A színpadon egy puzzle-darabokból kirakott fehér szőnyeg látható, rajta négy fehér székkel, ami a kórházi várótermek hangulatát idézi meg. A betegség alatt megtett utat a puzzle-darabok felszedése fogja jelezni, melyből az előadás – és egyben az út – végére egy marad, maga az ember. A háttér tíz darab téglalap alakú tükörből áll, benne a színpad teljes képével. A megfigyelés és megfigyeltség ezáltal a szereplők és nézők részéről is erőteljes, amilyen az egészségügyi szakemberek figyelme is a páciensük felé. A karakterek feketébe öltöztek, azonban a Karsai Dánielt és a betegséget játszó színész ruhája egy árnyalattal különbözik a társaikétól, jelezvén ezzel kettőjük összetartozását. A színdarab nagy részében a színészek mezítláb jelennek meg: az orvosi, ez esetben képalkotó diagnosztikai vizsgálatok közben nem megengedett a cipő viselése.

Az orvos személyében Gyabronka József tűnik fel, aki a diagnózis közlésekor latin kifejezéseket használva szembesíti helyzetével Karsai Dánielt testvére jelenlétében. A könnyebb megértés további egészségügyi dolgozóknak köszönhető, akiket szintén a jelenlévő színészek játszanak el. A jelenet felhívja a figyelmet a társadalomból igencsak hiányzó testedukációra. Pontosabban arra, hogy a test működésének behatóbb ismerete segítené már apróbb jelekből észlelni a kezdődő elváltozásokat, ami meggyorsítaná a szakemberekhez kerülést, így csökkenhetne az előrehaladottabb állapotban lévő betegek száma, illetve akár az elhalálozások száma is.

A Török-Illyés Orsolya által prezentált alak tökéletes példát nyújt az ápoló és ápoltja közötti kötődés kialakulására. Felmutatja, hogy elhivatottság és tartás szükséges ahhoz, hogy a segítségre szoruló embertársának méltóságteljes létet biztosíthasson egy méltatlan élethelyzetben, még akkor is, ha éppen egy baráti társaságával töltött estéből kell egy telefonhívás után odarohannia, méghozzá úgy, hogy amúgy sem szokta megkapni a neki ígért pihenőt.

Nagy Márk az aggódó családtag figuráját játssza, aki mindent megtenne azért, hogy testvérén segítsen. Viszont egy ponton fel kell ismernie, hogy a pánik és ajnározás egyáltalán nem segít azon, akinek arra a legnagyobb szüksége lenne. A feszült figyelem, a hallgatás, a csend viszont olyasmi lehet, amivel a legtöbbet adhat szerette számára.

Ha az ember jelene véget nem érő orvosi vizsgálatokról szól, az elme és test saját boldogságát fogja korlátozni, mégpedig azzal, hogy a betegség minden élethelyzetben beférkőzik a gondolatai közé. A színdarabban Lőrinc Katalin testesíti meg táncoló asszony formájában az olykor még szerelmesek közé is fizikálisan bemászó betegséget. A testbe zárt lélek rezdüléseit finom mozdulatokkal, aprólékosan megkoreografált tánccal mutatja be a színpadon. Ám nemcsak az ő esetében, hanem az előadás egészében szerepe van a kifinomult, precízen kidolgozott mozgásnak.

Vizi Dávid Karsai Dánielként bepillantást enged egy olyan szituációba, amiben azzal küzd az ember, hogy önmagát ne tegye egyenlővé betegségével. Amikor ezt sikerül elérnie, már nem lesz helye a káosznak, ennek köszönhetően jut el egy súlytalan állapotig. A színpadon azok az intim pillanatok láthatóak, amikor eluralkodnak rajta érzései, a félelem és düh. Azonban az életbe vetett hite túlnő ezeken az érzéseken, ezek tanítják őt arra, hogy merjen nyitni a világ felé, és még a nyilvánosság előtt is kiálljon egy ügyért, amiben hisz. Így lesz képes arra is, hogy addig ismételgesse testvérének szétesett, artikulálatlan hanggal, hogy imádja őt, míg az nehezen, de megérti őt.

Kurta Niké barátnő figurája szemlélteti, hogy egy haldokló mellett, friss párkapcsolatban miként lehet harcolni a szerelemért. Bevásárol kedvesének, főz rá, próbálja motiválni munkájával kapcsolatban, még a gyermekvállalás gondolata is felmerül közöttük. Kérdés lehet, hogy a gyermek iránti hirtelennek tűnő vágy halálfélelemből fakad-e. Megjelenne-e ez a vágy, ha az élet nem szembesítené őket elképesztő gyorsasággal véges határával?

Szenteczki Zita rendezése az élethez szól, reményt kelt, hogy egy mélyrehatóbb társadalmi diskurzus jöjjön létre, amiben már nincsenek tabuk. Olyan kérdéseket tesz fel számunkra, amik a lélek legmélyebb rétegeit érintik, és nekünk nagy szükségünk is van arra, hogy valakinek legyen bátorsága arról beszélni, hogy a betegségek és a halál milyen szorongásokat alakíthatnak ki bennünk.

Karsai Dániel, Szenteczki Zita, Bíró Bence: Egy tökéletes nap

Karsai Dániel magyarul író kezei: dr. Márkovics Ákos Hope, dr. Budai Erik

Gyabronka József
Kurta Niké
Lőrinc Katalin
Nagy Márk
Török-Illyés Orsolya
Vizi Dávid

Látvány: Lázár Helga
Jelmeztervező asszisztens: Őri Eszter
Díszletkivitelező: Vati Tamás
Zene: Fazekas Ábel
Világítástervező: Markó Zsolt
Koreográfus: Kovács Domokos
Korrepetitor: Mihalics János
Dramaturg: Bíró Bence, Horváth Panna
A rendező munkatársa: Szirtes Lujza

Rendező: Szenteczki Zita

Bemutató: 2024.06.14.
Hatszín Teátrum