Az előadás főként a három nő, a hetvenes éveiben járó nagymama, az ötvenes anya és a harmincas lány monológjaiból áll össze. Megszólalásaik ugyan gyakran azonos témakört taglalnak, kevésszer reflektálnak közvetlenül a másikéira – éppen úgy, ahogy ez a három ember is egymás mellett él, valódi figyelmet ellenben ritkán fordítanak egymásra. Bemutatkozásukból még úgy tűnhet, irigylésre méltóak a körülményeik, a későbbiekben viszont kiderül, amíg a két idősebb asszony csupán egy árnyalatnyival szebb színben tüntette fel életét, addig a fiatal lány egyenesen hazudott a sajátjáról. Az ideális képpel ellentétben nincs sem férje, sem gyermeke, sőt, egyáltalán nem is biztos abban, hogy akar családot alapítani, ám ezt a tényt nehéz elfogadtatnia anyjával és nagyanyjával.

A felidézett emlékek alapvetően ebből a szembeállításból indulnak ki, számos más problémakört szintén érintve a karrierálmok feladásától kezdve a gyermekbántalmazáson át a szexuális zaklatásig. Bár az előadás a nőket helyezi a fókuszba, kitér arra, hogy a férfiaknak sem könnyű, a legsokkolóbb kijelentés a nagypapával történtekre vonatkozik. Néhány ponton túlzásnak tűnhet, hogy egy családon belül ennyi kirívó eset forduljon elő, de a sűrítés nyomatékosítja a helyzetek komolyságát. A rendező Bakonyvári és Róbert Júlia dramaturg ráadásul valós élettörténeteket is feldolgozott a szövegkönyvben, ezzel garantálva a szituációk hitelességét.

A három színésznő mind erőteljes egyéniségeket formál meg. Elgondolkodtató kontrasztot alkot, hogy miközben mindannyiuknak alapeleme a makacs elkötelezettség, végül hajlamosak a mások akaratának behódolni. Az Egri Márta által megformált nagymamát a bölcs beletörődés jellemzi, a régivonalas „ahogy lesz, úgy kell lennie” mentalitás. Serdülőkorához visszanyúlva azonban kirajzolódik, mennyi elfojtott vágyat őrizget magában. A lányát megformáló Urbanovits Krisztina sokkal energikusabb, ugyanakkor bizonytalanabb karakter, aki már jobban érzékeli, mi nincs rendben, de még nem mer változtatni. A legifjabb nemzedéket képviselő Nagyabonyi Emese játéka alapján elsőre nehéz elhinni a harmincöt éves kort, hiszen inkább a huszonévesekre jellemző, legmagasabb fordulatszámon pörög. Emiatt az ő szerepéhez tartozik az egyik legkeserűbb reveláció, mivel annak ellenére, hogy még fiatalnak számít, kiégettnek, öregnek érzi magát, és nem hisz abban, hogy számára még bármi újdonságot tartogathat a sors.

Az előadás díszlete ötletesen kapcsolódik a felvetett kérdésekhez. A játéktér rendhagyó módon a terem közepén lett kialakítva, amit minden oldalról körbevesznek a nézők székei. A „színpad” egy kertet formáz meg műfüves matracokkal, melyeken folyamatosan munkálkodnak, bokrokat és virágokat ültetnek el a szereplők. Ez a művelet egyrészt megjeleníti azt az állandó láthatatlan munkát, amit a nők végeznek a háztartáson belül, másrészt metaforája lehet a családnak, az emberi viszonyok kuszaságának mint elhanyagolt kertnek, amit rendszeresen ápolni kell. A növényekkel végzett feladatok emellett hangsúlyozzák a karakterek érzelmeit, például egy dühösebb monológ közben a mozdulatok is indulatosabbá válnak.

A zenei aláfestés is okosan kötődik a látottakhoz, hiába tűnhet elsőre közhelyesnek a Queen-slágerek használata. Mindegyik dal tökéletesen ragadja meg a három nő adott állapotát: a Don’t Stop Me Now a megállíthatatlan tevékenykedésüket, a We Are the Champions a tetteik hasznosságába vetett hitet, az Under Pressure a rájuk nehezedő nyomást, az I Want to Break Free pedig a végső felismerését annak, hogy a megszokott mókuskeréktől eltérően kívánják folytatni az életüket. A zenés jelenetekben megmutatkozik a szereplők felszabadultabb oldala, ahogy az olyan természetesnek ható pillanatokban is, mint egy tábla csokoládé közös elfogyasztása és közben egymás bátorítása a tabunak számító szavak kimondására.

A KÖT-EL-ÉK hiánypótló darab, és ezt valahol szomorú beismerni. Elkeserítő, hogy napjainkban még mindig magyarázkodni kell amiatt, ha valaki nem szeretne gyereket vagy más hivatást választana magának, mint amit a szülei elképzeltek neki. A felvonultatott konfliktusokhoz képest talán túlságosan is pozitív a végkicsengés, néhány őszinte beszélgetésnél többre lenne szükség a traumák feldolgozásához. Ezzel együtt is bátran ajánlható minden nőnek, mert biztosan talál benne a saját megéléseihez hasonló helyzetet, és minden férfinak, aki szeretné jobban megérteni és egyenrangúbban kezelni a nőket.

KÖT-El-ÉK - „Okos lány, túlteszi magát rajta!"

Nagymama: Egri Márta
Anya: Urbanovits Krisztina
Lány: Nagyabonyi Emese

Rendezőasszisztens: Gazder Adél
Látványtervező: Juhász Nóra
Látványtervező asszisztens: Dér Zsolt
Technikai szakember: Major Mátyás
Szociológus szakértő: Tóth Olga
Író: Róbert Júlia
Rendező, író: Bakonyvári Krisztina

2024. június 29.
MáSzínház

Fotó: Dányi Vica