1942. április 20-át írunk, a Nyolcadik Kinizsi Pál Kerékpáros Lövészezredet kivezényelik a keleti frontra, előtte mulatnak egyet a katonák. A szereplők jelképekként értékelhetők, különböző rendfokozatú tisztek, azok honvédjai és a családtagok. Ahogy a való életben, van köztük aljas és rendes, ilyen meg olyan felekezetű ember. A parancsnok lánya és a német vezérezredes morfinista, a felesége József Attila-rajongó dizőz, aki a belügyminiszter unokahúgaként hazafias esteket tarthat a fronton innen és túl is. A búcsúestén a honvédfeleségek egyike várandós lesz, a másik beleszeret egy zsidó származású tisztbe. A darab története életjátszmák sorozata: megalkuvások, árulások, veszteségek, küzdelmek, és mindenkiben ott munkál a háború túlélésének kényszere.

Devich Botond díszlete egyetlen krétával vonalazott, forgatható fekete faépület, amelynek hol a külzete, hol belső tere a játéktér, horogkeresztes és magyar zászlók girlandjával díszítve. Szlávik Júlia jelmezeit is mintha elnagyoltan, krétával rajzolták volna a színészekre, darabosan mozognak bennük. A férfiakon egyenruha-féle, a nőkön hangsúlyos nemzeti viselet. Fehérre festett arcok, némelyike rózsásan, a morfinistáké sárgán fénylik. A darab szövege néhol blőd, néhol igen egyszerű, kilencven százalékában dalban elbeszélve, például a Gyűlölöm a vadvirágos rétet című Karády-dal dallamára. Enyedi Éva dramaturg keze nyomán nem vált koherensé a szövegkönyv, de Pintér Béla írói-rendezői keze alatt számomra erőteljesebb, drámaibb volt a színpadi történetmesélés. 

A miskolci teátrum társulata erős, sok kiváló karakterszínész, aki képes a szándékosan hihetetlenre beállított rövid jelenetekben is formátumosra játszani még a klisészerű figurákat is.

Gáspár Tibor joviális Felkay ezredese próbálja egyben tartani ezredét és családját is, keserűen – néha öniróniával – kommentálva az eseményeket. Dacára életösztönének és kompromisszumkészségének mindkét téren megbukik. Harsányi Attila századosa a gonosz karakter, karrierista katona, aki simán átlép másokon, nemcsak feljebb jutása érdekében. Farkas Sándor Mikó, míg Börcsök Olivér Nyiri honvéd szerepében a Don-kanyar járulékos áldozatai, két fiatal, aki fel sem fogta, olyan gyorsan veszett oda a hadvezetés ostobaságának. Rózsa Krisztián drogfüggő német vezérezredese feketeszemüveges démon, mintha Latinovits Zoltán civil ruhás nyilas figurájának paródiája lenne Fábri Zoltán Az ötödik pecsét című filmjéből, annak lightos változatát láthatjuk benne.

A darab két zsidó származású szereplője: Kovács (azelőtt Koch) hadnagy, aki meghamisította keresztlevelét, hogy magyar tiszt lehessen és a munkaszolgálatos Heinz Ármin. Bodoky Márk drámai alakítást nyújt egy olyan ember bőrében, akit elveszejt az asszimiláció vágya és a tiszti gőg, a sors fintorjaként a munkaszolgálatos, Heinz Ármin révén. Görög László Heinze kivételes színészi teljesítmény. Alig van szövege, a háttérben sertepertélve némán tűri megaláztatásait. Lopva szemléli környezetét, és első színrelépésével eljátssza, hogy Heinz talán ma fog meghalni. Néma jelenlétének szép pillanata, amikor szégyenkező-büszke mosollyal felfedi, hogy maga kutatta fel a százados keresztlevelét, mert így levelet írhatott fiának.

Kettős szerepében Czakó Julianna kiábrándult ezredeslányként rezzenően ideges, törékeny figurát teremt, egy szőke Karádyt, ám Tatjána, a partizánnő szerepe nincs kidolgozva a darabban, ott éppen csak jelenése van. Kovács Andrea hiteles a színésznői ambíciókat megélő tiszti feleség szerepében, ahogy Czvikker Lilla és Rudolf Szonja a két ifjú honvédfeleség karakterében. Mindketten másként próbálnak talpon maradni a történelem sodrásában, az egyik szívós elszántsággal, a másik kétségbeesett akarással a szerelemre.

Meghatározó Darvas Benedek zenei válogatása, a Karády-slágerek, a korabeli kuplék és a meglepően más korból hozott dallamok fontos elemei az elődásnak. Dicséretes, hogy – a remek élőzenei kíséret mellett – a színészek énektudása is meggyőző.

Talán a színre vitel külsőségei, talán a rendezői olvasat az oka, hogy a sorjázó groteszk helyzetek, a gyors jelenetsorok láncolata most nem képes a történet súlyát, fájdalmát visszaadni. Vitathatatlan, hogy Ascher Tamás keze alatt e szürreális rendezés flottul és biztosan halad az abszurd végkifejletig, amikor is a záróképben vörösruhás emberek feltűzik a világító vörös csillagot egy fenyőfácska csúcsára, a Gyévuska dallamára. Az előadás szakmailag tökéletesen kivitelezett, de aktuális üzenetet nem hordoz, csak az biztos, Karády legendája örök, és az ő hangja még ma is üzen. 

Pintér Béla - Darvas Benedek: Gyévuska

Felkay ezredes: Gáspár Tibor 
Halász százados: Harsányi Attila 
Kovács hadnagy: Bodoky Márk
Mikó honvéd: Farkas Sándor
Nyíri honvéd: Börcsök Olivér 
Heinz Ármin, munkaszolgálatos: Görög László 
Von Ziege vezérezredes: Rózsa Krisztián
Gizella, Felkay felesége: Kovács Andrea 
Zsuzsika, Felkay lánya: Czakó Julianna
Jolánka, Mikó felesége: Czvikker Lilla 
Aranka, Nyíri felesége: Rudolf Szonja
Tatjána Stohl, partizánnő: Czakó Julianna
Orosz lányok: Rudolf Szonja, Szilágyi Gabriella, Vajda Éva
Díszlettervező: Devich Botond
Jelmeztervező: Szlávik Júlia
Dramaturg: Enyedi Éva
Mozgás: Góbi Rita
Zenei vezető: Nagy Nándor
Zenei konzultáns: Rákai András
Ügyelő: Budai Réka
Súgó: Bíró Klára
Rendezőasszisztens: Fekete Zsolt
Vezényel: Bencsik Pál
Rendező: Ascher Tamás

Miskolci Nemzeti Színház előadása
Városmajori Szemle, 2024. szeptember 7. 

Fotók: Városmajori Színpad