a kisteherautóban,
miközben egy idegen sír a rádióban,
Kibaszott 16-os autópálya –
vissza akarjuk kapni a lányainkat, a nőinket.
Minden pihenőhelyen megtudod,
hogy délen a lányok és a nők
semmit sem akarnak jobban, mint visszatérni
ehhez a statikus hanghoz. És tudod,
hogy nem tudnak. Hogy valahol
csapdába estek. Egy szőrös kéz odanyúl,
kikapcsolja a rádiót, és az egyetlen sírás itt
már csak a fogaid közti lélegzet.
A nőkre és a lányokra gondolsz.
A férfiakra és a disznófarmjaikra gondolsz.
A hírekben láttad őket, rózsaszín orrukat,
ahogy visítanak, apró darabokban eszik
a nőket, lányokat. A nőkre gondolsz,
a szőrös kézre, a rózsaszín orra,
a lányokra, és tudni akarod,
szép vagy-e. Minden probléma ellenére,
amit okozhat, tudni akarod, szép vagy-e
itt, ma este, ebben a kisteherautóban,
a részeg folyó mellett. A szőrös kéz
úgy nyúl oda, mintha téged is
ki akarna kapcsolni, de aztán megáll
térdzokniban remegő térdeden.
Egy másodperc múlva a szélvédő
bepárásodik, és a kéz felcsúszik
a legszebb lányos részedhez.
A kéz ismét megáll egy másodpercre.
Majd meggyújt egy kis gyufát benned.
Pillanat erejéig úgy érzed,
holnap már nem fogsz
a lila hálószobádban ébredni,
nem fogsz unatkozni franciaórán
a Je voudrais aller à l’universitét
ragozva. Egy pillanatra talán nem léteznek
a lányok, nincsenek nők, akik
haza akarnak menni, ők már otthon vannak,
kérlek; érzed a hold bőrét az arcodon,
a folyam ködét, amit a hold ujja
simogat rád, nedves és forró és
borzongat, érzed a szent forróságot
és borzongást, érzed, lassabban,
lassabban, szentnek és gyönyörűnek
érzed magad, fontosnak, talán nincs is itt fiú,
nincs fiú, aki kitesz téged, és utána
rosszul érzed magad, nem, nincs fiú, aki bűzlik
a kék farmerben melletted, csak te vagy.
Tudod, hogy itt fogod hagyni ezt a helyet.
Viszketsz, belélegzed a ködöt, és azt kívánod,
bárcsak letéphetnéd, mint a vattát egy advilos
üveg tetejéről: akkor talán enyhülne.
És látnád a nőket és a lányokat, ahogy
feléd sétálnak, vállukat vonogatják
bőrdzsekijükben, és azt mondják – ők, akik
olyan menők, szépek és már otthon vannak –:
Hallottalak a rádióban a plázában. Disznók?
Ne butáskodj már! Túl sok horrorfilmet néztél.
Segíts kipakolni a kocsiból. Gyere, nézd meg,
mit hoztam neked.

 

Narratív elmélet

                 
                  „Az egész az, aminek van eleje, közepe és vége.”
                                                                             Arisztotelész

Mikor kezdődött benned a lyuk?
Tegyük fel, hogy tizennégy éves voltál
abban a kis ezüst szobában, ami
a barátod autója volt és gyorsult
a dombtető felé, a keze
a szoknyád szegélyén.
Emlékszel, évekkel korábban, amikor
az anyád kórházba ment egy hétre,
megettél egy tömb sajtot,
és nézted apádat, ahogy részegen botorkál
a virágágyások között, amelyek
nem voltak hajlandók virágozni.
Kristie hangja átszűrődött a
Minnie egeres tárcsázós telefonon,
és azt mondta, a nővére
megint elkezdte vagdosni magát. Ti ketten –
fekete szemceruza és vodka,
Gatorade, a bugyis fiókok tele
Plan B-vel és sátánista CD-kkel.
A barátod, aki a fogaidat csekkolja
a Trigo parkolójában, unt téged.
Még te is untad magadat.
A szélvédője felhólyagosodott az esőtől,
az utcai lámpákat pókszemekké változtatta.

Tizenhét évesen elmenekültél egy bőrönddel,
és arra gondoltál: Köszönöm, Arisztotelész,
itt a lyuk vége. Most pedig
azt mondom, Baszd meg, Arisztotelész!
A város még mindig a télbe süllyed
minden szeptemberben, és a következő
júniusban bújik elő. A memóriád
újra és újra megfagy és felolvad.
Minden évben visszatérsz
egy tizenkét személyes repülővel,
ami spirálban ereszkedik lefelé
egy hagyma alakú tó, egy erdő,
egy Emily Carr retrospektív kiállítás
és egy zöld hányinger körül.
Az exed azt mondja, Viszlát, jövő
karácsonykor!, te pedig becsapod
az utastér ajtaját, és leszeded
a havat a kerékről. Fújod
a füstöt a North Star bár mögött,
míg odabent apád ugyanazt
a három történetet meséli – az életed
kevésbé a várt ívet járja be, inkább olyan,
mint a gyűrűkben növekvő cédrus,
körbe, körbe.

 


Újraszületni

Néha egy férfi azért kéri meg a kezed,
mert szem előtt akarja tartani a tested.
Tizennyolc éves voltál, frissen
megkeresztelkedve, és próbáltad úgy viselni a bőrödet,
hogy vadonatújnak tűnjön. Plakátokat lobogtatva
a templom pincéjében úgy tettél, mintha te is
olyan jámbor lennél, mint az új barátaid,
akik óvoda óta ezeket a himnuszokat énekelték kánonban.
A lelki életet segítő újságokat adtak, új fordításokat,
és addig suttogták neked a halandzsát, amíg te is
libabőrös szentté nem váltál.

Néha egy férfi azért kérte meg a kezedet,
ahogy kinéztél, miközben chilit adagoltál a gyülekezetnek.
Direkt a te padsorodba ült, kiderítette
politikai nézeteidet, és azt állította,
hogy álmában fölötte lebegtél – fonatként,
kék ködből. Megbocsátja neked
ateista apádat és a társastáncot.
Néha egy férfi megkéri a kezed,
aztán elhajt egy piros motoron.
Utoljára azt hallottad, teherbe ejtett
egy recepcióst Prince Rupertben,
és árvákat tanított, hogyan kell használni
az elektromos szerszámokat. Néha úgy érzed magad,
mint egy tégla, ami elsüllyed, amikor eszedbe jut,
milyen komolyan integettél neki,
miközben ponttá zsugorodott az autópályán.
Hittél neki, amikor azt mondta, érzi
az Úr hívását, és hogy visszajön majd
egy-két év múlva. Néha úgy érzed,
mintha levedletted volna az üdvösséged –
nézed, ahogy kiszáradt a napon –, az új
bőr friss és viszket, mint egy csoda.

Borító: Szabó Imola Julianna 

Fotó: Erin Flegg
kaylaczaga.com