A program kezdete előtt a látogatók Csurkulya József cimbalomjátéka által kísérve tekinthették meg nem csupán a beválogatott műalkotásokat, hanem azokat köteteket is, melyeknek részét képezik a kiragadott illusztrációk. A szervezők bevallása szerint fontos aspektusa a kiállításnak, hogy az érdeklődők a könyvvel mint tárggyal is találkozzanak, kézbe tudják venni, fizikailag megtapasztalják, ezáltal pedig aktív határátlépést kövessenek el. Ennek a gondolatnak a fontosságát hangsúlyozta Révész Emese művészettörténész is köszöntőbeszéde elején, melynek folytatásában a kulturális transzferjelenségek ünneplését nevezte meg a tárlat alapkoncepciójaként: az Ugyanakkor, ugyanott Magyarországon elsőként kívánja feltérképezni azokat a sokszínű kapcsolódási pontokat és izgalmas elmozdulásokat, melyek az itthoni és szomszédos (gyerek)illusztráció-hagyományt jellemzik. Bár ezeknek a megismerése olykor problémás a hazai közönség szemében, a kiadványok terjesztése is sok esetben nehézkes, az illusztráció médiuma olyan nemzetközi nyelv, melyet nem kell fordítani, önmagában ütőképes kifejezőeszköz, ezt bizonyítja az itt felmutatott 20 évnyi anyag, ahogyan az a Körtánc-antológia is, mely magyar – román – szlovák művészek és írók közös törekvésének eredménye.

Hálás pillanatként élte meg a kiállítás létrejöttét Ioana Anghel, a Román Kulturális Intézet igazgatója is, aki szerint ez a kölcsönös megértésen alapuló együttműködés minden résztvevő fél számára termékeny hatásokat eredményezhet. Révészhez hasonlóan ő is kiemelte a kortárs román könyvillusztráció és könyvkiadás progresszív jellegét, a 2000 utáni generáció hangjának térnyerését, humoros és leleményes megoldásait, valamint a terjesztés átgondolt szervezeti felépítettségét. A nyitóbeszédek sorát záró Szekeres Nikoletta a tárlat kurátoraként még külön köszönetét fejezte ki a Cerkabella Könyvkiadónak, valamint a Szivárvány és Napsugár Gyerekirodalmi Lapoknak, hogy jelenlétükön túl összekötőként segítették a külföldi partnerekkel való kommunikáció gördülékenységét.

A rövid szünetet követő kerekasztal-beszélgetés kezdetén Szekeres Nikoletta bemutatta beszédpartnereit: Bak Sára és Orosz Annabella illusztrátorokat, Lovász Andrea irodalmárt, László Noémi költőt, a Szivárvány és Napsugár főszerkesztőjét és a már felszólaló Révész Emesét. Az erdélyi magyar gyerekkönyvkiadás jelenlegi helyzetével kapcsolatos kérdés indította a beszélgetést. László Noémi szerint a román könyvkiadáshoz viszonyítva az erdélyi szférában piaci szempontból kisebb előrelépés tapasztalható a kétezres évek óta, kísérletezőkedv és kivitelezés terén ugyanakkor mindkét félnél számos újítással találkozunk. Ebben a megváltozott stílusvilág térhódításában Orosz Annabella fordulópontként határozta meg a pillanatot, amikor nyugati hatásra az ezredfordulón olyan kiadványok láttak napvilágot román kiadók gondozásában, melyeket képzett grafikusok illusztráltak, s ezt a gyakorlatot lassan erdélyi társaik is alkalmazni kezdték.

Innen terelődött át a beszélgetés a Napsugár és Szivárvány korszakos jelentőségére, Bak Sára és László Noémi egyaránt hangsúlyozta, hogy bár illusztrációs stílusban a lapok tradicionálisabb vonalat képviselnek, progresszív mozgásterük sok esetben limitáltabb, a gyerekek irodalmi és vizuális nevelése mellett kiváló szakmai ugródeszkát nyújtanak illusztrátoroknak és íróknak egyaránt. Egyedülálló kiadványok pedig már amiatt is, hogy más magyar gyerekirodalmi lapokkal ellentétben havonta jelennek meg, és mivel nem szabadkereskedelemben terjednek, a szerkesztőség képes megtartani önállóságát.

Könyvillusztráció és alkalmazott művészet összeegyeztethetősége kapcsán a jelenlévők egyetértettek abban, hogy míg a kiadó stílus és művész megválasztásában, az illusztrátor eszközhasználatában, egyénisége megmutatásában és szöveg és képi hatás összeegyeztetésében rendelkezik szabad kézzel. Révész Emese itt megjegyezte, hogy akárhogyan definiáljuk az alkalmazott művészet fogalmát, stílus és esztétikai minőség terén nem szerencsés különbséget tennünk felnőtt- és gyerekirodalom között, nem szabad a lebutítás csapdájába esnünk. Ehhez ugyanakkor az is szükséges, hogy létezzenek olyan kiadók, vagy szervezetek, melyek támogatják a képben rejlő művészi játékosság kihasználását. Orosz Annabella a román közösségszervező-szellemet hozta fel idevágó példaként, számos olyan csoportosulást említve, ahol az újszerű grafikai megoldások mellett a szöveg – könyvtárgy – illusztráció összhangjának megteremtése az elsődleges cél.

A már korábban említett Körtánc-antológiáról kérdezve Lovász Andrea nehézségként a projekt adminisztratív koordinációját emelte ki: a pályázat Magyarország, Románia és Szlovákia tíz – tíz 40 év alatti írójának és illusztrátorának munkáját hozta egymással véletlenszerű párbeszédbe, az Ugyanakkor, ugyanottra is jellemző átjárhatóság jegyében. Végezetül Szekeres Nikoletta arról faggatta beszédpartnereit, hogy erdélyi magyarként mennyire vált ki bennük hiányérzetet az, hogy a magyarországi közönség kevésbé tud róluk. Míg Lovász Andrea rövid megjegyzése alapján a gyerekirodalom esetében ebben a témában csak hiányérzetről beszélhetünk, László Noémi merészen humoros kijelentésével az est búcsúgondolatát fogalmazta meg: azért erdélyi szerző, hogy az erdélyieknek írjon erdélyi történeteket, a sors meg majd 150 év múlva úgyis eldönt mindent – az meg különben sem izgatja túlságosan, hogy éppen mi zajlik Budapesten.

Fotók: Mariia Kashtanova