Elsőként indokolt áttekinteni, milyen mértékben szükségszerű a változás megléte egy jazz-zenész munkásságában. Meg kell különböztetnünk a fejlődést és a változást, hiszen tudásunk gyarapítása – ebben a vonatkozásban – nagyon is elképzelhető egy adott és mára kiforrott stílus, vagy játékmód kereteinek megtartásával. Személyes tapasztalatom aktív jazz-zenészként, hogy gyakorta azok a művek és előadások érintik meg a hallgatóságot, ahol a zenészek egymás számára tudnak inspiratív zenei közeget teremteni. Az empirikus megfigyelésen túl több ismert zenész munkásságából is ki tudunk indulni. Ilyenek példának okáért a Modern Jazz Quartet (1952 és 1974, majd 1981 és 1993 között működő), igen nagy hatású formáció tagjai. Az MJQ feloszlatását – ahogy szakmai körökben nevezik a kvartettet –, Milt Jackson vibrafonos és alapító tag éppen azért kezdeményezte (anyagi okok mellett), mert úgy érezte „mozgásra és változásra” van szüksége.(1) Annak okán válik ez a jazz-zenészek szempontjából fontos kérdéssé, mert egy szólista, de akár a ritmusszekcióban szereplő zenész ismertségét és elismertségét éppen a „saját hang”, a felismerhető megszólalás tudja eredményezni ebben a műfajban. Nem véletlen tehát, hogy eltekintve néhány korszakosan kiemelkedő, de azóta elfelejtett zenésztől, jellemzően – legalábbis a műfajt ismerők számára – a felismerhető játékstílussal és hangzással rendelkezők tudnak hosszútávon is meghatározóvá válni a jazz közegében. Maga a változás bekövetkezhet úgy is – erre kitűnő példa Miles Davis, a jazz műfajt évtizedeken keresztül meghatározó trombitása és zenekarvezetője –, hogy nem a hangszeres játék változik elsősorban, hanem nagyon is tudatosan a zenei közeg újul meg időről időre (Davis esetében gyakorta a zenésztársak kicserélődése is együtt járt ezzel a folyamattal) új motivációt teremtve.(2) A kritikusok, kevés kivételtől eltekintve, Davis nagyobb stílusváltásait a legtöbb esetben negatívan ítélték meg.(3)

Kurt Rosenwinkel, a 21. század egyik meghatározó jazz-zenésze esetében, aki egyaránt generációja egyik legkiemelkedőbb gitárosa és zeneszerzője, ennek a szükségszerű változásnak a tettenérése nagyon is szembeötlő. Játéka olyan jelentős mesterek mellett formálódott, mint a dobos-zenekarvezető Paul Motian, de említendők az olyan, mára vezető jazz-zenésszé vált kortársai is, mint Chris Speed klarinétos, vagy Jim Black dobos, akikkel a Human Feel zenekarban keresték együtt a jazz korlátainak határait. Rosenwinkel az 1990-es évek végére alakította ki azt az akkor újszerű megszólalást, amely az elmúlt, közel három évtizedben igen nagy hatást gyakorolt a jazzgitárosok nemzedékeire. Mindezt bizonyítja az interneten és kiadványokban elérhető számos transzkripció és elemzés mind a kompozíciói, mind a gitárszólói tekintetében. Rosenwinkel nem állt be azon jazzgitárosok sorába, akik saját hangjuk megtalálása után évtizedekig önismétléssel nyugtatták hallgatóságuk változásra nem vágyó részét, hanem elindult egy olyan úton, amin több ismert, és a jazz szempontjából is jelentős gitáros tévedt már el.

E helyütt rövid kitérőt szükséges tenni a gitár akusztikai adottságainak bemutatására. Bár nem sokan gondolnak így a gitárra és általánosságban a pengetős hangszerekre, de igen közeli rokonságot mutatnak az ütős hangszercsaláddal, amennyiben a hangszer leghangosabb megszólalása a pengetéskor érhető el, még ha ezt számos berendezéssel is próbálják az elektronikus gitárok esetében ellensúlyozni. Ez az adottság a gitárosokat gyakorta osztja meg. Van, aki kifejezetten szereti a hangszer ezen jellemzőjét, ám sokan akadnak – így Rosenwinkel, de említhetném akár a kiváló magyar gitárost, Gadó Gábort is –, akik az úgynevezett „attack”-ot, a megszólalás intenzitását csökkentve és az ezt követő hang amplitúdóját növelve próbálnak meg kiegyensúlyozottabb hangképet elérni. Ennek vannak szép zenei megoldási, de sajnos gyakoribb az a fajta, leginkább a szintetizátorok működési elvét alapul vevő gitárhang, amely messze áll a természetes gitárhangzástól. A jazzgitározás története során éppen az újdonságra való nyitottság miatt sokan kísérleteztek ilyesfajta megoldásokkal,(4) majd kikopott ez a játékukból. John Abercrombie amerikai gitáros, több év próbálkozás után egy nyilatkozatában egyenesen a cigarettához hasonlította a gitár-szintetizátorok használatát, amennyiben mindkettő „káros az egészségre”. Később ő inkább a pengető használatát mellőzte, ami bár limitációt idéz elő a játék sebességében, de kétségtelenül nem veszik el ennek hatására a gitár eredeti hangja. Rosenwinkel nem egy műszaki megoldással kísérletezett már (kompresszorok használata, különböző polifonikus oktávgenerátorok), és gyaníthatón fog is a jövőben annak érdekében, hogy elérje az általa kívánt, billentyűket idéző hangzást (maga is kiváló zongorista, amit nem csupán egyes felvételeken, de például a Next Step Band turnéján is bizonyít).

Mindezeken túl a praktikum is erős befolyásoló tényező lehet egy olyan, a világ számos pontján fellépő zenész esetében, mint Rosenwinkel. Az elektromos gitár erősítésének módja az 1960-as évek végére kiforrott, amit az elmúlt két évtizedben a digitális effektek minőségének és lehetőségeinek robbanásszerű fejlődése követett (különösen az visszhangok és az atmoszférát biztosító hangzások esetében). Elvben tehát adott a lehetőség, hogy egy igényes gitáros tökéletesen szólaljon meg a színpadon, ám mivel fizikai képtelenség a nagy és nehéz erősítőkkel, valamint pedálboardokkal utazni – nincs egyelőre ennél szerencsésebb elnevezése az effektek szállítására kifejlesztett tartó alkalmatosságoknak –, így többek között Rosenwinkel is az úgynevezett „modellező” technikát választják. Ez egyértelműen kompromisszumos megoldás, de előre kiszámítható megszólalást biztosít, szemben az egyes fellépőhelyek által biztosított néha jobb, helyenként pedig silányabb technikai feltételekkel.

Nem ezek azonban kizárólag azok a szempontok, amelyek a Berlinben élő amerikai gitárost döntésiben befolyásolják. 2016-ban alapította meg saját kiadóját, a Heartcore Records-ot,(5) ahol tulajdonosi minőségében az ízlés diktálta zenei megoldások mellett nyilvánvalóan gazdasági szempontokat is szükséges figyelembe vennie. Bármi is irányítsa játékában, és lemezei hangvételének kialakításában, az bizonyos, hogy az a markáns hang, amit az évezred elejére megtalált, erősen átalakult, nagyjából 2012-es évet követően. Ezen a ponton visszautalnék arra a korábbi megállapításra, miszerint Miles Davis (és más előadók) esetében a kritika gyakran fogadta fanyalogva vagy épp erős fenntartással azon újabb korszakait, amelyekről ma már tudható: korszakalkotóak voltak. Ami Rosenwinkelt illeti, eltelt már annyi idő, hogy egyfajta rálátással rendelkezzünk az elmúlt közel húsz év alkotói termésére, és ez alapján talán nem túlzás azt állítani, hogy nála nem arról van szó, hogy korát megelőzve, a kritikusok, illetve a hallgatóság nem értették volna meg az új utakat, amelyeket bejár. Ez egy véleménycikk, így megengedhető, hogy azt állítsam, az újabb alkotások nem érik el annak az időszaknak a színvonalát (sem hangzásbeli értékeit), amelyeket épp a címben szereplő, The Next Step című lemez nyitott meg.(6) Számomra a már említett Human Feel zenekar 2019-es, BMC-beli fellépése azért is felejthetetlen, mert Rosenwinkel az összes általam nagyra tartott értékét megcsillogtatta azon az estén. Olyanokat, amelyeket évek óta nem hallhatott tőle a közönség.

Nem meglepő tehát, ha különösen is nagy érdeklődéssel várom a Next Step Band októberi fellépést a Magyar Zene Házában. Az eredeti zenekar ritmusszekciójának tagjai, Ben Street bőgős és Jeff Ballard dobos, a Mark Turner szaxofonost helyettesítő Ben Wendel, a Zene Házának kitűnő technikai adottságai, végezetül a korszak izgalmas Rosenwinkel kompozíciói mind partnerek lehetnek abban,(7) hogy a zenekarvezető tudásának legjavát hallhassuk majd a koncerten.

1Gonda János: Jazzvilág. (Budapest, Rózsavölgyi és Társa, 2004). 120.

2Bob Blumenthal: Jazz. An Introduction to the History and Legends Behind America’s Music. (London:

Harper Collins Publisher, 2007). 174–175.

3Lásd például: Quincy Troupe (szerk.): Miles. The Autobiography. New York: A Touchstone Book. 1989: 311.

4Lásd például John Abercrombie, Pat Metheny vagy Gilad Hekselman egyes korszakait, felvételeit.

5A Heartcore, Rosenwinkel egy korábban megjelent albumának címe volt, Kurt Rosenwinkel: Heartcore. Verve Records, 0731458977629, 2003.

6Kurt Rosenwinkel: The Next Step. Verve Records, 314 549 162-2, 2001. A Jazz Times szaklap az évtized legjobb jazz-albumának nevezte.

7Rosenwinkel több, a 2000-es évek első évtizedében készült lemezét sorolják a kritikusok a 21. századi jazz meghatározó kiadványai közé (Rosenwinkel: Heartcore, Kurt Rosenwinkel: The Remedy – Live at The Village Vanguard. ArtistShare, AS00772008, 2008).