A juhászi lírát „a galaxisoktól kezdve a legapróbb élőlények, létezők részletező leírása, megjelenítése” jellemzi.[1],[2] Nem egyszerűen arról van szó, hogy a valóság egészen eltérő szféráiban megtalálható dolgok tűnnek fel Juhász verseiben. Valójában a dolgok gyűjtésének és felsorolásának egy sajátos módját figyelhetjük meg az életműben. Ebben az esszében megpróbáljuk feltárni a juhászi felsorolások ontológiai tétjét, és megvizsgáljuk, hogy miként tűnik fel a dolgok litániája A dolgok madárvonulása című költeményben. A „természet és a mindenség lajtstromozása, katalogizálása” valóban áthatja az életművet.[3] Kerber Balázs a juhászi katalógusban mint irodalmi formában egy „enciklopédikus poétika megteremtésének lehetőségét” látja.[4] Az ontográfia filozófiai műfaja túlmutat a költői képzettársításokon, és nem is teljesen szabad asszociációról van szó. Sőt a felsorolt dolgok és elemek között is hatalmas különbségek figyelhetőek meg, hiszen feltűnnek nagy szerkezetek és a leghétköznapibb dolgok is. Gyakran mintha a köztük lévő sajátos viszonyrendszer vagy összekapcsolás feltárása hajtaná ezeket a litániákat.

A dolgok litániájaként tűnnek fel a különböző objektumok, dolgok és anyagok a költeményekben. Azonban az ontográfia által is leírható költői univerzumban a „különböző elemek összekapcsolhatósága” az anyag szintjén, más szóval a „materiális örömön keresztül” tűnik fel.[5] Tehát a Jane Bennett-i vitális materializmus aspektusáról nem elkülöníthető a juhász féle katalógus forma, a dolgok különös litániája. Fontos itt pontosítani a sajátos új materializmus, valamint a felsorolások, katalógusok és litániák kapcsolatát. A plaszticitás értelmében sem érdemes e két technikát szorosan elválasztani a juhászi életműben. A vitális materializmus vagy a vibráló materialitás koncepciójának részét képezi a legkülönfélébb dolgok egymás mellé állítása a litániákban. Nem egyszerű, pusztán racionális enciklopédikus vagy antropocentrikus szempontok szerinti elrendezésről van szó, hanem a különböző dolgok és létezők sajátos viszonyba kerülnek egymással. A dolgok találkozásának és összekapcsolódásának materiális extázisát mutatják fel a juhászi litániák.

Lovász Ádám A gyújtás litániái című tanulmányában összekapcsolja Juhász lírai vízióját Bruno Latour filozófiájával. A dolgok felsorolását és gyűjtését a sokféleség mámorával azonosítja Lovász.[6] A juhászi dolog-halmozás egy módosult tudatállapottal, egy megrészegüléssel a valóságba való beleszédüléssel jár együtt. Nem a racionális, tiszta tudományos megismerés vagy az egyszerű rögzítés a célja a juhászi litániának, amelyet különböző taxonómiák, képzettársítások és különös listák alkotnak. A dolgok felsorolása olyan „érzéki láncnak” tekinthető, amely a megfigyelő emberre is kihat.[7] Valóban van enciklopedikusság ezekben a listákban, de az kiegészül a materialitás vitalitásával, valamint a materialitás extázisával. Sőt a felsorolások és a társítások gyakran kikezdik az emberi képzelőerő határait, hiszen „a leggroteszkebb, legtragikusabb, legszörnyűbb képzeteket vegyítik.”[8] Kerber is felfigyel a Lovász által deklarált módosult tudatállapotra, amelyet a juhászi litániák megkövetelnek: „a messzi területek, szellemi régiók közti logikai-intellektuális kapcsolatok” kiegészülnek „emberi reakciókkal”, valamint „az elme és a test spontán eksztatikus mozzanatain keresztül” keletkező hirtelen élményekkel. [9]

A Juhászra oly jellemző perspektívaváltások a katalógusokban is feltűnnek. Egyszerre képes a ködösítésen keresztül a dolgok feltárhatatlanságra utalni, miközben hihetetlen precizitás is jellemzi ezeket a listákat. A dolgok litániája kapcsán mindez egy sajátos váltakozás a dolgok egy-egy alkotóeleme vagy részlete, a teljes objektum, valamint a dolog elhelyezése és felmutatása egy kitágított, már-már kozmikus perspektívában.

Álláspontunk szerint megállja helyét Lovász diagnózisa a két szerző kapcsán. Valóban erőteljes ontológiai kapcsolat állapítható meg Latour cselekvőhálózat elmélete és a juhászi dolgok litániája között. Lovász nézetében „a két szerző egymástól függetlenül egy elemien fontos tudományos módszertanra ismert rá.”[10] Mindkét szerző a valóság addig megszokottan elválasztott társadalmi és kulturális szféráinak összekapcsolására és egymásba folyatására törekedett. Kerber szerint Juhász ontológiai téttel alkalmazza a listázás és a katalogizálás módszerét, hiszen „a Juhász féle poétika nemcsak a vers, de a művészet mibenlétét is az összefoglalásban, a vakmerő asszociációkban látja.”[11] A valóság feltárása kapcsán Lovász nézetében Juhász és Latour nézete közel azonos. A valóság mérhetetlen gazdagságára és tobzódó heterogenitására irányítja figyelmünket Juhász, amelynek filozófiai tétje van. Ahogy Lovász is rámutat: „Juhász a szépírásnál is többet nyúlt számunkra”, hiszen lírájában egy sajátos „valóságmegismerési módszer tűnik fel”.[12] Az ontográfia módszere már egészen korán feltűnt az életművében.

De röviden tárjuk fel a latour-i módszer sajátosságait. Latour filozófiája egy elköteleződés a valóság antropocentrikusan behatárolhatatlan változékonysága mellett. Lovász az életmű kapcsán három fő fogalmat emel ki Juhász tanulmányában, ezek a cselekvés, az aktáns valamint a hibriditás.[13] Juhásznál a dolgok szürreális felsorolása és egymás mellé állítása arra mutat rá, hogy a valóságban komplex, nem-leegyszerűsíthető és antropomorfizálható viszonyok vannak. Lovász egyenesen odáig merészkedik, hogy megállapítja, a „latouri cselekvőhálózat elmélet visszajuttat minket az animizmushoz.”[14] Az élet és élettelen megszokott binaritását és ellentétét valóban minimum elbizonytalanítja, de több ponton fel is oldja a juhászi inorganikus vitalizmus, amelyben a „halott, közömbös, rideg természet helyett erőkkel, hatóképességekkel és egymással keveredő tisztátalan viszonyokkal teli egészként tárul elénk a természet.” [15] Sőt a posztantropocentrizmus, sőt poszthumanista juhászi költészetben és vitalista materializmusban nem is megismerhető vagy feltárható minden viszony. A valóság enigmatikusságát feltárhatatlansága biztosítja. Ez a visszahúzódás, rejtjeleződés vagy titkosítás két részlegesen elkülönülő módon is áthatja az életművet. Egyfelől a különálló dolgokra a spekulatív realizmus értelmében jellemző lesz egy sajátos visszahúzódás, amely valójában minden dolog szubsztenciáján alkotja. Minden dolognak van egy, csak arra az adott dologra jellemző visszahúzódása. Ez az objektumorientált ontológiai aspektusa a juhászi lírának. De emellett megfigyelhető egy a komplex természetkulturális viszonyok felismerésére való törekvés. A valóságban lévő barokkaotikus összekapcsolódások nehezen feltárható viszonyrendszereket eredményeznek. Olyan komplex a minket körülvevő világ, hogy nem tudjuk feltárni ezt az inhumán összetettséget.

Juhász líráját egy ontográfiai szemléletmód jellemzi, amely egy lapos ontológiaként jelenik meg, azaz a „hierarchikus társadalom vertikalitásaira való reflexióként.”[16] Lovász elemzésében A tékozló ország című eposz alapján vizsgálja a valóság szokatlan dolgainak és furcsa kapcsolódásainak fókuszba helyezésének lírai technikáját, amely során a felkelők mélytengeri lényekként tűnnek fel. Itt is egy antropocén vagy geológiai perpspektíva tűnik fel, amely során a történeti elem háttérbe szorul a mélytengerrel szemben, amely egy inhumán lágyságként és plasztikus extrotemporalitásként tűnik fel. Lovász szerint az ontográfiai módszertan megköveteli, hogy az elbeszélő figyelmessé váljon „a ködök, meghatározhatatlan mélységek bonyolult szerkezetére.”[17] Kell egy sajátos ráhangolódás, a megszokott antropocentrikus perspektívánk áthangolása ahhoz, hogy felfedezzük a természetkulturális viszonyok különös elrendeződéseit. A tenyészet, a bőség áthatja A tékozló országot is, hiszen „a juhászi litánia középpontjában (...) a sokaságélmény áll.”[18] A megszokott történeti antropocentrikus perspektívát dehumanizálja és inorganikus mélységekbe löki Juhászt, hiszen műveiben még meghatározható, konkrét történelmi események kapcsán is idegen, tobzódó világok tárulnak fel. Pár sort elég olvasnunk Juhász műveiből ahhoz, hogy „az emberi történetiségen kívül találjuk magunkat.”[19] A dolgok litániája, a valóság heterogenitásához való könyörgés biztosítja azt a módosult tudatállapotot, amely lehetővé teszi, hogy megnyíljunk a meghatározhatatlan mélységek irányába. A nem- vagy több-mint emberivel való közvetlen találkozás extatikus élmény. A dolgok litániájában van helye az enigmatikusságnak, a meghatározhatatlannak. Juhász sohasem korlátozta lírai kíváncsiságát a határozott körvonalakkal rendelkező struktúrák felé vagy a szabályosan meghatározott fogalmak és dolgok irányába. Ahogy Latournál is, úgy Juhásznál is „mindegyik aktáns, mindegyik szereplő jelentőséggel bír.” [20] Ebben a lapos ontológiában „a litánia mindegyik szereplőhöz szóló fohász”, hiszen „Juhász litániája az ismert, szinte banális létezők mellett a homályban leledző, megismerhetetlen formátlanság-nyalábokhoz is szól.”[21] A valóság mélyrétegeire irányítja a figyelmet a juhászi líra. Lovász kiemeli, hogy A tékozló ország felsorolásainak némely elemét túlzó absztrakción vagy antropomorfizáción keresztül akár geometriai alakzatnak is tarthatnánk. Azonban a dolgok litániáját jobban meg tudjuk közelíteni, ha radikálisan megnyílunk a dolgok titokzatosságának. A mélység itt nem csupán a tengert vagy az óceán rejtett vízrétegeit jelenti, hanem a dolgokban meghúzódó belső feltárhatatlanságot is. Így a mélytengeri alámerülés művészeti aktusa ontologizálva van, és nem csupán a víz mélyrétegeinek és ismeretlen vidékeinek feltérképezésének esztétikai eszköze.

Lovász szerint Juhász él az elhomályosítás technikájával, amelyen keresztül folyamatosan utal erre a feltárhatatlanságra. A leírás szelektív elhomályosítása így része a dolgok litániájának. Hol konkrétabb, hol teljesen megragadhatatlan elvont, elhomályosult dolgok tűnnek fel a Juhász-listákban. A túlságosan konkrét utalásokkal Juhász redukálná és rövidre zárná a dolgok enigmatikusságát. Kerber is kiemeli, hogy eltérő atmoszférájú képeket társít Juhász, amelynek része a feltárhatatlanság és megismerhetetlenség felmutatása is.[22] A listáknak része a feltárhatatlan, az ábrázolhatatlan. Lovász nézetében még a lehetetlent is meg kell kísérelni megjeleníteni. A megjeleníthetetlenség így nem elvesz a juhászi dolgok litániájának ontológiai érvényéből, hanem valójában a valóság realista mágiáját és gazdagságát ragadja meg. Így a feltárhatatlan láttatása a juhászi ontográfiai módszer finomonodásának tekinthető. A ködös és bizonytalan valóságszinteket „a legváltozatosabb asszociációk képletén” keresztül közelíti meg Juhász.[23] Juhász így utal a hálózatok feltárhatatlanságára, a hozzáférhetetlen és rejtélyes elemekre, valamint a dolgok eredendő enigmatikusságára. Persze a komplex természetkulturális listák „rejtélyes hatóképességű ágenseket”, valamint „háttérben meghúzódó erőket” is tartalmaznak.[24] Juhász ontográfiáját felfoghatatlan kauzalitások és enigmatikus hatóképességek jellemzik. A dolgok litániája kapcsán a közelítés és távolítás, valamint a poszthumán perspektíva mellett még egy drámai váltás vagy perspektivikus dinamizmus jellemzi ezt a lírát: ez pedig az erőteljes helyzet és pozíció váltások, amely során „a hétköznapiból pillanatok alatt a rendkívüliségben találhatjuk önmagunkat.” [25]

A dolgok visszahúzódására való fókusz azt is jelenti, hogy a különböző jelenségek és dolgok eredetére és származására nem mindig kapunk teljes magyarázatot. Juhász posztantropocentrikus litániájának szerves része, hogy „kiszorítja a dolgok összefüggésének fogalmait,” amely fogalmak és teoretikus kiindulópontok „a világ tudati birtoklásának” ugyanúgy eszközei, mint a dolgok nevei.[26] A dolgok litániája tehát fohász, imádság és könyörgés a természetkulturális dolgok vad sokrétűségéhez, amelyhez egy módosult, megváltozott tudatállapot kell, amely hátat fordít a világ tudati birtoklásának. Lovász szerint a különféle dolgok felsorolása nem más, mint „a valósághoz intézett könyörgés.” [27]

Az objektumorientált lírának lenyűgöző alkotása A dolgok madárvonulása. A műben egyszerre jelenik meg a dolgok elkülönülése és különös átmenete vagy feloldódása a tenyészetben. Már a vers indítósora is utal erre a paradox keletkezés és pusztulás állapotra. De nem arról van szó, hogy ez valamilyen kivételes apokaliptikus állapot lenne, vagy valamilyen a valóság törvényeit felfüggesztő krízis, sokkal inkább a valóság mindig furcsa és letaglózó Juhász műveiben. Bár a költemény első két sora értelmezhető valamilyen furcsa állapot rögzítéseként, valamilyen változás előszeleként, de valójában nem erről van szó. Mikor deklarálja Juhász, hogy „Halál-virradatban / elszállnak a dolgok/, akkor arra céloz, hogy a dolgok megmozdulnak átalakulnak formálódnak. Tehát valahogy felmutatják azt a belső lágyságot és végtelen plasztikusságot, amelyre már jelen esszé több pontján is utaltunk. Azonban ezek az objektumok mégis megőrzik elkülönültségüket, szeparációjukat, elválasztottságukat.

Mindeközben a halál-virradat furcsás megtört fénye más árnyalatban és megtört fényviszonyok közepette felszínre hozza ezt a kettősséget: a dolgok átmenetben, pusztulásban, változásban vannak, de mégis dolgok maradnak. Részlegesen elkülönült test-tárgyak vagy tárgy-testek, amelyeket mégis külön-külön is érdemes megvizsgálnunk. A leghétköznapibb dolgokat keveri össze különös furcsa és szokatlan objektumokkal, valamint furcsa közelítésekkel és a dolgok közötti leendéseket és átmeneteket hangsúlyozó perspektíva váltásokkal Juhász.

A vers első szakasza egy óriási felsorolás, a dolgok viszonylag rendezett áradása: „szék, asztal, kerítés, kályha, ágy, söprű, fölmosóvödör, fölmosórongy, / sikálókefe, kés, villa, tányér, mosóteknő, moslékosvödör". Egy szoba, egy konyha, néhány koszos edény, megannyi eszköz, egy élet tárgyi nyomai. De érdekes módon hiányzik az ember. Ez a poszthumanisztikus, objektumorientált jelleg több művében is előkerül. Nem arról van szó, hogy a tárgyi kultúrából és a különböző dolgokból egy teljesen megragadható szokást vagy viselkedésmódot kívánna felépíteni a költő. Sőt nem is a hiányával utal az emberre. Arról van szó, hogy a valóságot milyen sok nem-emberi dolog és objektum hozza létre. Azt tárja fel a művész, hogy milyen különös és furcsa a leghétköznapibb vagy a legmindennapibb dolog is.

Ez az objektumlitánia pedig exponálja ezt a különös furcsaságot éppen azzal, hogy látszólag össze-vissza sorolja fel a szobában és a konyhában található különböző dolgokat. Részben rezonálnak egymásra az objektumok és a dolgok, de közben el is zárkóznak és vissza is húzódnak egymás elől. Ez a furcsa lírai litánia a dolgok feltárhatatlanságát és a különböző objektumok visszahúzódó szubsztancialitását fedi fel. Míg a kés, villa, tányér hármasság relatíve megszokott módon működik a versben addig a sikálókefe és a kés egymás mellé kerülése már megtöri az objektumok hétköznapiságát és mindennapi felhasználásukra-fókuszáló olvasatát. A sikálókeféről kosz, mocsok, undorító dolgok jutnak eszünkbe: maradékok, zsírfoltok, húscafatok, túl zsíros és megrághatatlan falatok, köpésnyomok. De a kés éppen az étel felszeleteléséhez és a civilizált étkezéshez szolgál. Itt a maradék és a mocsok, az abjekt kerül közel hozzánk ezen a szokatlan társításon keresztül. Azonban a kés is könnyen lehet, hogy használt és éppen mocskossága miatt kerül oda a súroló és sikálókefe mellé. A dolgok elemi erővel mutatják meg magukat ebben a lírai litániában.

A felsorolás egyre gépiesebbé és egyre dekonstruktívabbá válik. Azonban nem arról van szó, hogy valamilyen nyelvi játékként szétszerelné a dolgokat. Juhász sokkal inkább azt tárja fel, hogy minden dolog vagy objektum nem megszokott részleteket és aspektusokat is tartogat, olyan jegyeket, amelyek visszahúzódnak mindennapi kíváncsiságunk elől. Míg egy „tésztaszűrő, teáskanna, lavór, gyufásdoboz,” vagy egy „kapa, ásó, tű, gereblye” gyakran feltűnik előttünk és megszokott konyhai vagy kerti eszközök közé soroljuk, addig a „kuglófsütő-bádoghernyórózsa”, az „ezüst kráterkalap-gyűszű”, vagy a „zománctányér üveg-emlője” már szokatlan objektum-részletnek tekinthető. Nem is beszélve az olyan elképesztő szóösszetételű komplex objektum részletekről, mint a „a fehér-porcelán kézi köpőcsésze: lepke szájcsigaház-szakállú / pödörnyelves nikkelkalappal”. Itt a dolgok geológiai rétegekké, földkéreggé, pulzáló és dinamikus magmává és részlegesen-antropomorfizált testi kiterjedéssé változnak. Azonban értelmezhetőek ezek az összetett kép-szerkezetek úgy, mint a különösebb, szokatlanabb objektumból feltörő feltörhetetlen vagy enigmatikus jegy, amely kikezdi értelmezési kereteinket. Nem tudunk teljesen közel férkőzni a gyűszűség belső rejtelmeihez, sem a zománctányérság tárgyi lényegéhez, ehelyett csupán a gyűszű ezüstös, csillogó kráterkalap-szerűségének vízióját pillanthatjuk meg, egy olyan víziót, amelyet miközben egy teljesen mindennapi kicsiny dolog ébreszti, mégis letaglózó és fenséges.

Egy kettős viszonyulás figyelhető meg a különböző dolgok kapcsán A dolgok madárvonulása című versben. Az lírai litániák szokatlan dolgokat kever össze vagy hoz közel, akár csak azért, hogy minden emberi jelenléttől függetlenül rögzítse és felsorolja. Ez a felsorolás már önmagában is az objektumorientált ontológia értelmében ontológiai téttel bír. A másik stratégia inkább a dolgok vitális belső rejtett pulzáló vibrálását és vitális materialitását mutatja meg. Ekkor egy szokatlanabb vagy furcsább, de mégis teljesen mindennapi dolog egy bizonyos jegyét tárja fel különös metaforákon, szókapcsolatokon vagy költői képeken keresztül.

A vers középső szakasza egyre inkább elhagyja a szoba és a konyha belső világát, és az udvar felé veszi az irányt. Itt a természeti létezőket és a kertben megfigyelhető természeti és tárgyi kulturális világot egyaránt egyre inkább a vitális materializmus fogja jellemezni az OOO relatív elkülönült dolog-fogalmával szemben. A kerti életvilágos és természeti idillt leíró vitalista sorok átgyűrűznek a vers középső szakaszának objektumaira is.

A vers következő szakaszában tovább folytatódik, sőt talán még fokozódik a felsorolás, azonban néhány visszatérő elemet rögzíthetünk, amelyek látszólag szervezik és struktúrálják az objektumlitániát. Az egész versben folyamatosan váltakoznak a használati eszközök, az épületrészletek, a természeti létezők: izgalmasan és kaotikusan villódznak a különböző objektumok, miközben a műben egy különös közelítés és távolodás játszódik le a szobáktól és a háztól, majd vissza a ház és az ablak és a függöny apró részletéig.

Azonban felfedezhető néhány erőteljes jegy, amelyre ehelyütt érdemes utalnunk: az egyik a különböző dobozok és ládák feltűnése, amelyet az OOO értelmében értelmezhetünk a valóságban szereplő különböző dolgok ismeretlen mélyrétegeit felismerő vagy felfedező juhászi lírai vízióként. A különböző dobozok, kisebb ládák és kosarak, tárolók a költeményben és a juhászi anyag és dolog fogalom kapcsán ontológiai téttel bírnak. A különböző csatos-üvegek, dobozok, kosarak mind az elfedés és a belső visszahúzódást mutatják fel. A „csatos-üveg, ruháskosár, batyu-kosár, krumpliskosár” sor is erőteljesen illeszkedik a korábbi versszakaszt uraló rejtettség-szerkezetű doboz-struktúrákhoz.

A másik, az inorganikus vitalizmus szempontjából elkerülhetetlen jellegzetesség a halál és a megsemmisülés feltűnése. Izgalmas, hogy ezek a halál-dolgok vagy halál-objektumok szintén az inorganikusból, a materialitásból lépnek elő: a szénből, földből, koromból, hamuból merül fel a halál különböző dolgainak különös víziói: „szeneslapát, hamulapát, halott-ágy, koporsó-állvány, gyertya.” Érdemes az inorganikus vitalizmus, valamint a juhászi dolog vagy tárgyi líra felől is részletesebben megvizsgálnunk ezt a különös sort. A szén és a hamu a test elégetését vagy felbomlását juttatja eszünkbe, azonban itt a halálra utaló különböző dolgok feltűnését előzi meg. A különböző halál-tárgyak a porózus, széteső, bizonytalan hamuból, valamint a fekete és kemény szénből generálódnak. Az emberi szubjektum halálát és a gyászfolyamatot kísérő tárgyi kultúrát Juhász összekapcsolja a bolygó materiális szerkezetével, valamint az élet egyik alkotóelemével, valamint a test elégetését követő maradvánnyal. A materialitás megelőlegezi és követi az életet, de attól elkülöníthetetlen. Nem csupán az élet, mint idealizáció vagy az anyagiságtól teljesen elválasztható elv nem tűnik fel Juhász verseiben, hanem a materialitás vitalizmusa még az életre sem korlátozható. A tenyészet, az alakulás, a formálódás, a leendés és a deterritorializáció az élő és az élettelen anyagot egyaránt átjárja.

A szént és a hamut megidéző objektumokat a konkrétabb halál-tárgyak és a gyászhoz kapcsolódó dolgok feltűnése követi. A halott-tárgy, a koporsó-állvány felemeli, középpontba állítja a halált. Juhász inorganikus vitalizmusának fontos eleme a megszűnés, az élet végességének és az emberi test felbomlásának bemutatása. Erőteljes lírai vízióban felékesíti, kiemeli, már-már kiállítja a meghalást, az élet végét. Az egész életművet átható olyan központi jeggyel van itt dolgunk, amelyet már a halálról szóló fejezetben is elemeztünk. A halott-ágy, és a koporsó-állvány nem csupán dolgokként vagy objektumokként tűnnek itt fel: hanem kiemelik és középpontba állítják a halottat. Az inorganikus vitalizmus azonban nem csak a hiányzó holttest kapcsán központi jellegzetesség, hanem a dolgokat, a különböző objektumokat és a juhászi leendéseket is átható központi jegy.

A vers következő szakasza is visszakanyarodik a már korábban elemzett rejtettséget-előtérbe állító doboz-tematikához. Azonban a keletkezés, a szexualitás, és a gyermeknemzés témái is furcsán rácsavarodnak a különböző dolgokra és objektumokra. A versben a születés, a halál elválaszthatatlan a különböző dolgoktól: „törpe ágy-kredenc és abban fölgöngyölt óvszer, zománcbili, / göngyöleg-koszorús szűzlap hártyagumi gyerek-titok”. Az alantas, a fenséges, a titokzatos és a leghétköznapibb rétegei rakódnak egymásra és keverednek össze a juhászi litániában. A valóság komplexitását és kibogozhatatlanságát állítja középpontba a költemény. A titkosítás, a titokzatosság megjelenik a mesterséges eszközök és a természeti létezők izgalmas egymás mellé helyezésében is: „padláson szárítókötél hullámrácsa, pókhálóból titok-kastély, a száraz / nyál áttört csipke-szövedék kastély-szikraháza száraz csöndből”. A csönd is visszatérő eleme a juhászi életműnek, mint valami olyan antropogenikus elhallgatás vagy háttérbehúzódás, amely engedi hatni és megnyilvánulni a nem emberi létezőket, valamint a különböző dolgokat. Ez a kozmikus csend megelőlegezi és ki is egészíti a tenyészet és a leendések zajos és dinamikus világát.

A vers ezután egy garázs vagy összeszerelő műhely tárgykészleteit rögzíti, hol gépiesen sorolva és furcsán egymás mellé állítva a különböző eszközöket, máskor bizonyos részletekre és jegyekre összpontosítva erősíti a fókuszt, feltárva ezt a mágikus furcsaságot, amely áthatja a juhászi anyag fogalmat. A vers ezután egy szétszedett tyúkot ír le. Eszünkbe juthat, hogy amiként itt a madarat különböző részeire, -belek, gyomor, máj-, szedik szét valamilyen étel elkészítése vagy a tyúk darabjainak megőrzése és tárolása okán, úgy a vers az egész univerzumot darabokra aprítja fel. Maga az élet is milyen furcsán és elidegenítően hat így feldarabolva. Nem egy mechanisztikus, pontosan meghatározott darabkákról van szó, nem egy teljesen atomizált lírai világképpel dolgozik Juhász, hiszen a leendések és a különböző dinamizmusok összekapcsolják és plasztikussá teszik a valóságot. Sokkal inkább az élet és különböző idealizációkat kezd ki ez az objektumlitánia, amely így a csirke szétszedéshez hasonlóan a valóság egészét szedi darabjaira. A sok objektum között a szétszedett csirke darabjai egyszerre jelentenek egésztelenséget, megtörtséget, de a test különböző korábban rejtett zugai pedig a realista mágia és az OOO-ra jellemző visszahúzódást mutatják meg. Mágikus, varázslatos, elragadó a tyúkbél bűze, az epehólyag furcsa zöldessége, a szétnyílt tyúkcsőrből kidülledő tyúknyelv. A litániát folyamatosan megszakítják a közelítések és fókuszálások sorai, amelyek egy-egy részletet felnagyítva annak furcsa kódoltságát vagy rejtettségét mutatja meg, illetve azokat a különös jegyeket, amelyeket a valóságot alkotó objektumok kibocsátanak önmagukból.

A halál, az inorganikusság itt is feltűnik, hiszen egy kis légbuborékot tekint levegő-koponyának a költő. Az inorganikusság, a halál nyughatatlan, folyamatosan mozgó dinamizmus, ahogy a levegő buborék is táncol, mozog a víz felszínén. A megszűnés, a deterritorializáció dinamizálja az egész juhászi lírai univerzumot. A maradványok és az abjekt feltűnése uralja a vers következő szakaszát: „szarmerő-vödör, spahtli, ecset, malterosláda, halottas-hintó, halottas-ló: / fején tollból csikóhal-koponya-szökőkút, kékcsíkos ing”. Mintha az anyag elementáris és letagadhatatlan kapcsolatban lenne a maradványokkal és a plasztikus, lágy koszos anyagisággal. Élő és élettelen, természeti létező és hétköznapi objektumok villódzó váltakozása jellemzi a verset, amelyben a születésre és az elmúlásra utaló tárgyi összesűrűsödések is fel-feltűnnek. A koponya, a csontok, a szar, a hamu itt nem csak az élet vagy a valóság dinamikus részét követő passzív totális leállást testesíti meg, hanem az inorganikus vitalizmus értelmében a leendéseket és a deterritorializációt dinamizáló tényezőként tűnnek fel.

A valóság kifordul: arcok, hátsó felek, és villódzó furcsa állatok: hol a litánia drámaisága keveri össze a lényeket, hol maguk az állatok is kimérákká, hibridekké, szörnyekké deformálódnak. Az anyag kavargó, fortyogó alakulása a lét plasztikusságára utal. Különösen figyelemreméltó, amikor az elkülönülő fajok és fajták közé ökológiai és természeti objektumok és összeállások lépnek be, így „tőgye kúp-fürt óceán”, „reszkető négylábú szűz bárányfelhő”, „éles fehér holdfény” jelenik meg a kecskék, szögek, követ, kutyák között. Kiterjed az inorganikus vitalizmus és telíti a vizeket és az ég egészét, amelyet vibráló materialitások és hibrid kimérák alkotnak. Azonban a pusztulás, a halál nem kikerülhető, a dolgok vonulása közepette többször is feltűnnek csontok, hullák és koponyák. A lét varázslatos villódzó vibrációja a valóság „csontvázkikötőjén” alapozódik.

A vers következő szakasza egy klozet-házat ír le és az azt körülvevő rendetlenséget, valamint a mellékhelységben található papírt és különböző tárgyakat. Majd hirtelen a toalett-papírról a költő hirtelen rátér a szavak és a betűk megtörtségére. Ezzel egyértelműen erőteljesen materializálja a költészetet megfosztva azt idealisztikus és romantikus képzeteitől. Az írás is materiális körülmények, valójában dolgok között megy végbe. Másfelől azonban a megtört, megszakadt szavak és kifejezések utalnak arra, hogy a dolgok titokzatosságra, rejtettsége kifejezhetetlen. Van a valóságban egy olyan enigmatikusság, amely feltörhetetlen. Minden költői kifejezés megtört, félbehagyott, és nem képes a valóság hiperkáoszának megragadására. A dolgok titkosítottak. A WC ajtó, a bodega ajtaja ugyanannyira feltörhetetlen, „mint a titok, akár a teremtés titka.”

A lágyság, a dolgok közötti átmenetet a következő szakaszban a főzés, a tartósítás, a befőzés gondolatai fejezik ki. Mintha a dolgok plaszticizmusát fedné fel a főzés. Itt a főzés átalakul valamilyen geológiai ősállapot pépes mélyrétegévé, amely a valóság egészét plasztikussá teszi. Egymás mellé keveri a disznó részeit, a lekvárt, a különböző növényeket, az olvadó zsírt. Majd újra kezdetét veszi a végtelen felsorolás, a különböző dolgok erőteljes áradása. A különböző állatok, növények és dolgok rotációját megtöri egy erőteljes kitörés, amely újra atmoszférikussá teszi a költemény következő szakaszát: „alvadt / vérlevél márványkupola, aranysziklákká tört égbolt, ezüst-hörgés / lila szakadékban.” A deterritorializáció, a feloldódás egyaránt tör az összezúzott égbolt és a színes mélységes szakadékok felé. A dolgok kitárulkoznak, de be is zárkóznak, befelé és kifelé is fordulnak. De a mélységek és magaslatok közepette ordít, tombol és üvölt a létezés, mintha minden szikla és minden hasadék sírva visítana. Van az egész létezésnek egy sötét tónusa, a felbomlás a totális deterritorializáció hívószava, amely elkendőzhetetlenül elsötétíti a létezőket.

A vers középső és végső szakaszában egyre több rovar és bogár tör elő, mintha minden létező valamilyen rothadó avar lenne, vagy valamilyen burjánzó bőség, amelyből az élet sokszor visszataszító és félelmetes módon tör elő. Szivárog, csúszik-mászik a lét, és vibrálnak benne a különböző dolgok. A temporalitás kapcsán is kifejezi mindezt Juhász, amikor megjegyzi, hogy felborult vekker nem más, mint „a halállá vagdosott idő.” Sőt a lineáris temporalitást az örök visszatérés gondolatával, valamint a körkörösség alakzatával töri meg Juhász: „ezüst szemhéj-födeles zsebóra: / fehér zománt óralappal, római-szám-kör-idővel, oldalt lent akár / egy köldök, kicsit zománcba süllyedve: másodperc-mutató korong / apró küllős fogaskerék, szám-fogazat csöpp naptányér, kör-ketyegés körlépcsőkkel, / kör-biccenés fémszálkával, síp-söprű sugár-vonallal, amely apró szelvényekre, / egyforma cikkely-szeletekre vonalazza a kör-időt.”

A leendések és a dolgok közötti plasztikusságot érzékelteti, hogy a vers zárószakaszának litánia-extázisát egy kozmikus perspektivitásba való kitörés zárja le. Juhász kijelenti, hogy a valóságban a dolgok „mindenféle fonál-színű, akár a világegyetem.” A valóságot hálózatok, hálók, fonalak, sugárzások, leendések hatják át. A világegyetemből megint visszaváltunk a teljes hétköznapiság szintjére, és különböző élelmiszereket és húsfajtákat sorol a szerző. Majd a szubjektivitás maradványát, az emberi holttestet is feloldja a létezés plasztikusságában. Az inorganikus vitalizmus a vers vége felé jelenik meg legerőteljesebben: „holtat kútvízből halászni: / aki víz-pont égben lebeg, / égnek háttal, égnek arccal, / bomlott haja: moszathínár cérnasugár-rojtkorong asztalterítő.” Majd Juhász megismétli a vers elejét. A dolgok halál-virradatban szállnak el, a valóság intenzív mágikus óráiban a dolgok eltűnőben és szétesőben vannak. A lét egésze megjelenik, az inorganikusság és a halál megkerülhetetlen módon vitalizálja a létezés és a valóság egészét Juhász lírai univerzumában: „a lepedő, amin szültek, / amit halottra hintettek, / amin szerettek, meghaltak: / az izzadság-foltos, az ondó-foltos, az ürülék-foltos, a vizelet-foltos, a szerelem-foltos,/ az élet gyűrt, a halál-gyűrt!” Az abjekt, az undorító, a visszataszító ott van a születésben és a halálban is, az alantas megkerülhetetlen alkotóelemét adja a valóságnak. Sőt az inorganikus vitalizmus éppen arra utal, hogy a pusztulás, a felbomlás, az aranyló csillogó, díszes és bőséges lágyság, a pulzáló plaszticitás ott van az ondó-foltokban, a vizelet-tócsákban, a koszos és büdös elfeketedett lepedőkben.

Az inorganikus vitalizmus azonban korántsem kapcsolódik az emberhez. Kozmikus perspektívába omlasztja az inorganikus vitalizmus antropomorfizált változatait, amely a korábbi sorait uralta a költeménynek. Kozmikus és idegen perspektívák és irányok felé tágul a dolgok pulzálása: „Halál-pupillán kiszállva a testből eliramolnak, / a halálból tolongva kimállva végtelen lombként az űrbe folynak, / mint az úr fénysziget-tűzszivacs- tömbjei galaxisunktól az éhes / végtelenbe zuhanva-rohanva.” A dolgok pulzálása itt zuhanássá, suhanássá változik, a dolgok feloldódnak és deterritorializálódnak. Kiengedve magukból a visszafoghatatlan lágyságot. A kezdet, az új lefejezett idő, egy poszthumán hiperkáosz víziója tárul fel előttünk a dolgok vonulását nézve. Az élő szemből a rothadás és felbomlás után halott szem lesz, amely egy új poszthumán temporalitás felé vezet: „S a halál-szemgolyó püffedt magánnyal kék-eres. / Ez a jövő kezdet-állomása. / Ez a dolgok madárvonulása. / Elhagyja az emberszemet / ragyogás, kín, emlékezet. / Halál-szemedből / kiszálltak a dolgok.”

A materialitás a költemény zárószakaszát is áthatja. A szív itt olyan anyagiság, amelybe lyukakat és réseket ütnek a „lét-horgok”. A kozmikus perspektíva itt is feltűnik, ahogy a tenyészet is. A testen belüli zavaros folyamatok hízlalják fel a testet égitest-súlyúvá, amelynek tömegvonzása maga felé gravitálja a lírai ént. A lét a halállal, a nem-léttel terhes. A létezés megszűnése itt kiszabadulásként, áradásként tűnik fel, kizúdulásként, örvénylésként, foszlásként. A szétesés zavarossá és kaotikussá teszi a létet. A kiáradás különösen drámai és a lét egészét magába foglaló víziója jelenik meg: „tűzvészed menekülés-kegyelme, / mint gyerek, ha sugárban hány, / ami lét volt az most hiány, / pupillád kövér sugár-hányása/ a dolgok csönd-madárvonulása.”

Juhász megszokott témái tűnnek fel a dolog litániát követően. Ősi maradványok, a talaj kísértetiessége, titkosság és enigmatikusság, az aranyszín, a halál, valamint az egész kozmikus hiperkáosz összesűrűsödik egy gyűrű képében: „Homlokán a túlvilágból arany-öv ragyog, / mint arany-cérnává, / tű-kör túlvilággá / élettől-elvékonyodott, / halott ujjáról lehúzott / karikagyűrűje: / hűség-ujjkötője: / világűrből jött fényhullám: / feleségem gyűrűsujján.”

Az esszésorozat első része itt olvasható.

Négyzetes kép: Czimbal Gyula / MTI, borítókép: vajma.info.

[1] A tanulmány megírása során Horváth Márk az MMA 2021-2024 évekre szóló Művészeti Ösztöndíjprogramban vett részt Túl az életen. Az inorganikus vitalizmus szerepe Juhász Ferenc költészetében pályázzal

[2] Csábi Domonkos: Szóba öltött tenyészet Csábi Domonkos. Szóba öltött tenyészet (Juhász Ferenc költészetéről) Magyar napló 20. évf. 8. sz. (2008. augusztus) pp. 7-12, Online változat: https://reader.dia.hu/document/Juhasz_Ferenc-Szakirodalom-15552

[3] Kerber Balázs: A katalógus mint irodalmi forma : Juhász, Szentkuthy és a Catalogus rerum. Tiszatáj, (74) 1. pp. 58-67. (2020) 67.

[4] Kerber (2020) 59.

[5] Kerber (2020) 59.

[6] Lovász, Ádám A gyújtás litániái: Bruno Latour, Juhász Ferenc, és a sokféleség mámora In: Juhász, Ferenc - Nagy, Borbála Réka (szerk.) Más Petőfi az enyém Budapest, Magyarország: Prae Kiadó (2023) 370 p. pp. 352-362., 353.

[7] Kerber (2020)59.

[8] Kerber (2020) 59.

[9] Kerber (2020) 59.

[10] Lovász Ádám (2023) 353.

[11] Kerber Balázs: (2020) 59.

[12] Lovász Ádám (2023) 353.

[13] Lovász Ádám (2023) 353-354.

[14] Lovász Ádám (2023) 354.

[15] Lovász Ádám (2023) 353.

[16] Lovász Ádám (2023) 355.

[17] Lovász Ádám (2023) 355.

[18] Lovász Ádám (2023) 356.

[19] Lovász Ádám (2023) 356

[20] Lovász Ádám (2023) 356.

[21] Lovász Ádám (2023) 356.

[22] Kerber (2020) 59.

[23] Lovász Ádám (2023) 358.

[24] Lovász Ádám (2023) 356.

[25] Lovász Ádám (2023) 357.

[26] Lovász Ádám (2023) 358.

[27] Lovász Ádám (2023) 358.