A Kötetlenül sorozat aktuális vendége, Hajdu Levente alapvetően képzőművészettel foglalkozik, a kortárs magyar irodalmi szférának egyfajta „alkalmi szereplője”. A beszélgetés elején az est moderátora, Horváth Florencia erről a különös pozícióról kérdezte Hajdut. A szerző számára ez a „kívülálló” jelenlét a művészet elitizmusával szembeni kritikusság kifejezése.

„A pálya széléről tud az ember a legtovább kritikus maradni” – fogalmazott Hajdu.

Ezután Horváth arra volt kíváncsi, hogyan hat egymásra képzőművészet és irodalom a meghívott vendég művészeti gyakorlatában. Hajdu szerint egyfajta „ADHD-s figyelem” jellemzi saját művészeti tapasztalatát: alapvető késztetést érez, hogy több dologgal foglalkozzon. Ennek oka, hogy újra meg újra hiánytapasztalattal szembesül a meglévő művészeti formák alkalmazása során, ez pedig arra készteti, hogy újakat keressen.

A kérdésblokk végén a szerző felolvasta Kérdeznéd, mit csináltam ma és Átmenet című versét. Mindkét szöveg párhuzamosan adagolja a párkapcsolati és a művészet intézményes oldalával kapcsolatos reflexiókat. Horváth arra volt kíváncsi, honnan ez a szerkesztésmód, mire Hajdu elmondta, leginkább az érdekli, hogyan lehet a művészeti szférában tevékenykedők kiszolgáltatott helyzetéről értekezni.

Olyan megszólalásmódokat keres, melyek lehetővé teszik, hogy a kulturális szakmában zajló hatalmi játszmákról, a pályakezdés nehézségeiről ironikusan, de érdemileg lehessen beszélni.

Ezzel összefüggésben áll vissza-visszatérő passzusa a kulturális alapjövedelem megteremtésének fontosságáról. Hajdu szerint ennek a bevezetése eszközölni tudna számos problémát, melyek gerjesztik a szakmában a felek közötti megosztottságot.

Ezt követően Horváth arra volt kíváncsi, hogyan találkozott Hajdu az irodalommal, és mi késztette arra, hogy írni kezdjen. Hajdu 2020-ban Kolozsváron Selyem Zsuzsa kurzusán írt egy szöveget, amire nagy dicséretet kapott. Ennek az élménynek hatására kezdett el folyóiratokban publikálni. Ezt megelőzően rendszeresen írt „WC-naplót”. Ennek különös jellege biztosította, hogy a naplóírás napi rutin legyen.

Hajdu szót ejtett néhány meghatározó olvasmányélményéről. Elhangzott Tar Sándor és Kabai Lóránt neve, valamint Karácsony Benő Napos ​oldal című könyve. Dosztojevszij Megalázottak és megszomorítottak című regénye ráébresztette őt arra, hogy a hosszú művek nem az ő figyelmi teherbírásának készültek. Szó esett költözésekről és különböző városokkal kapcsolatos tapasztalatokról. Hajdu a párizsi Sorbonne egyetemre járt egy rövid ideig, ez idő alatt a francia főváros kisebb kiábrándulást okozott neki.

A „nagyvárosi magány” időszaka alatt felértékelődtek benne Debrecenben töltött gyerekkorának élményei.

A beszélgetés ezen pontján a szerző felolvasta Let Me Entertain You című versét.

Ezt követően Hajdu verseskötetének kéziratára terelődött a beszélgetés. A szerző elmondása szerint nem koncepcionális kötetről van szó, hanem eddig írt verseinek egybedolgozott gyűjteményéről. Bár több kiadót is megkeresett, eddig egyetlen helyről sem kapott igenlő választ. Jelen pillanatban is gondolkozik azon, mi legyen a kézirat sorsa. Az elmúlt időben a prózaírás került nála fókuszba.

Horváth ezután arról kérdezte Hajdut, mi dönti el, hogy éppen versben vagy prózában írja meg ötleteit. A szerző szerint ez főképp a készülő anyagtól függ. Hajdu számára a próza tudatosabb, rákészültebb és hosszabb szerkesztést igényel, ezzel szemben a vers impulzívabb és intenzív érzések esetén kerekedik felül. Hajdu a vers- és prózaírás mellett alkalomadtán francia nyelvről is fordít. Ez a tevékenység Michel Houellebecq néhány versének fordítása során került közel a szerzőhöz.

Hajdu igyekszik aktív résztvevője lenni a különböző írói műhelyeknek. A FISZ-tábor és a FISZ líraműhely mellett állandó jelenlévője a Kelet-Nyugati Alkotóműhelynek.

Szerinte a képzőművészet esetében nehezen valósíthatóak meg hasonló események, az irodalom esetében viszont a műhelyezés nagyon produktív jelenség, „a legmélyebb olvasási módja egy szövegnek”.

A beszélgetés hátralevő részében Hajdu képzőművészeti projektjeiről esett szó. Legutóbbi, Párizstól Mezőkövesdig című fotónapló kiállítása gyerekkorától a jelenkorig, a Kádár-kocka szülőháztól a párizsi külvárosig vezette végig az érdeklődőket Hajdu életének eddigi színterein. Párizs külvárosának nem nevezetes helyszínei izgalmasabb művészi anyagnak bizonyultak Hajdu számára, mint a sokat látogatott helyek.

Egy másik különleges, „gerilla művészeti” projektje a budapesti SPAR üzletek kirakatára fókuszált. Hajdu megfigyelése az volt, hogy ezekben a kirakatokban gyakran esnek le úgy különböző termékek, hogy az utcáról az látható legyen. A szerző ezeket kezdte el fotózni, egy ponton túl pedig az az ötlete támadt, hogy művészileg reflektál erre a helyzetre. Különböző dobozokra ráírta, hogy leesik, aztán más és más kirakatok mögé dobta be őket. Ezt követően napokon keresztül figyelte, mi történik velük, elmozdítják-e az ott dolgozók. Olyan eset is volt, amikor a dobozt terméknek kezelték és visszatették a polcra.

Hajdu utolsóként Gara Ádámmal közösen készített alternatív, képújságszerű képeslapjairól beszélt. Ezek elkészítéséhez a tiszaújvárosi televízió és a zirci TV képújság-műsorainak a 90-es évek internetes, kidolgozatlan grafikájú esztétikája nyújtott inspirációt. Egy ideig azzal kísérleteztek, hogy beküldtek a csatornákhoz kért üzeneteket, végül aztán maguk szerkesztették meg a képeket. Az elkészült képeslapokat a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban állították ki.

Horváth szerint a képeslapok jól kifejezik Hajdu művészi látásmódját, azt, hogy komolyság és irónia határmezsgyéjén igyekszik művelni valamit.

Végül az est zárásaként a szerző felolvasta Tibor kilépett című novelláját.

Fotó: Mariia Kashtanova