Juhász Ferenc költészetét egy különleges materializmus határozza meg, amelynek több aspektusa is megelőlegezte a kortárs filozófiában és kultúratudományokban beállt spekulatív realista vagy új materialista fordulatot. A vibráló anyag vagy vitális materialitás elmélet alapvetően hatja át a juhászi inorganikus vitalizmust. Azt is mondhatjuk, hogy a vitalizált és élővé tett sajátos halál felfogás másik oldalát adja az élettelen és passzív modern anyag felfogás átformálása. Az inorganikus vitalizmus így egy kettős vitalizációként vagy reaktivizációként is értelmezhető, amennyiben a halál és az anyag passzív képzetén kíván túllépni.

A juhászi materializmus és az inorganikus materializmus megértése kapcsán elengedhetetlen megvizsgálnunk Jane Bennett vitális materializmusát, amelyet nagyhatású Vibrant Matter című monográfiájában fejtett ki. Álláspontunk szerint Juhász Ferenc költői projektjének egyik központi célja egybeesik a Bennett féle anyag-koncepcióval. Bennett kötetének bevezetőjében kijelenti, a filozófiai projektjének a lényegi tétje az, hogy radikálisan átgondolja azt a modern meggyőződést, amely az anyagot valamilyen passzív, brutális, élettelen elemnek tekinti. Ebben a modern megkülönböztetésben is tetten érhetők a modernitásra jellemző nagy választóvonalak. Ez a bináris modern struktúra száműzi az anyagot a némaság, a passzivitás zónájába. A modern felfogás Bennett nézetében a világot robosztus, csupasz, passzív, háttérbe húzódó anyagra és átszellemült, vibráló, aktív élő létezőkre bontja fel.[1] Hozzá kell tennünk, hogy ezen modern életkoncepció is alapvetően a modern antropocentrizmustól terhelt, hiszen az életen is elsősorban az emberi életet érti. Azaz nem csak az anyag kapcsán szorítkozik sematizmusra, leegyszerűsítésre és homogenizációra, hanem az életnek is egy szűk perspektíváját képes értelmezni.  

Ahogy azt Juhász verseiben is megfigyelhetjük, a dolgok is lehetnek átszellemültek, változékonyak, dinamikusak, rezgők, vibrálók, életvidámak, reszketők, drámaiak, remegők, rezonálók, aktívak.

Azonban ez a modern elkülönítés gátat szab az anyagnak, sőt azt passzív és stagnáló létezésre kényszerítené, karanténba helyezné. Ezért az anyag modern felfogása nem csak szegregál, hanem az anyagot megnyilvánulásaitól és sajátos létszintjétől fosztja meg. Ez a szeparáció Bennett szerint „felbátorít bennünket arra, hogy ignoráljuk a dolgok vitalitását.”[2]

De mielőtt folytatnánk Bennett vitális materializmusának bemutatását, érdemes röviden utalnunk arra, hogy milyen értelemben jellemző a juhászi dolog vagy tárgy-ábrázolásra a vitális materializmus. Elegendő csupán a leendés és a deterritorializáció deleuziánus koncepciójához visszanyúlnunk ahhoz, hogy fel tudjuk térképezni a juhászi anyag-koncepciót? Esetleg meg kell vizsgálnunk a részlegesen elkülönülő antropomorf tárgy-testeket és dezantropomorfizálódó test-tárgyakat ahhoz, hogy rábukkanjunk a juhászi anyag felfogás lényeges jegyeire?

Juhász költői projektjében egy kettős technika figyelhető meg a materialitással kapcsolatban. Egyfelől mindig jelzők sokasága előzi meg a különböző dolgok és tárgyak feltűnéseit. Nagyon ritkán áll egy dolog önmagában. Talán ez azt jelenti, hogy a materialitás helyett inkább Juhász a dolgok jegyeiről vagy jellemzőiről beszél? Korántsem erről van szó. Valójában éppen a dolgok vitális materializmusát mutatja meg, hogy kaleidoszkóp jellegűen sokrétű és heterogén, vibrálóan sokféle jegyet és jellegzetességet sorol fel Juhász költeményeiben. A dolgok is csillogóak, sokszínűek, varázslatosak. Nem állíthatjuk azt, hogy a juhászi listák és felsorolások csupán a dolgok közötti kapcsolatra vagy hálózatokra összpontosítana.

Elsősorban nem azért hozza létre a dolgok litániáját a költő, hogy a figyelmet a konkrét dologról elterelje. Sokkal inkább arról van szó, hogy a valóságban lévő dolgok tomboló és visszafoghatatlan heterogenitással és burjánzó barokkos bőséggel jellemezhetőek, és ez a sokrétűség újszerű kapcsolódásokat és viszonyulásokat kíván meg. A modern lecsupaszított, homogenizált, passzív és varázstalanított dolog koncepció helyébe Juhász valami olyasmit állított, amit Bennett alapján vitális materializmusnak, vagy Morton alapján realista mágiának nevezhetnénk.[3]

Az újravarázsosítás igényét Juhász költészetében több kritika és kommentár is felismerte, azt más és más fogalmakon keresztül írta körül. Egyes kritikusok mitologizációról írnak, míg mások egy spinozai istenfogalommal telített sajátos anyagkoncepcióról, amely szembeszegül a modern anyag-elképzeléssel.

Ezek a kommentárok alapvetően egy irányba mutatnak: a dolog élettel teli, vibráló, erőteljes, duzzadó, dinamikus a juhászi lírai univerzumban. Ezek a vad és komplex, a valóság bőségében megmártózott dolgok találkoznak és kapcsolódnak egymáshoz. A juhászi líra ebben az örvénylő, tobzódó bőségben forgatja meg a különböző materiális formációkat. A dolgok keverednek az élettel és az élettelenséggel, miközben ezen fogalmak is elbizonytalanodnak a leendések burjánzása során. A valóság és a valóságot alkotó különböző dolgok is mágikussá vagy furcsává válnak ezen átformálódás során. Amire itt utalni kívánunk az az, hogy a kapcsolódások, plasztikus határok, leendések valamint hibrid hálózatok mellett a juhászi líra egyik rizomatikus középpontját alkotja ez a sajátos anyag-felfogás, amelyet mi Bennett alapján vitális materializmusként nevezünk meg. Mondhatjuk-e mindezek alapján azt, hogy Juhász valamilyen bábmesterként mozgatná vagy irányítaná a dolgok ezen tobzódó dinamizmusát és sajátos keveredését? Alapvetően nem, mert a lírai szubjektum is felbomlik és elbizonytalanodik ezen furcsa folyamatok közepette. Az inorganikus vitalizmus elbizonytalanítja és felkavarja a stabilnak tekintett lírai ént, amely a létezés mélységeibe és extatikus magasságaiba jutva szó szerint fejvesztve merül el a vibráló természetkulturális viszonyok között.

Bennett szerint a 21. század komplex technológiai körülményei és az ökológiai válság által meghatározott viszonyai között alapvető fontosságú, hogy felfigyeljünk a különböző materiális formációk élettel teliségére. Ez a vitalitás azonban nem a megszokott élet-koncepció zónáját jelenti, hanem az élet fogalmának kiforgatásán vagy elidegenítésén keresztül „a vitális materialitás idegen, furcsa terét hozza létre.”[4] Arra van szükségünk, hogy rácsodálkozzunk a vitális materializmus furcsa, torz, szépséges, rezgő, dinamikus valóságára. Egyfajta áhítat és ismeretlen gyermeki kíváncsiság sajátos keveredése jellemzi azt az attitűdöt, amelyet Bennett megkövetel tőlünk a dolgok furcsa jegyeinek feltárása során.

A vitalista materializmus kapcsán alapvető kérdés, hogy hogyan változtatná meg attitűdünket és érzéseinket a nonhumán létezők és élettelen dolgok vitalitásának komolyan vétele?

Juhász életműve kapcsán ez a lételméleti kérdés kiegészítődik, sőt elválaszthatatlanul itatódik át egy esztétikai színezettel. Mennyiben tűnik másmilyennek egy rozsdás szeg, egy becsukott ajtó, egy hátra hagyott papírfecni? Milyen más esztétikai minőséget hordoz a rothadó almacsutka vagy a ki nem dobott szemét alatt szivárgó elviselhetetlen bűzt árasztó feketés nedű? Bennett érvei, amelyeket a vitalista materializmus politikai fontossága mellett hoz fel, ki kell, hogy egészüljenek egy esztétikai aspektussal, amely nemcsak a költészet és általánosságban a művészetek kapcsán fontos. Bennett egy intelligensebb és fenntarthatóbb viszonyrendszert vázol fel az élettelen és élő létezők között, egy heterogénebb természetkulturális elrendeződést, amely a létezés több rétegére és aspektusára is nyitott.

Azonban alapvető kérdés, hogy milyen lehetne a vitalista materializmus esztétikája. A kulturálisan meghatározott és kódolt szépség fogalmát vajon szétszórná és kiterjesztené egy vitalista materialista esztétika? Vagy talán a rút, a csúf, a hétköznapi is esztétikai értékkel ruházódna fel? Ilyen formán a különböző modernizmusokra és részben a posztmodernre jellemző transzgresszív vagy szubverzív esztétikai gyakorlat lenne? Esetleg arról van szó - ami az objektum orientált ontológia kapcsán már több helyen is felmerült -, hogy minden létező sajátos visszahúzódással, titokzatossággal van ellátva? Vagy egyszerűen a vitalista materialista vagy objektumorientált esztétika a mindennapi létezők posztantropocentrikus sajátosságaira és különlegességre irányítaná rá a figyelmet?

Több Juhász versben is megfigyelhetjük, hogy a nagyvárosi élet és a tanyasi paraszti idill tárgykultúrája erőteljesen jelenik meg. Azonban a vitalista materializmus és ez az objektumorientált esztétika abban tűnik fel leginkább, hogy milyen kiterjedtek és részletesek ezek a litánia-szerű listák és felsorolások. A legapróbb és leghétköznapibb részlet is mitikus jegyekkel ruházódik fel. Megérdemlik a kitüntetett esztétikai figyelmet és művészi érzékenységet a hétköznapi tárgyak és mindennapi dolgok is. A létezés és a valóság kimeríthetetlenül gazdag és sokrétű. És ennél még többről van szó Juhász lírai univerzumában. Nem csupán telített a lét a különböző élő és élettelen létezőktől és dolgoktól, hanem a valóság egyenesen nyüzsög, zsizseg, zajong és formálódik. Dinamikus és formálódó ez a bőség. Leendések és hálózatok alkotják ezt a tárgyi világot. A különböző dolgok kapcsolódnak és hibridizálódnak egymással. A legkisebb kődarabok és a jelentéktelen szerszámrészek, a ház elkopott és elfedett elemei és a ház végében lévő kiskert is nyüzsög. Nem csupán az élettel teli dolgok, hanem az élettelenek is, sőt az inorganikus vitalizmus alapján a juhászi tenyészet különösen a rothadás és a felbomlás kapcsán kerül középpontba. A vitalista materializmus és az anyagok vibrációja jellemzi a versekben megjelenő tárgyakat és különböző dolgokat. Mindezzel csak arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy a vitalista materializmus politikai, etikai és ökológiai tétjét érdemes esztétikai árnyalatokkal is kiegészítenünk. Sőt ez a kiegészítés Juhász művészete kapcsán teljességgel megkerülhetetlen.

Érdemes ezen a ponton Bennett alapján kitérnünk arra, hogy mit értünk vitalitás alatt a vitalista materializmus értelmében. Természetesen nincs lehetőségünk a vitalizmus egész filozófiatörténetére utalnunk, ezért elsősorban annak a bennetti új materialista vagy spekulatív realista értelmezésére szorítkozunk. Vitalitás alatt a Vibrant Matter című művében Bennett a dolgok kapacitását érti. Azonban a dolgok kapacitása alatt „nem csak azt értjük, hogy szembeszegüljön vagy meggátolja az emberi akaratot, hanem hogy különböző erők ágenseiként vagy kvázi-ágenseiként cselekedjenek.”[5] A dolgok a vitalista materializmus értelmében nem csak feltöltődnek vagy telítődnek ezzel a vibrálással vagy nyüzsgéssel, hanem sajátos hajlandósággal, vonzalommal, tendenciákkal és pályagörbével bírnak. A dolgoknak van hatóképességük és nincsenek alávetve egyetlen mesternarratívának vagy az emberi akaratnak, mint olyannak. A dolgok képesek ellentmondani, elromlani, visszahúzódni, megváltozni, átformálódni, baleseteket okozni.

Juhásznál ez a megrázó, drámai változékonyság vagy átalakulásra való képesség adja a dolgok egyik lényegiségét. A dolgok ilyen tekintetben is lágyak és plasztikusak.

Képesek, sőt vágynak is a változásra, az alakíthatóságra és a formálódásra. Ez a változékonyság, ez az átalakulásra való potencialitás az, amelyet lágyságként vagy plasztikusságként írhatunk le Juhász művészetében. A dolgok lágyak, formálódóak, de éppen ezért vibrálóak és hatóképességgel is bírnak. Nem mond ellent a plasztikusság a hatóképességnek a bennetti ontológiában. Éppen ezért a változékony plasztikusságért érdemes a dolgoknak megadnunk a nekik járó figyelmet. A lágyság nem a hatóerő vagy a cselekvőképesség ellentéte a juhászi lírai univerzumban. A legkisebb sárréteg vagy feketés földcsomó is képes vulkánkitörés-szerűen és geológiairétegként fellépni és átváltozni. Az apró szeg vagy az átlátszó üvegtál teteje is formavilágában és vibráló dinamikájában hegyhátakat és tektonikus lemezeket idéz meg. Ez a megidézés azonban nem csupán szimbolikus vagy spekulatív aktus, vagy költői kép. A valóság tényleg vitális, annak inorganikus, élettelen része is. Ez a vitalitás és vibráció pedig ott van a földkéregtől egészen a legapróbb kávéscsészékig. A valóság és az azt telítő különböző dolgok valóban vulkán-szerűek, erőteljesek és vibrálóak.

De ezen a ponton érdemes elmélyednünk abban, hogy Bennett alapján mit is jelent a dolgoknak az emberi akaratnak való ellentmondó-képessége. A posztantropocentrizmus nem csupán nagy geológiai léptékekben és hatalmas időtávokban jelenik meg, valamint a kozmikus perspektívában, hanem a vitalista materializmus és az objektum orientált ontológia értelmében a leghétköznapibb és legjelentéktelenebb dolgokat is jellemzi Juhász művészetében. Mikor Bennett kijelenti, hogy a különböző dolgok elferdítik és megtagadják az emberi akaratot és a különböző antropocentrikus terveket és elképzeléseket, valamint a megszokott emberi tervezés különböző formáit, rögtön hozzáteszi, hogy a különböző fémek, geológiai rétegek, viharok mellett az általános hétköznapi dolgok is képesek erre.[6]

Azonban ez a posztantropocentrikus és a dolgok belső lényegét érintő jelleg nem jelenti azt, hogy a vibráló anyagiság vagy vitális materializmus csak az élettelen dolgokra lenne jellemző. Bennett szerint „egy olyan vibráló materialitást kell leírni, amely az emberek mellett és az embereken belül is fut.”[7] Tehát a vitális materializmus nemcsak a különböző tárgyakat és nem-emberi létezőket jellemzi, hanem az embert is. Így Bennett megközelítése visszahelyezi az embert egy természetkulturális hálózatba. Fontos itt is rámutatni, hogy a posztantropocentrikus jelleg nem keresztülhúzza vagy megszünteti az embert, hanem új és megváltozott viszonyrendszerbe, komplexebb elrendeződésekbe helyezi. Visszautalva a fenti idézetre megállapíthatjuk, hogy Juhász művészetében az emberben és a dolgokon belül futó vibráló materialitást a lágyság és a plasztikusság jelenti. A „lágy ősanyag”, az „aranysalak-tárgy testek.” vagy a „fény-arany kása” nemcsak a mocsarakat, növényeket, vulkánokat, csillagokat, asztalokat vagy szögeket jellemzi, hanem az embereket is meghatározó jellegzetesség. Sőt több kritikus is kiemeli a juhászi lírának az emberi testeket és a szervezet belső működését virtuóz módon mechanizáló leírását. Az aranysalak tárgy testek és test tárgyak kettősszerkezettel éppen a potenciális antropomorfizáló és dezantropomorfizáló tendenciákat kívántuk kiemelni. A lágy aranysalak materialitásból és aranyló, csillogó kásából összeálló dolgok és folyamatos leendésben lévő elrendeződések lehetnek totálisan embertelenek vagy minden humán jellegtől idegenek, és lehetnek egészen emberiek is.

Bennett a dolgok vibráló materializmusa kapcsán visszautal Bruno Latour aktáns fogalmára, amely a cselekvés forrása a latouri lapos ontológiájú cselekvőhálózatelméletben. Fontos kiemelni, hogy Latournál is az aktáns, mint a cselekvés forrása lehet emberi és nem-emberi szintén. Az aktánsokat az jellemzi, hogy van hatékonyságuk, véghez tudnak vinni dolgokat, rendelkeznek egy bizonyos meggyőző koherenciával ahhoz, hogy differenciát vezessenek be, valamint hatásokat és következményeket hozzanak létre és így megváltoztassák az események folyamatát. Bennett kiegészíti ezt a proto-aktáns fogalommal, amely kifejezést az olyan apró létezőkre használja, amelyek nem rendelkeznek egyértelmű vagy erőteljes koherenciával. Bennett nézetében vannak olyan dolgok, amelyeknek a teljesítményük vagy energiái túl aprók és jelentéktelenek ahhoz, hogy egyáltalán dolognak tartsuk őket. Azonban a vibráló materialitás és a vitalizmus ezen apró protoaktánsokra is jellemző lesz. Sőt felvethetjük, hogy a dolgok belsejét alkotó aranyló lágy réteget a juhászi lírai univerzumban akár proto-aktánsként is értelmezhetjük. Olyan alig észlelhető, részleges vagy roppant gyenge koherenciával rendelkező dolgoknak, amelyeknek mégis van ható- és cselekvőképességük. A latouri megosztottabb, posztantropocentrikus ágenciafogalom segítségünkre lehet a nem-emberi létezők és a különböző dolgok vitális materializmusának értelmezése kapcsán.

Ahogy már több helyen jeleztük Juhász lírai víziójában is van egy erőteljes fókusz a különböző dolgokra és természeti létezőkre. A dolgokra való összpontosítás is meghatározó jellegzetessége a juhászi lírai univerzumnak.

A dolgoknak Bennett szerint van egy különös kapacitásuk, egyfajta hatékonyságuk és képességük, hogy erőt fejtsenek ki. Ezek mellett a dolgokat mindig bizonyos partikuláris materiális konfiguráció fogja jellemezni. A lapos ontológiák, a cselekvőhálózatelméletek, illetve több új materialista filozófia is az emberi és a nem-emberi aktánsokat egy kevésbé vertikális síkon helyezi el.

De egészen pontosan hol kapcsolódik a Bennett féle vitális materializmus és Juhász Ferencre jellemző inorganikus vitalizmus? Melyek azok a találkozási pontok, ahol ez a lapos ontológia és materialista filozófia találkozik ezzel a szürreális művészi vízióval? Már utaltunk egy objektum orientált esztétika, valamint egy poszthumán művészeti érzékenység fontosságára. Ezekben minden kétséget kizáróan segítségünkre lehet Juhász művészeti projektje. De fontos a spekuláció és a szóalkotási leleményesség is. Mint Bennett is rámutat, a valóság addig kevéssé feltárt aspektusait feltérképezni kívánó új filozófiai irányoknak és kultúratudományos megközelítéseknek új kifejezéseket egy radikálisan új szótárat és szintaxist kell megalkotnia ahhoz, hogy képes legyen a nem antropocentrikus és nonszubjektív erőt és hatóképességet leírni. A vitális materializmus és az OOO (objektumorientált ontológia) realista mágiája megkívánja a nyelvi leleményességet és azt a spekulatív irodalmi víziót, amely Juhászt is jellemezte. A lírai spekuláció itt a valóság feltárásához segít hozzá bennünket. Juhász kiömlő szótengere, geológiai és földtörténeti időtávjai, szokatlan és sokkoló szóösszetételei kimozdítanak és felráznak bennünket. A valóság új aspektusait, furcsa jellegzetességeit mutatják be. A vitalista materializmus „azt akarja felszínre hozni, ami gyakran az árnyékban van. A materiális ágenciáját és effektivitását a nonhumán vagy nem-teljesen-emberi dolgoknak.”[8]

Fontos rámutatnunk, hogy a vitalista materializmusnak és az inorganikus vitalizmusnak nem csupán művészeti vagy esztétikai tétje van. A kortárs filozófiák úgynevezett nonhumán fordulata és a különböző spekulatív realizmusok és új materializmusok erőteljes ontológiai téttel lépnek fel. Mikor Bennett felteszi önmagának azt a kérdést, hogy az új materialisták miért érvelnek a dolgok és az anyag vitalitása mellett, roppant összetett, mégis határozott választ ad. Bennett szerint „a halott és teljesen instrumentalizált anyag fokozza az emberi hübriszt” illetve fenntartja „a világnak és a valóságnak egy téves olvasatát”, továbbá fokozza kortárs társadalmi és politikai közegeink „Föld pusztító fantáziáit, amelyek a fogyasztásból és a hódításból táplálkoznak.”.[9]

Juhász művei is drámai, művészi felkiáltások a modernitás leegyszerűsítő instrumentalizmusa, antropocentrizmusa és ökonomizmusa ellen. A valóság heterogénebb, különlegesebb és a nem-emberi létszinteket kiemelőbb ontológiáját írja le elképesztő erejű verseiben.

Ezek a költemények segítségünkre lehetnek abban, hogy „a nonhumán dolgoknak és erőknek egy gazdagabb és heterogénebb szintjeit” ismerjük fel „az emberi test körül és az emberi testen belül is.”[10] A valóság mágikus, radikális, furcsa, erőteljes, bőséges és kirobbanó, heterogén, vad és visszafoghatatlan Juhász műveiben. A dolgokban furcsa plasztikus pulzálás, már-már megragadhatatlan vibráció tűnik fel, amely ott van a fényben aranyló citromban, amelynek fanyar íze és csodás sárgasága szinte feloldódik a rávetülő napfényben. De ott van az eső után lágy zölden megvillanó fűszálakban és az esős föld szagában is, amely valami olyan mélységet áraszt, amely a föld mélyrétegeibe és ősmúltjába csábít bennünket. Az eső utáni megkapó lágyság végtelen embertelen mélységekbe invitál bennünket halottak és maradványok, nyomok, kövületek és romok közé.

Bennett szerint a vibráló materialitás erői „segíthetik, pusztíthatják, és roppant sokféleképpen viszonyulhatnak hozzánk.”[11] A dolgok nincsenek alávetve az emberi akaratnak, sem az emberi értelmezésnek. A dolgok ezen vibráló, különös ellenállóképessége vagy visszahúzódása Bennett nézetében „figyelmet és tiszteletet követel.”[12] A vitalista materializmus számára megkerülhetetlen a vitalista filozófiai hagyomány, olyan szerzőkkel, mint a Bennett által is inspirációként megjelölt Spinoza, Whitehead, Bergson, Nietzsche vagy éppen Deleuze és Guattari.[13] Utóbbi szerzőpáros kapcsán a nomodológia fogalmát emeli ki Bennett, amelyben megtalálják a materialitás vibrálásának és sajátos vitalitásának alapját. A vitalitás, ahogy az inorganikus vitalizmus kapcsán, illetve a halálról szóló fejezetünkben már kiemeltünk „immanens az anyag-energiában.”[14]

Bennett Vibrant Matter című művének bevezető szakaszában három központi feladatot nevez meg, amely a vitalista materializmus előtt áll. Ezt a hármas szerkezetet mi Juhász kapcsán egy negyedik, korántsem elhanyagolható ponttal egészítjük ki. A negyedik, általunk beillesztett esztétikai pont nem elkülöníthető a Bennett által is megjelölt három központi küldetéstől, azokat alapvetően színezi át. Sőt a leendések és a vitalista materialitást jellemző vibráció kapcsán, valamint az anyag belsejét alkotó visszafoghatatlan lágyság értelmében talán nem is szerencsés ilyen erőteljes elválasztásokba bocsátkozni. A vitalista materializmus és az inorganikus vitalizmus szempontjából is érdemes hozzátennünk, hogy ez az eredeti hármas - majd általunk kibővített négyes - szerkezet alapvetően több ponton összeér, sőt átfertőzi egymást.

De ismerkedjünk meg ezen a ponton Bennett alapján a vitalista materializmus fontos feladataiaval. (1.) A vibráló anyag pozitív ontológiáját kell felépíteni, amelyben helye van a nem-élő és nonhumán világ dolgainak és materialitásainak, valamint azok ágenciáinak valamint cselekvéseinek, illetve egy bizonyos objektumorientált függetlenségnek vagy szabadságnak. (2.) Legalább ilyen fontos dekonstruálni, felbontani és feloszlatni a modernitást jellemző onto-teológiai binaritásokat és kettős struktúrákat. A modernitás egészét meghatározzák a Latour által is tematizált nagy választónovalak, amelyek több kettős- vagy bináris struktúrára bontják fel a valóságot. Bennett a következő onto-teológiai binaritásokat emelte ki külön: élet/anyag, ember/állat, akarat/determináció, organikus/inorganikus. A juhászi inorganikus vitalizmus leendéseit is jellemzi a hibriditás, a kimérikusság és a keveredés. A legélettelenebb kőzetek és leghétköznapibb tárgyak is életteltelítődnek, vitálisak és energiától duzzadnak. Az emberi létezők és a különböző tárgyak átúsznak egymásba és feloldódnak egymásban. Emberi és természeti jegyek keverednek torz, ijesztő, de mindeközben felemelő hibrid viszonyokat és természetkulturális elrendeződéseket létrehozva. (3.) Harmadik pontként emeli ki Bennett a vitalista materializmus politikai tétjét. Szerinte szükség van egy olyan politikai ontológia és stratégia felvázolására, amely nyitott és jobban képes felmutatni a különböző nonhumán aktánsok és létezők hozzájárulását természetkulturális viszonyainkhoz.

(4.) Bár futólag Bennett kiemeli az esztétikai-affektív nyitottság fontosságát a materiális, tárgyi valóság radikális heterogenitására, de nem emeli az esztétikát külön pontba. Ahogy az OOO számára, úgy a vitalista materializmus számára is az esztétika megkerülhetetlen és alapvető kiindulópont. A vibráló, szétterjedő, zsizsegő, zajongó, tomboló, kitörő, kirobbanó, széteső vagy felszámolódó dolgok látványosak, erőteljesek, furcsák és figyelemreméltóak. Egy sajátos esztétikai stratégia vagy hangoltság szükséges ahhoz, hogy felfedezzük a nem-emberi létezők és a különböző dolgok sajátos megnyilvánulásait.

Juhász inorganikus vitalizmusa ezen esztétikai vitalista materialista projektnek megkerülhetetlen részét képezi.

Ezen esztétikai megközelítésnek el kell kerülnie az antropocentrizmus minden formáját, valamint az antropomorfizmus helyett inkább a dolgok önmagukba való visszahúzódását vagy rejtettségét kell megmutatni, azt ahogy a dolgok és a valóságot alkotó nonhumán létezők és különböző tárgyak önmagukban vannak, vagy ahogy egymáshoz kapcsolódnak. Bevezetőjében Bennett az imperszonális affektus kapcsán említi még az esztétikai mező fontosságát és megkerülhetetlenségét. Hangsúlyozza, hogy „a mindennapi világ szenzuális átitatottsága az etika számára sem megkerülhető.”[15]

Bennettnél is ez a vitalista jelleg egy belső lényegiségként jelenik meg, akárcsak Juhász esetében a lágyság és radikális plasztikusság vagy puhaság. Az az ontológiai formula, amelyet a különböző dolgok és a valóság materiális viszonyai kapcsán Bennett használ, alapvetően Deleuze filozófiáján nyugszik, és alapja az, hogy a valóság ontológiailag egy, míg formailag roppant mód sokrétű és diverz. A valóság Bennett vitalista materializmusa értelmében „egy turbulens, immanes mező, ahol különböző formálódó és alakuló materialitások ütköznek össze, összeolvadnak, szétesnek, fejlődnek, alakulnak vagy dezintegrálódnak.”[16] Kiemeli ezen zavarosság és dinamikusság fontosságát. A filozófiai rendszereknek és ontológiai megközelítéseknek nem csillapítania vagy visszafognia kellene ezen turbulenciát, hanem csatlakoznia hozzá és a viszonyokat tovább komplexifikálnia. A juhászi szómágia és drámai szóáradat erőteljesen képes hozzájárulni „a turbulencia furcsa logikájának” fokozásához.[17]

Ezután az imperszonális vagy személytelen affektus elméletét fejti ki Bennett, amely egy olyan megközelítése az affektusnak, amely nem specifikus és nem korlátozódik az emberi testekre. Az inorganikus vitalizmus kapcsán ehhez hozzátehetjük, hogy egy olyan affektus elméletre van szükség, amelyet az élet, mint olyan sem korlátoz. Bennett nézetében a különböző nonhumán létezők és testek is lehetnek katalizátorok. A vibráció vagy a materialitás vitalizmusa egy olyan erő, amely „nem transzperszonális vagy interszubjektív, hanem imperszonális.”[18] Az affektus olyan formáiról van szó, amelyek nem képzelhetőek el és nem korlátozhatóak személyekként. Nem lehet perszonalizálni vagy antropomorfizálni a valóság imperszonális vitalizmusát. A spekulatív realizmus mortoni esztétikai realista mágiájához hasonlóan Bennett is atmoszférikus hangoltságként varázsosítja a valóságot. Pontosabban annak valódi letaglózó szépségét és varázslatosságát emeli ki. Fontos azonban, hogy ez „a bűvölet vagy áthangolódás két irányba mutat. Nem csak az ember felé, hanem a dolgok ágenciája irányába is.”[19] Ahogy már a második pontban kiemeltük, ez az affektivitás vagy hatásosság nem korlátozható a modernitást jellemző bináris struktúrákra, hiszen az organikus, inorganikus, mesterséges, természetes, kulturális vagy naturális dolgok és létezők egyaránt affektívek.

De ezen a ponton talán fontos pontosabban körülírnunk, hogy mit ért a dolgok vibrálásán vagy rezgésén Bennett? Amit pár sorral ezelőtt imperszonális affektusként neveztünk meg, az azonos a vitalista materializmus dolgainak vibrálásával. Ez a vibrálás Bennett nézetében „nem egy spirituális kiegészítés vagy életerő, amely hozzáadódik az anyaghoz, amely úgymond házként vagy tárolóként befogadja azt.”[20] A vitalista materializmus az inorganikus vitalizmushoz hasonlóan nem egy hagyományos értelemben vett vitalizmus. Az affektivitás, a hatás és a materialitás közé egyenlőségjelet tesz a szerző. Nem azért képes hatást kifejteni vagy a valóság más elemeire hatni egy dolog, mert valamilyen többlet hozzáadódna, hanem a materialitás mélyrétegét alkotó vibráció okán. Bennett nem győzi hangsúlyozni, hogy „nem egy külön erőről van szó, amely belép és élettel telíti a fizikai dolgokat vagy testeket.”[21] Bennett egy olyan vitalitás teoretikusa, amely a materialitáson belüli, amely a materialitás sajátja. Bennett szerint „el kell szakítani a materialitást a passzív, mechanisztikus, vagy transzcendens módon befolyásolt szubsztanciától.”[22] A vitalista materializmus vibráló anyaga nem egy primitív, redukált passzív anyag, amelyhez egy Isten vagy egy ember hozzárendeli akaratát és ezzel úgymond vitalizálja azt, vagy aktivitást gyakorol rá. A dolog és az anyag, mint olyan változékony és formálódó. A dolog belső lényegéhez tartozik a változékonyság és a hatás kifejtés képessége.

Bennett fontosnak tartja elhatárolni ezt az új fajta materializmust a hagyományos marxizáló materialista hagyománytól. Alapvetően nem arról van szó, hogy a vitális materializmus vagy Bennett filozófiája zárójelezné az emberi jelenlétet vagy vak lenne a kapitalista gazdasági rendszer működési mechanizmusaira és a globális ökológiai katasztrófa összekapcsolódására a globalizált techno-társadalmi struktúrával. Bennett is kiemeli, hogy „fontos az emberi erőt és hatalmat követni, hogy exponáljuk a különböző társadalmi hegemóniákat a történeti materialistákhoz hasonlóak, de szükséges, hogy a nonhumán, dolog-szerű erőt is kövessük.”[23] A vitalista materializmusnak a természeti létezőkre, az élettelen dolgokra és a különböző mesterséges technikai artefaktumokra is érdemes erőteljes filozófiai figyelmet fordítania. A nonhumán létezők egy poszthumán materiális ágenciát fejtenek ki, amely megkerülhetetlen alkotóeleme a valóságnak.

Mindehhez hozzátehetjük, hogy Juhász lírájában is párhuzamosan tűnnek fel társadalmi folyamatok, szereplők, és a nonhumán valóság, a természet és a különböző dolgok hatása.

Természetesen nem vak Juhász a körülötte zajlódó társadalmi és gazdasági folyamatokra, azonban talán pályájának korai szakaszát leszámítva gondolkodásának középpontjában nem társadalmi struktúrák, gazdasági osztályok és nem az emberi hatalom exponálása áll. Sőt ahogy bevezetőnkben már kiemeltük, Juhász érett pályáját egyre erőteljesebben meghatározza egy poszthumán perspektíva, valamint az anyag spinozista megközelítése. Sőt az inorganikus vitalizmus, mint központi kiindulópont és fogalom kötetünkben arra is utal, hogy Juhász vitalizmusa az életen is túlmutat. Leendéseit, deterritorializációs dinamizmusait áthatja a megszűnés, a halál, a felbomlás abjekt folyamatai.

Bennett azonban rámutat, hogy a vitalista materializmus túlmutat a posztmodernre jellemző dekonstrukciós projekten. Természetesen a kortárs poszthumanizmusokhoz, és különösen a kritikai poszthumanizmushoz hasonlóan a bennetti vitalista materializmus is dekonstruálja az antropocentrizmus különböző formáit, de nem korlátozódik a posztmodern dekonstrukció nyelv- és szövegközpontúságára. A vitalista materializmus és az általunk a juhászi pálya kapcsán alkalmazott inorganikus vitalizmus egyaránt a valóság heterogén dolgait, a különböző test-tárgyakat és tárgy-testeket közelíti meg, és azok vibrációját és vitalitását fedi fel. A posztantropocentrikus jelleg a dolgok kendőzetlen exponálásán keresztül kerül előtérbe, alapvetően nem a dekonstrukción vagy valamilyen kritikai teoretikus projekten keresztül.

A spekuláció és a nyelvi leleményesség sokkal inkább a dolgok visszahúzódása, valamint a leendések sajátosságai kapcsán elkerülhetetlen. Természetesen nem elhanyagolható az a kérdés, hogy hogyan közelíthetjük meg a különböző objektumokat és dolgokat anélkül, hogy antropomorfizálnánk őket? Bennett is kötete bevezetőjében már felteszi azt a fontos kérdést, hogy miként beszélhetünk az anyag vibrációjáról úgy, „hogy ne töröljük el a dolgok alapvető függetlenségét.”[24] Az affektivitás, a dolgok sajátos személytelen és poszthumanisztikus hatásmechanizmusát milyen spekulatív nyelvi kísérlet vagy nyelvjáték írhatja le? Bennett egy kísérteties affektivitásról beszél a dolgok kapcsán? Milyen lehet az a nyelvi vízió, amely ezt a kísérteties affektivitást képes megközelíteni úgy, hogy nem antropomorfizálja, de nem is süllyeszti el vagy lyukasztja ki a dolgok realista mágiáját? A posztmodern túlzott nyelvközpontúságát elkerülve kell valahogy a varázstalanított modern diskurzusokon kívüli alapvetően materialista és realista filozófiai szökésvonalakat találnunk. Bennett szövegében egy ponton egy sajátos naivitásról és bolondságról beszél. Egy olyan zaklatott zavarodott állapotról, egyfajta megrészegült zavarodottságról, amelynek állapotában a dolgok realista mágiája és a materialitás vibrációja feltűnhet.

Juhász több művében is találkozhatunk az ihletettség, a megrészegültség transzszerű állapotával, amely módosult tudatállapot alapja a valóság felkavaró heterogenitása és visszafoghatatlan dinamizmusa. Juhász reszket, rezeg, vibrál a valóságot alkotó megannyi ősanyag és lágy plasztikus kiterjedés mozgásával. Maga a költői szubjektivitás sem más, mint az önmagába feledkező és az önmagára ismerő anyag feltárulása. Fontos, hogy ha a vitalista materializmus alapján a szubjektivitást is különböző élő és élettelen dolgok hálózataként képzeljük el, akkor a szubjektivitás is részét képezi a természetnek és az élettelen anyag kiáradásának. A juhászi leendések is alapvetően ezt a folyamatszerűséget támasztják alá. Ahogy Bergson vagy Whitehead processzusfilozófiái, úgy Bennett is folytonosságot képzel el az anyag és a szubjektivitás között. Így a materialitás vibrációjára való ráhangolódás nem valamilyen irracionális érzület elsősorban, hanem sokkal inkább a természetkulturális állapot heterogenitásának és a valóság folytonosságának a felismerése. Bennett a dolgok sajátos megnyilvánulásainak felfedezése kapcsán egy türelmes, figyelmes, érzéki ráhangolódást javasol, amely a nonhumán valóságra való megnyíláson kell, hogy alapuljon. A nem-emberi létezőkre és az élettelen dolgokra való ráismerés egy olyan kiindulópont, amely megalapozza azt a természetkulturális alapvetően lapos ontológiát, amely alapján képes lehet a szubjektivitás felfedezni a dolgok és tárgyak, materiális elrendeződések vibrálását. Ez a spekulatív posztantropocentrikus objektum orientált, radikálisan nyitott megközelítés „szembeszegül az emberi nyelv és gondolkodás nárcisztikus önhittségével.”[25]

Sőt Bennett ezt a figyelmet, türelmet és érzéki ráhangolódást azért is ítéli elengedhetetlennek, mert az emberi testen belül is különböző nonhumán erők munkálkodnak. Bennünk is ott vannak a dolgok és az élettelen nonhumánok rezgései és vibrációi. Erre az érzékenységre azért is van szükség, mert ezen szenzibilitás nélkül „úgy tűnhet, hogy a világ aktív emberi szubjektumokból és passzív dolgokból áll, amelyeket mechanisztikus fizikai törvények uralnak.”[26]

Bennett nézetében ez a világkép alapvetően szolgálja az emberi túlélést, de túlzott antropocentrizmushoz és a valóság folyamatainak sematizálásához és leegyszerűsödéséhez vezethet. Az antropocentrizmus és a valóság modern felosztása a szerző nézetében veszélyes és önpusztító szintre jutott a 21. századra. Az a beleérzés és nyitott odafordulás a dolgok imperszonális affektivitására egy sajátos képességet és megnyílást követel meg. Juhász drámai erejű szókitörései és textuális földrengései hozzájárulhatnak ehhez az antropocentrizmust lefejező acephallikus megnyílásra. Fontos ez a radikális nyitottság, hiszen „ha azt gondoljuk, hogy előre tudjuk, hogy mi van odakint, akkor a valóság sok részét el fogjuk mulasztani.”[27]  

Az esszésorozat második része itt olvasható.

A tanulmány megírása során Horváth Márk az MMA 2021-2024 évekre szóló Művészeti Ösztöndíjprogramban vett részt Túl az életen. Az inorganikus vitalizmus szerepe Juhász Ferenc költészetében című pályázattal.

[1] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. VII.

[2] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. VII.

[3] MORTON, Timothy. Realist magic: Objects, ontology, causality. Open Humanities Press, 2013.

[4] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. VIII.

[5] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. VIII.

[6] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. VIII.

[7] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. VIII.

[8] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. X.

[9] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. X.

[10] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. X.

[11] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. X.

[12] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. X.

[13] Érdemes röviden itt újra utalnunk arra, hogy ezen szerzők közül több Juhászra is nagy hatást gyakorolt, sőt saját anyag fogalmát is Spinoza és Bergson hatásának tulajdonítja a későbbi kommentár irodalom. Bergson filozófiájának kortárs filozófiai értelmezéséhez lásd: Lovasz, Adam. 2021. Updating Bergson: A Philosophy of the Enduring Present. Lexington Books.

[14] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. X.

[15] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. XI.

[16] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. XI.

[17] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. XI.

[18] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. XI.

[19] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. XI.

[20] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. XIII.

[21] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. XIII.

[22] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. XIII.

[23] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. XIII.

[24] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. XIII.

[25] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. XVI.

[26] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. XIII.

[27] Bennett, Jane. Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020. XV.

Képek: Négyzetes kép: Czimbal Gyula, MTI; Borítókép: Hunyady József, Fortepan