Az eseményt a szerző A legjobban ezt irigylem bennetek, Lenyelt szavak és Kelet-európai nő lehunyja a szemét című verseinek felolvasásával nyitotta meg. Megkezdődött a beszélgetés, és elsőként Horváth arról kérdezte Sárkányt, milyen módon jutott el a kötet megírásáig, majd megjelentetéséig. A költő elmondta, a kötet első két ciklusának versei régebben, míg az utolsó ciklusé szeptember és november között keletkeztek. Ezeket a szövegeket úgy jellemezte, mint amelyek sokkal közelebb állnak hozzá és a mostani jelenéhez. Mivel a kötet versei olyan nagy időintervallumot fognak be, sokan fejlődéstörténetként hivatkoznak a könyvre, tette hozzá. Majd megemlítette,

a Boszorkányok nyarában hangsúlyos a gyermeki nézőpont traumák mentén való alkalmazása, megjelennek benne többek között a bullying, a testképzavar, és a szülők közötti konfliktus tapasztalatai, illetve az ahogyan ezek egy gyerek világában lecsapódnak.

Emellett az első ciklus versei az elmúlt tíz év során az írással kapcsolatban megélt kételyeket és belső konfliktusokat is magukba foglalják. Elmondta, ezeknek a szövegeknek a keletkezése során olyan kérdések merültek fel benne, mint van-e értelme egyáltalán verset írni, valamint, hogy milyen viszonyt kell, és egyáltalán kell-e kialakítani a hagyománnyal, illetve milyen módon lehet női irodalomról beszélni. Sárkány a verseken keresztül próbálta meg körül járni ezeket a témákat, és megkeresni bennük azokat a pontokat, amelyet hatással voltak rá, és amelyeket ezáltal a saját nyelvén akart megfogalmazni. Ezt követően Horváth megemlítette az írásban való megakadás, majd a hozzá való visszatérés állandó motívumát Sárkánynál, és arra volt kíváncsi, hogy ezeket a megakadásokat ő miként élte meg. A szerző kifejtette, nehéz volt összeegyeztetni az írást a hétköznapi teendőkkel, mivel az egyetem után a munka világában való helytállás mellett nehezen találta meg az időt és az energiát az íráshoz. Végül 2022 nyarán következett be nála az a pillanat, amikor neki állt a kötet megtervezésének és elküldte a kezdetleges vázlatokat a kiadójának.

Majd Horváth arra kérte a költőt, meséljen a szerkesztői folyamatokról és a szerkesztőkkel (Horváth Benji és André Ferenc) való közös munkáról. Sárkány elmondta, félt attól, hogy túl egyértelmű és didaktikus módon fog felépülni a könyv, azt akarta, hogy a szövegek természetes módon folyjanak át egymásba és kapcsolódjanak egymáshoz. Ezt követően Horváth elmondta, a kötet olvasása során azon gondolkodott, hogy milyen kategóriákba lehetne besorolni azt - végül a spiritualizmus és a nőiség fogalmainál állapodott meg, és arról kérdezte Sárkányt, ő lát-e olyan tendenciát a kortárs irodalomban, amely ezek mentén szerveződik. A költő szerint ez ma egy olyan létező irányzat, amely saját hagyománytörténeti múlttal rendelkezik, többek között a mágikus realizmus műfajában és olyan huszadik századi szerzőknél, mint Juhász Ferenc vagy Nagy László. Kifejtette, saját közegében úgy érzi, elege lett az embereknek abból, hogy mindent észérvekkel próbáljanak megmagyarázni, miközben azok folyamatosan propagandává alakulnak át. Úgy látja,

az emberek inkább elmenekülnek ezek elől és alternatív világokat próbálnak meg teremteni – a szöveg például képes arra, hogy olyan tereket hozzon létre, amelyek segítségével ki tudunk lépni a valóságunkból.

A hagyománytörténeti beágyazottságra reflektálva Horváth megjegyezte, a kötet olvasása során szembetűnő volt neki a más szerzőktől – Márquez, Nemes Nagy Ágnes, Kassák Lajos, Tandori Dezső – kölcsönzött mottók gyakori felbukkanása és szövegszervező funkciója. Szerinte sokszor nehéz úgy kiragadni egy-egy jelmondatot másoktól, hogy azok hozzáadjanak az adott vershez, és arról kérdezte Sárkányt, miért tartotta fontosnak, hogy első kötetébe több vendégszöveget is beemeljen. A költő elmondta, ez nem egy előre megfontolt szándék szerint történt, hanem sok régi versében szerepeltek mottók, és úgy érezte, hogy azok megtartása inkább hozzásegíthet az értelmezéshez az olvasás során.

Ezt követően Horváth arra kérte a költőt, meséljen erdélyi származásáról és identitásáról, illetve arról, hogy az milyen módon kapcsolódik az irodalmi munkásságához. Sárkány kifejtette, úgy gondolja, az erdélyi származás állandó kérdésként vonul végig az életén, mivel egyrészt van egy szilárd erdélyi identitása, amelyet a Budapesten élő erdélyi közösségekben mozogva képes fenntartani, másrészt hazatérve folyton azzal kell szembesülnie, hogy az otthontól való eltávolodás során ő maga és a számára régebben otthonos terek is megváltoztak. Kifejtette, szerinte a generációk is meghatározzák azt, ahogyan egy adott várost látunk. Mikor tíz éves szünet után visszatért Kolozsvárra, nagyon megdöbbentette a város megváltozott arculata és idegensége, mivel az a közeg, amelyben egykor szocializálódott, addigra teljesen szétszéledt. „A mostani Kolozsvárról teljesen más verset írnék, mint tíz évvel ezelőtt” – jelentette ki. Az identitás tematikájához kapcsolódóan a szerző felolvasta Három város című versét, majd elhangzott még Új jelentések című verse is.

Ezután Horváth Hervay Gizella hatását hozta fel, és arra kérte őt, beszéljen a hozzá fűződő viszonyáról. Sárkány kifejtette, nagyon sokáig nyomasztotta a Hervay által képviselt hagyomány és a költő élettörténete. Elmondta, nagyon hatottak rá érzelmileg a szövegek, és a velük kapcsolatos kutatásait abba kellett hagynia egy időre, mivel nem bírt rájuk objektív, kutatói pozícióból tekinteni. Mindeközben nyelvileg is hatottak rá Hervay versei, és egy ideig a versírást is szüneteltette, hogy visszataláljon saját magához és azokhoz a témákhoz, amelyek őt érdekelték.

Nincs még egy olyan női szerző, aki ennyi nehézséget, kétséget és álmatlan éjszakát okozott volna nekem” – tette hozzá. Továbbá kifejtette, tetszett neki a Hervaynál is felfedezhető szenvedéspoétika, de később rájött, nem kíván negatív és érzelmileg megterhelő lírát létrehozni, helyette inkább a gyógyuláshoz segítő verseket akarja megírni.

Úgy látja, a mostani irodalmi közeg nyitott a gyógyulás poétikai funkciójának beemelésére az általános diskurzusba, valamint a kultúra egészében is egyre hangsúlyosabban van jelen ez a téma, az embereket fokozottan érdekli saját lelki és mentális egészségük. Ehhez kapcsolódóan Horváth elmondta, szerinte kevés olyan szöveget találni, ahol a szerző nem feltétlen terápiás jelleggel alkot, de közben nagyon őszinte és személyes, majd arról kérdezte a szerzőt, milyen módon kapcsolódik össze az írásra való reflexió és a gyógyulás saját magát és a verseit illetően. A költő az irodalmi képi és nyelvi világ megtalálását emelte ki, mint fontos különbséget a terápiás és szépirodalmi szövegek között. A terápiás írás során minden úgy rögzül, ahogyan az éppen az adott személyben felmerül, míg a vershez kell egy nyelvileg és képileg felépített világ, amelybe a szerző képes beleírni az adott érzéseket.

Végül Horváth arra kérte a szerzőt, meséljen a borító elkészülésének történetéről. Sárkány elmondta, a kötet címadó versét azután írta, hogy talált egy John William Waterhouse festményt, amely nagyon megtetszett neki. A borítótervet megalkotó Szentes Zágon végül egy másik művet használt fel a végleges formához, amelyen egy Waterhouse és több szemet ábrázoló festmény, illetve kép is látható. Az eredmény egy olyan összhatás, amelynek során mintha a kötet maga nézné az olvasót kíváncsian arra, hogy milyen érzéseket vált ki belőle.

Zárásként Sárkány felolvasta Alizarin Krapplakk és Boszorkányok nyara című verseit, majd lehetőség nyílt a könyv megvásárlására és dedikáltatására.

Képek forrása: a szerző Facebook-oldala