Nálunk még mindig sokan idegenkednek a kortárs művészetektől, legyen szó képzőművészetről vagy zenéről. Ez a fajta elutasítás több évtizedes izoláltságunkra vezethető vissza. Az Európai Iskola hároméves periódusától eltekintve a 20. században szinte folyamatosan lemaradásban voltunk a legfrissebb művészeti trendektől. A rendszerváltást követően a művészeti oktatás, nevelés hiányosságai miatt továbbra is csak egy szűk kör lett fogékony a kortárs művészetek legújabb tendenciáira. Ezért is fontos és dicséretes a Makláry Galéria vállalkozása, melynek célja, hogy a gyerekekhez közel hozza a kortárs művészetet. Bízva abban, hogy ha sikerül a még előítéletektől mentesen gondolkozó, az új iránt nyitott gyerekekben felkelteni az érdeklődést, akkor felnőttkorban is nagyobb kíváncsisággal és érdeklődéssel fogadják majd be a kortárs alkotásokat.

Reigl Judit személye különösen alkalmas arra, hogy életével és pályájával is példaképül szolgálhasson a gyerekeknek. Olyan ember és művész volt, aki mindig a szabadságra törekedett. Azért is hagyta el 1950-ben Magyarországot, hogy szabadon dolgozhasson, alkothasson. De új hazájában, Franciaországban sem alkudott meg soha, ha a művészi szabadsága volt a tét. Lemond André Breton, a szürrealisták pápájának sikerrel és anyagi biztonsággal kecsegető támogatásáról, hogy saját művészi útját járhassa. A hatvanas évek második felében az absztrakt művészet fénykorában, mit sem törődve a divattal, a közízléssel, a galériák, műgyűjtők, múzeumi kurátorok elvárásaival, visszatért a lenézett figuralitáshoz, kivívva ezzel a meg nem értést és közönyt. Soha nem alkudott meg, mindig a maga útját járta, és közben hitt a maga igazában. Kedvenc költője, József Attila mottója kísérte életében: „Aki dudás akar lenni,/ Pokolra kell annak menni./ Ott kell annak megtanulni,/ Hogyan kell a dudát fújni.”

A kötet nagy érdeme, hogy nem hagyatkozik pusztán az életrajzi mozzanatok elbeszélésére, hanem Reigl Judit műveinek keletkezési körülményeibe, az alkotás folyamatába, műhelytitkaiba is beavatja az olvasókat. Így érthetővé válnak olyan, különben nehezen megfejhető absztrakt alkotások, mint a Robbanás, a Dominancia központ, a Guano, vagy a Folyamat sorozatok képei. Szintén a művek megismerését, megértését segíti, hogy Szepessy Zsófia beépítette az illusztrációiba Reigl Judit képeit, így a fotókon keresztül az olvasók az eredeti művek valósághű kicsinyített másolataival találkozhatnak a könyv lapjain.

A szöveg megfogalmazása viszont néhol pontatlan és homályos. Az „Amikor elvégezte az általános iskolát, édesanyja új társat talált.” mondattal nemcsak az a gond, hogy elsőre könnyen félreértelmezhető, de egy tárgyi tévedést is tartalmaz. A két világháború között nem létezett a mai értelemben vett általános iskola, Reigl Judi a négy elemi után gimnáziumban folytatta tanulmányait. Tehát nem tizennégy, hanem csak tízéves, mikor édesanyja újra férjhez megy, és nevelőapjától megkapja élete első festékkészletét. A megfogalmazás logikátlansága miatt kellő háttértudás nélkül nehezen érthető az a rész is, amely a festőművész Csontváry műveivel való megismerkedését tárgyalja. Reigl Judit társaihoz hasonlóan csak a háború után találkozhatott Csontváry alkotásaival, miután Gerlóczy Gedeon, a festmények megmentője a Képzőművészeti Főiskola tanára lett. De köztudott, hogy nemcsak a hallgatókat, hanem a tanárokat is megosztották Csontváry munkái. Bernáth Aurél legszívesebben leszedette volna a képeket a főiskola falairól, míg a Moszkvából hazatért Ék Sándor olyannyira lelkesedett az alkotásokért, hogy a kommunista párt egyik budai irodájában kiállítást is szervezett belőlük.

Az sem teljesen világos, hogy milyen életkorú gyerekolvasók számára készült a kötet. A szöveg megfogalmazásának nyelvi egyszerűségéből, az illusztrációk szöveget kiegészítő, azt értelmező realisztikus ábrázolásmódjából kiindulva a 6-10 éves kisiskolás korosztályt célozta meg a Galéria, ám néhol olyan fogalmakat hagy megmagyarázatlanul (automatikus írás, ellentétes bázisú festékek, apokaliptikus, figurális művészet), amelyek magasabb szintű művészeti tudást feltételeznek. A függelékben található fontos absztrakt alkotókat felsorakozató arcképcsarnokban is számos olyan nevet találunk, amelyek még az átlagos műveltséggel rendelkező felnőttek számára is ismeretlenül csengenek: Clifford Still, Franz Kline, Robert Motherwell, Georges Matthieu, Joan Mitchell. De nagyobb probléma, hogy az itt szereplő művészek többségéről nem világos, miért pont ők kerültek beválogatásra. Talán szerencsésebb lett volna a kötetben szereplő képzőművészek arcképeit kigyűjteni, és a gyerekolvasók feladata lehetett volna a szövegből visszakeresve meghatározni Reigl Judittal való kapcsolatukat. Ugyanígy a kötet végén található feladatok is lehettek volna izgalmasabbak. Igaz, nálunk még kevés a gyerekeknek szóló múzeumpedagógiai kiadvány, de a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum kiállításokhoz kapcsolódó,  gyerekeknek szóló segédanyagai már szakmai szempontból elérik a nyugati múzeumok ilyen típusú dokumentumainak színvonalát. A sorozat folytatásához nagy segítséget nyújthatna egy képzett múzeumpedagógus bevonása, aki ötleteivel, hozzáértésével segíthetné a munkát.

Apróbb hibái ellenére is dicsérendő és hiánypótló kezdeményezés a Makláry Galéria kortárs alkotókat bemutató sorozatának első, Reigl Juditról szóló darabja, amely remélhetőleg a jövőben sikeres és értékes gyerekkönyv-sorozattá növi ki majd magát.

Reigl Judit - Egy szabad művész valóra vált álma
Fodor Marcsi szövegeinek felhasználásával a szöveget gondozta: Both Gabi
Illusztrálta: Szepessy Zsófia
Kálmán Makláry Fine Arts Galéria, Budapest, 2023